Jungkook pov.

Átfordulok az egyik oldalamról a másikra, ahol az én kedvesem is alszik, hogy végül átölelhessem, hozzá bújak egy kicsit, de a karom csak az üres helyére esik. Szememet megdörzsölve hunyorítok, látva hűt helyét, az ablakon bevilágító gyenge napsugarakat. Még komásan ülök fel, álmosan nézve az éjjelin elhelyezkedő órára, amin már fél nyolc van. Kell egy kis idő, míg felfogom mennyit is üt az óra, de mikor sikerül gyorsan kimászok az ágyból. Késésben vagyok. 

Kapkodva öltözöm fel, majd szaladok le a lépcsőn, látva Taet és Jihoot, ahogyan a bejárati ajtónál épp egymástól búcsúznak el, majd mikor közelebb megyek meglátom Yoongit is. Még álmosan figyeli a két angyalomat, már orvosi köpenyébe bújtatva magát, így minden bizonnyal Jihoo iskolájától már dolgozni megy. 

-Appa! - Hatalmas mosollyal az arcán szalad hozzám, amire leguggolok és karjaimat kitárva fogadom ölelését. - Képzeld ma Yoongi bácsi fog elvinni suliba! - Meséli élénken, mintha ez akkora nagy dolog lenne, bár lehet neki az. 

-Nagyon jó. - Mosolygok rá megsimogatva sötét haját, adva egy puszit kerek arcára. - Na menjetek, mert elkéstek. - Bólint egy hatalmasat és egy nagy puszit ad nekem is, de utána Yoongihoz szalad, megfogva annak kezét. 

-Akkor majd hozom haza. - Köszön el és elhagyják a házat. Kettesben maradunk Taeval, így nem fogva vissza reggeli indulatomat állok elé és kinyújtom felé a kezem, szigorúan bámulva szemeibe. 

-Kérem. -Értetlenül néz rám, eljátszva a hülyét, de mikor látja nem veszem be béna színjátékát sóhajt egy nagyot és a kezembe nyomja telefonomat. - Miért vetted el? 

-Miért kell ma bemenned dolgozni? Nem maradnál inkább itthon? - Közelebb jön és édesen átkarolja a nyakam, míg egy csókot lehel ajkaimra. - Olyan kevés időt töltünk együtt. - Újabb csókot kapok, miközben egyik kezével tarkómat simogatja. Elakar csábítani. 

-Mennem kell, Tae, de ígérem ma hamar hazajövök és akkor csinálunk együtt valamit. - Cirógatom meg oldala mindkét felét, puszit nyomva nyakára, de utána el is hajolok tőle. - De most mennem kell, mert elfogok késni. 

Látom mennyire is csalódott, biztos magányos itthon egyedül, de maradhatok csakúgy itt. Kötelességeim vannak, valahonnan fizetést kell kapnom, ehhez pedig be kell járnom dolgozni. Ő ezt nem értheti meg, egész életében nem dolgozott, csak parancsokat intézet. Az igazi életről semmit nem tud. 

Felveszem a cipőm és gyorsan még lopok tőle egy csókot, amit próbál elmélyíteni, valami többet kihozni belőle, de hiába szeretném hagyni, hogy elcsábítson mégis nehezen ellenállok neki és elhagyom a házunkat. Beülök a kocsimba és egészen a munkahelyig vezetek, kicsit elbambulva ülve le az irodám székébe. Jó lenne együtt lenni egy picit Taeval és Jihooval, de nem tudom hogyan kéne ezt megoldanom. Nem sokára hétvége és akkor két napig csak velük lennék, ha persze nem hívnak be. Talán ki kéne vennem egy kis szabadságot, biztosan örülne neki Tae, nem lenne egyedül otthon. Jihoot is elvihetném néha a suliba, hogy őt is boldoggá tegyem, hisz hatalmas vágyai nincsenek. Jó nevelt kölyök, soha nem hisztizik fölöslegesen, mindig szót fogad és az idősekkel illedelmes. Iskolában jól teljesít, rengeteg barátja van, soha nincs rá panasz. Taehyung jól neveli, nem szigorú vele, mégis mikor megkéri valamire azt a fiúnk meg is teszi, persze kivételt képez a tegnapi nap. Ott nagyon elszálltak az indulatok. 

-Szia! - Nyitódik ki az ajtó hirtelen, megmutatva Hosoek-ot, aki vidáman pattan mellém. - Képzeld megint találtam valamit.

-Látom még nem adtad fel. - Dőlök hátra bőrszékemben, karjaimat összekulcsolva mellkasom előtt. 

-Megfogjuk találni, már biztos nem kell sok. - Ezért szeretem Hoseok-ot, mert mindig ilyen pozitív és energikus. Az elején én is ilyen voltam, de mára már kiöregedtem ebből.  Huszonnyolc évesen egy gyerek mellett, na meg egy párral, hamar meg lehet öregedni. 

-Mi a nyom? 

-Van egy drogfüggőnk, aki azt mondja látta őt. Ma hajnalban hozták be, mert a padon aludt. 

-Kikérdezted már? 

-Nem, rád vártam. Na menjünk. - Mutat az ajtó felé sürgetve, amitől nem túl aktívan, de kikelek a székemből. 

Igazat megvallva semmi kedvem ehhez az egészhez. Túlságosan is fárasztó a kérdez-felelek, semmi izgalom nincs benne, mindig ugyan az történik. Én kérdezek, másik makacskodik, majd végül mikor rájön mekkora szarban van elmondja amit akarok. Na igen, de ez nem egy öt perces dolog, elég sokáig tart mire végre kinyögnek valamit. Sosem voltam túl türelmes egy alkat, hamar elvesztem a fejem és felemelem a hangom, így úgy gondolom egyáltalán nem vagyok alkalmas erre a kikérdező feladatra. Hoseok sokkal ügyesebb, türelmesebb, cselesebb, nem értem miért mégis engem szívatnak ezzel. 

Engem inkább az izgalmasabb dolgok vonzanak. A rejtvényeket nagyon szeretem, mert azok érdekesek, bármikor lefoglalnak. Ezért lettem végülis rendőr, mert érdekeltek a rejtvények. Hidegen hagytak a többi piti kis dolog, mint a rablás, drogárusítás, prostik. Ez mind unalmas, értelmetlen hülyeség. 

Hoseok-al bemegyünk a kihallgatóba, ahol már a kis fogjunk foglal helyet. Idősnek tűnik, lehet olyan negyven-ötven közötti a férfi, de nem tűnik hajléktalanak. Jólfésült, ruhái is nagyon elegánsak, még attól függetlenül is, hogy gyűröttek. Persze nem a kinézett teszi egy drogfüggőt azzá. 

-Jó napot kívánok a nevem, Jeon Jeongguk. Ő a társam Jung Hoseok. - Mutatok a mellettem lévőre, míg helyet foglalok vele szembe. - Szeretnék pár dolgot kérdezni öntől. 

-Elsőnek is leszeretném szögezni, hogy nem csináltam semmit. Semmi joguk itt tartani. - Olyan hangsúllyal beszél, mintha már a bíróság előtt ülne, nem pedig csak egy egyszerű kihallgatáson. 

-Illegális a drogfogyasztás. - Ujjaimat összefonom, miközben az asztalra könyökölök. - Emiatt benntarthatnám, mégsem teszem, ha válaszol pár egyszerű kérdésre. Mit gondol, sikerülni fog? - Nem válaszol, csak beletörődve bólint egyet. - Biztos hallott már egy bizonyos sorozatgyilkosról. Mumusnak nevezik és a bűnösnek gondolt egyedeket rabol el, hogy később napokig kínozza őket. Olyan információm van, hogy maga már látta őt. 

-Láttam, de nem olyan élesen, hogy megtudjam mondani, hogyan is nézett ki. Takarta az arcát, csukját viselt, nem láttam belőle sokat. 

-Hol látta? 

-Egy sikátorban, ahol éppen beszereztem a....gyógyszereimet..- Akad el egy kicsit, átfestve egy kicsit a történetet, nehogy elszólja magát a drogvásárlásról. - Az a pasas, akivel voltam mikor meglátta azt a férfit megijedt és elszaladt. Nem értettem, de én sem szerettem volna bajba kerülni, ezért inkább én is szedtem a sátorfámat. 

-Merre volt az a hely? 

-Északra a főút melletti kis elhagyatott sikátornál, ami kivisz a városból. Nem tudok többet, most már elmehetek? 

-Igen. - Állok fel, de Hosoek elém áll. 

-Nem engedhetjük el! Illegális dolgot tett, muszáj bíróságra vinni az ügyet. - Suttogja, de csak lelegyintem és leveszem a férfiről a bilincseket. 

-A saját életét rövidíti meg a drogfogyasztással, nem pedig a miénket. Amíg nem bánt senkit, szabad. 

Hoseoknak nem tetszik a válaszom, amit meg is értek, ő egy felelősség teljes katona, aki fejből fújja a szabályzatot. Én is tudom őket, de nem értek velük egyet. Azért lecsukni valakit mert függő, úgy hogy közben nem tett semmi rosszat, nem bántott senkit, értelmetlen. Van ennél neki nagyobb baja is, nem kell ezt ragozni még nekünk is. 

Időpazarlás volt ez az egész kihallgatás. A férfi semmit olyat nem mondott, amit én nem tudtam volna. A Mumus mindig azon a helyen teszi le a hullákat, mikor már eltelt a bizonyos idő. Ha most minden igaz nem jelentetek eltűnést, nem találtak hullát, bár mivel olyan embereket rabol el, akinek büntetett előéletük van, így nem csodálom, hogy nincs nyilván tartva az eltűnésük.  Nincs családjuk, barátai, mondhatni könnyű célpontok, senki sem keresi őket. Észre se veszi senki, ha eltűnnének. 

-Most mit csináljunk? - Kérdezi Hoseok csalódottan, hisz ahogyan mondtam nem lettünk előrébb.

-Nézzük meg a sikátort, lehet találunk ott egy újabb hullát. 

Elindulunk, de mielőtt beülnék a kocsiba megnézem a telefonom. Látom, hogy egyszer hívott Taehyung, de jelenleg nem érzem szükségesnek azt, hogy visszahívjam. Dolgom van, tudnia kéne már, hogy ilyenkor nem tudom felvenni. Minden bizonnyal újra csak hátráltatni akar, ahogyan reggel is, bár nem értem mitől lesz neki jobb, ha rosszul végzem a feladatomat. Az időre pillantok és már most eltelt egy csomó. Már tizenegy óra van. 

Beülök a kocsiba, Hoseok mellém és lassan elindulok az említett sikátor felé. Az út nagyon hosszú, ezt pedig Hoseok ki is használja, mivel elkezd nekem papolni. A drogosról, az ügyről és még Taehyungot is felhozza. Úgy gondolja, ha belevonnánk Taehyungot az ügybe tudna nekünk segíteni. Ezt kötve hiszem. Már attól furcsán kezdet el viselkedni, hogy tudomást szerzet a Mumusról. Feszült, feszeng és agresszívan viselkedik, ezek mellett furcsa dolgokat mond, tesz. Újra billeg, pedig ezt már elhagyta. Ha többet tudna meg erről az egészről, talán elveszíteném a mostani Taehyungot. 

-Itt vagyunk. - Szállok ki a kocsiból, lassan végig vezetve szemeimet a terepen. Egyetlen egy lélek sincs a környéket, hátborzongatóan csönd van. 

-Nézzük meg a konténereket? - Pillant rám Hobi, amire csak bólintok és elindulok vele a piszkos kukákhoz. - Mi lesz ha találunk valakit? - Teszi fel az újabb kérdést, direkt húzva az időt. 

-Akkor azt fogja jelenteni, hogy már nincs nála senki és újabb ember után vadászik. - Fogok a piszkos kuka tetejére és lassan kinyitom, orromat eltakarva a karommal, mivel nagyon büdös van. - Ez üres. - Csukom le és még arrébb is állok gyorsan, mielőtt rám ugrana egy patkány. - A következőt te nyitod! 

-Hálátlan egy feladat ez. - Húzza el a száját, miközben a következőhöz megyünk. 

-És most mi van köztetek, Yoongival? - Kérdezek rá hirtelen, csakhogy a témát valami érdekesé váltsam. - Jártok már? - Feszegetem tovább, mikor nem válaszol. 

-Nincs köztünk semmi, Kook! - Morcosan motyog az orra alatt, miközben felemeli a konténer tetejét. 

-Miért? 

-Mert nincs! - Csattan fel, idegesen csapva ki a kuka fedelét, ami után az orra után is kap, de még én is. Olyan orrcsavaróan rohadáshoz hasonlító szag ömlik ki rajta, hogy hiába állok messzebb tőle, mégis felfordul a gyomrom. - Azt hiszem meg találtuk azt, amiért jöttünk. - Orrát szorítva lép vissza a konténerhez és néz bele. 

Közelebb megyek, látva a benne fekvő női tetemet, aminek a teste olyan szinten elvan roncsolva, hogy alig lehet kivenni belőle, ember vagy állat egyáltalán. Testét a patkányok és giliszták fogyasszák, jól megbújva a mély sebekben, amik talán csontig hatolhatnak. A látvány olyan szinten undorító és szörnyű, hogy ha nem lépnék el a kukától talán elhánynám magam. Hoseok nem is bírja, mert arrébb szaladva adja ki magából a reggelijét. 

Még soha nem végzet senkivel sem ennyire szörnyűen, mint most ezzel a lánnyal. Vajon mit tehetett, hogy ilyen fajta büntetést érdemelt? Belegondolni is fájdalmas, de akkor ő mit élhetett át? Hogy lehet valaki ennyire szörnyű? Nem értem. 

Nehezen összeszedjük magunkat és arrébb menve felhívjuk a rendőrséget. Elmondjuk mi történt és egyáltalán mit találtunk. Hamar kiérkezett a helyszínelőktől kezdve mindenki. A tetemet kiszedték a konténerből és egy zsákba tették a testet, vagyis azt ami maradt belőle. Sokáig tartott a helyszínelés, mert mikor újra a telefonomra néztem már hat órát mutatott. Ez mellett négy nem fogadott hívást Taetól. Nem szerettem volna visszahívni a nyomkeresés közepette, mégis valamiért úgy éreztem muszáj vagyok ezt megtenni. Rossz előérzetem támadt, és nagyon aggódni kezdtem, hisz ha jobban belegondolok, Ő soha nem szokott engem felhívni. 

Arrébb mentem és visszahívtam, gyomrom többször is összerándult, mikor hallottam ahogyan kicsörög. Folyton az járt a fejemben, hogyan lehettem ennyire ostoba? Taehyung soha nem hívott még  fel semmiért sem. Annyira az ügyre koncentráltam, hogy teljesen kiment ez az apró információ a fejemből. Talán öröké valóságnak tűnt, mikor végre felvette a telefont, de mikor meg hallottam, ahogyan sír elszorult a torkom. 

-Taehyung mi a baj? - Aggódva szorítom telefonomat fülemhez, hallgatva hangos sírását, elcsukló hangját, amikor kiejti ajkai közül azt, amitől szívem kirobban a helyéről.

-Jihoo eltűnt. A férfi elvitte. 

A szívem kihagy pár ütemet, torkom olyan szinten szorítani kezdett, hogy úgy éreztem megfulladok. Gondolataim ezer fele szálltak, az ő szavai nem értek el agyamig. Hátamat neki kellett döntenem a falnak, ha nem akartam összeesni a sikátor közepén. Ez nem lehet igaz, ez nem történhet meg. 

-Hogy...? - Ennyit tudtam csak kinyögni, nem többet és nem kevesebbet. A hangom olyan szinten remeg, hogy nem jönnek ki szavak a számom. Az ő sírását hallgatva, pedig még rosszabbul érzem magam. 

-Segíts...kérlek, Guk. Nem találom....nin..nincs meg. - Hangja folyton elcsuklik, olyan erős zokogás teríti le. Próbálom összeszedni magam, de már érzem, ahogyan a kétségbeesés véget könnyeim kierőszakolják magukat a szemeimen keresztül.

-Hol vagy? - Nagy levegőt veszek, kezeimmel megpróbálva ellökni magam a faltól, hogy a kocsiig eljuthassak, de a lábaim annyira remegnek, hogy úgy érzem nem sokára kicsúsznak alólam. 

-Én vagyok, Yoongi. - Meglep a hirtelen hang forrás, mégis hatalmas megkönnyebbülés jön szívemre, amiért nincs egyedül. - Fogalmam sincs hol vagyunk, de bekapcsolom Taehyung telefonján a GPS-t, hogy letud követni. Siess, nem tudom meddig tudom egy helyben tartani őket. 

-Őket? - Csúszik ki a kérdés a számból a többesszám miatt. 

-Mindent elmondok, ha ideértél. - Leteszi a telefont, nekem pedig kell pár perc, míg összeszedem magam. Mint egy hulla úgy vánszorgok a kocsihoz és semmi magyarázat nélkül, gyorsan a gázra taposva, elhagyom a helyszínt. 

Minden eltelt másodperc után úgy érzem tombolni tudnék. Nem értek semmit, miért vitte el a kisfiamat? Hát nem bűnözőket rabol el? Mit vétet az én kincsem? Telefonra pillantok nézve a villogó pontot, ami Taehyungékat jelzi, ami már nincs messze. Idegesen markolom meg a kormányt, feltörő mérgemben belevájva azon lévő bőrbe. Nagy kanyart teszek, majd végül a fékre lépek, hamar kivágva az autó ajtaját, kiszállva belőle. Fejemet ide-oda kapkodom keresve szemeimmel őket, lábaimat gyorsan szedve, míg végül meg látom Yoongit. Ahogyan közelebb megyek szemeim elé kerül Jimin húga,  Hyori, utána pedig az én édesem, ahogyan a falnak döntve hátat ül és sír. Pár nagy lépés után elé térdelek és karjaim közé szorítom remegő testét. 

-Mi történt? - Nézek fel Yoongira, aki feszülten túr sötét hajába. 

- Az én hibám. Nekem kellett volna elmennem érte, de közbe jött egy műtét, ezért Jiminre bíztam. Elment érte, de már egyikük sem ért haza. Felhívtam a barátait, Hyorit, de senki sem látta őt. Taehyung Jihoo tanárát is felkereste, ő azt mondta látta, ahogyan Jiminnel elhagyták a suli területét. Mindketten eltűntek. Próbáltuk őket megkeresni, de nem találtunk semmit. 

-Elvitte a bátyámat az a férfi? - Teszi fel a kérdést, Hyori, amire szeretnék választ adni, de nem tudok. Ez mind értelmetlen, hisz egyikőjüknek sincs priusza. 

-Guk, segít megtalálni...- Kapaszkodik meg Tae a pulcsimba, kétségbeesetten szorítva magához.- Meg kell...meg kell találnom. - Annyira fájdalmasan sír, hogy beleszakad a szívem. 

-Ígérem megfogjuk találni. 

A visszaszámlálás elindult, és én pedig nem tehetem semmit ellene. 

Köszönöm, hogy elolvastad. ^^