2014. május 4.

Az iskolában egyre több lány vette észre, hogy a One Direction srácokkal lógok. Mit eredményezett ez? Mindenki kérdezgette, hogy mi ez már, meg hogyan és hogy ők is jöhetnek e. A másik legidegesítőbb: Tudni akarták Harry számát. Valahonnan a média megtudta, hogy kiskori barátok vagyunk, a lányok pedig most rajtam keresztül akarnak eljutni hozzá. Na ezzel nem lenne semmi baj, megértem őket, de Harryt nem adom az biztos. Meg amúgy sem szeretnék senkit bemutatni senkinek, nem akarom zargatni a fiúkat. Mivel pedig senkit nem akartam megbántani ezért azt hazudtam, hogy a többieket nem igazán ismerem, nem tudom a számukat Harrynek pedig tetszik valaki. Amit amúgy reméltem, hogy igaz, csak én legyek az. Na mindegy. Az utolsó óra után már menekültem a többiek elől, egyenesen Anne-ék házához, mivel nem volt tanulnivalóm.

-Sziasztok! - köszöntem mikor beléptem az ajtón, mindenki a nappaliban volt, elsőnek Harry kapta fel vigyorogva a fejét és felém sietett. Nevetve fogadtam a nagy energiáját és az ölelését, és egyből jobb kedvem is lett. Megöleltem Anne-t és Robot, Harry nevelő apukáját is, majd egy kicsit beszélgettem velük, aztán felmentünk Harry szobájába mivel Gemma ezúttal nem volt otthon.

-Akkor jó lesz úgy a hétvége ahogy beszéltük? - kérdezte Harry miután becsukta az ajtaját.

-Nekem teljesen. Akarod hívni a srácokat...? - kérdeztem vissza félve, mivel én csak kettesben akartam vele lenni. Mint a régi szép időkben. Mármint bírtam mindegyiküket, kivétel nélkül, de értitek.

-Szeretnéd, hogy hívjam őket? - nézett egyből másfelé amit megmosolyogtam. Ismerem a reakcióit. Ez azt jelentette, hogy nem akarja és azt sem, hogy én akarjam, de ha muszáj hívja őket.

-Nem. - ráztam a fejem, ő pedig újból jó kedvű lett.

-Helyes. Csak veled akarok lenni. - mondta kicsit halkabban én pedig biztos, hogy elpirultam. Igen száz százalék, Harry elkezdett vigyorogni mint egy őrült. -Még mindig aranyos mikor elpirulsz. Emlékszem amikor kiskorunkban mindig mondtam, hogy mennyire szeretlek és, hogy majd egyszer elveszlek feleségül, te pedig csak lehajtott fejjel kuncogtál amikor pedig visszanéztél tiszta vörös volt a fejed. - kuncogott, a padlót tanulmányozva, én pedig az ajkamat beharapva tovább pirultam.

-Régi szép idők. - bólogattam, majd Harryhez lépve oldalról átöleltem a derekát, ő pedig mosolyogva a vállamra tette a kezét és az ablakon kezdtünk kibámulni.

-Még mindig hihetetlen, hogy újra itt vagy. Amikor elmentetek azt hittem soha többé nem láthatlak. Rossz volt. - nézett le rám én pedig kábultan néztem fel, a még mindig gyönyörű zöld szemeibe.

-Tudom. Én is így voltam. - nyeltem nagyot. -Nagyon hiányoztál. Bár sokkal nyugodtabb életem volt. Amíg meg nem ismertem Saraht. - nevettem fel az emlékre.

-Féltékeny leszek. - vonta fel a szemöldökeit.

-Nem kell, nyugodj már le. - ráztam a fejem nevetve. -Téged senki sem pótolhatott. Viszont az idő begyógyította a sebet. Vagyis nem teljesen. Amíg meg nem ismertem Saraht nagyon szenvedtem. Aztán egyre kevésbé. Aztán minél több barátom lett, annál jobban le lettem foglalva, tehát annál kevesebbet tudtam rád gondolni. Persze így is sokszor eszembe jutottál. - dörgöltem kicsit hozzá az arcom a vállához, és tudtam, hogy ő elmosolyodott.

-Én is így voltam. De jó, hogy újra itt vagy. - mondta. -Még mindig lovagolsz? - nézett le rám hirtelen, én pedig szomorúan elmosolyodtam.

-Igen, de nem olyan mint Galwayben vagy Holmes Chapelben. Vagyis... az van, hogy Holmes Chapel lovardája amúgy se hiányzott annyira, hiszen kicsit voltam még, meg minden... az egyetlen dolog ami hiányzott az te voltál. - itt Harry elvigyorodott. -Viszont Galwayben kezdtem felnőni... a lovardában is szereztem nagyon sok barátot és a lovakat is nagyon imádtam. Itt Londonban is nyilván jó meg minden, jó az oktatás, kedvesek az emberek, de úgy vagyok vele mint a sulival, hogy semmi kedvem helyettesíteni a régi barátaimat. - vontam meg a vállam a padlót bámulva, Harry pedig a fejemre hajtotta az övét.

-Értem. De akkor most megint eszedbe juttatnám, hogy itt vagyok én. - kuncogott fel én pedig egyből elvigyorodtam és felkaptam a fejem. Az arcunk csak pár centire volt egymástól.

-Igen, ez mindent visz. - mosolyogtam, az eszembe vésve az arcának összes részletét. A pillanatot apa törte meg, ahogy benyitott. Harryvel kicsit eltávolodtunk, de még mindig átkarolva álltunk.

-Nekünk mennünk kell Ginger. Jössz te is, vagy még szeretnél maradni kicsit? - kérdezte felváltva nézve minket, a szája sarkában egy kis mosoly bujkált. A szüleink is mindig shippeltek minket. Ha mindenki ezt akarja, akkor tényleg legyen már valami!

-Nem, jövök, tanulnom kéne. Egy perc és megyek. - biccentettem halványan mosolyogva.

-Oké. Szia Harry. - intett apa Harrynek, majd visszacsukta az ajtót.

-Akkor mész? - nézett rám szomorúan a fiú én pedig hasonlóan vezettem vissza rá a tekintetem.

-Aham. Tudod nekem még kell tanulnom. - nyújtottam ki a nyelvem rá.

-Vigyázz mert leharapom. - mutatott a kiöltött testrészemre én pedig felnevettem.

-Csak szeretnéd Styles. - léptem el tőle vigyorogva, ő pedig kamu meglepett-felháborodott arccal nézett rám.

-Ezt megjegyeztem. - bólogatott szomorúan, mire nekem megesett rajta a szívem és nevetve visszaszaladtam hozzá, majd egy utolsó puszi után tényleg elhagytam a szobáját. Otthon ígéretem szerint megírtam a házit, aztán csak vapeltem és chilleltem a srácok zenéire.