Jungkook pov.

Az idegtől nem is látva próbálok eltalálni Jimin házához, miközben olyan erősen nyomom a gázpedált mintha az életem múlna. Még mindig hihetetlennek találom, hogy Taehyung elhagyott és magával vitte a gyereket is! Egy idióta vita miatt! Olyan sokszor estünk már egymásnak, majdnem meg is ölt egy ilyen alkalomkor, mégis együtt maradtunk....nem lehet, hogy egy buta vita miatt legyen vége mindennek. 

Hatalmasat fékezek mikor megérkezek az úti célomhoz, majd hatalmas lendülettel indulok meg a bejárati ajtó felé. Többször is kopogok mire kinyitja a kis törpe az ajtót, de addigra már olyan szinten az agyamra megy a méreg, hogy majdhogynem fel lököm, mikor bemegyek a házba. 

-Tudom, hogy itt van! - Emelem meg a hangom, szemeimmel keresve Taehyungot. 

-Kicsoda? - Értetlenkedik karját simogatva közben, véletlen neki esett a falnak. - A húgomat keresed?! - Akad ki, de mielőtt feleslegesen tovább beszélne a szavába vágok.

-Taehyungot! Tudom, hogy itt van, máshova nem mehetett. 

-Nem ment tegnap haza? - Lepődik meg, de emiatt csak még idegesebb leszek, hiszen ez mind azt jelenti, hogy nem tudja miről van szó. Nincs itt Taehyung...

-Hazajött, de össze kaptunk és másnap mikor felébredtem ő eltűnt a gyerekkel együtt. Azt hittem idejött, de sajnos tévedtem. - Bár azt nem értem, hogy ki máshoz mehetett volna, hisz sok ismerőse nincsen. 

-Ide nem jött. - Rázza meg a fejét, míg az arcán át fút az aggodalom. - Talán Yoonginál van. 

-Senki sem tudja hol van Yoongi rejtekhelye, akkor ő honnan tudhatná? 

-Miért ne tudhatná? Attól még, hogy nem mond el neked mindent, az nem azt jelenti, hogy semmiről nem tud. Ő a barátja, így még szép, hogy nem köpi be a zsaruknak. Persze nekem se árulta el, bár én nem is kérdeztem, nem érdekel az a hülye. 

-Hogy találjuk meg? - Túrok a hajamban kétségbeesetten, hiszen Hoseokkal már olyan rég keressük és nem találtuk meg. Bárhol is legyen, nagyon ügyesen elbújt. 

-Vannak régebbről barátaim, ha akarod körbe kérdezek hátha ők tudnak valamit. Ha megtaláljuk azt a köcsögöt, akkor TaTa is meglesz. 

Ezzel elkezdődött a keresés. Jimin, sőt még Hoseok is elkezdte keresni őket, bár ő nem azért mint mi. Sőt ő még boldog is volt, hogy végre más is elkezdte keresni Yoongit, tudta, hogy Jimin órákon belül megtalálhatja, hiszen azért neki vannak összeköttetése a rosszfiúkkal. Ezzel a hittel voltam én is, de sajnos mikor már eltelt öt óra hossza is a keresés közben, kezdett apadni a jó kedvem, ahogyan a többieké is. 

Jimin hiába kutatott egyszerűen senki se mondott neki semmit és nem azért mert nem tudták volna az információt, csak egyszerűen azért, mert Yoongi megtiltotta nekik, hogy szóba álljanak vele. Ahogy meglátták a kis törpét azzal a lendülettel el is fordultak tőle, hogy még véletlenül se keljen vele beszélniűk. Yoongi mindenre gondolt. 

-Kurva anyját. - Morog a kis szöszi az orra alatt. Elfáradt, ahogy mi is, hiszen eddig nem nagyon álltunk meg. - Taehyung honnan tudta kiszedni belőlük, hogy hol van az a mocsok?! 

-Gondolom tőle azért már egy kicsit jobban fostak. - Motyogja Hoseok szemet forgatva, amire a kisebbik mérgesen csettint egyet a nyelvével. Úgy érzem ezek nem lesznek egy darabig barátok még. 

Rezegni kezdett a telefonom, ezért a kezembe is vettem, de a szám rejtek volt, amit egy picit furcsáltam, de azért felvettem. Mikor meghallom a kereset személy hangját, olyan méreg elkapott, mint még soha, legszívesebben agyonvertem volna telefonon keresztük, csak sajnos ez nem lehetséges. Nem rá voltam mérges, csak a kialakult helyzet miatt, hisz annyi idő eltelt és nem jutottam közelebb Taehyunghoz. Vagyis eddig nem, mert meglepetésemre Yoongi segítségemre kelt, elküldött egy címet, amitől majdnem elsírtam magam. Végre valami! 

A kérése az volt, hogy ne szóljak senki másnak, de ezt sajnos már akkor elbasztam, mikor a többiek előtt felvetem a telefont. Hoseok olyan szinten felragyogott, akár éjszakai csillag, lehetetlenséglett volna levakarni magamról, pedig nagyon próbálkoztam, és mivel Hoseok jött velem, így persze Jimin se maradt a seggén. Szerintem nem kell mondanom, mekkora gyomorgörccsel mentem a megbeszélt helyre. 

Egy raktár helyiségnek nézett ki az egész, ami eléggé nyomasztott. Csak reménykedni tudtam, hogy Yoongi jó fej és nem akar minket csapdába csalni, tényleg segíteni akar nekem. A kialakult csönd miatt levegőt visszatartva figyeltem magam elé, ahogyan a többiek is, csak akkor mozdult meg mindenki, mikor a várt személy megérkezett. 

- Látom, csak nem egyedül jöttél. - Húzza el a száját, ahogyan a többiekre néz. Hoseok szó szerint remeg mellettem, kicsit hasonlít egy időzített bombára, ezért gyorsan leakarom ezt zárni. 

-Hol van Tae és Jihoo? - Amilyen határozott akartam lenni, annyian gyámoltalanul hangzik most a hangom, mint egy kutya aki a rég elveszett gazdáját keresi.

-Ne aggódj jól vannak, de nincs sok időnk. - Értetlenül húzom fel az egyik szemöldököm, mivel nem értem mit akar ezzel mondani. Miért nincs időnk...? 

Fel is akarom tenni a kérdést, de a mellettem lévő bomba egyszerűen felrobban és mindent elnyel. Párat tudok csak pislogni, hiszen olyan gyorsan és hirtelen történt minden, hogy felfogni alig tudom. Hoseok egyszerűen előkapta a fegyverét és rá lött az előtte lévő Yoongira, aki filmekben illően esett össze. 

A szemem majd kiesik a helyéről, míg elfelejtek levegőt venni, meg se tudok mozdulni, bár ez nem érvényes a mellettem lévő Jimintől, aki olyan füles ver a barátomnak, hogy csodálom nem köpte ki a fogait. A fegyvert kiveszi a kezéből, miközben olyan rondán kezd el beszélni, hogy talán ezeket a káromkodásokat még én sem hallottam soha. 

-Nem vagy normális te idióta! Nem ölheted meg, baszdmeg! - Kiabálja, míg gyors léptekkel a földön fekvőhöz siet. A nyüszítő hangok miatt arra tudok következtetni, hogy él, de nem sokára Jimin fel is ülteti, így láthatom, hogy csak az arcát horzsolta a golyó. 

-Majdnem beszartam. - Motyogja fájóan a sebesültünk Jiminek, aki csak a szemét forgassa. Barátom az arcát simogatja, ami eléggé piros lett a pofon miatt, látom mondani akar valamit, de csöndben kell maradnia, mivel Yoongi hirtelen megszólal. - Fedezékbe! 

Ebben a pillanatban megszámolni se tudom hány fegyveres ember ugrik elő a semmiből és kezdenek el löni. Gyorsan berántom Hoseokot a fal mögé, ami hatalmas porzásba kezd, hiszen a rengetek golyó nem tesz neki jót. A kezemmel a fejemet védem, míg próbálom olyan kicsire összehúzni  magam, amennyire csak tudom. 

Mennyi volt ennek az esélye? Én csak Taet akartam és a kisfiamat, bocsánatot akartam tőle kérni, amiért csúnyán bántam vele. Most pedig lehet megfogok halni, mert a barátom nem bírt magával és megakart ölni egy hatalmas maffia vezért. Nem is értem, miért nem gondolt egyikünk se arra, hogy nincs egyedül. 

-Elég már basszameg!! - Kiáltsa el magát az említett vezér, aminek hatására abba marad a golyó zápor. Félve kipillantok, látom Jimin jól van, Yoongi vigyázott rá, nem engedte, hogy véletlenül is megsérüljön. - Jól vagy? - Néz a szöszire, aki csak bólint egyet, míg feláll a földről. - Gyertek elő és dobjátok el a fegyvereket! Nem érek rá szórakozni veletek. 

-Nincs nálunk semmi. - Lépek ki a fal mögül, amivel követ Hoseok is. 

-Remélem is, mert ez már kezd elhúzódni és ahogy mondtam nincs idő. Figyelj Hoseok. - Pillant barátomra, aki olyan mérgesen nézi a maffia vezért, hogy az már ijesztő. - Sajnálom, hogy bántottalak téged, nem akartam, de muszáj volt. Tudnod kell, hogy soha nem hazudtam neked, tényleg nagyon kedvelek és ha nem lennék ilyen elbaszott, akkor hidd el soha nem hagynálak el. Még nem voltam olyan boldog senkivel mint veled, de meg kell értened mi ketten soha nem lehettünk volna együtt. Én nem tudok normális lenni, soha nem voltam az, gyerekként is már állatokat vágtam fel, hogy láthassam milyenek belülről, nekem egy megváltás volt az, hogy Mr. Wang magával vitt. Azt csináltam amit imádtam, bántottam másokat és ezért még meg is dicsértek! Orvost játszani se volt rossz, megmenteni másokat, segíteni rajtuk....de ez nem én voltam. Egy kibaszott pszichopata vagyok, te pedig annyira tiszta, ártatlan, nem hozzám való. Próbáltam megtartani ezt a fajta kapcsolatot, nem akartalak elhagyni, de Jimin felnyitotta a szemem, mikor elmondta nektek mit művelek a háttérben, döntést kellett hoznom, hogy maffia vezér akarok lenni, vagy szerető, mert sajnos ez együtt nem megy. Nem játszhattam volna sokáig az orvos szerepét, hisz vezérként  nem lett volna rá időm, ahogy rád sem, csak az utamban lettél volna.  Így őszintén sajnálok mindent, kérlek ne keress engem tovább, ne kényszeríts olyan dologra, amit nem akarok. 

Hoseok csöndben lesüti a szemét, szomorúan nézve inkább a cipőjét, mint sem az előtte álló férfit. Sajnálom őt, el tudom képzelni mit érezhet most, hiszen ebben a cipőben én is jártam évekkel ezelőtt. Örülök azért, hogy Yoongi tisztázta ezt a dolgot végre, talán így könnyebben tovább léphet. 

-Jungkook jobb ha sietsz. - Rákapom a szemeim, értetlenül figyelve őt. - Most kaptam azt az információt, hogy Taehyung elhagyta a házam a fiúval együtt és a repülőtéré indult. Az a terve, hogy külföldre megy.

-Micsoda? De miért? - Esek kétségbe, de Yoongi megforgassa a szemeit. 

-Mert hülye vagy azért! Ugyan úgy viselkedsz mint Mr. Wang is, bezárod őt és csak akkor veszed elő ha szükséged van rá. Bezárva nőt fel, de ez nem azt jelenti, hogy így is akarja leélni az életét, ha nem adod meg neki a szabadságot, akkor megszerzi magától. És most menj, ne hagyd újra egyedül. 

Nem kellett többet mondania, rögtön sarkon fordultam és már rohantam is. Nem igazán tudom, hogyan is vezetem el egészen a reptérig, anélkül, hogy balesetet szenvedtem volna, de sikerült.  Az idegben alig láttam valamit, sőt ahogy siettem egyre beljebb, többször is neki mentem az embereknek. Ki tudja, talán már elkéstem és soha többet nem fogom látni őket. 

Elmagyarázhatatlan módon kapkodtam a levegőt, miközben ide oda járt a szemem, egyszerűen nem kaptam levegőt, folytogatott a pánik. Teltek a másodpercek, majd a percek és mikor már azt hittem megőrülök, akkor láttam meg őt. Sapka fedte haját, sőt szemeit is alig láttam csak, mégis mikor ő egy pillanatra rám nézett tudtam, hogy ő az. Messze van, ő már át jutott az ellenőrzésen, talán emiatt is engedte meg magának azt, hogy utoljára még rám mosolyogjon. 

Oda akartam menni hozzá, hogy visszatartsam, de az örök azon nyomban megállítottak. Hiába kérleltem őket, vagy mondtam bármit is nem engedtek át, azt mondták repülő jegy nélkül nem mehetek tovább.  Így utolsó lehetőségként kiáltani kezdtem utána, de ő csak ott állt és engem nézett azokkal a barna őzike szemeivel, amikben még talán soha nem láttam akkora szomorúságot, mint most. Mégis a hangom nem talált üres fülekre, mivel Jihoo kibújt Taehyung mögül és kapkodva keresni kezdett, miközben véletlenül se engedte el az apja kezét. 

Egyre jobban küzdöttem, kiabáltam, de semmit nem ért. Az örök nem engedtek át, Taehyung nem jött vissza hozzám. Egyszerűen hátat fordított és elment, én pedig majdnem belefulladtam a pánikban, míg térdre rogyva a kövön néztem magam elé. 

Azt kívánom bárcsak visszafordíthatnám az időt, mindent helyre hoznék, több időt lennék vele, többet csókolnám, több szabadságot adnék neki, többet foglalkoztam volna Jihooval. Bár megtehetném, de már nincs alkalmam ezekhez, hiszen ők elmentek, én pedig egyedül maradtam. 

Köszönöm, hogy elolvastad. Tudom nagyon sok időt kihagytam, ami miatt elnézést kérek, de végül összehoztam. 😊 A következő rész már az utolsó lesz, szóval készüljetek fel mindenre.