Jungkook pov.

-Nem tudnál finomabb lenni? - Morgom lehajtott fejjel, míg Yoongi akár egy barbár, úgy varrja össze a fejem hátulsó részét. 

-Mindjárt kész vagyok. - A hangja monoton, teljesen el van foglalva, hogy olyan munkát végezen, ami későbbiekben nem fog meg látszódni. 

Miután Yoongi összevarrta a lányt, rögtön Taehoz fordult és adott neki valamit, amitől megnyugodott. Nem szóltam érte, hiába ellenzem a gyógyszereket, mégis hagytam neki. Túlsok volt ez az egész ahhoz, hogy az elveimnél maradva saját kezűleg nyugtassam meg párom zavaros lelkét.  Elfáradtam, megsérültem és a sok információtól teljes mértékben lefagytam. Legszívesebben én is kértem volna Yoongi varázsszeréből, hogy az én háborgó gondolataimat is lenyugtassam, egy kis időre eltegyem és ne is gondoljak rá. Sokkal egyszerűbb lett volna, de most muszáj, hogy észnél legyek. 

Hazajöttünk, felvittem Taet aludni a szobánkba, majd lejöttem a nappaliba, hogy Yoongi összevarrja a fejemet, amit Tae olyan ügyesen falhoz vágott. Bár ha nem szólt volna, hogy vérzik talán észre se veszem, egyáltalán nem fájt, nem éreztem semmit. Elszabadult a pokol, nem bírtam féken tartani őt, sőt rosszabbítottam a helyzeten, mikor odavittem őt, vagy mikor megütöttem. Tudtam, hogy baj lesz, éreztem mégis a hülye fejem után mentem, elhitetve magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Hát tévedtem. 

-Kész is van. - Távolodik el tőlem Yoongi, el is pakolva a cuccait a táskájába. 

-Köszi. - Felegyenesedve ujjaimmal automatikusan tenném a sérült felülethez, hogy érezhessem mekkora is lett a kár, de Yoongi rácsap a kézfejemre. 

-Ne nyúlkálj oda a piszkos kezeddel! - Szigorúan húzza össze szemeit, majd visszafordul a táskájához, hogy befejezze a pakolást. - Azért meglepett a tény, hogy Taehyungot akarja az a majom. - A témát hirtelen hozza fel, de biztos vagyok abban, hogy már elég régóta foglalkoztassa a dolog, ahogyan engem is. 

-Szerintem Tae tudott róla.- Suttogom elnézve a fiúról, helyette a kezeimre nézek, amin néhol a bőr van szakadva. Mikor Yoongi kimondta az ő nevét meg sem rezzent, nem láttam rajta, hogy meglepte volna a dolog. Tudott róla, csak nem szólt róla semmit. - Mikor egyszer Jimin hazahozta Jihoot mesélte, hogy egy férfi beszélt vele, majd később elmondta Jihoo is, hogy a férfi azt mondta neki ismeri Taehyungot. 

-Taehyung ismeri a gyilkost? - Szól közbe Hoseok is, aki eddig némán hallgatott minket.- De honnan? 

-Egyszer mikor kicsik voltunk, olyan tizenöt évesek, történt valami. - Gondolkodik el Yoongi, míg a kanapén hátra dől, erősen agyalva nézve fel a plafonra. - Jimin és Tae küldetésre mentek, ami nagyon sokáig elhúzódott. Éjfél lehetett, mikor arra ébredtem fel, hogy valaki futkározik a folyosón. Kimentem és akkor láttam meg Jimint, megvolt sérülve és nagyon sírt. Rémült volt, mindene remegett, alig tudott beszélni, csak dadogott, mikor megkérdeztem mi történt. Azt mondta egy férfi rájuk támadt és elvitte Taet. Felvolt zaklatva, nem is beszélt hozzám sokat, sőt ahogy ezeket elmondta már futott is tovább, hogy szóljon Jacksonnak. Mikor utolértem már Jackson és Mr. Wang oldalán távoztak az épületből. Alig két óra után visszajöttek már Taeval, aki szintén csúnyán megvolt sérülve, talán sokkal jobban is mint Jimin. Én láttam el a sérülését, mindkét tenyerét, ami valami eszméletlen precízen felvágták. Megkérdeztem tőle, hogy mi történt, ki tette ezt vele, de csak azt válaszolta, hogy Jackson hazudott neki, mikor azt mondta a szörnyekről, hogy az ágy alatt élnek. Később se derült ki semmi sem, se Jimin, se Tae nem beszélt róla, több eltünés pedig nem történt. 

Hallgatom őt és egyre jobban megértem, miért is volt annyira ijedt Tae, mikor megtudta visszatért a, Mumus a városba. Miért kért arra, hogy hagyjam az ügyet, ne foglalkozzak vele, majd később miért is bántotta Jihoot, mikor megtudta beszélt valakivel. Utána elakart költözni valahova messzire, eltűnni a városból. Észre kellett volna vennem a jeleket, de annyira belemerültem a munkába, hogy ezek fel sem tűntek, pedig majdhogynem arcom csaptak. Szörnyű apa és társ vagyok. 

-Ez a harmadik napja, hogy eltűntek és még mindig nem találtunk semmit. - Feszülten dobbant a lábbával Hoseok, tehetetlenül túrva bele tincsei közé. 

-Nekem lenne egy ötletem. - Halkan szól közbe Yoongi, nem túl magabiztosan, amit furcsállok. 

-Mi lenne az? - Fordulok felé kíváncsian méregetve. 

-A férfi Taehyungot akarja, őt keresi, miatta viszi el a számára fontos embereket. Mi lenne ha megadnánk neki, amit akar?

-Átakarod adni neki, Taehyungot?! - Felháborodva emelem fel a hangom, de Hoseok elcsitít. 

-Gondold át, Jungkook! Ha nyomkövetőt teszünk rá és átadjuk a férfinek, akkor talán megtudhatjuk hol vannak a többiek. 

-Nem Hoseok, nem fogom odaadni neki őt! - Makacsul rázom meg a fejem, mert nem, biztos, hogy nem fogom engedni. Nem veszíthetem el őt is. 

-Nincs más esélyünk! Vagy megtesszük ezt, vagy pedig hagyjuk, hogy meghaljanak! - Tárja szét a karjait, választás elé téve, de egyik variáció sem tetszik. Nem akarom, hogy meghaljon a kisfiam, se senki más....de Taet se akarom veszélybe sodorni. Ha nem sikerül a terv, ha valami olyan történik, ami után nem fogjuk tudni lekövetni, akkor ő meghal. Kockázatos, túlsok a buktató ahhoz, hogy azt mondjam benne vagyok. 

-Én benne vagyok. - A hirtelen jövő hangra odakapom a fejem a lépcsőkhöz, ahol Tae áll. Testtartása magabiztos, de szemei teljesen mást tükröznek. Kétségbeesett. 

-Nem! - Felállok és a helyiségben lévőkre kapom a szemeimet. - Nem tehetjük ezt, nem kockáztathatunk ekkorát. 

-Megcsinálom, Gukk...

-Azt mondtam, hogy nem! - Kiáltom el magam, míg a szívem minden egyes dobbanásakor beszúr, felkúszik a torkomig, hatalmas gombócot téve oda. Úgy érzem minden a fejetetejére fordul és nem látom belőle a kijuttat. -Nem és nem! NEM! - Hisztérikusan csapkodok a kezeimmel tehetetlenségem véget. 

-Ha nem csinálunk valamit, akkor meghalnak! - Emeli fel Taehyung a hangját, könnyes szemeit az enyéim közé mélyesztve. - Nem akarom elveszíteni őket....nem akarlak elveszíteni. Nézd mit tettem veled. - Halkul el, végig nézve meggyötrőt vallómon. - Bántottalak téged, mert nem tudtam tisztán gondolkodni. Elment az eszem és ha ez tovább folytatódik teljesen megfogok őrülni. Nem fogom túlélni, ha meghal. 

Meghátrálok és leülök a kanapéra, míg kezeimbe temetem arcomat. Kettéhasad a fejem, úgy érzem nem csak Taehyung az, akit lassan elnyel a téboly, hanem engem is. Bizonytalanság és a kétségek szétszedik a lelkem, megfulladok miattuk és nem tudok ez ellen tenni semmit sem. Döntés előtt állok, vagy feláldozom Taehyungot, vagy pedig hagyom, hogy a fiam meghaljon. Mind két választás szörnyű, egyik sem helyén való, hisz valaki így is úgy is megfog halni. Ha ez megtörténik, együtt fogok én ezzel tudni élni, tudva rosszul döntöttem? Én voltam az, aki a halálba taszította valamelyiküket? Nem hiszem....lehetetlenség. 

Besüpped mellettem a kanapé, majd nem sokára meg is érzek két kart a derekam köré csavarodni. Fejét vállamra dönti, mélyről fújva ki tüdöjéből a levegőt, megcsiklandozva vele arcomat. Jólesik közelsége, megkönnyebbül tőle a lelkem, mégis minden porcikám befeszül. Tudom mit szeretne, de nem vagyok rá képes. Nem én akarok lenni az, aki a halálba küldi. Nem tudnék vele együtt élni...

-Gukk, tudom szörnyű dolgokat mondtam neked, amiket nagyon sajnálok. Szívesebben mondanám azt, hogy nem gondoltam komolyan, csak a düh beszélt belőlem, de akkor hazudnék. Mikor te még nem voltál mellettem nem éreztem semmit sem. Követtem a parancsokat, megcsináltam azt amit elvártak és ennyi. Nem volt bűntudat, sajnálat, szomorúság, nem volt semmi sem. Üres voltam, egy bábú akit úgy mozgattak, ahogyan csak szerettek volna. Nem volt vele bajom, hisz érzelmek nélkül bántani se tudnak.

-Megbántad? - Vágok szavába szomorún nézve szemeibe, de egy kis mosolyt húz ajkaira. 

-Nem bántam meg, hogy megismertelek, hisz boldog voltam. Szívem legmélyén mindig is vágytam egy családra. Elsőnek is egy apára, egy testvére és anyára. Mr. Wang hiába volt rossz ember nekem örökre ő marad az az ember, akit apának szólíthattam. Jackson se volt mindig jó, mégis nála jobb testvért nem kívántam. - Nosztalgiája miatt kiszélesedik a mosolya, ölelésén szorít. - De ők meghaltak. Szomorú voltam, elveszett nélkülük, de akkora már máshová tartoztam. Jimin, Yoongi, Te és Jihoo letettek a családom, én pedig megesküdtem, hogy az életem árán is, de megvédelek titeket. Ezért mennem kell. - Határozottan pillant újra rám, nemet nem tűrve, amitől elmosolyodok. Nem is tudja mennyire meg változott ebben az egy évben. A gondolkodása és a látásmódja teljesen más, mint mikor elsőnek találkoztam vele. 

-Elsőnek ígérj meg nekem valamit. - Kibontakozok ölelő karjai közül és felé fordulva megfogom a kezeit. 

-Mit? 

-Ígérd meg, hogy vissza jössz. - Egyik kezét felemeli és arcomra teszi, mosolyát nem tüntetve el arcáról. 

-Nem ígérhetek meg egy olyat, amit nem tudok betartani. - Szavai mellkason vágnak, míg érzem szemeimet mardosni kezdi a könnyek. 

-Kérlek...- Kétségbeesve szorítok kezére, közelebb mászva hozzá a kanapén. - Ne hagyj el, könyörgőm ne csináld. 

-Semmi baj, nyugodj meg. - Homlokomra lehel egy apró csókot, kezét véletlenül se véve el arcomtól. - Szeretlek, Gukk. - Suttogja halkan, mintha nem akarná, hogy a körülöttünk lévők meghallják apró vallomását. 

-Én is szeretlek. - Szintén halkan mondom ki ezt a hatalmas jelentésű szót, amivel soha nem szoktunk csak úgy dobálózni. Nem mondogatjuk folyton, hisz ahhoz túlságosan is sokat jelent. Ajkaimra adja a következő apró csókot, majd megölel, de olyan szorosan, mintha soha nem akarna elengedni. 

-Kezdjük el. 

Ahogy elhagyja a száját az utolsó mondat, szívem úgy kezd el hevesebben dobogni helyén, majd kiszakítva a bordáimat. Hoseok el is megy, hogy beszerezze a fontos eszközöket, míg Yoongi szerez egy laptopot. Semmi kincsiért se engedem magamtól messzebb Taet, szorosan ölelem, míg Hoseok meg nem érkezik. Lelki fájdalom ér, mikor elenged és odamegy az említetthez, hogy átvegye tőle a nyomkövetőt. 

-Nyeld le. - Adja az utasítást Hoseok, mikor is a kezébe nyomja a kapszula alakú nyomkövetőt. Tae elfintorodik, miközben párszor megforgassa ujjai között az eszközt, de végül szétnyitva ajkait szájába helyezi, hatalmasat nyelve juttatva gyomrába. 

-Működik. - Szól közbe Yoongi, laptopja monitorját figyelve. - Látod? Te vagy az a pont. - Mutat a képernyőre megmutatva Taenak is, aki csak egy bólintással jelez, hogy érti. 

-Akkor indulok. Éjszaka szeret vadászni. - Pillant az ablak felé, azon keresztül nézve a sötét utcákra. 

-Nagyon vigyázz magadra. - Megyek mellé és újra karjaim közé szorítom vékony testét, jól magamba szívva illatát, örökre az emlékeim közé vésve. 

-Te is vigyázz magadra és légy erős. Ha úgy is érzed nem bírod tovább és könnyebb lenne feladni, akkor se tedd. Én mindig itt leszek veled, ne feled. - Simít mellkasomra és egy utolsó csókot lop tőlem, de most nem is engedem el olyan hamar, minden pillanatát kiakarom élvezni. Minden porcikáját érezni akarom, magamnak akarom tudni, hogy a félelmem elillanjon, de sajnos muszáj vagyok elengedni. 

-Szeretlek. - Ajkaira suttogom vallomásom, amire elmosolyodik és bólint egyet, míg ellép tőlem és Hoseok elé áll.

-Tudom nem loptam bele magam a szívedbe, de szeretném ha hallgatnál rám most az egyszer. Nyisd ki a szemed és láss végre, mert  olyan dolgok folynak, amiket te észre se veszel. Lásd meg a bajt anélkül, hogy megtörténne, mert ha nem teszed hatalmasat fogsz veszíteni. 

-Nem értem...- Zavartan rázza meg a fejét barátom, értetlenül bámulva páromra, aki csak mosolyogva megveregeti a vállát, majd Yoongi elé lép. 

-Te pedig gondold át mit teszel. Lehet most tök jó bulinak tűnik az egész, hatalmas lehetőségnek, amit nem halaszthatsz el, hisz ilyen csak egyszer történhet meg, de gondold át. Megéri eldobni azt, aki most vagy egy olyan dolog miatt, ami szomorúságot hozhat? Egyszer sikerült kiszabadulnod belőle, megkaptad az esélyt egy új élethez, de lehet másodjára már örökre bent rekedsz. Kérlek gondold át, Gi. 

-Ne aggódj miattam. - Yoongi megöleli, mosolyogva simogatva meg hátát. - Hozd vissza őket, oké? - Taehyung bólint egyet, míg elengedi a fiút és a kijárati ajtóhoz sétál, de még onnan vissza néz ránk.

-Nem sokára találkozunk. 

Int egyet és eltűnik a szemeim elől. Kétségbeesés beleköltözik a szívembe és tudom nem fog elengedni egy hamar. Félek, sőt rettegek, hisz hatalmas a tét. Benne van a pakliban, hogy egyiket sem látom viszont többé.

-Hát akkor várunk. - Ül le Yoongi a kanapéra, meredten bámulva a laptopot, nézve az apró pöttyöt. 

-Hogyan értette azt, amit mondott? - Zavartan teszi fel a kérdést barátom Yoonginak, aki csak vállat von. 

-Nem tudom, beszél ő össze vissza. - Motyogja a fiú, nem is foglalkozva a dologgal, vagyis ennek a látszatát kelti. Látom rajta mennyire is zavarja a dolog és egyáltalán nem akar róla beszélni. 

-Van valami ami már nagyon régóta érdekelne. - Szólok közbe egy másik témát felhozva, míg várunk. - Mondd Yoongi, neked miért nincs társad? Tae mesélte, hogy mikor tizenkettő volt társat kellett neki választania és akinek ez nem jött össze azt megölték. Téged mégsem láttalak soha sem senkivel rajtuk kívül, nem is beszéltél róla.  Szóval hol van? 

-Meghalt. - Sóhajtva pillant rám, bár szemeibe egyáltalán nem látok sajnálatot. - Ő választott engem, de két hétre rá megölte magát. Felvágta a csuklóit a szobánkban. 

-Sajnálom. 

-Nem számít, amúgy sem élte volna túl. - Legyint a kezével, újra a képernyőt figyelve. - Túlságosan gyenge volt, érzelgős, életképtelen. Meghalt volna az első feladatnál, így pedig sokkal jobban járt, mikor saját kezűleg vette el az életét. 

-Egyáltalán nem sajnálod? - Húzza fel egyik szemöldökét Hoseok. 

-Alig ismertem, mit kéne rajta sajnálnom? Fognom kellett volna a kezét, miközben szét dolgokat suttogok a fülébe? A túlélésünk volt a tét, nem azért voltunk ott, hogy barátkozunk és sajnáljuk a másikat. 

Hoseok elcsitult, én se tudtam mit mondani, hisz azért egy kicsit lesokkolt amit mondott. A maffia kemény, főleg gyereként átesni ezen az egészen, de akkor még csak tizenkettő volt, kellett volna éreznie valamit, mikor előtte hal meg valaki. Taehyung más esett, már sokkal régebb óta volt a maffiába, így az érzelmi szintje nem tudott kifejlődni, de Yoongi csak két hetet töltött ott és mégsem zavarta az a tény, hogy valaki megölte magát. Ha jobban belegondolok őt nem is találtam meg az eltűntek listáján, senki se jelentette be. Soha nem is beszélt a családjáról, nem is kereste őket. Most meg amit Tae mondott....Yoongi valami olyanba ásta bele magát, amibe nem lett volna szabad. 

-Hé! - Mutat a laptopra Yoongi, feszülten jelezve nekünk, hogy nézzük meg. -A pötty, amit Taet jelzi elindult ki egyenesen a városból.

Gyorsan Hoseokkal a képernyőre tapadunk végig követve szemeinkkel a jelet. Ezek szerint elkezdődött, magával vitte a férfi. 

Köszönöm, hogy elolvastad ^^