Sziasztok! Sajnálom, hogy nem hoztam hétvégén részt, de Romániában voltam egy kis kiránduláson,így nem volt időm írni! Egyébként,akinek valamilyen úton-módon esélye van arra,hogy elmenjen oda,ne hagyja ki semmi pénzért! Csodálatos hely és annyira kedves ott mindenki,hogy az hihetetlen! Össze sem lehet hasonlítani a magyar emberekkel őket! Azt hiszem ott tudtam meg mi is az az igaz szeretet és a feltétel nélküli elfogadás! Ami sajnos Magyarországon rég nincs! De nem is pofázok itt tovább 😊😊 jó olvasást!😍😍

-Li!-jött vissza Zayn kiabálva,mikor befejezte a beszélgetést Gigivel. Próbáltam leplezni az összetörtségemet,és egy hamis mosollyal ránéztem.
-Igen?-kérdeztem.
-El kellene ugrani Gigiért a másik városba,mert lerobbant a kocsija! Nincs kedved velem tartani?-mosolygott,miközben közelebb lépkedett hozzám,de láttam rajta,hogy lélekben már messze jár. Valószínűleg épp Gigit menti meg...
-Nem,nincs! Kissé lefárasztott az út,de te menj csak nyugodtan! Addid pihenek egy kicsit!-hazudtam neki.
-Rendben! Nemsokára jövök!-hajolt közelebb puszit nyomva a fejem tetejére. Beleremegtem az érzésbe. Valami azt súgta gonoszul,hogy most érzem utoljára az ajkait,bárhol a testemen.
Csak nagyobbat roppant a szívem a tudat miatt,hogy meg sem próbált rávenni arra,hogy vele menjek. Talán nem is igazán akarta,csak megkérdezte, miközben abban reménykedett,hogy nemet mondok.
-Hé,fiam! Jól vagy?-hallottam meg apa aggódó hangját,észre sem véve,hogy folynak a könnyeim.-Zayn hol van? Mi történt?-tette fel sorba a kérdéseket.
-Elment azért a lányért..mert lerobbant a másik városban... Itt hagyott apa... Itt hagyott miatta,úgy,hogy hetek óta nem találkoztunk őt pedig minden nap látja...-zokogtam fel. Nem bírtam már tartani és azt tettetni,hogy jól vagyok,miközben ez egyáltalán nem így van,miközben érzem,hogy kezdek darabokra hullani.
-Ne sírj Liam! Zayn téged szeret és nem azt a...azt a lányt!-mondta apa halkan,és tudom,hogy legszívesebben más szót használt volna a lány helyett. Nos,ezzel én sem voltam másképp,hiába nem ismertem,hiába nem tudtam róla mást,csak annyit,hogy gyönyörű,és hogy Zayn nagyon kedveli,én nem tudtam. És éppen ezért nem. Mert a számomra legfontosabb ember kedveli.
-Én már kezdek ebben kételkedni apa...-suttogtam összetört hangon,miközben felnéztem apára.
-Utálom,mikor sírsz! Te vagy a legcsodálatosabb ember Liam,senki nem érdemli meg a könnyeid!-törölte le az arcomon lecsorgó cseppeket,de meddő vállalkozás volt,ugyanis mindig jöttek újabbak.-Ha visszajön,beszéld meg vele! Tudnod kell fiam,hogy visszatér hozzád! Eddig mindig visszatért!-próbált vigasztalni apa.
-Eddig...-motyogtam. Nagyot sóhajtottam,majd felnéztem újra apára. Nem akartam azt,hogy aggódjon miattam.
-Valószínűleg igazad van! Csak kissé túlreagálom a dolgokat! De mindenki ezt tenné a helyemben,nem igaz? Te mondtad,a szerelem már csak ilyen!-mosolygtam halványan.-De most elmegyek pihenni picit. Lefárasztott az utazás. Te is menj vissza,feküdj le! Korán van még!-álltam fel és szorosan megöleltem. Mélyen beszívtam illatát,és próbáltam megnyugodni. Bármi is fog történni,apa mindig itt lesz,hogy a vállain kisírva magam,majd újra erőt öntsön belém.
-Rendben kisfiam!-simogatta meg a fejem,amitől újra 10 évesnek éreztem magam.
Egy mosoly után a szobámba mentem,majd becsuktam az ajtót,behúztam a függönyöm,és miután levettem a nadrágom,befeküdtem az ágyamba és betakaróztam. Nem tehettem róla,de újra könnyek lepték el a szemeim. Nem akartam hangosan felzokogni,ezért beleharaptam az alkaromba. Csak azon kattogott az agyam,hogy mi lesz velem,ha Zayn elhagy. Mert ő az igazi. Kiszakítana belőlem egy darabot. Az igazinak szánt darabot. Kíméletlenül leteríteni. Az üresség amit hagyna bennem,ott maradna örökké.  Én pedig kételkednék benne, hogy lenne olyan srác, aki azt be tudná tölteni. Mivel ő az igazi. A nekem való.
Igaz,hogy még csak 20 éves vagyok,de az ember megérzi azt,ha valami páratlan dolog történik vele. Valami egyszeri,ami soha többé nem adatik meg,soha többé nem lehet az övé. Mint amikor elveszíted egy nagyon közeli szeretted és tudatosul benned,hogy soha többé nem látod. Így tudatosult bennem az,hogy számomra Zayn az igazi. Páratlan és egyszeri dolgot érzek iránta,ami nem jön majd szembe velem újra. És nem tudom mit fogok tenni,ha kicsúszik az ujjaim közül.

•••

Hangos kiabálásra keltem fel,nagyon nyomott hangulatba,majd arra,hogy valaki bezuhan az ajtómon. Időm sem volt felfogni a történteket,mikor valaki az ágyamra pattant és szorosan megölelt.
-Istenem Li,hogy te mennyire tudsz hiányozni az embernek!-kiabálta Niall,közvetlenül a fülem mellett,amitől összehúztam a nyakam és kissé felszisszentem.
-Istenem,Niall,hogy neked mekkora hangod van!-kontráztam vigyorogva,miközben éreztem,hogy lassan elenged.
-Tudod... Azok után,hogy bevallom mennyire szar nélküled,te is valami hasonlóval reagálsz... Erre bevágod,hogy hangos vagyok! Kössz,Payne! De tényleg!-kezdett el durcáskodni,de láttam rajta,hogy csak teszi az agyát.
-Jajj Niall! Azt hittem köztudott,hogy mennyire hiányoztál!-mosolyogtam mostmár lágyabban és megdörzsöltem a szemeim,hogy kissé felkeljek még kábult állapotomból.
-Olyan vagy,mint egy kisgyerek!-hallottam meg egy nevetést az ajtóból, mire odakaptam a fejem és megpillantottam benne Harryt és Louist. Végre egy őszinte vigyor ült ki az arcomra,nagyon jól esett,hogy mindannyian itt vannak. Vagyis majdnem,de most nem akartam rá gondolni. Csak élvezni akartam a pillanatot,amit a barátaimmal tölthetek.
-Örülök,hogy látlak titeket,fiúk! Hiányoztatok!-mosolyogtam rájuk,mire beljebb jöttek és Louis lehuppant az ágyamra,Niall lábai elé,Harry pedig csak mosolyogva nézett ránk.
-Te is hiányoztál!-mondták szinte egyszerre Louisval.
-Sajnálom fiam!-jelent meg apa az ajtóba egy bűnbánó mosollyal az arcán.-Felhívtam őket,hogy hazaértél és hogy majd nézzenek át később,erre ők azonnal indultak! Nem tudtam visszatartani őket!-kuncogott apa. Minden dolog ellenére,abban a pillanatban tökéketesen boldog voltam.
-Tulajdonképpen,Niall volt a felbújtó! Úgy bezsongott,mint egy óvodás,akinek azt mondják a szülei,hogy elviszik a játszótérre! Nem lehetett vele bírni!-kacagott jóízűen Harry,mikor végre ő is helyet foglalt az ágyamon.
-Na! Ne fogjatok rám mindent!-háborodott fel viccesen Niall.-Ti sem nagyon tiltakoztatok!-nézett rájuk szúrós szemekkel. Csak boldogan felnevettem.
-Hé,srácok! Semmi gond! Örülök,hogy itt vagytok! Komolyan!-néztem végig rajtuk boldogan. Úgy ültünk ott az ágyon négyen,mint legjobb barátok és ez nagyon jó érzés volt. Megnyugtatott a tudat,hogy vannak olyan személyek,akikkel meg tudom osztani az életem minden eseményét,és akikre számíthatok.
Niall elkezdett mesélni az eszméletlenül gyönyörű barátnőjéről,akit mindenképp meg kell majd ismernem,mert állítása szerint elbűvölő. A szívem hevesen dobogott,mert annyira örültem neki,hogy a legjobb barátom,a testvérem végre boldog valaki mellett. Csak remélni mertem,hogy a lány-akinek egyébként még most sem tudom a nevét-ugyanilyen érzéseket táplál Ni iránt. Mert féltem,hogy ha mégsem így lenne,Niall teljesen összetörne és én nem lennék itt vele,hogy összeszegedessem a darabokat utána.
-Ezt hallgatjuk már hetek óta! Kérlek Ni,legalább egy ici-picit fogd vissza magad!-sóhajtott drámaian Lou.
-Mivan Tomlinson féltékeny vagy?-vigyorgott Ni vadul.
-Miért lennék? Ha nem vetted volna észre,van az életemben olyan ember,aki szeret!-kontrázott Louis egy önelégült vigyorral.
-Így van,törpe!-mondta Harry mély hangon és egy puszit nyomott Lou homlokára. Boldog mosollyal az arcomon figyeltem őket,és reméltem,hogy nem látszik a tekintetemben,hogy ez a kis közjáték kissé elszomorított. Szó se róla,örültem,hogy ők ennyire jól megvannak egymással,de eszembe jutatta,hogy mi is ilyenek voltunk Zaynnel az elején,ma már pedig magamra hagy egy lány miatt. Csal hihetetlenül fájt,és hiába próbáltam minden erőmmel nem rá gondolni,sehogy sem sikerült. Mindig a tudatomba furakodott az a kép,hogy most a lánnyal van és őt öleli,csókolja vagy viselkedik vele,úgy,mint engem.
-Hé,Li! Mi a baj?-hallottam meg Louis aggódó hangját. Akkor vettem észre,hogy tulajdonképpen újra sírok,mikor a karomra nézve észrevettem néhány cseppet.
-Csak...fáj...-kezdtem el,de nem tudtam befejezni,mert hiába nyitogattam a szám,nem jöttek ki a szavak. A fiúkra nézve,azonnal láttam,hogy tudják,hogy miről,vagyis inkább kiről van szó.
-Ne rágódj ezen,Liam! Téged szeret,mindig téged fog,csak valahogy megpróbálja túlélni a napokat nélküled!-tette a combomra egyik kezét Harry. Könnyes szemmel néztem rá,mégis elmosolyodtam,mert az,hogy Harry mondott ilyet,aki tulajdonképpen,közelebb áll Zaynhez, mint Louis vagy Niall,valamilyen mértékben megnyugtatott.
-Köszönöm Harry! És nektek is fiúk,hogy itt vagytok!-néztem rajtuk végig,könnyes szemmel,de mégis mosolyogva.
-Ez csak természetes tesó!-veregetett vállon Niall.
Egy kicsit még beszélgettünk,majd úgy döntöttünk,hogy áttelepedünk a konyhába,mert ott azért csak kényelmesebb.
Diszkréten kimentek,amíg magamra kaptam a nadrágom,majd követtem őket. A konyhában hangos nevetés fogadott. Valamit apa mondhatott,mert mikor kiértem,Ni épp akkor tette a vállára a kezét,miközben a könnyeit törölgette.
-Imádom magát,Mr.Payne!-kuncogott még mindig.
-Te a barátnődet imádd Horan! És ha mégegyszer magázni fogsz,többet nem kell ide jönnöd!-nézett szúrós szemekkel Nire apa.
Csak kacagott egyet Ni,majd a hűtőhöz lépve,kiszolgálta magát. Fejcsóválva,de mosolyogva néztem rá,és mivel nem mutatott tanusítást az iránt,hogy a többieknek is ad valamit,kiszolgáltam őket én.
Sokat nevettünk,nem érzékeltük az idő múlását,de én néha-néha felsandítottam az órára,hogy mégis mennyi ideje ment már el Zayn,és egyre inkább magamba zuhantam,ahogy a percek teltek. Már több,mint 2 órája elment.
Épp ahogy erre gondoltam,megjelent az ajtóban Zayn,de nem egyedül. Ott volt vele Gigi is. Élőben még gyönyörűbb volt. Ahogy a fiúk is észrevették az újonnan érkezőket,csend telepedett a kis helyiségre. Sajnos ez a csend,nem a megnyugtató,hanem a súlyos csend volt. Talán a vihar előtti nagy-nagy csend. Amiktől én annyira félek!