Taehyung pov.

Fejemet a hideg falnak döntöm, szemeimet a csillagokra emelve, míg érzem hatalmas káosz ordít a szívemben. Próbálom csitítani, egy pillanatra elhallgattatni, hogy épeszű gondolataim eljuthassanak agyamig, de egyszerűen olyan hangos, lehetetlenség másra figyelni. Őrjöng a lelkem, zokogva mardossa mellkasom. 

Nem  kapok levegőt..

Lábaim remegve csuklanak ki alólam, lassan csúszva le a falmentén, hogy végül a piszkos betonra érkezek. Szemeimet lehunyom, mély levegőt veszek, de úgy érzem megfulladok. Mellkasomhoz kapom a kezem, erősen szorítva az ottani ruha anyagra, miközben úgy érzem felgyullad a testem. Verejték cseppek áztassák homlokom, mégis libabőr megjelenik a karjaimon a hideg levegő miatt. 

Megfulladok..

Jungkook-ot akarom és nem is. Mérges vagyok, őrjöngeni tudnék a düh miatt. Ordítani, amiért elvesztettem őket. Ez mind az én hibám, nagyon jól tudom, mégis mást szeretnék hibáztatni, nem akarom ezt a hatalmas súlyt érezni. Miért kellett elvinnie őket? Miért pont őket?! 

Térdeimet feljebb húzom a mellkasomhoz, míg íriszeimet végigvezetem az apró kis sikátoron. Vajon ő is itt van? Ha szépen megkérném, akkor visszaadná a fiamat és a barátomat? Ők nem tettek semmi rosszat, nem érdemlik meg azt a fajta büntetést, amiben részesíti. Igazságtalan! Hát nem úgy volt, hogy ő csak a rossz fiúkat viszi el? Akkor miért vitte el a kicsikémet?! Jobban kellett volna rá vigyáznom, mindig mellette lennem, több mindenre megtanítanom. Még olyan pici és tudatlan...nem fogja kibírni a hét napot. Lehetetlenség, hogy az apró teste annyi fájdalmat képes legyen befogadni. Biztos most is sír és engem szólongat, arra vár, hogy megtaláljam. Én is ezt tettem...arra vártam mikor talál meg az anyukám, de ő soha nem jött el. 

Elfogom veszíteni...

Hajamba kapva megrántom tincseimet, pár hajszálat kitépve a helyéről, hátha a fájdalom segít valamennyit a szívemen. Nekem kéne ott lennem helyettük! Minden Jungkook hibája! Ha nem hozz ki a sittről, akkor ez nem történne meg, ha pedig mégis...én nem tudnék róla. Őt nem is érdekli a fiúnk, folyton csak a hülye munkájával foglalkozik, nem velünk. Okoskodik, játssza a főnököt, miközben parancsolgat, minthogy összeszedné magát és megkeresné a fiamat! Hát ő nem szeret engem? Nem szeret minket? Miért teszi ezt velem..? 

-V? - Női hang üti meg füleim, ami a csöndes éjszaka miatt elég hirtelen jön, össze is rezzenek. - Hát te? - Jön közelebb megmutatva alakját a gyér fény alatt. 

-Noona...- Állok fel, miközben oldalamat a falnak döntöm. - Vártalak. - Ellököm magam a faltól és nagyjából összeszedve magam sétálok elé. - Beszélhetnénk? 

-Persze...azt hittem meghaltál. - Meglepetten pislog párat, de utána legyint egyet a kezével és mosolyt húz vörös ajkaira. - Cucc kéne? - Dönti oldalra a fejét kíváncsian, amire gyorsan ellenkezve hátrébb lépek. 

-Én már nem, nem...- Akadok el és gondolkodóba esek. Végülis nem ártana valami, ami segítene egy kicsit lenyugodni. - Adj valamit, amitől nem alszok el..

-Heroin? Pillanatok alatt jobban fogod magad érezni. - Vigyorodik el és nyúl a táskájához, de megállítom. 

-Nincs más? Azzal nem vagyunk túl jóban. - Motyogom halkan, ahogyan visszagondolok a régi időkre, mikor kipróbáltam ezt a fajta drogot. Jó volt, nem volt vele semmi probléma...de túlságosan is vad lettem tőle. Nem lenne túl jó, ha a szer miatt örömömben kinyírnék valakit. 

-Kokain? - Veszi elő a kis zacskóban a fehér port, amit el is veszek. Ahogyan a kezeim között fogom elkezd bűntudatom lenni, amit utálok, sőt gyűlölöm ezt az érzést. - Ezt én állom, mert olyan rég nem láttalak, pedig te voltál a kedvenc vevőm. - Mosolyog még mindig, gondolom be van állva mint a gerely. 

-Köszönöm, Noona. - Zsebre teszem a cuccot és mielőtt elszaladna, hogy újabb vevőt találjon neki kezdek a lényegnek. - Biztosan hallottad már, hogy visszatért a városba az a férfi. 

-Persze, hallottam róla. - Sóhajtva túr bele hússzú fekete hajába, frusztráltan csettintve nyelvével. - Miatta nagyon hamar le kellett állítanom az üzletet, mert este járkál az a fasz. Bár most újabb áldozatai vannak, ahogyan tudom, szóval egy hétig nyugodt szível rohangálhatok. 

-A fiam van nála és Chim. 

-Sajnálom, nem tudtam. - Közelebb jön és egyik kezét vállamra teszi. - Részvétem miattuk. 

-Nem haltak meg. - Zavartan szűkítem össze a szemeim, miközben az idősebb megforgassa azokat. 

-Ne legyél már naiv, Kincsem. -Simít kezével arcomra, mintha éppen vigasztalni akarna, csak látszik rajta, hogy nem túl jó ebben a dologban. Végülis az empátia nem vele született adottság...még azt nekem is tanulnom kell, hogy egy nap jó férje legyek Jungkooknak. Ha persze egyszer elvesz. - A legutóbbi áldozatát láttam, szegénykét megetette a férgekkel. - Fintorodik el, sőt még meg is borzong ahogyan visszaemlékszik. 

-Hol láttad? 

-Épp egy ügyfélnek adtam el, mikor arra jött. Nem láttam sokat belőle, sötét volt, csak a hullát láttam ahogyan bedobja a konténerbe. Nem sokáig nézelődtem mert gyorsan elfutottam. Ha jól tudom a rendőrök meg is találták másnap a tetemet. 

Idegesít a gondolat, hogy Jungkook nem avatott ebbe bele, hisz ő minden bizonnyal tudott róla. Ő magyaráz nekem arról, hogy áruljak el neki mindent, miközben hülyének néz és nem mond el semmit. Jogom lenne tudni róla, tudnom kéne mikor nekem is közöm van hozzá. A fiamról van szó, nem egy idegenről. 

-Köszönöm, Noona. - Hajolok meg és félre állok az útjából. Már nincs szükségem rá, amit akartam azt megtudtam. Ahol volt Jihoo táskája, annak a férfinak is ott kell lennie valahol. 

-Menj haza és vigyázz magadra. 

Bólintok egyet és végignézem ahogyan elhagyja az apró sikátort. Lassan vissza hátrálok a falhoz és leül annak mentén, neki döntve a hátamat, míg kiveszem a zsebemből az apró zacskót. Nem mehetek haza, ilyen állapotban semmiképpen. Félek kárt tennék Jungkookban, túlságosan is össze vagyok zavarodva, dühöm se szállt el, még mindig fojtogat. Nem leszek jobban, amíg meg nem találom a Kincsem és Chimt. 

Rossz apának érzem magam, amiért nem tudtam vigyázni rá. Egyáltalán milyen egy jó apa? Engem Mr. Wang nevelt fel, vigyázott rám, de róla nem mondanám azt, hogy jó apa volt. Bántott, sokszor kiabált és mindig eltépte a plüssöm. Ettől függetlenül mégis szerettem, felnéztem rá és olyan akartam lenni mint ő. Nem volt minta szülő, de megtanított túlélni, minimális szeretetet adott és miután eltépte a nyuszim megvarrta nekem. Ezek talán másoknak apróságoknak tűnnek, vagy rossz dolognak, de nekem mindennél többet ért, hisz mástól nem kaptam ennyit sem. Az egyetlen ember volt az életemben, akit apának szólíthattam. Néha nagyon hiányzik...

Jihoonak más életet szántam, amiben boldog. Nem akartam, hogy szomorú gyerekkora legyen. Túlságosan is elkényeztettem, amit egy kicsit se bántam, hisz örültem, ha ő boldog volt. Mára már tudom elrontottam, szigorúbb kellett volna lennem hozzá, akkor talán nem történik meg ez. Annyira jó apa akartam lenni, hogy végül rosszá váltam. 

-Mit csinálsz itt? - Lassan felemelem a fejem, fáradtan pillantva fel Gire, aki csípőre tett kézzel áll előttem.  

-Hogy találtál meg? - Sóhajtok egy nagyot, miközben visszateszem a zsebembe a kis zacskót, elrejtve szemei elől a tartalmát. 

-Találkoztam, Noonaval. - Vonja meg vállait, lustán ülve le mellém a koszos betonra. 

-Az lehetetlen. - Rázom meg a fejem kimutatva értetlenségemet. - Alig tíz perce, hogy elment. Ha találkoztál is vele, akkor is a környéken kellett lenned. Szóval honnan tudtad, hogy itt vagyok? 

-Megérzés. - Mosolyodik el sunyin, amitől muszáj vagyok megforgatni a szemeimet. Nem akarja elmondani, én pedig nem erősködök, nincs hozzá elég erőm. Fáradt vagyok. 

-Jungkook is tudja? - Sütöm le szemeim, lábaimat felhúzva mellkasomig. 

-Tae tudom mit érzel, de nem kell egyedül megbirkóznod vele. Hagyd, hogy Jungkook segítsen neked, vigyázzon rád és melletted legyen. - Beszéd közben belenyúl a zsebébe és elővesz valami tablettát, amit át is nyújt nekem. - Tessék vedd be, ettől jobban fogod magad érezni. - Ujjaim közé véve a halvény kék gyógyszert nézegetem, majd szomorúan Gire nézek. 

-Nem akarok aludni. 

-Tudod mi az? - Vigyorodik el és halkan fel is nevet. - Végül is nehéz átverni egy volt drogfüggőt, de azért vedd be. Tényleg jobb lesz. - Újra rápillantok az ujjaim között lévő nyugtatóra és vonakodva, de mégis a számba helyezem a gyógyszert. 

- Mitől lesz jobb, ha alszom? Hamarabb megtalálom a fiam? Vagy Chimt? 

-Biztos vagyok abban, hogy tegnap se aludtál semmit, így muszáj egy kicsit pihenned. Hidd el kipihenten sokkal gyorsabban fog mozogni az agyad. A keresést pedig hagyd rám és Jungkookra, te most nem tehetsz semmit. 

-Mert te igen? Csak egy orvos vagy. - Vágom rá gúnyosan, de mikor meglátom arcán egy újabb mosolyt, elhalkulok. Lehetséges lenne? 

-Meg vannak az eszközeim, ne aggódj. - Paskolja meg az egyik combom és lassan feltápászkodik mellőlem. Ha tényleg az van, amire gondolok, akkor nagyon mérges leszek. 

-Te vagy az egyike annak, aki harcol a maffia vezetéséért? - Semmi habozás nélkül teszem fel a kérdést, nem kertelve, nem is lenne értelme. Ő se játssza meg a fejét, nem hazudik a képembe, helyette csak bólint egyet. - Nem értelek. Ott van neked a kórház, amit eddig imádtál csinálni! Sőt nemrég kezdtél el jóban lenni, Hoseok-al. Ezt mind eldobod a maffia miatt? 

-Te is tudod milyen állapotok uralkodnak odakint. Sokan halnak meg, csak azért, mert az egyik seggfej királynak érzi magát és azt hiszi bármit megtehet bárkivel. Kell egy normális vezető! Én tökéletes vagyok a pozícióra. A kórház pedig egyáltalán nem érdekkel, unalmas és hiába vághatom fel az embereket, utána össze is kell varrnom, abban mi a szórakozás? A normális élet unalmas, nincs benne izgalom. Alig kapok fizetést, ami még albérletre se elég. Mióta kiszabadultam a maffiából hajléktalan vagyok! Pár hónapig Jiminnel laktam, de folyton összevesztünk, így át kerültem Hoseokhoz, ne kérdezd hogyan, mert én se tudom. 

-Ezt miért nem mondtad soha?

-Mert neked ott volt a gyerek és Jungkook, nem akartalak az én nyűgömmel zaklatni. Nem mindenkinek válik be a normális élet, vagyis nekem egyáltalán nem. Eljátszhatom azt, aki nem vagyok, de nem válhatok azzá is. - Beletúr hajába, feszülten húzva meg sötét tincseit. - Hoseok nagyon kedves és édes srác, lehet kedvelem egy picit...talán nagyon is oda vagyok érte. Szeretnék vele együtt lenni, párja lenni, de ő nem kedvelné azt az énem, amit nem ismer. Ő a megjátszott, megjavult énemet szereti, nem az igazit. Nincs értelme egy ilyen instabil kapcsolat miatt eldobni egy hatalmas lehetőséget. 

Szeretnék hozzáfűzni pár dolgot, elmondani neki, hogy ez nem helyes...mégis megértem, átérzem és irigyelem miatta. Nem mindenkinek válik be a normális élet. Milyen igaz. Egyáltalán nem könnyű beilleszkedni, átvenni a többi ember szokásait, "normálissá" válni. Nekem itt van Jungkook és Jihoo, mégis néha úgy érzem egyedül vagyok. Gukk nem ért meg engem, Jihoo pedig egy idő után túlságosan is kifáraszt. Magányos vagyok, minden egyes nap, miközben bezárva vagyok a házban, úgy érzem megöl a magány. Mégsem dobnám el ezt az életet. Ők a családom és nagyon szeretem őket, így értük bármire képes vagyok. Ha Jihoo órákon keresztül játszani akar, akkor játszani fogok vele, és ha Jungkook néha tök hülyének is néz, az sem érdekkel. Csak legyenek mellettem....ne hagyjanak el. 

-Ez találgatás csak. Előbb derítsd ki, és kitudja lehet tévedni fogsz. - Nézek fel rá kicsit kábán, furán forgatva a szavakat a számmal, de azt hiszem a lényeget elmondtam. Nem tudhatja mit gondol Hoseok, ha nem kérdezi meg. 

-Tae! - Oldalra fordulok, apró mosolyt húzva ajkaimra, mikor is meglátom a hozzánk siető páromat. - Hála istenek jól vagy. - Térdel le elém és szorosan magához ölel. - Már minden hol kerestelek! Miért szaladtál el, te hülye? - Elhajol és két tenyerét arcomra tapasztja, jól összenyomva őket. 

-Te vagy...a...hül-hülye. - Akadozva, sőt rententően lassan jönnek ki belőlem a szavak, amit szerintem a nyugtatónak köszönhetek. Elkezdett hatni, nagyon jól érzem ahogyan végigszáguld az ereimbe. Mindenem zsibbad, ami egy picit vicces érzés. 

-Mi van veled? - Zavartan szűkíti össze szemeit, majd Yoongira néz. - Mit csináltál vele? - Olyan dühvel szólal meg, hogy tisztára kiráz tőle a hideg 

-Csak nyugtatott adtam neki. - Védekezően emeli fel a kezeit, míg Jungkooknak megráng az egyik szeme. - Hé, nyugalom! - Hátrál meg, mikor Jungkook elenged engem és felegyenesedik. - Esküszöm a leggyengébbet adtam oda neki, szerintem ki se fogja ütni! 

-Már egyszer mondtam neked, hogy nem kell az a szar! - Emeli fel a hangját, ami ordítozásnak hat a csöndes éjszakában. 

-Muszáj pihennie! - Érvel a másik szintén felemelt hanggal. 

-Anélkül is tud pihenni! - Makacsul vágja rá, egyáltalán nem pártolva a gyógyszer fogyasztást, vagyis csak azt a részét amiben kábítószer is megjelenik. - Francba! - Szitkozódik és vissza leguggol hozzám, kevesen simítva végig arcomon, amit nagyon jólesik. - Feltudsz állni? 

-Igen. - Bólintok is hozzá, de ő azért átkarolja a derekam és segít a felállásban. 

-Téged is hazavigyelek? - Pillant vissza barátomra, aki morgolódva megrázza a fejét. Biztos megsértődött, amiért Jungkook kiabált vele. Én se szeretem, mikor kiabál velem, olyankor mindig szomorú leszek. - Biztos? 

Amíg ők vitatkoznak, hogy most mi legyen, addig átkarolom Jungkook nyakát és vállára fektetem a homlokom. Elálmosodtam a gyógyszertől, bár anélkül is fáradt voltam már. Sok stressz ért, meg amúgy is szar alvó vagyok, nehezen alszom el, túl hamar ébredek. Régen azt hittem a drog miatt nem tudok aludni, mivel felpörget, de anélkül se megy, szóval mindegy is. 

-Gukk...- Motyogok vállába, lassan alig tartva magam az álmosság véget. 

-Tudom, megyünk már. - Puszil hajamba, amitől akaratlanul is elmosolyodok. Rég bánt velem ilyen gyengéden, rég szeretgetett meg, pedig szeretek a karjai között lenni, imádom a puszijait. 

Bár mindig kényeztetne engem, vagy csak velem maradna egy picit, akkor talán nem érezném magam magányosnak a bezárt ajtók között.