Jungkook pov.

Mérges vagyok! Üvölteni tudnék a mérgemben, hisz minden kezd elbaszodni. Tae nem áll mellettem, semmiben nem segít, sőt hátráltat azzal, hogy elszalad. Őt keresem, minthogy Jihoo, vagy Jimint után kutatnék. Úgy érzem nem bírom el ezt a hatalmas súlyt a vállamon, miközben még többet pakolnak rám. Nem segít senki se cipelni, csak mindent megnehezítenek. 

Megállok a kocsival és gyorsan kiszállva a hátsó ajtóhoz megyek. Nagy nehezen kihalászom az ott fekvő fiút, aki totálisan nincs magánál. Nem alszik, szemei félig nyitva vannak, de olyan szinten le van szedálva, hogy csodálkozok a nyála nem folyik. Yoongi segít megtartani a másik oldalról is, mivel a komás párom nem nagyon szedi a lábait, még állni is segítséggel tud. Fogalmam sincs milyen fajta nyugtatott adott be neki az az idióta, de szépen lenyomta. 

Sok szenvedés árán, de sikeresen bevisszük a házba és letesszük a nappaliban lévő kanapéra. Ülésbe helyezem testét, de pillanatok alatt eldől az oldalán, akár egy bábú. Fáradtan egyenesedek ki és nyomkodom meg a derekam, ami eléggé megfájdult a cipelése miatt. Rá pillantok a falon lévő órára, amitől ledöbbenek. El sem hiszem, hogy már hajnali három van. 

-Mi a francot adtál be neki? - Förmedek Yoongira, aki nyakát behúzva hátrál meg. 

-Már mondtam...

-De kiengedte meg, hogy nyugtatott adj neki? Mondtam, hogy nincs rá szükség! - Idegesen tépek a tincseim közé, ahogyan végignézek Taehyung szerencsétlen lényén. Ruhái koszosak és szerintem teljesen átfagyott, látom a karjain a libabőr jeleit. Lassított felvételként pislog, szemei üvegesen csillognak, mintha itt sem lenne köztünk. 

-Nyugodj már meg! Mióta ők eltűntek, azóta nem is aludt. Muszáj pihennie, ha nem akarjuk, hogy eldurvuljanak a dolgok. 

-Ha még egyszer bármit is beadsz neki, akkor hidd el miattam fognak eldurvulni a dolgok! - Fenyegetően lökök rajta egyet, mérgemet nehezen visszafogva, nehogy meg is verjem. - Fontosabb dolgunk is lenne, ti meg szórakoztok! 

-Nem lesz jobb, ha kiabálsz. - Morogja a kisebbik, amitől olyan gyilkos szemekkel nézek rá, mint még szerintem senkire. - Ne húzd fel magad, amúgy is fontosabb dologról kéne beszélnünk. Négyszemközt. - Teszi hozzá, fejét Tae felé biccentve. Sóhajtva lehajolok a félig alvó fiúhoz és megsimogatom a haját.

-Felviszlek a szobánkba aludni, oké? 

-Ne..- Erőtlenül fog kezemre, kétségbeesetten nézve fel szemeimbe, amit nem értek. - Nem akarok egyedül lenni.

-Semmi baj. - Csitítva nyúlok teste alá és emelem fel mennyaszónyi pózba. - Beszélek egy kicsit Yoongival, utána veled alszom. - Látom mondani akar valamit, de nem várom meg, míg megteszi, helyette felviszem a lépcsőn, egyenesen a szobánkig víve őt. Az ágyhoz érve le akarom rá helyezni, de belekapaszkodik a felsőmbe, így szó szerint mindketten bele esünk az ágyba. - Mit csinálsz? - Motyogom, miközben próbálok róla leszállni, nehogy összenyomjam törékeny testét, de nem enged. 

-Gukk, ne hagyj egyedül. - Fáradtan ejti ki a szavakat, ajkai alig mozognak közben, mégis erősen szorongassa a pólómat. 

-Nem sokára visszajövök. - Nehezen kifeszegetem a ruhám anyagját ujjai közül és lemászok róla. 

-Kérlek...

-Fejezd már be! - Förmedek rá, minden türelmemet félre dobva, ami csak maradt bennem. - Miattad egy csomó időt elpazaroltam, mert te nem bírtál magaddal és elszaladtál, minthogy segítettél volna nekem! Hisztizel, rajtam vezeted le a nyűgöd, arra pedig nem gondolsz, hogy nekem is fáj! Ő az én fiam is, nem csak a tiéd! - Minden mérgemet, dühömet szabadjára engedem és felemelt hanggal kiabálok vele. Tudom, hogy ezzel nem segítek rajta, se pedig a lelkivilágán, de mérges vagyok. 

-Senki sem kért arra, hogy keres meg...- Nyelvemmel csettintek egyet, miközben érzem a vérem felforr, kezeim ökölbe szorulnak. Legszívesebben arcon csapnám, vagy újra kiabálnék vele, olyan dolgokat vágva a fejéhez, amiket talán később meg is bánnék. 

Minden izmom befeszül, ahogyan próbálom magam visszafogni, nehogy olyat tegyek, amit nem akarok. Lehet ő is észre vette vívódásom, mert tekintetét eltépi rólam, nehezen oldalra fordul, míg fejére húzza a takarót. Nem szándékozik tovább beszélgetni velem, ezt nagyon ügyesen jelzi azzal, hogy elbújt a takaró alá, akár egy gyerek. Nem hiszem, hogy megijedt volna a következményektől, vagy tőlem, tudja soha nem bántanám. Nem tenném, de ha még valamit mondott volna biztosan elszakad volna az a bizonyos cérna és kezet emelek rá. Együtt kéne működnünk, de ez valamiért nem sikerül. Túl sok feszültség lakozik a lelkünkben, amit csak egymáson tudunk levezetni. 

Szükségünk van egymásra és mégsem. 

Lenyomom a villanyt és magára hagyom a szobába. Remélem mire visszajövök, addigra már mélyen fog aludni. Megfogom magam és lemegyek Yoongihoz, aki elég türelmesen várakozott, egy centit se menve arrébb, ugyan ott állva. Fáradtan leülök a kanapéra és a kezembe temetem az arcom. 

-Nem bírok vele. - Motyogom már teljesen kimerülten. Én sem aludtam valami sokat ebben a két napban. 

-Alszik egy picit és hidd el újra jobban lesz. - Leül mellém és a vállamra fog, hogy megtudja erősíteni a szavait. 

-Remélem. - Elveszem a kezeim arcomtól és hátra dölve a kanapén Yoongira pillantok. - Szóval miről van szó? 

-Tegnap elmentem Jimin húgához, Hyorihoz, de nem találtam otthon. Fel kerestem a barátait, ismerőseit, de nem találtam semmit sem. Eltűnt. 

-Szerinted ő vitte el? 

-Nem tudom, ez nem vall rá, hisz mindig egy embert visz magával, nem többet és nem kevesebbet, most mégis már három embernek is nyoma veszett. Valami itt nekem nem stimmel. 

-Szólok Hoseoknak. - Veszem elő a telefonomat, de Yoongi megállít. 

-Már beszéltem vele. - Rám mosolyog és feláll felőlem. - Bízd ezt ránk, most menj és pihenj le. Biztos nagyon elfáradtál. 

-Ha bármit is megtudtok, akkor kérlek hívjatok. - Hamar beadom a derekam, mert ahogyan ő is mondta, eszméletlenül fáradt vagyok. Nem vágyok semmi másra, csak egy kis alvásra. 

Elköszönök Yoongitól, majd felmegyek a szobába, ahol remélhetőleg Tae már alszik. Felkapcsolom az éjjeli lámpát, amíg leveszem magamról a piszkos ruháimat, nehezen visszafogva magam, nehogy Taet is levetkőztessem, míg alszik. Nem túl tiszta, tervbe is volt, hogy mikor felhozom leveszem legalább a nadrágját, de túlságosan is túlszárnyaltak az indulatok. 

Feladva a hülye tervet, inkább befekszem mellé, lekapcsolva a lámpát is. Nem tudom, hogy elaludt már, vagy sem, mert nem mozdul, a takaró pedig még mindig a fején van. Odakint már kezd világosodni, így tökéletesen megcsodálhatom az előttem lévő hatalmas halmot, ami a párom a takaró alatt. Szeretnék hozzá bújni egy kicsit, amíg el nem alszom, de az előbbi veszekedés miatt nem merek. Már nagyjából lenyugodtam, remélhetőleg ő is. 

Percekig figyelem a hátat, de végül nem bírom ki. Bebújok a takaró alá és karommal átkarolom derekát, óvatos mozdulatokkal kúszva közelebb hozzá, addig míg mellkasom nem ütközik össze hátával. Teste melegétől felmelegszik a szívem és egy apró mosoly húzódik ajkaimra. Leszedem a fejéről a takarót és adok egy puszit tarkójára. Meglepetésemre megremeg kezeim között, lebuktatva saját magát. Ezek szerint ébren van.  

-Fent vagy? - Simogatom hasát, még egy puszit nyomva tarkójára. Nem válaszol, így egy pillanatra azt hiszem tévedtem, de mikor felemeltem egy picit a fejem, láttam, hogy a szemei nyitva vannak. - Sajnálom, hogy kiabáltam veled, nem akartam, de nagyon aggódtam érted. Nem bírnám ki, ha téged is elveszítenélek. Nagyon szeretlek. 

Arcomat lapockái közé fúrom, még szorosabban szorítva magamhoz vékony testét. Hallom, ahogyan kifúja ajkain keresztül a levegőt, érzem gyorsan verő szívét, de ezeken kívül egy hangot nem ad ki. Nem akar velem beszélni, talán még mindig haragszik. Szeretnék vele egy kicsit beszélgetni, kiadni magamból a szívem fájdalmát, de mégsem teszem. Ő most nem akar velem kommunikálni, én pedig nem erőltetem. 

Lassan elnyom az álom és messzire repit,míg mocorgásra nem ébredek. Odakint már sötét van, így gondolom eljött az este. Még álmosan Taet pillantom meg, ahogyan mellettem ül az ágyban törökülésben, valamit rágcsálva. Szememet dörzsölve küzdöm magam ülésbe, sok alvástól teljesen elzsibbadtak a végtagjaim. Tae észlelhette a mocorgásom, mert megáll az evésben és felém fordítja a fejét. Sötét van, még a lámpát se kapcsolta fel, gondolom miattam nehogy felköltsön. 

-Hány óra? - Kérdezem még rekedtesen az alvás miatt, majd a lámpa után keresve felkapcsolom. 

-Este nyolc van. - Meglepetésemre mosolyog, míg kezéből leteszi a zacskó chipset. - Sokáig aludtál. 

-Mióta vagy fent? 

-Reggel hét kor már felébredtem. A gyógyszer kiürült, így tudtam mozogni. Megfürödtem, átöltöztem, ettem egy kicsit, utána nagyon nem csináltam semmit. - Élénken meséli a mai tevékenységeit, miközben ujjairól lenyalogassa a rajta maradt chips nyomokat. Ezek szerint nem aludt valami sokat, hisz majdnem négykor feküdtem le mellé aludni. Kemény három órát aludt, ami semmire sem elég, ki sem pihente magát. 

-Minden rendben? - Furán sokat mosolyog, ami persze nem lenne baj, csak ebben a helyzetben, azok után, hogy milyen sokat sír mostanság elég furcsa ez mosoly a képén. 

-Hallottam, hogy Hyori eltűnt. Ha belegondolok mennyit szenvedtem, hogy kimentsem Mr. Lee karmai közül, miközben majdnem belehaltam, rá kell jönnöm az időmet pazaroltam. - Felnevet, kezét durván ütve bele a puha matracba. - Ha tudtam volna, hogy ez fog történni, inkább én ölöm meg! Talán...Jihooval is végeznem kellett volna? 

-Miről beszélsz? - Értetlenül fogok a vállára és fordítom teljesen magam elé, amitől arcára vetül a fény. Arcán még mindig az a fura mosoly ragyog, míg pupillái hatalmasra vannak tágulva. Ezt nem tudom elhinni. - Mit vettél be?! 

-Ne kiabálj. - Tenyerét számra tapasztja, míg lepisszeg. - Hangos vagy, nagyon, nagyon hangos. - Csuklójára fogok és elhúzom az arcomtól a kezét, hogy kérdőre vonhassam, de ő megakadályoz benne. Vállaimra teszi kezeit és beleül az ölembe, szembe foglalva helyet. 

-Mit csinálsz? - Derekára fogok, hogy eltoljam magamtól, amit újfent nem enged. Átfonja karjaival nyakam, ajkait egy pillanatra enyéimre helyezve. 

-Feszült vagy, szeretném ha ellazulnál egy kicsit. - Ajkait most a nyakamra nyomja, ott kényeztetve velük, ami jólesik, de nem érzem úgy, hogy ennek itt lenne az ideje. 

-Nem akarom, főleg úgy nem, hogy nem vagy tiszta. 

-Már nem tetszem neked? Nem izgatlak fel? - Suttogja ködös szemekkel nézve, egyik kezét pólóm alá csúsztatva. - Olyan ritkán érsz hozzám...szeretgess egy kicsit, Gukk. - Csuklójára fogok és kihúzom ruhám alól fürge ujjait. 

-Pihenned kell. - Elutasításom véget dühösen elfordítja tőlem a fejét. Szeretném kárpótolni egy csókkal, de elhúzódik tőlem. 

-Nem szeretsz engem, sőt undorodsz! - Mérgesen kiáltja el magát, miközben kiszáll az ölemből és feltérdel az ágyban. Idegesen kap a pólója aljához, rángatva le magáról, hogy végül a földre dobhassa az anyagot. - Nem tetszem? Nem kellek már neked? Gyűlölsz?! Hányni tudnál a látványomtól? - Teljesen kifordulva magából kiabál, ami megijeszt. A drog teljesen elvette az eszét. 

-Szeretlek. - Nyúlok utána, de ahogyan hozzá akarok érni, ellök magától, hisztérikusan ordítva. Teljesen letaglózva figyelem, ahogyan őrjöng. Elsőnek arra gondoltam, hogy a drog vette el az eszét, de mi van akkor, ha teljesen másról van szó? Hisz eddig se volt épeszű, és mióta elvitték őket, azóta rá sem ismerek. 

-Hazudsz! Hazudsz! HAZUDSZ! Utálsz engem, de én is utállak téged. 

Nem tudom tovább hallgatni őt, ezért kezei után kapok, nehezen lefogva, majd eldöntve az ágyban. Szívem majd kirobban a helyéről, sírni tudnék, mikor így látom őt. Hiába küzd, próbál ellökni magától, nem hagyom magam és megcsókolom. Nem mozgatom az ajkaim, csak az övéhez nyomom, míg a szemeimet összeszorítom. Pár másodpercig mocorog, de utána megáll és ő az aki megmozdítja az ajkait. Követem a gyors, szenvedélyes csókjait, ami már kezd egyre durvábbá válni számomra. Nyelvét átdugja hozzám, enyémet hamar megtalálva folytassa a durvább csókját, harapva néhol ajkaimat. Kezét kihúzza gyengévé vált mancsomból, hogy ujjait hajamba fúrva megtépje tincseimet. 

-Fáj? - Kérdezi, mikor elváll ajkaimtól, durván rántva el a fejem magától. - Fáj, mert nem akarsz eléggé. A kényszer csókjaidra pedig nem vagyok kíváncsi. 

-Akarlak. - Vágomra gyorsan, nehogy azt higgye, hogy hazudok neki. Válaszomra elégedetten mosolyodik el, amitől muszáj vagyok lesütni a szemeim. Manipulál, ezt nagyon jól tudom. Rákényszerít, majd beadja nekem, hogy amúgy ezt én akartam. 

-Szeretsz? - Suttogja ajkaimra, míg elengedi megtépázott tincseimet, hogy újra a pólóm alá nyúlhasson, azon belül végigsimítson a testemen. 

-Szeretlek...- Szintén halkan beszélek, ahogyan ő is, míg szemeimet lehunyom, miközben testemen végig megy a borzongás ujjai véget. 

-Olyan édes vagy, Gukk. - Vigyorodik el, ahogyan leszedi rólam a felsőm. - Megakarlak lovagolni. - Erotikusan néz rajtam végig, beharapva alsó ajkát, ami más esetben nagyon tetszene, de túl feszült vagyok. Ő nem az a fiú, akivel jelenleg szeretném ezt csinálni. A drog miatt teljesen mássá változott. 

-Tae...- Kezdenék bele a beszédbe, de ő ajkaimra csókol, elhallgattatva. 

-Hívj V-nek. - Ijesztő mosoly húzódik végig arcán, miközben vállaimhoz kapva fordít rajtunk, így én kerülök alulra ő fölém. Helyet foglal combjaimon, kezeivel szaporán csatolva ki az övemet, majd nagyjából húzva le rólam a nadrágot. - Mégsem tetszem neked? - Néz le rám hirtelen, amitől nyelnem kell egy hatalmasat. Nem vagyok izgalmi állapotban. 

-Kicsit ideges vagyok. - Magyarázkodok halkan, szemeimet lehunyva, mert nem tudok rá nézni. Azok a hatalmas pupillái olyan ijesztően néznek ki. 

-Nem kell annak lenned, nincs semmi baj. - Megremegek, ahogyan megérzem ujjait, amik körül ölelik férfiasságomat. - Csak hagyd lehunyva a szemeid, ne nyisd ki. - Bólintok egyet és próbálom elengedni magam, valami másra gondolni, hogy végül meg kaphassa azt amit akar. 

Érzem, ahogyan nyakamhoz hajolva csókolni kezdni, majd durván szívni, amitől muszáj vagyok felnyögni. Ujjaival nem hagyja abba a munkát péniszemen, ütemesen mozgatja a rajta lévő bőrt, hogy minél hamarabb egybe olvadjon velem. Elmémre száll az aggodalom, hisz nem tudom magát mennyire készíti fel, nem akarom, hogy megsérüljön. Gyomrom görcsbe rándul, ahogyan érzem kezdek izgalomba jönni odalent, kezeimet muszáj vagyok ökölbe szorítani. Szeretném megérinteni, de nem tudom menyire akarja ezt ő is, így végül nem teszem. 

Egy idő után felegyenesedik,kicsit meg is emeli a csípőjét, majdcsak susogást hallok. Gondolom az alsóját vette le magáról, vagy tolta félre amennyire jelen helyzetben szükséges. Nem érzelgős szexre vágyik, erre nagyon hamar rájöttem. Gyors és kíméletlen dugást akar. De miért? Miért csinálja ezt? Soha nem szerette az ilyet, mindig a lassú, érzelmes szeretkezést imádta, ha egy picit durván bántam vele már akkor hisztizett. 

Hatalmasat nyelek, mikor megérzem, hogy lassan magába enged, amitől egy pillanatra még a levegő is a tüdőmbe reked. Kezeimet automatikusan a csípőjéhez kapom, megszorítva az ottani bőrfelületet. Eszméletlenül szűk, szó szerint szorongat belülről, ami nagyon tetszik, mégis aggódni kezdek. Remélem neki nem fáj. Levegőt kapkodva mozdulatlan marad, néha kiengedve magából egy fájdalmas sóhajt. Hiába fáj neki, mégis elég hamar mozgásba lendül, gyorsan emelgetve csípőjét, durván engedve újra és újra magában. Folyton fájdalmasan nyög, így egyáltalán nem tudom élvezni az aktust. Hogyan is tudnám, mikor a szerelmemnek fájdalmai vannak? 

-Tae..- Kinyitom szemeim és rögtön arcára nézek, ami után elakad a légzésem. - Miért sírsz? - Könnyeit látva megijedek, hogy talán ennyire fáj neki, ezért csípőjére fogva megállítom, de ő meg makacsolva magát mocorogni kezd. 

-Miért kellett kinyitnod a szemed? - Förmed rám, míg könnyei szaporán hullanak le arcáról. 

-Hogy lehetsz, ilyen hülye? - Átfordítom magunkat, így újra én kerülök felülre, de mielőtt ki is húzódhatnék belőle, Ő összefonja lábait a derekam körül. 

-Ne hagyd abba, Gukk. Akarom még. 

-Dehogy akarod, hisz fáj neked. - Emelem fel a hangom ma már sokadjára, de nem tehetek róla, baromira idegesít. 

-Nem azért sírok mert fáj. - Rázza meg fejét, míg karjaival átkarol, így arcom nyakába fúródik. - Szomorú vagyok, vigasztalj meg. - Szipog fel, halkan sírva, miközben erősen ölel magához. 

Frusztráltan sóhajtva nyúlok tagjához, kezemet gyorsan mozgatva rajta, míg csípőmet lassú ütembe mozgatni kezdem. Ha ő ezt szeretné, akkor megadom neki, csak fájdalom nélkül. Halkan nyöszörög, míg fejét hátraveti, élvezetesebb sóhajokat engedve ki magából. Ajkaira hajolva csókolni kezdem őt, nem engedve neki, hogy átvegye tőlem a vezetést, sokkal gyengébb, mégis túlfűtött csóka invitálva. 

Hangosabb nyögések vegyülnek a szobában, ami több perc után megszakad és helyére lihegések hangzanak el. Kimerülten dőlök le Tae mellé, míg ő fejét mellkasomra teszi. Arca még mindig neves a könnyektől, talán nem is hagyta abba a sírást. Lelke megsérült és vérzik, hiába próbálja drogokkal gyógyítani, vagy szexel, nem fog helyre jönni. Holnap lesz a harmadik napja, hogy eltűntek. Ahogyan telnek a napok, annál jobban megsérülünk mindketten. Ha letelik a hét nap, szívünkön lévő heg nagyobbá változik és a végén elvérzünk. 

A lejtőn elindultunk, de nem muszáj, hogy leérjünk az aljára. Még feltudunk kapaszkodni.