A kastély romokban... százan vesztették életüket a harcban, de akik életben maradtak, most a Roxfort romjaiban állnak, és nézik a közeledő alakokat.

― Ki az ott Hagrid kezében? Kit hoz Hagrid? ― kérdezte sírását elfojtva Ginny Weasley mindenhol piszkos és sebes képpel. Végül az eddig ismeretlen alakok megálltak több méterrel a Roxfortos diákok, azoknak szüleik és tanáraik előtt, az élükön Voldemorttal.

― Harry Potter meghalt! ― a Sötét Varázsló széles vigyorra húzta a száját, de a mondatra Ginny felkiáltott torka szakattából, és apjának kellett lefognia hogy oda ne szaladjon.

A többi halálfaló Voldemort mögött hangosan kacagott, kivéve Draco Malfoy. Ő és a családja pontosan Hagrid mellett álltak, így a szőke fiú könnyedén, feltűnés nélkül tudta simogatni a "halott" fiú kézfejét, ami történetesen lelógott Hagrid karjaiból. Mostmár nem sírt a fiú, hisz tudta hogy Potter életben van.

Mindeközben Neville előlépett a tömegből, majd egy megható, szívszorító beszédet mondott, amire a legtöbb halálfaló csak nevetett, mert hát mégis csak Neville-ről van szó... az mondjuk tény hogy az évek során az ügyetlen, félős fiúból egy magabiztos és bátor fiú, Neville Longbottom lett. A mondandója végére felemelte Griffendél kardját ami az orra előtt pihent eddig, majd egy meghökkentő dolog történt; Harry Potter a földre vetette magát, majd futni kezdett. Draco felkiáltott amilyen hangosan csak tudott, majd utána akart futni, viszont anyja lefogta, és a Malfoy család el is hoppanált.

Eközben Voldemort arcáról lefagyott az a rideg, és mégis gonoszan boldog mosoly, az arca immár bosszús lett, ugyanis a fiú másodjára élte túl a halálos átkot, mellesleg pedig az összes halálfaló feladta, és Voldemort serege másodpercek alatt eliszkolt. Egy csomó varázslatot küldött a fiúra, de egyik sem okozott benne kárt.

>EKÖZBEN MALFOY-ÉKNÁLq

Draco és szülei azonnal a házukba teremtek, majd mikor mindenki lenyugodott, főként a szőke Mardekáros, az apuka megszólalt...

― Azt mondtad meghalt... ― mondta halk, rekedt hangon az apuka fia szemébe nézve.

― Én... ― dadogta a fiú konnyes szemmel, mire az apuka mégjobban felhúzta magát.

― AZT MONDTAD HALOTT! ― kiabálta hangosan, majd elcsattant egy pofon a fiú arcán. Draco meg sem mozdult, de ha akart sem tudott volna.

― LUCIUS! ― visította az anyuka, majd ellökte az apukát a fiútól. Draco egyhelyben állt remegve, zokogva. Végül az anyuka szorosan magához ölelte, majd felmentek a szobájába.

Draco lefeküdt az ágyába, az anyukája egy kicsit simogatta még a haját, majd mikor úgy látta hogy lenyugodott a fia, elindult ki a szobából.

A fiú amint hallotta ahog az ajtó becsukodótt és anyja lement a lépcsőn, kipattant az ágyból, belebújt a cipőjébe majd elhoppanált a kastélyba. Maga se tudta hogy hova fog érkezni, így becsukta a szemeit, majd mikor kinyitotta arra Szükség Szobája előtt találta magát. Hirtelen felvillant benne a csók emléke. Az a melegség és az a fiú édes ajkainak íze. Legszívesebben megint átélte volna megint azt a fantasztikus csókot Harryvel. Percekig némán állt ott, mikor egy számára kicsit ismerős hang szólította meg.

― Mit csinálsz itt Malfoy? ― kérdezte értetlenül Ginny. Draco megfordult a lány irányába, majd látta hogy milyen megviselt ő is.

― Csak gondolkodtam... ― mondta rezzenéstelen arccal, majd óvatosan leült a fal tövébe.

― És min? ― a lány leült a szőke mellé. Draco kissé furcsálta a lány közeledését, bár ez volt a legkisebb dolga.

― Hogyhogy ilyen nyugodt vagy ― próbálta kicsit elterelni a kérdést más irányba.

― Csak aggódok Harry miatt... félek hogy baja esik. Most az sem zavar hogy veled beszélek aki mondhatni az ellenségünk volt... ― mélyen nézett Draco szemébe, viszont Draco csak előre bambult.

― Remélem nem lesz baja Potternek... ― motyogta maga elé, majd kézfejével letörölt egy könnycseppet.

― Te sírsz? ― Ginny kissé együttérzően nézett a szőkére, majd mikor látta hogy mégegy könny gördül le a fiú arcán, elkezdte simogatni Malfoy szőke haját, ugyanis meg akarta nyugtatni.

― Csak félek mi lesz Potterrel... ― mondta elcsukló hangon miközben a könnyek sorban gördültek le a fiú arcán.

― Ilyen jóba vagytok? Azt hittem... utálod! ―  kerekedett ki Ginny szeme a fiú érzései és szavai miatt.

― Nem, én... én szeretem... ― nyögte ki nehezen a fiú, de ezek után mintha elment volna a hangja.

― Hogy mondod? ― Ginny előre dőlt majd furcsállóan nézett a fiúra. ― Szereted?! ― Draco csak bólintott egyet, mire a lány megszeppenten felkelt, majd visszament a testvéreihez.

A fiú nem értette mi van a lánnyal, de nem is nagyon érdekelte. Felkelt a földről majd épp hogy elindult a folyosókon, egy szörnyen hangos landolást hallott odakintről. Kinézett a fal mögül, majd meglátta ahogy Voldemort és Harry a földön feküdtek, a pálcájuk tőlük több méterre. Amikor látta hogy a két párbajozó elindultak a pálcájukért a földön. Draco előkapta anyja pálcáját, majd egy mozdulattal Harry kezébe vezette a sajátját, így mielőtt még Voldemort megfoghatta volna a Bozda-pálcát, Harry már ott állt a két lábán, és magához hívta "Voldemort pálcáját" amit szépen el is kapott. Mindeközben a kígyót már megölte Neville, így Voldemort teste mintha kis papír fecnikre szakadt volna, eltűnt egy pillanat alatt; elpusztult végleg.

Ezután Harry lerogyott a földre, mivel már nem bírt tovább a lábán állni.

― Potter... ― a szőke még soha életében nem futott olyan gyorsan mint akkor, ugyanis pár másodperc múlva a sebhelyes fiú előtt térdelt.

― Malfoy! ― a szemüveges fiú szemei megteltek könnyel a szőke láttán, majd szorosan magához ölelte. Malfoy beletúrt a fiú kócos fekete hajába, majd így ültek a földön pár percig...

>IDŐMÚLÁS

Draco felsegítette a fiút a földről nezezen, majd Harry egyik karját átrakta a vállán, majd elindultak be a kastélyba a többi emberhez.

Mikor bementek, sokan rájuk vitték tekintetüket, majd elmosolyodtak, láttán, hogy a két fiú mostmár nem veszekszik.

Draco-nak kicsit nehéz dolga volt, ugyanis Harry nem tudott ráállni az egyik lábára, így a szőkén támaszkodott egy darabig, viszont Malfoy úgy volt vele, hogy a karjaiba veszi a fiút. Harry átölelte a fiút a nyakánál, majd motyogott valamit, amit a Mardekáros szőke nem értett.

― Mi az? ― kérdezte érdeklődve.

― Csak azt mondtam hogy... ― Harry beharapta alsó ajkát, majd felnézett a fiú szürke szemeibe.

― Mond csak... ― a szőke leült egy lépcsőfokra, majd Harryt az ölébe helyezte.

― Szeretlek, Malfoy! ― suttogta alig hallhatóan, majd lassan, de szenvedélyesen megcsókolta a fiú ajkait...