Jungkook pov.

Az ágy hangosan nyikorog, míg a falak visszaverik nyögéseink hangját. Kezeimet muszáj vagyok megtámasztani Taehyung feje mellett, míg csípőmet megállás nélkül mozgatom, mélyebbre jutva meleg testében. Kezét szája elé kapja, visszafogva kéjes nyögéseit, míg lábaival átkulcsolja derekamat, még jobban magára húzva. Megremegek, ahogyan megérzem az orgazmus elő hullámát végigsuhanni testemen, egyetlen egy pocikámba összpontosítva mindent. 

Elkapom a kezét a szájától és helyettesítem azt ajkaimmal, szenvedélyesen csókolva őt. Jó pontot bökdöshetek neki, mivel a csókra egyáltalán nem tud odafigyelni, helyette csak ajkaim közé nyög, ami talán jobban fellángol. Csípőmmel nagyot lökök, amitől hangosan nyög, majd nem sokára megérzem meleg nedvét hasfalamnak csapódni, míg teste megfeszül, mellkasa felemelkedik a matracról. Nekem se kell sok, hiszen annyira szűk, így hamar elsülök, nedvemet a gumiba lőve. 

Fáradtan húzódok ki belőle, majd veszem le magamról az óvszert, amit összekötök és kidobom az ágy melletti kukába. Eldőlök mellette és karomat átdobom teste felett, hogy átölelhessem, de szegénykém szájához kapja a kezét és csúnya köhögésbe kezd. Már egy hete megvan fázva és mivel nem vihettem el egy orvoshoz sem, így egyhamar nem gyógyul ki belőle. 

Eltelt egy év mióta kihoztam őt a börtönből és ezt egy percre se bántam meg. Boldog és kiegyensúlyozott. Nagyon sokat törődik a fogadott fiúnkkal, öltözteti, főz ránk, takarít és ezt mind boldogan teszi, bár tudom többre vágyik. Egy év alatt egyetlen egyszer sem volt kint a házból. Körözték, így féltem kiengedni, nehogy újra visszazárják, de mára már kezdik elfelejteni őt. Újabban bűnözök jöttek, ezért őt háttérbe szorították, aminek nagyon örültem, de még így sem mertem kiengedni a házból. Jobb félni, mint megijedni elvből még egy ideig itthon szeretném tartani, hogy biztosra mehessek. 

-Jól vagy? - Simogatom meg hátát, mikor abbahagyja a köhögést. - Kérsz inni? 

-Jól vagyok, Gukk. - Mosolyog rám édesen és közelebb bújik hozzám, arcát mellkasomba fúrva. - Nem sokára fel kéne ébresztenem, Jihoo-t. 

-Még van időnk. - Puszilok hajába, ujjaimmal oldalát cirógatva. - Pihenj egy kicsit, majd én felöltöztetem. 

-Nem, neked munkába kell menned. - Csókol ajkaimra, de hamar elhajol és kibújik az ágyból, hogy magára kaphassa köntösét. - Fürödj le és öltözz fel, addig csinálok reggelit. - Hadarja el gyorsan, miközben már el is hagyta a szobánkat. Gondolom siet felébreszteni, Jihoot, hogy még legyen elég ideje nekem is reggelit készítenie. 

Egy igazi angyal. 

Kimászok én is az ágyból és elmegyek egy gyors zuhanyra, utána felöltözök. Sietek, mivel szeretnék neki besegíteni öltöztetni a kisfiúnkat, de mire leérek a nappaliba, addigra már a picikém az asztalnál ül és müzlijét eszi, teljesen felöltözve. El kell ismernem, Taehyung nagyon gyors...

A pult fele nézek, ahol Jimin és Taehyung áll egymás mellett, beszélve valamiről, miközben Jihoot figyelik. Jimin és Yoongi hatalmas segítség számunkra, mivel ők szokták általában elvinni Jihoot suliba és haza. Nekem sajnos nem mindig van rá időm, Taehyung pedig nem léphet ki a házból hiába van ideje elszaladni érte. 

-Ideje indulni. - Csapja össze tenyerét Jimin, mikor már letette a kezében lévő bögrét. Jihoo gyorsan kiissza a tálban maradt tejet és feláll az asztaltól, engedelmesen véve fel hátára a táskáját, ami talán nagyobb mint ő. 

-Vigyázz az úton és soha ne enged el, Chim kezét. - Guggol elé Taehyung és megtörli száját egy szalvétával. Kis picur csak bólint egyet, tekintetét rám terelve, ami után hatalmas mosollyal szalad hozzám és öleli át lábaimat. 

-Appa! - Kiáltsa boldogan mosolyogva. - Ma te jössz értem a suliba? - Kérdezi csillogó szemekkel, ami után sóhajtok egyet és lehajolok hozzá. 

-Ma nem lehet, de holnap ígérem én foglak elvinni és hazahozni is, oké? - Simogatom meg haját vigasztalás képpen, de szomorú tekintete véget tudom nem sokat segít rajta érintésem. 

-Rendben...- Hajtsa le fejét, bánatosan engedve el.

-Jól van, most már tényleg menjünk, lassan nekem is kezdődnek az óráim. - Néz az órára Jimin, majd gyorsan kézen ragadja a kisebbet. - Sziasztok! - Kiabálja el magát, majd el is hagyják a lakást. Jiminek se lehet könnyű egyetem mellett még nekünk is segíteni, elvinni Jihoot a suliba.

Leülök az asztalhoz, amin már az én reggelim is díszeleg. Taera pillantok, aki elég dühös szemekkel méreget, még mindig a pultnak támasztva derekát, lassan kortyolva kávéjából. Látszik, hogy mondani akar valamit, ezért minden figyelmemet rászánom, abbahagyva az étkezést. 

-Tegnap is ugyan ezt mondtad neki. - Csóválja meg a fejét rosszallóan, míg leteszi az üres bögréjét. - Ne hitegesd a gyereket! 

-Tudom, sajnálom. - Védekezően felemelem a kezeim, nehogy nekem ugorjon mérgében. - Most tényleg igazat mondtam! - Biccentet egyet a fejével és el is pillantott rólam. Esküszöm néha olyan mintha még mindig egy gyerek lenne. 

Neki kezdek enni, kicsit szaporára véve a nyelést, mert lassan indulnom kell. Hoseok megfojt ha elkések megint. Az utolsó falatokat lenyelve állok fel és gyors csókot nyomok morci párom ajkaira, majd azzal a lendülettel el is hagyom a házat. Beülök a kocsimba és egészen a rendőr kapitányságig meg sem állok. Ott leparkolok és bemegyek a helyiségbe.

-Hello, Hoseok merre van? - Kérdezem az egyik szembe jövő kollégától, aki épp egy fánkot zabál. 

-Az irodájában láttam beszélgetni valakivel. - Vonja meg vállait és tovább tömi magába a cukros édességet, amit megjegyeznék nem kéne már neki, így is lassan szétfolyik. 

Megköszönöm és egyenesen az irodáig megyek. Pár napja kaptunk egy közös ügyet, amiben egy ismeretlen gyilkost kéne megtalálnunk. Senki se látta még, aki meg igen az már nem él. Fura egy gyilkos, mert az eddigi áldozatai csak körözött bűnözök voltak. Egyszerre egy embert visz magával és azt hét napon keresztül kínozza, ahogyan letelik a hét nap kivérezteti és bedobja egy sikátori konténerbe. Nincs szemtanú, se pedig semmiféle nyom. 

Benyitok az irodába, de olyat látok, amit még eddig soha sem. Le is döbbenek, mozdultaim lefagynak és csak nézni tudom, ahogyan barátom az íróasztalán ülve csókolózik Yoongival, aki lábai között foglal helyet. Köpni nyelni nem tudok a látvány miatt, mégis végül sikerül megszólalnom. 

-Mi a fasz? - Mutatok rájuk, lesokkolva nézve végig, ahogyan szétugranak és rám kapják a tekintetüket. 

-Ez nem az aminek tűnik! - Vágja rá Hoseok, miközben megigazítja magán a ruháit. - Csak beszélgetünk! 

-Nyálcsere közben? - Motyogom zavartan, amire az arca tűzpirossá változik. 

-Szóval. - Küszöböli meg torkát Yoongi, míg egy lépést tesz felém. - Egy igen fontos dologgal fordulok hozzátok, ami talán titeket is érdekelni fog. 

-Mi lenne az? - Döbbenetemet felváltja a kíváncsiságom, és már nem is érdekkel mit láttam az előbb. 

-Ma hajnalban bejött a kórházba egy lány, tele sérülésekkel, súlyos kiszáradással és félájultan. Sokkos állapotban volt és azt kiabálta, hogy egy férfi rabolta el és kínozta majdnem halálra. Elláttuk a sebeit, amik hasonlóak voltak annak a sorozatgyilkos módszereihez. Elmondása szerint 185cm magas és kb 70kg. Fekete haja van és ugyan ilyen színű szemei, kora negyven felett lehetett, de annyira sokkos állapotba volt, hogy nagyon nem lehetett kiszedni belőle semmit. 

-Lehet pont őt keressük? - Nézek társamra, aki csak bólogatva jegyzetel a gépébe. -Ki kell hallgatnunk. 

-De még ne most. Nyugtatott kapott és most alszik, de délután biztosan felébred. De én csak ennyit szerettem volna mondani, most vissza kell mennem dolgozni, lejárt a reggeli szünetem. 

-Köszönjük. - Néz fel rá barátom egy apró mosollyal az ajkain, amire a másiknak ajkai szintén felfele ívelnek. 

-Akkor majd még találkozunk. - Köszön el és elhagyja a helyiséget. Hoseok csöndben gépel tovább hátha talál valamit a kevés infóból, míg én őt figyelve agyalok. 

-Mióta vagytok együtt? - Kérdezek végül rá, mert nem tudom magamban tartani kérdésem. 

-Nem vagyunk együtt! - Csattan fel, rám sem nézve, mégis arca pirossá válik. 

-Akkor mióta van viszonyotok? 

-Csak két hete....- Halkul el és egy hatalmas sóhaj után végre rám pillant. - Nem dolgozhatnánk inkább? 

Beletörődve bólintok és én is neki állok a munkámnak. Azért ez eléggé vicces, hiszen rengeteg ideig rágta a fülem, amiért annyira szerelmes lettem egy gyilkosba, hogy még meg is szöktetem a börtönből. Most meg egy szintén nem túlságosan tiszta múltál rendelkező emberrel smacizik. Yoongi se különb Taehyung-nál, de mind ketten végül rendes útra léptek. Taehyung nagyszerű szerető és apa, míg Yoongiból egy híres orvos lett. 

Délután egyig keresgéltünk, telefonáltunk, megnéztük a boncolásokról a jegyzőkönyveket, de semmit sem találtunk. Az a férfi egy profi, talán még Jacksonnál is jobban. Őt is sokáig tartott megtalálnom, de ezt az embert lehetetlenség meglelni. Mintha nem is létezne, pedig itt van velünk és irtja az embereket. 

Kocsiba szálltunk és elindultunk a kórházba, hátha többet megtudunk attól a nőtől. Hoseok vezetett, így volt lehetőségem leskelődni ki az ablakon, míg végül meg nem ragadt valamit a tekintetem. Gyorsan megkértem barátomat, hogy álljunk meg, amit meg is tett, én pedig hatalmas lendülettel mentem a kiszemeltemhez, majd ragadtam karon. 

-Mi a francot csinálsz itt? - Förmedtem rá, mérgesen húzva le róla a maszkot, amitől arca láthatóvá vált. 

-Sajnálom, de összetéveszt valakivel...- Motyogva próbálta kiszedni az ujjaim között lévő végtagját, de erősen tartva őt a kocsihoz rángattam. 

-Szállj be Taehyung! - Szigorúan tuszkoltam az ajtó felé, de ő ellenkezett. 

-Nem akarok! 

-Nem érdekkel! - Löktem végül be a kocsiba és csaptam rá az ajtót. Beültem vissza az anyósülésre, míg mérgesen méregettem őt, miközben barátom zavartan vezetett tovább. Taehyung morcosan fonta össze karjait mellkasa előtt, fejét elfordítva tőlem, amitől csak még mérgesebb lettem. Nehogy már neki álljon feljebb!  - Miért vagy idekint? Azt hittem már megbeszéltük ezt az egészet! - Kezdtem el, de ő félbeszakított. 

-Már eltelt egy év! Senkit sem érdeklem már, így mi értelme bujkálnom? 

-Hogy lehetsz ennyire hülye? - Csattanok fel mérgesen, amire szintén mérgesen csettint a nyelvével. 

-Te vagy a hülye! 

-Na jó, fejezzétek már be! - Morogja Hoseok az utat figyelve. - Akkor most forduljak vissza? 

-Nem kell, menjünk a kórházba, legalább Yoongi megvizsgálja. -Sóhajtva fordulok előre, azért a visszapillantó tükörben őt figyelve. - Legalább elmondod, miért jöttél ki a házból, mikor megkértelek, hogy ne tedd? 

-Jihoo reggel nagyon szomorú volt, így arra gondoltam felvidítom azzal, hogy elé megyek. - Süti le szemeit, míg végtagjait maga mellé helyezi. 

Dühöm mondatta után elszáll és egy kicsit bűntudatom lesz. Az én hibám, hogy reggel szomorú lett Jihoo, amit nagyon sajnálok, de ez akkor sem jogosítja fel arra, hogy elhagyja a házat. Ő egy körözőt bűnöző, nem szabad még kilépnie az utcára, bárki felismerheti. Nem akarom újra elveszíteni...

Csöndben telt az utunk a kórházig, nem nagyon beszélt egyikünk se. Ahogyan kiszálltunk a kocsiból, úgy kaptam el Taehyung kezét és igazítottam meg maszkját. Nem szeretném, ha bárki felismerné, ezért ha lehetett volna még a baseball sapkáját is az arcába húztam volna. Kezét fogva mentünk be a kórházba egyenesen az áldozat kórterméig, ahol már szerencsére éberen ült az ágyban. 

-Ülj le oda. - Szóltam Taenak, aki szófogadóan tette azt, amire kértem. - Jó napot, Jeon Jeongguk vagyok, ő pedig a társam Jung Hoseok. - Mutatom fel a jelvényemet a nőnek. -Szeretnénk feltenni pár kérdést. 

-Nem emlékszem túl sok mindenre. - Hajtsa le a fejét, ujjaival a takaró huzatát piszkálva. 

-Azért próbáljon meg emlékezni. Mondja mi történt? 

-Hazafelé tartottam a munkahelyemről, mikor hátam mögül lefogott az a férfi és egy rongyot fogott az szám elé. Utána már csak a fájdalomra emlékszem...fogalmam sincs hogyan sikerült elmenekülnöm. 

-Mit követett el? - Szólal meg tae, amire odakapom a fejem, majd vissza a nőre, aki idegesen szorítja össze ajkait. 

-Kérem válaszoljon a kérdésre. - Lépek közelebb, szigort erőltetve hangomba, ami hatásosnak tűnik, mert végre szóra nyissa ajkait. 

-Régen drogot árultam...de letöltöttem a büntetésem és új életet kezdtem! 

-És csak úgy elengedte? - Értetlenkedik párom, miközben feláll a székből. - Az ő karmaiból, csak akkor szabadulhat ki, ha már halott, vagy ha ezt ő is így akarja. Ez pedig nagyon ritka, nem is hallottam még arról, hogy bárkit elengedett volna. 

-Ismered őt? - Teszi fel a kérdést társam.

-Őt mindenki ismeri, olyan mint egy mumus. Elviszi a rosszakat és megbünteti, utána pedig megöli. Hét nap, mint a Kör című filmben is van, lehet hatalmas rajongója. - Gondolkodik el, teljesen máshova terelve figyelmét, így tudom már elveszítettük. 

-Ha bármi más is eszébe jutna, kérem hívjon fel. - Nyújtom át neki a névjegykártyám és Taehyung elé állok. - Látogassuk meg Yoongit. - Adok egy puszit ajkaira és visszahúzom a maszkot orrára, mert nemrég lehúzta álláig. 

Elindulunk a rendelője felé, előtte szólok Hoseoknak, hogy ha gondolja várjon meg a kocsiban, de ragaszkodott hozzá, hogy velünk tartson. Minden bizonnyal látni szeretné a fiatalabbikat. Kopogás után belépünk hozzá, látva, hogy ő a forgószékében üldögél. Nem tart sokáig az egész, csak megkérem, hogy írjon nekünk ki valamit köhögésre, amit meg is tesz, utána pedig már el is hagyjuk a kórházat. 

-Hobi kitudnál minket tenni a suli előtt? 

-Jungkook! Dolgoznunk kell, nem hagyhatsz itt!

-Csak tízperc az egész. - Pillantok Taehyungra, aki hatalmas vigyorral néz rám. Végülis nem halok bele, ha egyszer ketten megyünk el a gyerekért. 

Hoseok kirak minket, persze előtte azért a lelkemre köti, hogy mindig egyedül kell dolgoznia, mert én csak játszadozom. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, hisz tudja milyen hatalmas felelősség is egy gyerek, na meg annak a másik apja. Taehyung megfogja a kezemet és úgy megyünk be az iskolába egészen a terem elé, ahol a többi szülő is várja gyermekét. 

-Fura, hogy ilyen jól eltájékozódsz a suliban...azt hittem ez az első alkalom, hogy kiszöktél. - Mondom furcsállva a helyzetet, de mikor meglátom sunyi pillantását, rögtön leesik az egész. - Taehyung ezt nem mondod komolyan! Hányszor szöktél már ki?! - Vonom kérdőre halkan, nehogy a többi szülő is hallja. 

-Ő az én gyerekem, ez az én faladatom lenne, nem pedig a barátainké. - Motyogja szintén halkan. Tudnék vele vitába szállni, hogy milyen felelőtlenség azt amit csinál, de végül csendben maradok. Ez nem az a hely, ahol megtudjuk vitatni a dolgokat. 

Csöndben várakozunk, és hiába vagyunk úgy mond összeveszve, még mindig egymás kezét fogjuk. Egy év alatt soha nem volt olyan alkalom, hogy más emberek közelében lettünk volna, így ez kicsit furcsa érzés számomra, mégsem zavaró. A zavart szempárok sem nagyon érdekkelnek, ő az enyém, én az övé, és ha Tae nem rendelkezne ilyen múlttal, szívesen mutogatnám őt mindenkinek. Ő az én gyönyörűségem. 

Lassan kicsöngetnek, gyerekek pedig mint a hangyák úgy szaladnak ki egyszerre az ajtón. Mosolyt húzva ajkaimra várom az én kisfiamat is, de ő legutoljára jön ki, bánatosan hajtva le fejét, de mikor meglát minket mosolya fülig húzódik. Apró lábait gyorsan szedve szalad hozzánk és rövid karjaival átfonja lábaimat. Elmosolyodva lehajolok hozzá és karjaim közé véve felemelem, ami után Taet is elkapja egy ölelésre. 

-Apu, appa! - Virgoncan mozgassa lábait a levegőben, csillogó szemeit össze vissza kapkodva rajtunk. Sosem láttam ennyire boldognak. 

-Szia picim. - Puszilja meg arcát, majd húzza vissza magára a maszkot. - Mehetünk?  - Kérdése után elveszi tőle a nehéz táskát, én pedig leteszem a földre, hogy végül mindketten megfoghassuk az apró kis kezeit. 

Egész úton elevenen mesélte mi történt vele a suliban, mit csináltak a barátaival. Ahogyan abbahagyta az egyik sztorit neki kezdett a másiknak, alig véve közben levegőt, közben pedig még a fogai is kint voltak akkora mosoly villantott. Kicsit kezdem megérteni Taet, miért kockáztat és jön el érte, ő is ezt a gyönyörű mosolyt szeretné látni rajta.  

Útközben még megállunk a patikánál és gyorsan kiváltom a gyógyszert Taenak, majd utána hazáig meg sem állunk. Belépünk a házban és az ajtóban még Tae leveszi Jihoo cipőjét és rá adja a papucsát. Ha ezzel végez csak utána kezdi el ő levenni a cipőjét és a sapkáját, maszkját. 

-Menj mosd meg a kezed, utána ebédelünk. - Puszilja homlokon fiúnkat, aki gyorsan szalad is felfele, hogy kezet mosson.

-Nekem most már mennem kell. - Mutatok az ajtóra, amire ő is odanéz, majd szemöldökét ráncolva lép elém. 

-Maradj még ebédelni. - Karjaival átfonja nyakam és egy csókot lehel ajkaimra. - Soha nem tudunk együtt enni. 

Soha nem tudok neki nemet mondani, ahogyan most sem, így beadva derekam leveszem a cipőm és bemegyek vele a konyhába. Amíg ő kitálal, megmosom a kezem és leülök az asztalhoz. Nem sokára Jihoo is megérkezik és gyorsan mellettem lévő székre felmászik. Tae is leül elénk, majd neki kezdünk enni. Ahányszor Taehyung ételéből eszek, mindig meglepődök. Fantasztikusan tud főzni, amit egy gyilkostól szerintem senki sem várna el. Vele ellentétben én nem tudok főzni, így ha ő nem lenne akkor csak rendelt kaja lenne az asztalon, vagy instant ramen. 

-Ha befejezted vidd a táskádat a szobádba és vedd elő a leckét, majd megyek én is. - Intézi szavait Jihoonak, aki hatalmasat bólintva pattan le a székről és veszi kezébe a táskát, majd megy fel a lépcsőkön. 

-Most már tényleg megyek, mert Hoseok letépi a fejem. - Hajamba túrva felállok és az ajtóhoz megyek, de Tae utánam sietve elkapja a kezem. 

-Jungkook...

-Baj van? - Nagyon ritkán hív a rendes nevemen, ezért egy picit megijedek. Nem szokott ennyire komolyan nézni a szemeimbe. 

-Nem szoktam beleszólni a dolgaidba, se pedig a munkádba, de most muszáj leszek. Azt szeretném, ha abbahagynád ezt a nyomozást és keresnél helyette másikat. 

-Miért? - Értetlenül vonom össze szemöldököm. 

-Mert az a férfi nagyon veszélyes. Okos és eszméletlenül ravasz. 

-Ismered őt? - Soha nem szoktam Taet beavatni a nyomozásokba, vagy kérdezni tőle bármiről is, mert szeretném ha ezeket elfelejtené, de úgy érzem ez most fontos. 

-Őt mindenki ismeri. Senki sem látta, de ő mindenkit lát. Mindent kiderít arról az emberről akire vadászik és utána elkapja, hogy végül hatalmas szenvedés után megöljön. Ő egy mumus aki elrejtőzik az éjszakába, beépül az emberek közé, és mikor nem figyelsz behúz magával a sötétbe. Egy bíró, aki eldönti érdemelsz második esélyt, vagy sem. 

-Figyelj. - Kezeimmel közre fogom arcát és egy puszit nyomok homlokára. - Ne foglalkozz ezzel, hagyd rám, majd én elintézem. 

Nagyra vágyó voltam és vakmerő vonzott az ügy és nem figyeltem arra amit mondtál nekem...pedig most az egyszer hinnem kellett volna neked. 

Itt lenne az első rész! ^^ 
vélemény?