Rey érezte.

– Kezdődjék a szertartás! – szólalt fel dicsőülten Palpatine császár.

A Sith lelket ezrei egyetlen hatalmas tömegként kezdtek skándálni. Hangjuk betöltötte az egész tróntermet. Palpatine követői, és mind azért voltak ott, hogy lássák Rey végzetét és a jedik kitörlését a történelemből. 

– Mindjárt lesújt rám, és felesküszik a Sith rendre.

A hatalmas, árnyékos templomban egyre gyakrabban csaptak le a villámok. A fény-árnyék játékban hol feltűnt, hol sötétbe burkolózott az Uralkodó félholt arca. Sápadt, megereszkedett arca, üveges fehér szeme, bomló bőre csak még ijesztőbbé tette. Ő volt Rey nagyapja.

– Most előhúzza fegyverét, idejön elém... és beteljesíti bosszúját!

Rey nem akarta ezt. Félt a látomásától, félt attól, aki volt egykor, aki lesz belőle, és aki valójában volt a származása miatt. De rettegett attól, hogy az ő hibája miatt haljanak meg a barátai. Ha a háborúnak így kell végződnie, az ő áldozatával, akkor megteszi. Mert végre lett családja, annyi év után haza talált. Meg kell védenie őket, ez az ő kötelessége, és nemcsak mint egy jedi, de mint egy jó barát.

Remegő kézzel aktiválta a kéken izzó fénykardot.

– És kardja suhintása révén, a sithek újjászületnek. – szónokolta tovább az Uralkodó ördögi hangján – A jedik halottak!

Nem kell mást tennie, minthogy Luke Skywalker kardjával, Anakin Skywalker kardjával megölje Palpatinet. Feláldozza magát, hogy Palpatine császárnő váljon belőle. A Sithek újraélednek, benne. Viszont a családj túl fogja élni az ütközetet, ha ő irányítja a Végső Rend flottáját. Egyetlen kard suhintás az egész. Egyetlen hatalmas döntés...

Újra az az érzés kerítette hatalmába. Az erő kapcsolata.
És egy ismerős, mégis ismeretlen arcot látott maga előtt. Vér csordogált a szájából, az orcájáról. De valami más volt. Ő már nem az volt, aki eddig, Rey látta. A fiú nem gyötrődött tovább. Kylo Ren halott volt, és a barna írisz boldogságot tükrözött, ahogy meglátta a lányt. Tekintetében remény csillant fel.

Remény. Ezt jelentette most neki. Rey azonnal tudta mit kell tennie. 

Ben Solo bólintott egyet. Rey viszonozta. Készen álltak hát az utolsó harcra.

– Tedd meg, gyerünk! Áldozz fel! – ordította Palpatine.

Rey háta mögé lendítette forrón izzón fénykardját. Izmai megfeszültek, idegei majd elpattantak a nyomás miatt. Orrán át a tüdejéig jutott a hideg levegő, könnyei csípték a szemét. De készen állt.

Előre lendítette a karját, és...

Luke kardja már nem volt nála. Az már bizony egy régi tanítvány kezében volt.

🌌✨🌟✨🌌

Ben előre lendítette ujjonnan kapott fegyverét. Ren lovagjai láthatóan hátrahőköltek egy lépést a meglepettség miatt. Eddig könnyen elbántak vele a fekete ruhások, fegyver nélkül, de most már sokkal többje volt neki, mint nekik. Reménye volt, és ez sokkal erősebb, mint a gyűlölet.

Meglendítette kardját, mire az ellenfelek azonnal reagáltak. Fegyverek összecsapása rázta meg e ősi hely csöndjét, és mintha az óriás szobrok figyelték volna őket. Egyik a másik után támadott az ifjú árulóra, aki ügyesen hárította az ütéseket. Perdült, szúrt, ugrott, és kegyetlenül harcolt.  Egymás után iktatta ki Ren lovagjait. Az erő segítségével döntötte el a párbaj kimenetét.

🌌✨🌟✨🌌

Rey azonnal az övén függő másik fénykardért nyúlt. Leia kék kardja ragyogott fel ismét, annyi év után. Az Uralkodót tartó szerkezet hirtelen hátra rántotta őt, mikor a lány az őrök ellen fordult. A vörös páncélosok elkezdtek tüzelni, de Rey az erőt használva irányította vissza a lövedékeket. A fénykardot forgatva védte ki a másik oldalról érkezőket. A Császár Őrei egyesévvel estek el. Rey lába és keze ritmusban mozgott, az erőt használva szorította le ellenségeit a földre, míg végleg ott nem maradtak. Az ősi levegő megtelt feszültséggel, de a lányban növekvő adrenalin csak lendítette előre. 

Az utolsó vörös páncélosra támadt volna, de az holtan esett össze. Egy fiú volt mögötte, nem egy vérengző vezér.

Ott álltak végül, szemtől szembe. Tekintetük összefonódott, és ezernyi érzelem cikázott keresztül rajtuk. De egy fontos volt már csak. Egy oldalon álltak. Palpatine felé fordultak, és felemelték fénykardjaikat.

– Ha szövetkeztek, együtt haltok meg! – az Uralkodó volt maga a megtestesült gonoszság.

 Semmi perc alatt lefegyverezte az ifjú jedit és egykori tanítványát, és erejével kényszerítette őket, hogy térdeljenek előtte. Ők bármennyire próbáltak ellenállni, meg sem bírtak mozdulni. Az Uralkodó túl sok erővel rendelkezett, még ilyen állapotában is. Majd amit az előbb ígért, elkezdte kiszívni kettejük életét.

Ám azonnal abbahagyta, ahogy Palpatinebe áramló erő valami váratlanul viselkedett. A Sith érezte, hogy az erő visszatért belé, és ő ezt ki fogja használni.

– A köteléketek életereje, egy diád az erőben. Olyan energia, mint maga az élet. – nézte, ahogy ujjai újra nőnek, és csak még erősebb lesz. – Nyoma sem volt nemzedékek óta.

A fiatalok kelepcébe szorulva nem tudtak semmit sem tenni. Hallgatták, ahogy az ősi ellenségük felfedi előttük a titkot, mely a halálukat fogja okozni. 

– És most a kettőtök ereje feltámasztja az Egy Igaz Uralkodót!

Rey és Ben még mozdulni sem tudtak. Itt voltak az Exegol bolygóján, a Sithek bolygóján egy óriási, jéghideg templomban, a végső csatájukat vívták, és mégis... Nem tudtak mit csinálni. A remény elszállt. Palpatine elkezdte kiszívni belőlük életerejüket. Magatehetetlenek voltak. Rey felordított fájdalmában, ahogy ereje kiszakadt belőle. Ben visszafogta gyötrelmeinek hangját, és közben fémes íz terjedt szét szájában. 

Szemükben félelem és kín tükröződött, miközben látták a belőlük előre hullámzó energiát. Nem lehet ennyi... Hallgatták az Uralkodó ördögi kacaját, mely bejárta az egész termet. Nem halhatnak meg így... Látták sárgán izzó, falánk tetintetét, mert tudta, senki nem fogja megakadályozni, hogy rátegye kezét az egész galaxisra. Nem végződhet így...

De minden elcsendesült, ahogy a szertartás befejeződött. Két erőtlen test puffant a hideg kövön, és egy ismerős kacaj hangzott fel a trón felől.

Az Uralkodó újjászületett.

🌌✨🌟✨🌌

– Nézd mit teremtettél! – a fekete füstből előlépett személy látványára a Sith lelkek ujjongása söpört végig a sötét tróntermen.

Viszont nem ő volt az egyetlen élő, aki ott volt ezekben a fontos pillanatokban. A fiú még nem adta fel, mert nem tehette meg mégegyszer. És nem is fogja még egyszer cserben hagyni a szeretteit. A maradék cseppnyi erejével oldalra fordult, még akkor is, ha ezt csak kínkeserves fájdalmak árán érte is el. Rey még mindig mozdulatlanul feküdt. Halk nyögések szakadtak fel Ben torkából, míg Rey mellé ért. Kezét rárakta a lány vállára, és maga felé fordította. Arca sápadt volt és kimerült. Szinte semmi érzelem nem látszott rajta, csak a tekintete nyílt meg előtte. Mindent látott benne, amit abban a pillanatban ő is érzett. De látni akarta, mégegyszer, utoljára...

Ám az Uralkodó figyelt. Alig kellett a kisujját megmozdítania, és a Solo fiú már a levegőben volt. Már arra sem maradt ereje, hogy ellen álljon, hogy megelőzze a fájdalmas jövőt. Így hát csak szembenézett az ellenséggel gyötrödése közepette. Szinte már Palpatine sárga szeme is villámokat szort. Az összes gyűlöletet látta benne, ami ennyi év alatt felgyülemlett benne. Hogy újra és újra kisebb csatákat vesztett, de hogy a végső küzdelmet is elvesztette, mert legígéretesebb tanítványa, Ben saját nagyapja Darth Vader elárulta, és a halálba taszította. Meg kellett volna ölnie, már első alkalommal.

– Ahogy én buktam el régen, úgy bukik el az utolsó Skywalker! – üvöltötte dühösen, és elhajította Bent.

A dermesztő hideg levegőben hiába kapálózott jobbra-balra a fiú, nem ért vele semmit. Cselekvésre képtelen volt, pedig csak most kellett volna igazán tennie valamit. Ellenállni, küzdeni, megvédeni Reyt. A lány még mindig ott feküdt eszméletlenül a mérhetetlen erejű Sith előtt, egyedül... Nem tudta megvédeni... Megint egyedül maradt... és a kéken felsejlő villámok hada közepette zuhant az ismeretlen, halált ígérő mélybe Ben Solo.

🌌✨🌟✨🌌

– Nem árthat ez az erőtelen támadás, alattvalóim. Próbálkozzanak bármivel, visszatérnek a Sithek! – ült rá kolosszus trónjára az Uralkodó.

Majd a grandiózusnál nagyobb erejű villám tört az ég felé Palpatine ujjaiból. A Végső Rend több száz csillagrombolója között cirkáló Ellenállásra egy szempillantás alatt csapott le a vég. Az irdatlan erejű mennykő minden repülőt, cirkálót, szállítót megbénított. Rendszereik leálltak, és elkezdtek zuhanni.

Rey hiába erőlködött az előbb, meg sem bírt mozdulni, semmi több energiája nem maradt. Hagyta, hogy Bent az újjászületett Uralkodó elvegye tőle. Csak feküdt a fagyos sziklán, hátán a csontjáig hatolt a hideg, miközben a teste többi része is kezdett kihűlni. Kezdte elhagyni az a maradék ereje is. 

Csak bámult felfelé. Ki, a nyitott tetőn keresztül, ahol a barátai épp meghaltak. Hiába imádkozott, a villám nem gyengült. A remény elhagyta... A kegyetlen Uralkodó most az Ellenállás utolsó szikráját is a porba fojtja, és ebből a hamuból fogja felépíteni az új birodalmát. Az egész galaxist rettegésben fogja tartani, és megöli azokat, akik nem szimpatizálnak vele. Ahogy őt is. Valahol ott fent, ott volt Finn, Poe, Chewie... A szárnyas gépek hullottak az égről, mint az eső egy meleg nyári napon, és olyan színek kavalkádjában váltak eggyé a megsemmisüléssel, mint a leírhatatlan érzések, melyeket a festők vászonra visznek. És Ben... Rey ürességet érzett. Szorította a mellkasát, könnyek csorogtak az arcán, és ott feküdt a trón előtt, tétlenül. Várta míg a barátai meghalnak, míg őt is eléri a békesség.

Összeszorította szemét. Nem! Nem adhatja fel! Bármennyien is haltak már meg, nem adhatja fel!

– Legyetek velem! – suttogta.

Próbálta kizárni a valóságot maga előtt. Túl akart látni a harcon, a veszteségeken. A csillagokat akarta látni. A végtelenséget.

– Legyetek velem.

Kell lennie még reménynek. Kell lennie még Erőnek a galaxisban, mely megállítja a sötét oldalt.

– Legyetek velem...

Jól mondta Ben egykor, mindent maguk mögött kellett volna hagyniuk. Elfeledni a történelmet, mintha nem létezett volna soha ez a végzetes háború. Ha kitörölhetnék, megtennék, és a galaxis békességben lehetne. De ez elérhetetlen.
Helyette most ezt kell befejeznie, ahogy már sokan előtte is megpróbálták visszaállítani az egyensúlyt. Mert élet mellett mindig lesz halál, és halál mellett élet. Tűz mellett víz. Fehér mellett fekete. Hideg mellett meleg. Sötétség mellett fény! Most az ő feladata, hogy visszaállítsa ezt az egyensúlyt, mégpedig úgy, hogy legyőzi Palpatinet, a saját nagyapját.

– Ezek a végső lépések Rey. Állj fel, és indulj el. - szólalt meg egy férfi hangja a fejében.
– Rey! Rey. Rey...
– Állítsd vissza az egyensúlyt, ahogy én tettem. - Anakin, Rey érezte.
– Találj fényt az éjszakában Rey. – Luminara Unduli szólt.
– Nem vagy egyedül Rey. – Mace Windu.
– Soha nem voltál egyedül Rey. – Yoda. 
Rey mindegyiküket érezte. Újabb könnyek szöktek a szemébe. Érezte őket!
– Minden valaha élt jedi, ott él benned. – Qui-Gon Jinn.
– Az erő körbevesz Rey. – Aayla Secura.
– Hadd vezessen. – Karnan Jarrus.
– Ahogy régen mindig. – és Ashoka Tano. 
– Érezd, hogy az erő átáramlik rajtad Rey.
– Hadd emeljen fel!
– Állj fel Rey... – Rey érezte őket, és az erejüket is. Végre elérte őket. A régmúlt jedijei segítenek neki.
– Mögötted állunk Rey...
– Rey!
– Az erő emeljen fel.
– A jedinek a szívében rejlik az ereje.
A teste engedelmeskedett neki. Az erő segítségével oldalra fordult, és újra érezte azt a melengető érzést a testében. Van miért harcolnia.
– Állj fel.
– Állj fel!
– Rey, az erő veled lesz. Mindig. - Luke mester...

Talpra állt. Az erő újra átjárta és az tartotta. Leia fénykardja egy pillantás alatt a kezében termet. Aktiválta a kéken égő fegyvert, és olyan elszántan nézett szembe a Sithtel, hogy az előtte élő jedik erejét is érezte.

Palpatine, újra élő önmagaként ült a sötét trónján, és a barátait gyilkolta. Ám mikor meglátta Reyt, megvető grimasz ült ki sápadt, ráncos arcára. Elengedte a gigantikus villámokat, és felállt. Gyűlölet, harag, elszántság. Ezek tüzeltek Rey szemében, amikor végre újra szembenézhetett ősi ellenségével.

– A halálod lesz a méltó lezárása a lázadás történetének! – köpte ki a szavakat az Uralkodó, majd lecsapott újra erejével.

A lány hirtelen felemelte fénykardját, és így nem érték el a halálos kisülések. Minden maradék erejét össze kellett szednie. A Sith újra és újra támadott, miközben Rey az erővel és az izzó fegyverrel védekezett. Majd kapott az alkalmon, és ő is kinyújtott kézzel villámokat kezdett szórni. Ám nagyapja kivédte őket, és újra támadott.

– Te egy senki vagy! Egy roncsvadász lány nem szállhat szembe a bennem lakozó erővel. – próbálta továbbra is szavakkal sérteni az ifjú jedit.

Rey nem tudta meddig képes talpon maradni. Izmai fájtak, fogát összeszorítva erőlködött. Ereje vészesen fogyatkozott. Hiába segítettek neki a jedik, kezdte elérni energiája utolsó cseppjeit. De fejben ott volt. Ott volt a csatában, mert győznie kellett, és győzni fog. Nem fogja feladni, akkor sem, ha már nincs remény. Hisz ezt csinálta, mióta csak találkozott a Jakkun Finnel. Utána az Ezeréves Solymon Han-nal és Chewbaccával. Meg Poe-val és Leia-val és Luke-kal. Azon a napon megváltozott az élete, és mindvégig ide tartott. Eddig a pillanatig. Ezért is be fogja fejezni.

A Sith kegyetlenül használta erejét a lánnyal szemben. Ő ügyesen védekezett, ugrott akár egy jedi, ha kellett, majd a vére adta erejét vetette be. Villám a villámmal csapott össze, de nem tudott felülkerekedni ellenfelén. Muszáj volt ismét a fénykardját használnia, és hárítania. Nem tudta meddig bírja így.

Ám ekkor valami történt. Érezte, hogy nincs egyedül. Hogy valaki ott áll mögötte, és érte jött vissza.

– Az utolsó Skywalker nem fog úgy elbukni, mint te. De te végleg meghalsz. – fenyegette meg az Uralkodót Ben.

Palpatine a másodperc csak egy tört részét adta meg annak, hogy elcsodálkozzon azon, hogy hogy lehet még életben egykori tanítványa. De utána őrült rikoltással együtt felé emelete egyik kezét, és őt az erejével támadta. A fiú az utolsó pillanatban hívta magához Luke fénykardját, és hárította az ütést.

– Bolondok vagytok, ha azt hiszitek, győzhettek!

Rey ellenállt a támadásnak. Lábát a megfelelő pozícióba igazította, miközben Palpatine a fiúval foglalkozott. Így csak fele akkora erővel kellett megbirkóznia, de még így is nagyon erős volt. Viszont itt volt neki valaki. Ben! Egy nagy szikla szakadt le a szívéről, mikor meghallotta mély, basszus hangját.

Ben Solo egyre közelebb ért, hiába volt a Sith minden próbálkozása. Haladt egyenesen az Uralkodó felé, a hatalmat megtestesítő trón felé, Rey felé. A lány még élt, és harcolt. Ennél neki nem kellett több. Mikor Rey mellé ért, egy pillanatra egymás szemébe néztek. Annyi leírhatatlan érzelem tükröződött mindkettőjük tekintetében, és mennyi kimondatlan szó volt köztük. Az élet öröme, az erő utolsó cseppjeinek kínja, a felszakadt gátak, és a tudat, hogy ez lesz az utolsó csatájuk. De együtt fogják végigcsinálni. Mert most már egyikük sincs egyedül.

Ben kardját keresztbe rakta Rey-jén. A fénylő villámok ismét összecsaptak, de a két izzó fénykard kitartott, ahogy új gazdáik is. Addig nem fogják feladni, míg vége nem lesz.

– Én vagyok az összes Sith! – ordította Palpatine.

A sötétbe burkolózott terem különböző részei most megvilágításba kerültek, mivel egyre több villámcsapás volt látható. A háttérben, az ormótlan arénában várakozó ezernyi Sith lelkek folyamatosan hangoztaták ősi szövegeiket. Fejük felett olyan élet-halál csata zajlott, melyben barátaik ontották vérüket.

Nem vagytok egyedül. A hangok Ben és Rey mögül jöttek. Az erő körbevesz benneteket. A régmúlt jedijei ismét fogták vállukat. Érezték erejüket. Hallották hangjukat fejükben. Az erő veletek van.

– És mi vagyunk az összes Jedi! – mondták egyszerre.

Az erő összekapcsolta őket. Látták egymás gondolatát, érezték egymás erejét. Egy diád voltak, akik egy közös célért küzdöttek. Majd közösen léptek egyet előre. Az Uralkodó meghökkenésében még nagyobb erővel válaszolt, de nem álltak meg. A távolság egyre fogyatkozott. Még egyet léptek előre és még egyet.

A Sith hiába próbálkozott, már nem tudta megállítani a fiatalokat. Összes erejét beleadta a támadásba. Rey és Ben is a rohamosan fogyatkozó energiájával harcolt, de ettől függetlenül rendületlenül haladtak előre.

És ekkor megtörtént az áttörés. A villámok visszacsapódtak az Uralkodóra, és elkezdték szétszedni az újonnan született bőrt. Ez lesz a megoldás! Most már győzhetnek! Az utolsó maréknyi erejüket kaparták össze, és még közelebb mentek. Palpatine kegyetlenül üvöltött, mint a sarokba szorított kutya. Néhány próbálkozása nevetségesnek bizonyult, a most már erőfölényben lévő jedikkel szemben. Egy újabb lökettel olyan erőhullám tört elő belőlük, mely elpusztította a sötét trónt. A Sith templom falai megrepedtek, az őrzőket ábrázoló tornyok ledőltek, rá a Sith lelkekre.

Az Uralkodót szétcincáló villámok egyre erősebbek lettek, teljesen leszedték a húst a csontról, míg csak egy csonkot hagytak maguk után. Majd Ben és Rey egy végső kardcsapással támadtak Palpatinere. A fénykardok három részre kaszabolták a Sithből maradtat.

Ez az utolsó csapás végleg lezárta a csatát.

Győztek.

Ám az a maradék energia kiszakadt belőlük, és hullámként robbant a lerombolt teremben. A még talpon álló Sitheket is eltűntette. Ben hanyat vágódott, míg Reyt a földbe gyökerezte.

🌌✨🌟✨🌌

A lány kezében Leia kardjával állt a pusztítás kellős közepén. Szemhéja egyre lejjebb csukódott, de körülnézett. Teljes csönd telepedett a trón nélküli teremre. Az arénában lévő lelkek eltűntek, a kegyetlen trón apró darabokra hullott szét, a monumentális falak kettétörtek.

A tető felé pillantott, ahol a fénylő lövedékek záporoztak még mindig. Majd nem bírta tovább. Ennyi volt. Teljesen kimerült. Térdei összecsuklottak, és a földön terült el. Még utoljára nézett szét ebben a világban. Most már a barátain múlik a háború befejezése, ők megtették, amit meg kellett tenniük. Teste kihűlt, tekintete üressé vált. Rey kilehelte életét.

🌌✨🌟✨🌌

A fiú résnyire nyitotta szemét. Meghalt? Maga sem tudta eldönteni. Annyira erőtlennek érezte magát, mintha már nem is lenne. De ekkor elkezdtek kirajzolódni körülötte a törmelékek körvonalai. Ez még az Exegol bolygó, és ő még életben van. Látta a sötét köveket, a fekete repedéseket, és egy fehér testet.

Rey!

Összes izmát megfeszítette. Kezére támaszkodott, próbált felállni, de túl sok sérülést szenvedett. Elesett. A földön húzta magát tovább. Szüksége volt a lányra. Lábát alig bírta mozgatni, nehezen nyelte a fagyos levegőt, de végre elért a lányig.

Valami... Érzett valamit, amit már rég nem. Melegség árasztotta el. Még közelebb húzta magát, és hozzáért.
Viszont valami nem volt jól. Olyan merev volt...

Úgy helyezkedett, hogy egyetlen mozdulattal az ölébe vegye. Elállt a lélegzete, ahogy ránézett. Kezét feje alá csúsztatta, de ő még mindig nem reagált. Vér fedte teste hideg volt. Arcát sebek borították, és a kosz mellett elütött sápadt színe. Mellkasa nem mozgott, tekintete a messzibe révedt.

Ben egyik pillanatról a másikra zuhant a mélységbe. Szeme fátyolba borult, szíve összeszorult. Nem tudta felfogni... Annyi mindent elrontott életében. Kemény volt az anyjához, nem foglalkozott az apjával. Megvetette Luke-ot, és meg akarta ölni mesterét. Engedett a csábításnak. Snoke, Vader, ők már mind a múltba vesztek, ahogy immár Palpatine is. Az erő sötét oldalát választotta, és mit ért vele? Helyre akarta állítani a galaxisban a rendet, el akarta felejteni a múltat. Megölte a saját apját. Soha többé nem látta az anyja arcát. A lány volt az egyetlen, aki... aki segíteni tudott neki. Ő gyúlt fel az életében, mint a helyes utat megvilágító fény. A kettejük közti kötelék erősebb volt mindennél. Most már tudta. Érezte. És elvesztette.

Magához ölelte. Fejében záporoztak a kérdések, a szavak, melyek kimondatlanul maradtak.

– Segítség... – tört fel belőle az az egyetlen mondat, melyet már rég ki kellett volna mondania.

De nem volt ott senki. A Sith templom leromboltan állt, a lelkek eltűntek, az Uralkodó meghalt. Senki nem fog jönni. Egyedül maradt. Megint. Nem tudta megvédeni. Hiába győztek, nem ért vele semmit, mert elvesztette, akit a legjobban szeretett. Újra és újra kudarcot vallott. Csak mégegyszer látni akarta a kedves tekintetét. Azokat a barna íriszeket, ahogy a lelkéig látnak. Látni akarta a mosolyát, és az emlékezetébe vésni. Annyit szenvedett ő is. A gyász mindkettőjüket őrölte belülről. Nem voltak ott egymásnak, de most itt lehetnének... és... és... Nincs és. Rey meghalt.

Elméje teljesen kiürült. Nem bírt elviselni több gyászt. Viszont egy gondolat került elé. Olyan fényesen égett benne, mert tudta mit tett vele a lány.

Vagy mindkettőjük meghal, vagy csak az egyikük...

Lehunyta szemét, oldalára helyezte sérült kezét, és összpontosított. Érezte magában az energiája alját, azt kapargatta. Teste és elméje ellenkezett, de szíve nem gátolta. A maradék ereje folyt keresztül a kezén, és hagyta el testét.

Luke sajnálóan tekintett le haldokló unokaöccsére. Reynek igaza volt, és miatta bízott abban, hogy tényleg sikerül neki Bent visszaterelnie a jó útra. Szörnyű hibát követett el a múltban, de rá kellett jönnie neki is, hogy az unokaöccse nem egy kegyetlen gyilkos, hanem csak sebzett gyerek volt, aki nem kapott segítséget. Rey megtette, a fiú visszatért, és most rajta volt a sor, hogy jóvá tegye hibáját.

Az erő szellem a kezét unokaöccse vállára tette, összegyűjtötte erejét, ezután elkezdte átirányítani.

A fiú érzett valami újat, valami frisset, mégis ősit. Ereje megnőtt, már nem haldoklott teste. Ahogy lelke sem.

Ben...

Anyja megkönnyebbült hangját hallotta a fejében. Egy könnycsepp pergett lefelé arcán. Most már tudta, hogy elég erős.

Meleg kéz ért az övéhez, és azonnal kinyitotta szemét. A test újra levegőt vett, szín futott arcába. Pislogott és tekintetével nézni kezdett. Majd az a barna szempár rátekintett. Először értetlenség látszott benne, majd zavarodottság, de utána egyre inkább olyan érzelmek öntötték el, melyek mosolygásra késztették Reyt.

– Ben... – könnyek folytak le örömtől sugárzó arcán. – Tényleg te vagy az...

Nem vártak tovább. Ajkuk egymáshoz ért. Hosszan, finoman csókolták egymást. Rey kezével a fiú arcát érintette és dús hajába túrt. Ben a hátát simította. Elméje fel akart robbanni, nem akarta elhinni, hogy visszatért. Örökké ölelni akarta, elengedi meg főleg nem. Ebben a csókban benne volt minden, amit eddig magukban tartottak. Ellentét, harc, erő, kötöttség, kín, boldogság. Félelem, vágy. Felszabadultság.

Elhúzódtak egymástól, mikor már levegőért kapkodtak, és ismét csak egymást nézték. Homlokuk összeért. Beleláttak a másik lelkébe, értették, érezték egymást. Ben is elmosolyodott, régóta most először.

Egymásba kapaszkodva tápászkodtak föl, és hagyták ott a romokat. A Végső Rend rombolói egymás után hullottak a felszínre, miközben az Ellenállás ünnepelt.

– Az emberek galaxis szerte fellázadtak!

– Sikerült!

🌌✨🌟✨🌌

A repülő puhán landolt a Tatooine-on. A homok forró volt, ahogy a bolygó is. A sugrázó napsütés és a csendesség békességről árulkodott. A szél lágyan fújta az apró szemcséket, és lobogtatta meg a fehér ruhák alját. A lány szemében kíváncsiság csillant. Elsétált a viskók mellett. Fogott egy fémlemezt, és lecsúszott egy mélyebb részre. Egykor a házban és körülötte biztos nagy lehetett a fennforgás, de most már örök nyugalomban várt. Ez volt a Lars család farmja. Beru néni és Owen bácsi, Luke otthona. Itt élt valaha a kis Anakin is.

Rey elővett egy bőrszövetet. Szépen kiterítette, letörölte róla a koszt. Majd ráhelyezte az egyik legnagyszerűbb tárgyat. Leia Organa tábornok, Leia Skywalker fénykardját. Egy másik kéz, nagyobb, keményebb, lerakta mellé a társát. Ben Solo megvált Luke Skywalker jedi mester kardjától. Összehajtogatták az anyagot és az azt rejtő relikviákat. 

Kint térdeltek a ház előtt. Egymással szemben, lehunyt szemmel koncentráltak. Ekkor a homok megnyílt a kis csomag alatt, és az elkezdett süllyedni. Le, egészen mélyre, ahol senki nem fog rátalálni, de mégis tudják, hogy ott vannak. Mert haza kerültek.
Rey és Ben eltemették a múltat.

 Tekintetük összekapcsolódott. Megnyugvás tükröződött bennük, és békesség öntötte el őket. 

Eztán valami más is feltűnt. A lány hátranézett. Ahogy megpillantotta őket, könnyek szöktek a szemébe. De ezek nem a bánatból származtak, ezek az öröm könnyei voltak.

– Ben.

Ekkor a fiú is hátrapillantott. Arcizmai ellágyultak, ahogy megpillantotta a családját. Mindenki ott volt. A rég múlt jedijeinek erő szellemei jelentek meg előttük. Végső búcsút akartak venni. Eztán három alak lépett előre.
Anakin, a nagyapja.
Luke, egykori mestere és nagybácsija.
Leia... az édesanyja.
Szeme fátyolba borult. Bólintott egyet, mire boldog és hálás pillantások tekintettek vissza rá. Ők már megbocsátottak neki azokat a szürnyűségeket, amiket elkövetett, és talán, majd egyszer ő is képes lesz megbocsátani magának.

– Rey? – nézett rá a lányra.

– Nem... – ekkor ráfordította tekintét, és szeme büszkeséget sugárzott – Rey Skywalker.

Ebben a pillanatban a lány aktiválta új, sárga fénykardját. A fiúnak újra mosolyognia kellett. Érzett mindent körülötte, mindenkit. Itt volt az ideje végső búcsút venni, és elindulni egy fényesebb jövő felé. Fegyverére nézett, és ő is aktiválta sárga fénykardját.

– Velem tartasz? – nyújtotta kezét a lány felé mégegyszer utoljára.

Rey Skywalker őszintén rámosolygott, és elfogadta Ben Solo kezét. Így kézenfogva nézték a tatooinei kettős naplementét, és maguk mögött hagyták múltjukat.