Halihó!  Végre el tudom kezdeni a második évadot, ami valami csoda. Hihetetlenül hiányzott az írás és minden ezzel kapcsolatos apróság! Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! 😍😍

Sikerült. Itt állok a hatalmas iskola épülete előtt és nem tudok levegőt venni. Egyik részem hihetetlenül örül, a másik viszont csak sírni szeretne. De azt nagyon. Sajnos a szomorú részem nagyobb volt, mint a boldog, így nem tudtam felhőtlenül örülni.
Jó érzés volt újra itt lenni, de nem egyedül. Nem úgy, hogy tudom, a szerelmem több száz kilométerre van tőlem, pedig vele lehetnék. Zayn ugyanis nem tudott még velem jönni. Otthon kellett maradnia, mert az anyjának szüksége van rá. Fokozatosan rendeződik a viszonya az apjával is, már nem olyan ellenséges vele, mint volt. Én is azt mondtam neki, hogy maradjon otthon, mert tudtam, hogy az anyukájának nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Vagyis akkor ezt gondoltam. Most levegőt sem tudok venni a hiányától. Rettenetesen hiányzik, pedig körülbelül egy fél napja búcsúztunk el egymástól.
Csak nem akartam, hogy engem hibáztasson majd valamiért, mert nem maradhatott az anyjával, mikor ő megkérte rá. Addig legyen vele, amíg van kivel lennie. Mindig ezt mondtam neki.
Azzal a gondolattal nyugtatom magam, hogy csak pár hét és itt lesz újra velem. El sem hiszem, hogy ennyire a bőröm alá férkőzött. Már nem tudnám kiszedni őt onnan, akkor sem, ha akarnám. De nem akarom. Csak kissé félek, hogy túl gyorsan lett az életem értelme. Nem tudnék már nélküle élni és ezt ő is nagyon jól tudja.  Én pedig csak remélem, hogy én is jelentek neki annyit, mint ő nekem. Nem tudom miért kételkedek még mindig benne, pedig számtalanszor bebizonyította, hogy mennyire szeret. Azt hiszem a szerelem ilyen. Mindig és mindentől félsz és félted a párod. Azért imádkozol minden este, hogy ne találjon jobbat, mint te, bár legbelül tudod, hogy megérdemelné. De önző vagy. Önző, mert szereted!
Próbáltam kiűzni a fejemből Zaynt, legalábbis egy kis időre, hogy tudjam merre is kell keresnem a szobám, de sehogy sem ment. Végül erőt vettem magamon és egy nagy levegővétel kíséretében elindultam befelé. A 115-ös szoba volt az enyém, a második emeleten. Megbeszéltük Z-vel, hogy együtt keresünk majd lakásokat, amíg nem jön utánam, addig pedig jó nekem a kampusz.
Lassan baktattam fel a lépcsőn,amiből elég sok volt ahhoz képest,hogy csak a második emeletre megyek. Ezért történt,hogy kissé kifulladva értem a szobám ajtajához. Egy kis papírfecni volt ráragasztva,amin az én nevem mellett a Luke Robert Hemmings szerepelt. Kissé megijedtem és csak reméltem,hogy nem egy igazi seggfej lesz a szobatársam.
Vettem egy mély levegőt,majd lassan benyitottam. A szoba üres volt. Ezek szerint én értem ide hamarabb. Nem is bántam,mert így én választhattam ki azt,hogy melyik ágy legyen az enyém. Gondolkodás nélkül az ablak mellettit választottam. Egyébként a szoba elég tágas volt,szerintem simán elférne benne még egy plusz ágy,de jó így,ahogy van. A falak mellett mindkét oldalon egy-egy szekrény állt. Azt választottam amelyik közelebb volt az ágyamhoz. Elég nagy tér volt,mert a két ágy egymással szemben helyezkedett el,így a köztük lévő terület teljesen üres volt. Az ágyak mellett elhelyeztek még egy-egy asztalt,gondolom,hogy tanuljanak a diákok rajta. Elég naiv gondolat a mai világban.
Lepakoltam a cuccaim,majd kinéztem az ablakon. Sok diák szaladgált még kinn az udvaron. Imádtam a napsütést,most pedig elég fényesen sütött Londonhoz képest. Azt hiszem nem lesz ez olyan rossz.
Leültem az ágyra,majd elővettem a telefonom és tárcsáztam apát. Fel kellett volna már akkor hívnom,mikor megérkeztem.
-Szia apa!-köszöntem időt sem hagyva neki arra,hogy megszólaljon.
-Szia Liam! Miújság? Megérkeztél? Milyen volt az út? Késtél? Mert már hívnod kellett volna..-bombázott rögtön a kérdéseivel. Kis rosszallás volt a hangjában,ami csak megmosolyogtatott. Kiszámolta mikorra kell ideérnem és hívnom őt? Biztosan.
-Nyugi,apa! Minden a legnagyobb rendben ment! Már itt vagyok a kampuszon,berendezkedve! Sajnálom,hogy nem hívtalak rögtön,de nagyon izgultam és csak minnél hamarabb ide akartam érni.-magyaráztam.
-Ó Liam! Úgy örülök neked. Ne aggódj,nem haragszom! Mesélj,még mindig olyan gyönyörű,mint volt?-lett ábrándozós a hangja.
-Szebb,mint volt! Ezerszer! Én csak...annyira boldog vagyok,hogy nem hagytad nekem,hogy lemondjam az egészet! Örökké hálás leszek neked ezért is! Jobb itt lenni,mint gondoltam,hogy lesz!-mosolyogtam,bár ezt ő nem láthatta.
-Nem kell semmiért hálásnak lenned,fiam! Te vagy az a személy,aki ezt a legjobban megérdemli! Örülök,hogy boldog vagy! De most tegyük le és hívd fel Zaynt,mert az elmúlt fél órában már kismilliószor felhívott engem.-nevetett. Zayn nevének említésekor nagyot dobbant a szívem. Hihetetlenül hiányzik. Az illata,a hangja...mindene.
-Oké apa! Szeretlek!-búcsúztam tőle.
-Én is szeretlek,Liam! Vigyázz magadra!-óvott még most is.
-Rendben apu! Majd hívlak még!-ígértem meg.
-Várom! Szia fiam!-köszönt el.
-Szia apu...-mondtam halkan,majd kinyomtam. Rossz érzés kerített hatalmába. Mindenki akit szeretek,több száz kilóméterre van tőlem,én pedig itt vagyok egyedül. A legapróbb gondommal sem tudok apához szaladni,mert nincs mellettem. Nem tudok megosztani mindent Niall-lel,mert nincs mellettem. Nem tudok Harryvel és Louisval beszélgetni,mert nincsenek mellettem. Nem tudok a szerelmemhez bújni,mert nincs mellettem...
Olyan erővel tört rám a magány,hogy sűrgősen tennem kellett valamit,ha nem akartam itt,ebben a csendes kis szobában a padlóra zuhanva sírni,így gyorsan tárcsáztam Zayn számát és türelmetlenül vártam,hogy felvegye.
-Zayn...-ziháltam a telefonba,mikor végre felvette. Egyébként már az első csengés után vonalban volt,de most mintha éveknek tűnt volna,hogy felvette.
-Mi a baj,Li?-kérdezte rögtön,aggódó hangon. Azt hiszem ennyi kellett. Elemi erővel tört rám a zokogás.
-Zayn...-nyögtem.
-Hé,hé édesem! Nyugodj meg! Nincs semmj baj! Itt vagyok!-hallottam nyugtató hangját,de csak rosszabb lett. Hisz hazudik.
-Nem vagy itt Zayn...-suttogtam megtörve.-Senki nincs itt...egyedül vagyok!
-Kicsim! Figyelj rám,oké?-bólogattam,bár tudtam,hogy nem láthatja.-Minden rendben lesz,ígérem! Nem sokára utánad megyek! Csak pár hét,rendben? Észre sem fogjuk venni! Hamar el fog röppeni ez a kis idő,oké? Csak ne sírj,bébi!-próbált nyugtatni.
-Hiányzol...nagyon...-suttogtam,mikor már kaptam levegőt.
-Te is nagyon hiányzol szerelmem,de nemsokára veled leszek! És soha többé,egy percre sem engedlek majd el magam mellől!-mondta határozottan.
-Megígéred?-szipogtam egyet.
-Az életem árán is betartom!-szólt. Tudtam,hogy igazat mond.
-Én...sajnálom Zayn...nem tudom mi történt velem. Az egyik percben még teljesen jól voltam,boldogan beszéltem apával,de mikor le kellett tennem és el kellett búcsúznom,teljesen összetörtem...-motyogtam halkan.
-Megértem bébi,és semmi baj! Sok ez most egy kicsit neked! De ne aggódj,oké? Minden a legnagyobb rendben lesz nemsokára!-hallottam a hangján,hogy mosolyog. Ebbe és a tudatba,hogy nemsokára itt lesz,próbáltam kapaszkodni,így nagyjából meg is nyugodtam.
-Tudom!-mosolyogtam már én is.
-Ez a beszéd,bébi!-mostmár nevetett.-Mesélj,milyen ott?
Elmeséltem neki is azt,amit apának. Örült,hogy jó környezetben vagyok.
-Na és a szobatársad? Ő milyen?-lett kissé bizalmatlanabb a hangja. Imádom,mikor féltékeny.
-Nem tudom. Még nem érkezett meg. Annyit tudok róla,hogy Luke Robert Hemmingsnek hívják. Semmi más!-mondtam.
-Ennyi épp elég is. Mond meg neki,ha megérkezik,hogy a szemét is vegye le rólad,mert te az enyém vagy! És ha a legkisebb utalását is látod annak,hogy akar tőled valamit,azonnal hívj fel! Adok én neki akkor...
-Hé Zaynie! Nyugodj meg! Nekem csak te kellesz,senki más! Lehet akármilyen isteni is ez a csávó,nem azért vártam rád egy egész évet,hogy ilyen könnyen és hamar lemondjak rólad! Bízz bennem,oké?-mosolyogtam. Túlcsordult a szívem. Annyira hihetetlenül szeretem őt!
-Rendben Liam! Bocsi..kicsit elszaladt velem a ló!-nevetett fel kínosan.
-Igen,észrevettem!-nevettem fel hangosan.
-Most le kell tennem! Sajnálom bébi,anyának szüksége van rám!-sóhajott nagyot.
-Semmi baj,élet! Később majd beszélünk!-nyugtattam meg.
-Szeretlek! Légy jó fiú! Nemsokára találkozunk!-búcsúzkodott.
-Szeretlek,Zayn! Igen,tudom..-mondtam.
-Szia bébi! Fel a fejjel!-nevetett,majd egy cuppogó hang kiséretében kinyomta a telefont.
Szerelmes sóhajjal emeltem el a fülemtől a telefont,majd csak percekig bámultam rá bárgyú mosollyal. Tudtam,hogy Zaynnek sikerül majd megnyugtatnia. Hisz ha neki nem,akkor mégis kinek?
Leraktam az asztalra a telefonom,majd elkezdtem kipakolni a cuccaim. A ruháimat a szekrénybe tettem. Vettem pár új cuccot,mert a fizetésem elég jó volt a nyáron az új munkahelyemen. Még egy olcsó laptopot is be tudtam szerezni,szóval minden elég jó volt most.
Egy fél óra alatt kész lettem mindennel. Azon morfondíroztam,hogy mit is kellene csinálnom itt egyedül,mikor nyílt az ajtó,majd egy szőke,piercinges srác jelent meg benne.
-Hello! Luke vagyok,a szobatátsad!-mosolygott kedvesen. Hatalmas megkönnyebülésen estem át. Nem egy seggfej. Köszönöm Istenem!
-Szia! Én Liam vagyok!-nyújtottam én is a kezem. Vigyorogva megfogta és megrázta. Elég határozott kézfogása volt.
-Rég érkeztél? Látom lestoppoltad az ablak melletti helyet! Én is azt akartam!-nevetett fel. Kissé kellemetlenül éreztem magam,hogy elfoglaltam a helyet,amit ő is szeretett volna.
-Szeretnéd ezt? Nekem mindegy hol alszok!-mosolyogtam félszegen.
-Hé,haver! Nyugi van! Nekem is teljesen mindegy!-nevetett újra. Elég jókedélyű srác. Vajon mindig ilyen jó kedve van?
-Rendben...-motyogtam halkan.
-Figyu...lepakolok itt...vagyis nagyjából berendezkedek vagy mi...és aztán elmehetnénk városnézésre. Vagy legalább az iskolát felderíteni!-mondta,miközben elkezdett kipakolni a táskájából. Elég sok cucca volt és csak most vettem észre,hogy egy gitár is helyet foglalt az ágyán. Csillogó szemekkel néztem rá.
-Tudsz gitározni?-ámultam még mindig.
-Mióta az eszemet tudom! Anya mindig azt mondja,hogy már a hasában is mindig pengettem!-ezen nekem is nevetnem kellett.-De mi ez nálad? Nem válaszolsz a kérdéseimre!-nézett rám egy pillanatra a nagy pakolásból. Zavarba estem. Hogy lehetek ilyen hülye?
-Ó,sajnálom! Én sajnos nem tudok gitározni,de mindig is meg akartam tanulni. Szóval csak lenyűgözött a látvány!-vigyorogtam.-Egyébként benne vagyok a városnézésben!
-Ha gondolod taníthatok majd néhány dolgot!-ült le az ágyára,mikor úgy gondolta,hogy kész van. Szerintem a közelében sem járt a pakolás végéhez,de ahogy gondolja.
-Komolyan? Az nagyon király lenne!-ugrottam fel az ágyról.
-Hé,nyugi haver!-tette magaelé a kezeit,miközben nevetett. Aranyos mosolya volt,bár a Zaynéhez közel sem ért. Jobban megnéztem Lukeot és rájöttem,hogy elég helyes pasi. De tudtam,hogy a világ legkevesebb esélye sincs nálam,ha talán meleg lenne,ugyanis a legjobb és legszexibb srác már az enyém. Nem is kellene senki más helyete. Zayn a legjobb. Minden tekintetben. És eszméletlenül hiányzik!
-Egyébként én kész vagyok! Felőlem mehetünk!-állt fel már ő is.
-Rendben! Menjünk!-vettem magamhoz a telom és a pénztárcám,majd ki is léptünk az ajtón. Elég sok diák lézengett már a folyosón,de mi nem zavartattuk magunkat. Kikerülve őket megcéloztuk a lépcsőt.
-Amúgy a sulit már elég jól ismerem,mert már a harmadik évemet fogom kezdeni,szóval nem lesz gond vele!-néztem rá.
-Komolyan? Akkor nem leszünk egy csoportban.-lett kissé szomorkás.-Én másodikos leszek,de az első évemet nem itt fejeztem be! Csak átjöttem ide,mert elköltöztünk a szüleimmel!-magyarázott. Elég közvetlen srác volt.
Végül a városnézést elnapoltuk és beültünk egy kávézóba,mert Luke időközben megéhezett. Az ajtón belépve láttam meg,hogy kisegítőt keresnek,szóval el is döntöttem magamban,hogy érdeklődni fogok az állás iránt. Minden munkát elfogadok,csak találjak egyet.
Sokat beszélgettünk Luke-kal,így megtudtam,hogy Asztráliában lakott a szüleivel,de elköltöztek Birminghambe,mert az apja kapott egy jó álláslehetőséget. Azt is megtudtam,hogy egy bandában játszott ott és nehéz szívvel hagyta ott őket,mert imád énekelni és elmondása szerint elég jó is benne. Hamar megismertem és igaz,hogy én nem nagyon mondtam magamról semmit,de nem vette rossz néven,legalábbis ezt vettem észre,mert nem kérdezősködött és nem is erősködött,hogy meséljek magamról. Jól éreztem magam,gyorsan elrepült az idő. Éreztem,hogy tényleg minden rendben lesz,Luke jó társaság,de Zayn hiányát sajnos ő sem tudta elfelejtetni velem. Azt hiszem senki sem tudná. Szóval csak várom a percet mikor végre újra a karjaiba zár majd és végre újra itt lesz mellettem. Addig pedig próbálom kihozni minden napból a legjobbat. Remélem sikerülni fog majd.