Sziasztok! Bocsánat a késésért,de el voltam havazva hétvégén! 😔 de mindenkinek jó tavaszi szünetet,kellemes húsvétot és sok-sok locsolót kívánok!! 😍😍 jó olvasást!! 😍😍

Egy hónap telt el,mióta nem láttam Zaynt. Egy egész hónapja nem láttam életem szerelmét. A napok egybe folytak,minden szürke és unalmas volt nélküle. Ott voltak a videóhívások és a késő esti telefonbeszélgetések,de ezek nem adták vissza azokat az érzéseket. Nem adták vissza a  csókjai ízét. Nem adták vissza az ölelése melegét. Semmit nem adtak vissza,ami ő volt. És ez fájt a legjobban.
Mindenki hiányzott,ez nem is kérdéses. De mégis,úgy éreztem,hogy az ő hiánya az,ami elpusztít.
Egyedül ültem a Luke-kal közös szobánkban,mint mostanában olyan gyakran. Luke elég népszerű lett itt,állandóan hívják bulizni,amit ő sosem utasít el. Persze engem is mindig magával akar rángatni,de nekem nincs kedvem menni. Semmihez sincs már kedvem. Nem mondom,hogy Luke leszar,vagy ilyesmi,de már nem olyan,mint rég. És ez kiakaszt.
Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki. Tudtam,hogy Zayn az,éreztem. De nem akartam felvenni. Nem akartam méginkább elsüllyedni az önsajnálatban. Végül mégis győzött a szerelem.
-Szia...-mondtam halkan. Sosem tudom elhitetni vele,hogy jól vagyok. És ettől ő is rosszkedvű lesz. Kivéve az utolsó beszélgetéseink alkalmával. Azokban csak az új lányról tud beszélni,aki náluk dolgozik. Ami összetöri az amúgy is labilis szívem.
-Szia Liam! Miújság? Dolgozol ma?-jöttek a monoton kérdések.
-Nem...szabadnapos vagyok! Jól fog jönni most a pihi,leszívott a hét!-válaszoltam. Próbáltam egy kis életet is belevinni a szavaimba.-Te hogy vagy?
-Minden oké. Voltunk ma Gigivel vásárolni. Egyre hülyébb a csaj! Meg kell ismerned Li! Nagyon nagy forma! Mindig meg tud lepni valamivel,ami elképesztő!-kezdett el áradozni újra a titokzatos lányról,aki teljesen rabul ejtette őt. Elfogyott a levegőm,miközben hallottam a szívem roppanását. Nem lesz ez így jó.
-Örülök,hogy jól szórakozol!-mondtam neki és reméltem,hogy nem hallatszik a hangomon a féltékenység,vagy épp a fájdalom. Ám ha mégis hallatszódott volna,Zayn nem vehette észre,ugyanis a következő pillanatban,egy női hangot hallottam,ami a nevén szólítja őt. Határozottan nem az anyukája volt.
-Na akkor mehetünk?-kérdezte a hang.
-Persze,csak gyorsan elkészülök!-mondta most Zayn,csak épp nem nekem. Azt vártam,hogy mikor nyomja ki búcsúzás nélkül.
-Kivel beszélsz?-kíváncsiskodik a csaj.
-Jajj Gigi!-nevetett Zayn. Belém mart a féltékenység és a fájdalom. Valahogy sejtettem,hogy ő az,de még próbáltam elhitetni magammal,hogy csak valamelyik uncsija.-Liammel beszélek!-kaptam el a mondat végét. Az elejét nem értettem,mert el voltam foglalva a könnyek visszaszorításával.
-Liam,most mennem kell! Megbeszéltük Gigivel,hogy elmegyünk moziba! Később hívlak még,rendben?-mondta Zayn boldogan.
-Jó szórakozást nektek! Ne hívj,mert aludni fogok! Eléggé elfáradtam!-motyogtam.
-Ó,rendben! Jó pihenést bébi! Szeretlek!-hadarta el,majd meg sem várva a válaszom,lerakta.
Elvettem a telefont a fülemtől,és pár pillanatig csak merőn bámultam. Közben hangtalanul megeredtek a könnyeim. Fájt,hogy Zayn őt választotta ahelyett,hogy velem beszélne. Hisz mostanság nem nagyon volt időm,de mikor végre lenne,mást választ. A félelem vasmarokkal szorította össze a szívem. És az volt a legnagyobb gond,hogy ez sajnos nem az első ilyen eset volt.
Hetek teltek el ugyanígy. Csak a telefon és a videóhívás volt a mi kommunikációs eszközünk. Napról napra jobban hiányzott és jobban szerettem. De bizonytalan voltam. Mi van, ha ő már nem szeret engem? Vagy már nem úgy, mint régen. Ettől féltem a leginkább és a tudattól,hogy van neki más. Más, aki nem én vagyok. És már sosem leszek az.
Hisz ott van az a lány. Elérhető a számára. Nincs több száz kilométerre tőle. A szavai alapján elbűvölte őt. Mindig meglepetéseket okoz neki. És legfőképp...lány. Ami én nem vagyok. És nem is lehetek soha.
Rettegtem,hogy nála elmúlt az érzés. Hogy csak egy gyönyörű nyári kaland volt,és ahogy közeledik a tél,úgy hűlnek ki benne is az érzések irántam. Mert bár azt mondta,hogy sosem hagyna el,mert összekötnek a dolgok,amiken együtt mentünk keresztül. De ezek a dolgok elmúlnak. Mással is átmehet ezeken. Például Gigivel.
Utáltam azt a lányt. Teljes szívemből. Azért,mert ő ott lehetett vele,amikor én nem. És ez fájt a legjobban.
Lassan felültem az ágyon,majd átmásztam az ablakpárkányra. Kibámultam a sötét éjszakába és a csillagokat kémleltem-még mindig könnyezve-ám nem láttam őket. Vihar közeledett. Vajon,ha az ablakon kitekint,messze tőlem, eszébe jut,hogy félek a viharokban? Eszébe jut,hogy hogyan bújtam hozzá azon a hűvös,nyári éjszakán,mikor ítélet idő tombolt odakinn? Vajon eszébe jut,hogy csak neki sikerül megnyugtatnia? Senki másnak.
Zokogni kezdtem. Nem bírtam tovább magamban tartani. Mi lesz velem nélküle? Szerettem volna visszajönni tanulni,de nem ezen az áron. Nem azon,hogy újra elveszítek valakit,akit az életemnél is jobban szeretek.
Nem tudom meddig ültem az ablakban,elmerengve,sírva, mikor a telefonom pittyegni kezdett. Mikor a kezembe vettem,láttam,hogy már 11 is elmúlt. Meglepődtem. Zayntől jött egy üzenetem.
"Remélem nem kelt fel az üzim! Csak szép álmokat szeretnék kívánni,bébi! Pihend ki magad! Szeretlek! És nagyon,nagyon hiányzol!"
Ahogy a végére értem,csak jobban sírni kezdtem. Miért érzem azt,hogy ez nem egy őszinte üzenet? Hogy vagy csak részeg,vagy csak túl fáradt és ezért írta? Hisz mostanában fontosabb volt minden számára,mint én.
Nem válaszoltam csak leraktam a telefont és tovább kerestem a már tomboló viharban a csillagokat. Nem féltem most a vihartól. Mert jobbam rettegtem attól,hogy elvesztem azt az embert,aki a legnagyobb boldogságot hozza az életembe,és én sem leszek más,csak egy tomboló vihar. Amely most tükrözi a bennem lévő érzéseket.

°°°

A telefonom csörgésére keltem fel,miközben alig bírtam kinyitni a szemeim,mert a nap majd kiverte. Az ablakban aludtam el tegnap este. Ez hogy történhetett.
A tegnapi vihar,mintha meg sem történt volna,verőfényesen sütött a nap. Elvonult csendben,de itt hagyta bennem az érzéseket,amiket okozott.
Felkaptam a telot,majd meg sem nézve,hogy ki a hívó fél,felvettem. Ennél éreztem,hogy nem Zayn az.
-Csá Liam! Élsz még?-hallottam meg szőke barátom hangját,mire a szívem kihagyott egy ütemet. Mostanában eléggé elhanyagoltam őt,mint mindenki mást,mióta hetekkel ezelőtt Zayn arról a lányról kezdett áradozni a beszélgetéseink alkalmával. Csak jó volt hallani a hangját. Mert igazán hiányzott. Ahogy minden más. Mert Niall is egy erős szál,ami ahhoz az élethez köt,ami boldogságot okozott nekem.
-Szia Ni! Hiányzol...-suttogtam neki.
-Nem úgy vettem észre... Hetek óta baszol rám,meg a hívásaimra is!-háborgott. Teljesen igaza volt.
-Sajnálom Ni... Én csak... Tudod eléggé rossz passzban vagyok mostanában...-magyaráztam. Megérdemli,hogy elmondjam az igazat.
-Zayn és Gigi miatt,ugye?-kérdezte halkan.
-Kérlek,ne mond azt,hogy Zayn és Gigi... Kérlek ne legyen olyan,hogy Zayn és Gigi...-suttogtam a sírás szélén.
-Hé,Li!-mondta Ni lágyan.-Ne aggódj,oké? Nincs olyan,hogy Zayn és Gigi!-emelte ki az és szócskát a mondatból.-Soha nem is lesz! Olyan van,hogy Zayn és Liam! És olyan is lesz,örökre!-magyarázott. Furcsa módon,de kissé megnyugtattak a szavai és a szívemet markoló kéz,mintha lazított volna a szorításon.
-Remélem igazad van...-motyogtam,miközben letöröltem a kibuggyanó könnyeim.
-Ne sírj,oké? Hidd el,hogy ő sincs jobb állapotban,mint te,csak előtted nem akarja kimutatni,mert tudja,hogy akkor csak rosszabb lesz minden!-védte Zaynt legnagyobb meglepetésemre. Nem említettem neki,hogy biztosan nincs igaza,mert ha így lenne,nem rázott volna le tegnap este. És amúgy is,ismerem Zaynt,tudom,hogy nem csak színlelte azt,hogy jó kedve van.
-Igen,tudom...-ennyit mondtam csak neki. Nem akartam mélyebben belemenni ebbe,annak ellenére sem,hogy Ni megérdemelné,hogy tudjon mindenről,mert csak magamat sodornám még nagyobb kétségekbe és szomorúságba.
-Egyébként csak Zayn kedveli a csajt. Nekem nem szimpi,van benne valami fura. Harry teljesen közönbös vele,Louis pedig egyenesen utálja!-kuncogott. Kissé jobb kedvre derített,hogy senki sem szimpatizál vele,de az,hogy Zayn kedveli,még Niall szerint is,na az fájt.
-Apa hogy van?-tereltem másfelé a témát. Nem akartam tovább róluk beszélni.
Niall elmondta,hogy miújság otthon,hogy apa olyan,mint aki most 30 éves,és mintha soha semmi baja nem lett volna. Ez valamennyire megnyugtatott és jobb kedvre derített.
Mindennapos témákról beszélgettünk,és éreztem,hogy Ni mindent megtesz azért,hogy jobb kedvem legyen,ami sikerült is neki. Ezért szeretem őt. Mindig tudja,hogy mit kell mondani ahhoz,hogy elfelejtsd minden gondod. Ő a legjobb. Mesélt egy lányról,aki nagyon tetszik neki és állítása szerint ő is bejön a lánynak. Mondtam neki,hogy drukkolok,hogy összejöjjön neki a dolog,mert megérdemli,de kissé fájt,hogy nem láthatom,ahogy a lánynak udvarol,vagy azt,ahogy viselkedik a közelében. Sosem láttam még szerelmesnek és rossz érzés volt,hogy lemaradok erről a fontos dologról,mert messze vagyok tőle. De örültem,hogy boldog. Csak ez számított.
-Ne aggódj Li,minden rendben lesz! Majd meglátod!-mondta,mikor búcsúzott. Sokáig gondolkoztam még ezen a mondaton és minden idegszálammal próbáltam elhinni és belekapaszkodni ezekbe a szavakba. Mert sajnos nem volt másom,csak néhány bíztató szó,és a remény. A remény,amit sosem adhatok fel. Akkor sem,ha az ég teljesen szürke és egy ici-pici rés sincs rajta,amelyen áttörne egy kis fénysugár,ami a reményt jelenti.