Köhögni kezdek, majd mikor sikerül újra rendesen levegőt venni, csak akkor esik le, hogy valami nagyon nincs rendben. Semmit sem látok. Sötét van. Fel akarok tápászkodni a földről, de valami visszaránt. A bal kezem valamihez hozzá van bilincselve. Nem tudom mi az, de nagyon is valószínű, hogy szabadulni nem fogok egy könnyen. Légzésem egyre rakoncátlanabb. Csak úgy kapkodok a levegőért. Próbálom kitalálni, hogy hol is vagyok pontosan, de túl sötét van. Csak remegve ülök ott és próbálok rendesen lélegezni. Csak arra tudok gondolni, hogy meghaltam és most a pokolban vagyok. Még csak elképzelni sem mertem volna, hogy ilyen a pokol. Félek. Mostantól az örökkévalóságig itt ragadtam a sötétségben? Kattog az agyam.

Fény!
Szinte kiég a szemem, ahogy a sötétséget megszünteti egy halvány fény, de mégis örülök, hogy végre látok is valamit.
Nem! Nem akarok látni! Inkább a sötétség!! Csukom be gyorsan a szememet, ugyanis a látvány, ami fogad, nem valami nyugtató. Minden valószínűséggel egy pincében vagyok, de nem is ez zavar a legjobban, hanem az, hogy a fal tele van képekkel. Rólam készült képekkel.

Recsegést hallok, de nem merem kinyitni a szemeimet, majd ezt léptek hangja váltja fel, amik felém közelednek. Összeszorítom szemeimet és kicsit magamat is összehúzom, hogy valamilyen szinten felkészüljek a fájdalomra, de ehelyett pontosan az ellentettje fogad. Kinyitom szemeimet és Sangwoot találom magam előtt. Kezével lágyan végigsimítja az arcom. 
-Jó reggelt Jiroo!-  mosolyog rám kedvesen, de ez engem mégsem tud megnyugtatni.  
-Hol vagyok? És miért vagyok ide bilincselve?- lököm el gyorsan a kezét arcomtól. Sangwoo homlokot ráncolva áll fel és a falhoz sétálva letép egy képet és azzal a kezében guggol le vissza elém. 
-Tudod...Van egy fiú. Mindig egyedül van és mindig ugyanazokat a dolgokat csinálja. Megsajnáltam szegény fejét, ezért gondoltam beszélgetek kicsit vele. Kár, hogy máshogy sültek el a dolgok, mivel a prédámmá kellett, hogy alakítsam, mert nem igazán nézett ki úgy, hogy ismerkedne velem.- húzza el a száját, majd az arcom elé tartva a képet, kisebb vigyor jelenik meg arcán.
-Ő az a fiú! Jung Jiroo~! - mondja elhúzva a végét, mire én csak kiveszem a kezéből a képet és kettétépem.
-Ne szórakozz velem, engedj el most!- a vascsőhöz bilincselt kezemet rángatni kezdem, lábammal pedig mellkason rúgom a guggoló fiút, ezzel elérve, hogy hátraessen.
-Na most szartad el a jókedvem!- ordítja, miközben szemet meresztve néz rám.
-Hm? Szerintem nem rángatod eléggé a kezed, így nem fogsz kiszabadulni. Na várj, majd én segítek!- mászik hozzám négykézláb, de ezúttal nem tudom arrébb rúgni, mivel lábaimat a földhöz szorítja, majd széles vigyor húzódik arcára, amitől szokásosan megfutamodik a bátorságom. Nagyon ijesztő ez a mosolya. Ledermedve nézek rá, majd csak akkor térek újra észhez, amikor is a karomra szorítva, erősen húzni kezdi a kezem a vascsővel ellentétes irányba.
-ÁLLJ! ELÉG!- kiáltom torkom szakadtából, de nem tudok mit tenni ellene. A bilincs a csuklómba vág. Könnyel a szemeimben nézem, ahogy végigfolyik a karomon a vér, egészen a könyökömig. Ezt én nem bírom. Nem engedhetem, hogy csak nekem fájjon. Erőt veszek magamon és a karjához hajolva, olyan erősen harapok belé, ahogy csak tudok.
-Mi a faszt csinálsz?- engedi el a kezem és a nyakam köré kulcsolja kezeit. Mosolya teljesen lehervadt arcáról. Ehelyett ideges tekintettel szorít rá a torkomra.
-Még van merszed megharapni?- szorongatja egyre erősebben. Levegőért kapkodok és azzal az egy szabad kezemmel próbálom levakarni kezeit a nyakamról, de persze sikertelenül. Megint sötétedni kezd a világ. Lehet, hogy többé fel sem ébredek. Szép halál...

-Majd én megtanítalak a tiszteletre, te kis dög!- hallom Sangwoo szavait, majd ahogy elengedi a torkom, fájdalmas köhögésbe kezdek. 
-Nesze, igyál!- áll fel és egy rövid slaggal a kezében, megnyitja a csapot és engedni kezdi előttem. Először csak továbbra is köhögve figyelem a vizet, majd lassan odahajolok és inni kezdek belőle, ezzel csillapítva kissé a köhögést. -Ez már sok!- húzza el előlem, majd a hátamra irányítja a víz folyását. Ijedtemben majdnem újra megrúgtam, de még mielőtt megtehettem volna, eszembe jutott, hogy ki is az erősebb. Hát nem én, ezért csak remegve tűröm, ahogy engedi rám a vizet.
-Ennyi elég. Nem akarok holnap már a gyógyszertárba rohanni neked gyógyszerért, szóval meg is köszönheted!- zárja el a csapot, majd elém lépked és várja a mondanivalómat, de én még csak rá sem nézek. -Hálátlan!- rúg bele az oldalamba, majd egyszerűen fogja magát és felsétál az öreg lépcsőkön, a villanyokat pedig lekapcsolja, így ismételten egyedül találom magam a sötétben. Most már nem elég, hogy mindkét kezem fáj, még levegőt is nehezen tudok venni és az oldalam is sajog. Nem tudom, hogyan fogok innen kijutni, de az biztos, hogy itt nem maradok...

♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣♣

Sziasztok!
Itt is lenne a következő rész. Remélem elnyeri tetszéseteket és, ha igen, akkor katt a vote-ra! :)
És mint mindig, most is kíváncsian várom a véleményeteket kommentben! 😊😘