Halihó! Meg is jöttem a kövi résszel! Ne öljetek meg érte!😅😅 Jó olvasást!😍😍

Zayn

Erős fejfájásra és szédülésre keltem fel,a hányingert inkább ne is említsük. Éreztem, hogy a szemeim be vannak dagadva,így alig bírtam kinyitni őket. Ha meg is tettem,vissza kellett csuknom,ugyanis olyan szédülés tört rám,hogy azt hittem elájulok,vagy lefordulok az ágyról. Az a tudat nyugtatott egyedül,hogy itt van mellettem Liam és ő biztosan nincs annyira ki,mint én. Igaz,hogy az este felére nem emlékszem,sőt ha az igazat akarom,akkor szinte onnan,hogy megittam az első vodka-narancsot. De Liamet ismerve,ő biztos nem ütötte ki magát ennyire. Össze kell szednem magam a mai nap,mert ez is az utolsó napok egyike,amit egy jó ideig vele tölthetek. Nem is akartam ennyire berúgni, nem tudom, hogy sikerülhetett ezt összehozni.
Erőt vettem magamon és kinyitva a szemem oldalra fordultam, ám ami ott fogadott, egy teljes percre lesokkolt. Nem a gyönyörű barna szempár,nem a gyönyörű szelíd mosoly,nem az álmos rekedtes hang fogadott,hanem egy szőke hajzuhatag. Mi a franc folyik itt?
Mocorogni kezdtem,mire a szomszédom is ezt tette,végül felém fordult így felfedte, hogy ki is ő valójában. Nem volt más,mint Gigi, így egy kissé lenyugodtam. Viszont mikor kinyitotta a szemét és egy csábos mosolyt villantott, újra kezdtem pánikba esni. Mi a franc folyik itt? Újra!
-Szia szépfiú!-simogatta meg a mellkasom.
-Mi a szar bajod van?-kérdeztem kissé hangosabban a kelleténél. Meghökkenve nézett rám.
-Neked mi bajod?-kérdezte flegmán. Csak értetlenül néztem rá, hogy most mégis mire gondol.
-Mi a franc történt az este? A felére nem is emlékszem.-akadtam ki.
-Ó, hogy innen fúj a szél.-húzta el a száját, majd lassan felült. Teljesen lesokkolt,mikor láttam, hogy nincs rajta felső ruha. Magához vette az ágy végébe lévő felsőjét és gyorsan belebújt.
-Szedd össze magad, aztán gyere a konyhába. Ott elmondok mindent.-szállt ki az ágyból. Nos,azt nem láttam, hogy alsó rész van e rajta, mert a póló takarta,de minden Istenhez imádkozni kezdtem,hogy legyen.
Egy percig csak sokkosan feküdtem, miután kiment, majd erőt vettem magamon és kitakaróztam. Nem nyugtatott meg,hogy rajtam is csak egy boxer volt.
Gyorsan össze készülődtem,majd lementem a konyhába Gigi után.
-Itt vagyok!-jött a hang valamerről, mire arra vettem az irányt.-Ülj le, tessék itt egy gyógyszer!-tett elém egy szem kék bogyót és egy pohár vizet.
-Elkezdenéd?-sürgettem, miután megittam a vizet. Csak nagyot sóhajtott,majd helyet foglalt velem szemben.
-Szóval... Eléggé kiütötted magad tegnap este. Már az elején is nyomultál,de mikor Liam kiment mosdóba,elrángattál táncolni! Ott összemelegedtünk és olyanokat mondtál,hogy te engem szeretsz már és nem Liamet,meg hogy csak én kellek neked!-sóhajtott.-Aztán leléptünk és itthon megtörtént a dolog.-nézett el rólam elpirulva. Mi a fasz? Egy pillanatra nem kaptam levegőt. Éreztem, hogy szúr a szemem a visszatartott könnyektől.
Megcsaltam Liamet. Az én igazi és egyetlen szerelmem. Hogy lehettem ilyen gerinctelen féreg?
-Ez hogyan történt meg?-akadtam ki.
-Ne aggódj Zayn! A szerelmek elmúlnak! És Liam meg fogja érteni,hogy te már engem szeretsz! Mert neki csak a te boldogságod a fontos!-mosolygott rám, úgy, mintha máris egy pár lennénk, mintha nem a világ legundorítóbb dolgát tettük volna meg.
-Te teljesen hülye vagy? Nem téged szeretlek,hanem őt. Te csak egy kibaszott barát voltál! Szerinted mi a kibaszott picsáért beszéltem neked olyan sokat róla! Biztos azért, mert téged szeretlek,nem?-kérdeztem meg gúnyosan.-Egy ribanc vagy! Hogy hihetted el egy szavam is?-túrtam a hajamba fusztráltan,majd felálltam a székről és elindultam kifelé.
-Egy ilyen dologhoz ketten kellenek! És tudtommal nem én csaltam meg a pasim, ugyanis nekem nincs senkim! Szóval nem vagyok ribanc!-vágta még oda nekem, majd eltűnt a szemem elől.
Összetörve indultam ki a házból. Teljesen igaza volt Giginek. Hogy a picsába tehettem ezt meg Liammel? Soha nem fog nekem megbocsájtani,soha!
Nem elég dolog történt már meg vele, és még én is ráteszek neki egy baszott lapáttal. Ráadásul még nem is egy kicsivel, hanem egy kurva naggyal. Ennyit a faszom szerelemről. Tudtam, hogy egyszer bántani fogom, tudtam. Mégsem szóltam neki, hogy kétszer gondolja át azt, hogy tényleg velem akar e lenni.
Miután kapcsoltam, hogy miken is gondolkodtam, majdnem arcon basztam magam. Nem hibáztathatom őt,hisz csak a szívét követte. Ő nem tett semmi rosszat, itt én basztam el mindent. Ha nem bocsát meg, sosem fogok még egy olyat találni, mint ő. Még egy olyat,aki annyira szeretne,mint ő. Még egy olyat, akit annyira szeretnék, mint őt. Mert ő a boldogságom.
Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy észre sem vettem, hogy Liamék előtt vagyok. Hihetetlenül féltem a most következő percektől.
Nem tudtam,hogy szabad bejárásom van e még az otthonába, így inkább csak kopogtam. Éreztem a szívem körül a szorító kezeket.
Hirtelen nyílt ki az ajtó,de nem Liam, hanem az apukája jelent meg. Felfogni sem volt időm a dolgokat,egy óriási pofon csattant az arcomon. Kissé lesokkolt,de tudtam, hogy megérdemeltem. Könny futotta el a szemeim a csípő érzéstől,de nem engedtem ki őket. Megérdemeltem!
-Hogy mersz ide jönni? Egyáltalán hogy mersz még a környékre is jönni? Azok után amit a fiammal tettél?-nem kiabált,de mégis ijesztőbb volt, mint eddig bármikor.-Tudod te, hogy mennyire szeret téged? Tudod te, hogy mennyi fájdalmat elviselt miattad? Te pedig a legmocskosabb dolgot tetted vele,amit egy párkapcsolatban meg lehet tenni!
-Matthew én... Nem emlékszem semmire! Olyan sokat ittam... és csak...-kezdtem,de nem hagyta, hogy befejezzem.
-Ne takarózz az alkohollal! Nem lehet mindent arra fogni! Nem is kellett volna annyit innod,mert tudtad, hogy már csak két napot lesz itthon! Vele kellett volna lenned, ahelyett hogy iszol!-kiabált. Most már tényleg kiabált.
-Tudom... tudom! Teljesen igazad van, de kérlek engedd meg, hogy beszéljek vele! Kérlek... nem veszíthetem el őt! Ő az életem!-kezdtem el sírni. A szívem minden istenverte másodperccel nehezebb és összetörtebb lett. Mintha megcsillant volna valami Matthew szemébe, mintha valami sajnálat és lemondás lett volna benne. Nem akartam, hogy lemondjon rólam. Sem ő,de legfőképp nem Liam.
-Nem akar téged látni... Sajnálom Zayn! Nagyon csúnyán összetörted a szívét... Én...nem hiszem, hogy valaha is rendbe fog majd jönni...-kezdett el sírni ő is. Nem, az nem lehet!
-Kérlek,ne mondd ezt nekem! Kérlek!-sírtam. Csak álltam ott szemben a szerelmem apjával, és szépen​ lassan meghalt a lelkem, és mindenem. Azt képzeltem, hogy ez csak egy rossz álom és bármikor felkelhetek,de nem akart jönni az ébredés.
-Azt mondtam neki, mikor elment, hogy ugyanolyan boldogan akarom viszont látni, mikor hazajön, mint amilyen boldog volt, mikor elment... De már soha nem fogom olyan boldognak látni... Soha Zayn, érted? Most...csak menj el, oké? Nem akar téged látni!-mondta halkan,majd megfordult és lassan besétált. Ahogy a vállait leeresztette és ahogy megtörve ment, rettegtem, hogy minden szava igazzá válik és tényleg lemondott rólam örökre. A könnyeim még mindig folytak, megállíthatatlanul. Minden​ apró repedés a szívemben, most csak óriásnak tűnt. Úgy éreztem, hogy nem bírom elviselni a fájdalmat.
Lassan megfordultam és elindultam haza. Hirtelen jutott eszembe a gondolat, hogy fel kellene hívni Niallt, talán ő segíthet.
Legalább a harmadik próbálkozásra vette csak fel.
-Mit akarsz te rohadék?-sziszegte a telefonba. Istenem, ne!
-Niall, kérlek! Beszélnem kell Liammel! Kérlek,te vagy az utolsó esélyem!-könyörögtem neki zokogva.
-Hát baszhatod! Ha akarnék sem tudnék segíteni,mert Liam kurvára visszament a baszott főiskolára, miattad! Tudod,mit tehetsz? Imádkozz, hogy ne tegyen semmi kárt magában,miattad,faszfej!-mondta,majd ki is nyomta a telefont.
Megállt körülöttem a világ. Semmit nem láttam és hallottam.
Visszament... Csak ez az egy szó visszhangzott a fülembe. Elment és el sem búcsúzott. De miért is vártam volna, hogy megtegye, mikor összetörtem a szívét. Azt a hatalmas kedvességgel teli szívét,ami csak az enyém volt. Most pedig mindent elbasztam.
A lábaim nem bírták el a testemet a ránehezedő bűntudat miatt, így összerogytam a járda szélén és a padkára ülve sírni kezdtem. Zokogtam, amiért ilyen hülye voltam és elbasztam az igazit. Zokogtam,mert soha többé nem láthatom a gyönyörű arcát, mosolyát,soha többé nem hallhatom a hangját, ahogy azt mondja 'szeretlek'. És soha többé nem csókolhatom a méz édes ajkait. Csak meg akartam halni,mert nélküle soha nem leszek már boldog.
Csak imádkoztam, minden szenthez, ahogy Niall is mondta, hogy ne tegyen semmi kárt magában, mert azt már tényleg nem éltem volna túl. Vajon mit csinál most? Vajon mennyire sírhatott? Istenem... Mit érezhetett, mikor meglátott minket Gigivel? Biztos vagyok benne, hogy milliószor jobban​fájt neki, mint ahogy most fáj nekem. És mivel úgy érzem, hogy mindjárt meghalok,bele sem merek gondolni, hogy ő hogyan érezhetett akkor. Istenem,add, hogy ne tegyen semmit!