Heyhoo!! Megjöttem a köviveeel! 😍😍😍
Jó olvasást! 😍😍

Fáradtan dőltem be az ágyamba,hogy legalább öt percet pihenhessek. Az elmúlt egy hét szenvedés volt számomra. Annyi jó volt benne,hogy apa állapota rohamosan javul. Most még a kórház fizeti neki a gyógyszereket,de két nap múlva hazaengedik,úgy hogy onnantól kezdve nekem kellesz. Nem tudom hogyan fogom,hisz Zayn most sem adta ide a bérem,mert szerinte nem érdemlem meg. Pedig már nincsen ujjlenyomatom a sok súrolástól. Mindent ki kellett porolnom,mindent ki kellett súrolnom és ha valahol talált valamit,ami neki nem tetszett újra kezdette velem az egész házat. Úgy bánik velem,mint a kutyával. De most hál Istennek már két napja nincs itthon és csak a hétvégén jön,szóval van még két napom. Persze a teendőket kiosztotta számomra. Nincs egy nyugodt percem sem,ahogy épp ujjam sem.
Nem tudom hogy szerethetem ezek után is,de észrevettem magamon,hogy ez az egész kezd átmenni gyűlöletbe. Nem hiába mondják,hogy szerelem és gyűlölet közt kicsi a határ.
Kipattantak eddig csukva tartott szemeim,majd a faliórára nézve rájöttem,mennem kell apához. Rendbe szedtem magam és indultam is.
-Szia Li!-mosolygott rám Niall a pajta ajtajában.
-Szia...-köszöntem vissza erőtlen hangon.
-Nagyon szarul nézel ki,tesó!-motyogta aggódó hangon,miközben egyre közelebb jött. Próbáltam takargatni bekötött kezeim,de Ni éles szemét nem kerülte el.-Mi történt a kezeiddel?-vált döbbentté az arca.
-Semmi bajuk Ni!-mondtam túl gyorsan.
-Igen,tegyük fel,hogy elhiszem...és azt is,hogy jókedvedből kötötted be,mert az olyan menci!-mutogatott idézőjeleket hadonászás közben. Szeretem,hogy ennyire beleéli magát a beszédbe.-Mit csinált?-sóhajtotta. Lehajtottam a fejem és a cipőmet kezdtem bámulni.
-Csak sokat kellett mostanában súrolnom...ennyi az egész...
-Ennyi az egész???!!-akadt ki.-Liam,ha ezt tovább csinálod,ha ezt tovább csináltatja veled,pár nap múlva már nem fogod tudni használni a kezeid!-nem akartam bevallani,hogy már most sem megy.-Le kell állítanod Zaynt! Nem teheti ezt veled! Nem tudom,hogy miért gyűlöl téged ennyire,de ez nem állapot! Beszélned kell vele!-mondta.
-Nem tehetem,Ni! Tudod,hogy szükségem van a pénzre...-suttogtam.
-Liam,az egészséged fontosabb!-emelte feljebb hangját.
-De az apáé méginkább!-mondtam halkan,de határozottan. Nagyot sóhajtott,majd a vállamra tette a kezét.
-Talán el kellene mondanod neki mindent,mikor hazaér! Akkor megértené,hogy mit miért teszel!-mondta,mostmár nyugottabban.
-Nem! Nem fogok neki egy szót sem elárulni az életemről! Semmi köze nincs hozzá! Nem ő adott munkát,hanem a szülei! És akkor sincs joga így bánni velem,ha nem tudja az életem történetét! Ha nem vetted volna észre,egyedül velem ilyen,egyedül velem bánik így!-éreztem,hogy könny szökik a szemembe.
-Jól van,nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Ígérem...-motyogta,majd szorosan megölelt. Kitört belőlem a zokogás. Niall addig vígasztalt,míg már csak szipogni tudtam.
-Köszönöm Niall,hogy létezel!-mondtam csendesen a nyakába.
-Ó,ezt ne köszönd! Ez csak természetes! Milyen szegény is lenne a világ nélkülem!-felnevettem. Örültem,hogy nem veszi nagyon érzelgősre ezt az egészet.
-Most mennem kell apához. Ha visszajöttem beszélünk!-mondtam,majd elengedtem. Csak mosolyogva bólogatott,majd intett a kezével.
Lassan sétáltam a kórház felé. Úgy érzem az oda vezető utat egy amnézia sem törölhetné ki a fejemből. Ami persze nem jó. Szinte második otthonommá vált. Már családtagként megyek oda.
Beérve köszöntem mindenkinek,majd egyenesen apa szobájához mentem. Ez minden nap így van. A csupasz,fehér falak közt sétálva,az jutott eszembe,hogy az én életem is pontosan olyan,mint a fal. Csupasz és fehér. Sehol egy kis izgalom vagy bármi más.
-Szia apa!-erőltettem egy vidám mosolyt az arcomra,ahogy beléptem.
-Szia fiam!-jött elém,majd szorosan megölelt.-Jézusom Liam! Eszel te rendesen?-tolt el magától,miközben aggodalmasan nézett rám.
-Persze apa,ne viccelj már!-hazudtam. Nem akartam elmondani neki,hogy olyan fáradt szoktam lenni minden nap végén,hogy ahhoz sincs kedvem,hogy egyek. Na meg erőm sem. Inkább elvicceltem az egészet.
Beszélgettünk egy jó ideig. Jó volt végre felszabadultnak lenni,és úgy apa mellett lenni,hogy nem leng be a halál.
Még egy bő félóra után elbúcsúztam,majd elindultam.
Ahogy kiléptem,szembe találtam magam Dr.Nicholaidesszel.
-Áhh Liam! Szia! De jó,hogy itt vagy! Beszélnünk kell!-mosolygott. Csak bólintva jeleztem,hogy megértettem.
Az irodája felé vettük az irányt,ahol az elmúlt egy hétben többször voltam,mint eddig bármikor. Leülve a már megszokott kanapéra,érdeklődve néztem rá.
-Nagyon fáradtnak nézel ki fiam!-mondta rosszallóan. Elegem van abból,hogy mindenkitől ezt hallom. Ez van,nem tudok mit csinálni vele. Csak megrántottam a vállam.
-Hát jó...-motyogta.-Nos,arról lenne szó,hogy ugye apádat,ha minden rendben lesz,két nap múlva hazaengedik. Az ugye péntek...a hétvégére a kórház biztosítja számára a gyógyszereket,de a jövőhéttől neked kellesz megvenned! Az lenne a legjobb,ha már most beszereznéd! Meg tudod ezt tenni?-nézett rám. Kissé hezitáltam,majd bólintottam egyet. Majd elkérem a pénzem Zayntől,ha hazajön. Nem érdekel mi lesz a reakciója,apa fontosabb.-Akkor jó! Mikor hazaengedjük,csinálok neked egy olyan papírt,amivel csak a gyógyszer felét kell kifizetned! A másik részét az állam fogja állni a papír miatt,rendben?
-Igen,rendben!-mondtam.
-Menj haza Liam és pihend ki mahad! Innentől egy jó idejig már csak nehezebb lesz,hisz azoknak a gyógyszereknek elég súlyos mellékhatásuk lesz,míg meg nem szokja őket! Lesz olyan nap,hogy nem fogod bírni,hidd el nekem! De maximum egy hónap és minden rendbe jön vele. De Liam!-nézett rám komolyan.-Egyetlen nap sem hagyjatja ki azt,hogy bevegye a gyógyszereket....egy nap kimaradás is az életébe kerülhet!-figyelmeztetett.
-Rendben,nagyon oda fogok rá figyelni! És milyen mellékhatásokra gondol?-kérdeztem.
-Öhmmm...nos...lehet olyan,hogy kiesnek dolgok...ami azt jelenti,hogy pár pillantra téged is elfelejthet.. Vagy akár megtörténhet az is,hogy egy időra skizofréniás lesz...-mondta,mire az állam a padlót súrolta. Elfelejthet engem?! Arra gondoltam,hogy lesz egy kis szédülés,hányás vagy épp rossz közérzet...nem arra,hogy apám skizo lesz és elfelejt engem..-De nyugodj meg,ez csak átmeneti állapot lesz! Ahogy mondtam,maximum egy hónap és el is múlnak a mellékhatások!-mondta bíztatóan. Ha őszinte akarok lenni,nem nyugtatott meg.
-És...uhmm..ezeket a gyógyszereket mostmár élete végéig szednie kellesz?-tettem fel azt a kérdést ami már egy jó ideje a fejemben van.
-Erről majd később beszélünk! Annyit mondok,hogy az állapotától függ majd! De most menj és pihenj!-mondta ellentmondást nemtűrően. Fásultan bólintottam,majd csoszogva kimentem az irodából.
A kórház előtt egy nagy friss levegőt szívtam,majd lassan kifújva próbáltam megnyugtatni magam. Minden rendben lesz! Apám néha elfelejt majd,de semmiség! Ha ez az ára annak,hogy jól legyen,akkor nem bánom.
Ohh...miket is beszélek?? Nem lehet annál rosszabb érzés,ha az egyik szülőd elfelejti azt,hogy ki a gyereke. Könnyek szöktek a szemembe,amelyek ki is szabadultak. Sok mindent elbírok,elfogadok...de ezt nem tudom!
Visszatérve a farmra sehol sem találtam Niallt,pedig el akartam neki mondani mindent. Ahogy a boxok közt sétáltam,eszembe ötlött egy nagy baromság,de még egy kör elteltével a farm körül sem tudtam kiverni a fejemből. Végül megálltam Cupido boxa előtt. Érdeklődve nézett ki az ajtón,miközben hozzám nyomta a fejét. Nagy elhatározásra jutottam. Lovagolni fogok. Mégpedig Cupidon. Nincs itthon Zayn,se a szülők,sőt az egész farm ki van halva,mi bajom lehet belőle?
K

ihoztam a boxból a lovat és ahogy a nyereg felé indultam kissé elbizonytalanodtam. Talán mégsem kellene... Mi lesz ha kiderül? Na és? Ennyi jár nekem azok után,hogy nincs már Zayn miatt ujjam.
Gyorsan felhelyeztem a lóra a nyeget,majd a hasa alatt egy gyors mozdulattal meghúztam. Ennél gyorsabban történt,hogy a kengyelbe akasztva a lábam,már fenn is voltam Cupido hátán.
Újra érezve azt a földöntúli érzést,nem hittem el,hogy ez a valóság lehet. A sarkamat a paci véknyához ütve sarkaltam mozgásra. Nem is kellet sokáig várnom,Cupido nagy sebességgel vágtatott ki a pajtából. Már tudtam merre szeretnék menni,hisz annyiszor elterveztem már ezt. Annyiszor lejátszottam ezt a képet háborgó szívemnek nyugtatásképpen,de a valóság milliószor jobb volt.
Vágtattunk,gyorsabbak voltunk mint a szél. Ahogy az erdő melletti réten haladtunk el,elkapott a szabadság érzése. Nem vágytam annál jobban semmire,minthogy most elvágtathassak innen...minden elől. A gondok,Zayn az életem elől. Eggyé váltam a lóval,mennyei érzés volt. Tudtam mi hiányzott eddig.
Ahogy megláttam a kis ösvényt,lassítani kezdtünk. Oda már csak ügetve mentünk be. Amikor elértem a kis tóhoz,leugrottam a ló hátáról,majd a kantárt a kezembe fogva,odavezettem a vízhez. Mohón inni kezdett belőle.
Régen ez a hely volt a törzshelyem. Ide menekültem minden elől. Az benne a legjobb,hogy csak én tudom merre van ez a hely. Úgy nagyjából csak én tudom,hogy létezik.
Egy kis tó ez,hatalmas kővel a közepén. A tavat erdő veszi körül. Ha nagyon sokáig voltam itt,őzeket is láthattam a gidáikkal.
Egyszer megtörtént,hogy közelebb akartam merészkedni hozzájuk,mire egy gímszarvas rontott ki a másik oldalról. A biciklimet felkapva,fejvesztve tekertem,nehogy elkapjon. Most,visszagondolva elég vicces volt,de akkor azt hiszem a szívem ki akart ugrani. Emlékszem,még sírtam is.
Pár perc bámészkodás után visszaültem a lóra,majd vissza indultam a farmra. Nem siettem most annyira,nem hiányzott a farm. Mélyeket szívtam a levegőből. Rég voltam már ennyire nyugodt...nagyon rég.
Már messziről láttam Ni szőke haját. Ahogy közelebb értem,láttam,hogy valamit vadul mutogat. Nem értettem,így nem is nagyon foglalkoztam vele. Aztán a hátam mögé kezdett mutogatni,mire unottan megfordultam. Biztosan csak egy lányt lát. De amikor megláttam,hogy mit is akart és hogy valószínűleg ez miatt kapálózott annyira,mint egy retardált fóka,megfagyott az ereimbe a vér. Nem vettem levegőt és rögtön kivert a víz. Zayn közeledett felém rohamléptekkel. Visszanéztem Niallre és rájöttem,hogy Zayn sokkal hamarabb ide fog érni. Egy percre megfordult a fejemben,hogy talán csak el kellene vágtatnom,de elvetettem ezt az ötletet és inkább lepattantam a lóról.
Azt hiszem ennyire sosem féltem még senkitől,mint abban a pillanatban Zayntől. Kezei ökölben voltak és hallottam ahogy fújtat. Ha nem állítom meg,agyon fog verni.
- Ne gyere közelebb,kérlek!-suttogtam,mire szemei kitágultak és élesen szívta be a levegőt. Láttam rajta,hogy dühösebb,mint eddig bármikor.
-Mit képzelsz magadról? Azt hiszed büntetlenűl csinálhatsz ilyeneket és utána még neked áll feljebb?-kezdett el kiabálni. Nem akartam ezt. Véletlen volt és annyira hajtott a vágy. Muszály volt mégegyszer éreznem azt,amit percekkel ezelőtt. Akkor is tudtam,hogy nem helyes,most is tisztában vagyok vele. Ki fognak rúgni. Elveszítem a munkámat és ezzel az édesapámat is. A szerelmemet már nem is említve. Te elmész. Én maradok,ahogy a fájdalom is.
Hirtelen ragadta meg mindkét kezével a vállam és húzott magához. Niall ebben a percben ért oda,teljesen kifulladva,de volt annyi ereje,hogy ellökje mellőlem Zaynt.
-Ha..hagydh..békhén..őt!-lihegete. Vett egy mély levegőt,majd lassan kifújva azt,próbálta rendezni légzését.-Én mondtam neki,hogy menjen el. Ő ellenkezett,de addig nem hagytam békén,míg fel nem ült Cupidora! Amúgy is kellett a lónak a mozgás,hisz te már le sem szarod! Nem tett rosszat!-magyarázta lazán Niall. Megdöbbentő,hogy mennyire nem fél Zayntől,főleg ilyenkor,mikor vérben forognak a szemei.
-Te kurvára maradj ki ebből Niall! Takarodj innen! Inkább vidd vissza a lovat a karámba!-ordított Zayn.
-Nem,nem fogom hagyni,hogy bántsd őt! Teljesen tönkreteszed,hát nem veszed észre? Ha én,vagy valaki más ment volna el lovagolni Cupidon,le sem szarnád,csak legyintenél. De mivel Liam volt,persze hogy fel kell kapni a vizet! Hát hogyne! Nehogy legyen már egy nyugodt perce is! Látod egyáltalán mit teszel vele Zayn? Nézd ezt!-fogta meg a karom Ni,majd rántott előre. Leszedte a kezeimről a kötést,majd a sebes ujjaimat Zayn orra alá dugta.-Nem tudja használni a kezeit,mert te barbár módjára dolgoztatod őt! Ne haragudj meg Zayn,de annyi pénzért,amennyit te adsz neki,nem érdemli ezt! És úgy sem,hogy elvégzi rendesen a rá bízott munkát!-mondta Ni. A végén már nem kiabált,inkább csak fáradt volt a hangja. Zayn még mindig a sebes ujjaimat bámulta,mire zavartan elkaptam és a hátam mögé tettem őket. Ekkor a szemembe nézett. Visszanézve az övéibe hatalmas fájdalom tükröződött.
-Liam ez...én...Niall magunkra hagynál kérlek? Nem nyúlok hozzá egy ujjal sem!-mondta halkan Zayn. Ni egy pillanatig fürkészve nézte,majd bólintott és megragadva Cupido kantárát,elment.
-Miért nem mutattad a kezeid? És válaszolj,ne csak bólogass vagy vállat rázz...-mondta.
-Én...csak..úgy sem számított volna...-motyogtam.
-Már hogyne számított volna Liam!-akadt ki.-Nem akartam neked fájdalmat okozni és főleg azt nem akartam,hogy félig nyomorék legyél miattam...-mutotott a kezeimre.
-Már mindegy...-suttogtam. Hallottam,ahogy nagy levegőt vesz.
-Beszélnünk kell...eredetileg ezért indultam hozzád,de...na mindegy...gyere a házba! Csak hogy tudd megváltoznak a dolgok,mert tudok mindent Liam! Innentől kezdve nincs mit rejtegetned előlem...én pedig hatalmas magyarázattal tarzom...-túrt hajába frusztráltan,majd elindult a ház felé. Fel sem fogtam semmit. Nem tudtam követni őt. Akkor most tud mindent? De hogy,vagy honnan? Egyáltalán mire értette azt,hogy mindent? Rettegtem,de azért,hogy az agyam ne keltsen további rémképeket,inkább elindultam utána a házba. Remegtek a lábaim,de legalább vittek az igazság helyszíne felé.