Úgy sajnálom,hogy ennyit késtem! Igazából nem is találok rá mentséget... a részt amúgy már kedden felraktam vagyis nekem ezt jelezte a wattpad de ezek szetint mégsem tette ki :S de most itt vagyok! Remélem ti is ;)
Jó olvasást! 😍😍

Belépve a kórház ajtaján,épp szembe jött velem Dr.Nicholaides.
-Jó napot doktor úr! Itt is vagyok!-mosolyogtam rá.
-Igen,fiam! Látlak!-nevetett. Ragályos volt,én is elnevettem magam. Szerettem Dr.Nicholaidest,igazából ő volt anya kezelőorvosa is,mellette a család barátja,mert apával együtt járt iskolába. Együtt mentek egyetemre is,legjobb barátok voltak. Sosem kérdeztem meg,hogy apa végül miért hagyta ott a főiskolát,hogy mi is történt akkor. Így nem is értettem,hogy Dr.Nicholaidesnek hogy mehet ilyen jól,apának pedig ilyen nehezen.
-Liam,bejönnél egy percre az irodámba?-kérdezte. Kicsit megíjedtem,mert hirtelen váltott komolyra a hangja,de bólintottam és követtem őt.
Mikor beértünk,mutatta,hogy foglaljak helyet.
-Rosszabbodott az állapota,ugye?-kérdeztem halkan,miután leültem.
-Tessék? Nem! Dehogy!-mondta rögtön,én pedig kissé megnyugodtam.-Csak azt akartam,hogy...nem is tudom hol kezdjem,fiam!-mondta sóhajtva.
-Talán az elején...-motyogtam. A szívem ki akart ugrani a helyéről.
-Rendben...akkor...Nézd Liam! Akármennyire is szeretném,de nem garantálhatom a teljes gyógyulást a műtét után!-mondta,miközben mélyen a szemembe nézett.
-De...de azt mondta...-dadogtam.
-Tudom,mit mondtam! Azt,hogy 80% a siker! De a 80 az nem 100 Liam! Ott van az a bizonytalan 20%. Én bízok abban,hogy minden sikeres lesz,viszont azt tudnod kell,hogy utána elég sokáig gyógyszereket kell majd szedni,amelyeknek csak igen kevés részét biztosítja az állam. És amelyek nem olcsóak,fiam! Csak akkor garantálható a 100%,ha ezeket szedi! Azt akarom ezzel mondani,hogy ha bármikor is szükséged lesz pénzre,hogy meg tudd venni a gyógyszereket,hozzám mindig jöhetsz!-mondta. Éreztem,hogy valami ilyesmit akar közölni velem. Nem tudtam reagálni semmit. Nagyon jól esett,hogy felajánlotta a segítségét,de nem akarok kölcsönökből élni,elég a Niallé. Azt viszont biztosra tudtam,hogy ha apa élete veszélybe kerül,mert mondjuk épp akkor nincs meg a gyógyszer és nekem épp akkor nincs pénzem,nem fogok azon hezitálni,hogy kérjek-e,vagy sem!
-Köszönöm doktor úr! Ez nagyon sokat jelent!-mondtam végül hálásan. Valamiféle belső késztetés hajtott afelé,hogy végre megtudjam az igazságot,szinte kikívánkozott a bőröm alól a kérdést,kívűlről rámforrasztva azt.
-Kérdezhetek valamit?-motyogtam csendesen.
-Persze fiam,bármit!-felelte.
-Apa miért hagyta ott az egyetemet? Sosem mondta el ezt nekem senki!-néztem a szemeibe. Egy pillanatra megakadt a tekintete,majd lenézett. Hallottam,ahogy mély levegőt vesz,aztán könnyes szemmel az enyéimbe nézett.
-Tudod,akkoriban ismerkedett meg anyáddal. Épp az első évünket fejeztük be! Engem nyárra kirendeltek New Yorkba dolgozni,ő pedig itt maradt! Mikor visszajöttem,már együtt volt Maryvel! Nagyon szerelmesek voltak egymásba. Tudod,először azt hittem,hogy ez csak egy sima nyári kis fellángolás,hogy a nyár végeztével annak is vége lesz! De nem lett igazam. Aztán beléptünk a második évbe.-itt vett egy mély levegőt. Azt hiszem most jön a neheze.-Éreztem,hogy nincs rendben valami...és aztán október elején bevallotta,hogy a félévkor ott hagyja a sulit. Először fel sem fogtam,hisz minden álmáról lemondott volna,később döbbentem csak rá,hogy tulajdonképpen akkor már Mary volt minden álma. Rákérdeztem,hogy mégis miért. Azt válaszolta,hogy szereti anyádat és nem akarja elveszíteni. Nem értettem mit akar ezzel,de aztán beavatott. Anyádat elzavarták a szülei,mert nem tetszett nekik,hogy apáddal van. Már kiszemeltek neki valami gazdag férfit,aki sokkal idősebb volt nála. Apád elszöktette anyádat,majd otthagyva az egyetemet,munkába állt,mert úton voltál. Míg nem tudtam,hogy Mary akkor már terhes,minden erőmmel azon voltam,hogy lebeszéljem erről,de makacs volt akár az öszvér! Pont mint a fia!-mosolygott rám. Kissé én is felfelé görbítettem ajkaim,de túlságosan le voltam sokkolva ahhoz,hogy ez őszinte legyen.-Aztán bevallotta,hogy Mary terhes. Minden haragom elszállt és csak arra tudtam gondolni,hogy mennyire boldog lehet apád! Megbékéltem a döntésével,mert akkor ez volt a legjobb neki!-fejezte be.
-Akkor...akkor...ön szerint anya miatt hagyta ott a sulit?-kérdeztem,még mindig sokkos állapotban.
-Nos...ez nem teljesen így van! Ott hagyta,mert ott kellett hagynia! Részben anyád miatt,részben maga miatt! Hisz választhatta volna az iskolát Mary helyet,és milyen jó,hogy nem tette! Sokaknak bebizonyítottak,hogy az ő szerelmük több volt,mint puszta lángolás! Köztük nekem is! Szerették egymást tiszta szívből,hisz nem jókedvből éltek le egymás mellett 22 évet! Megérte apádnak az biztos! Hasonló helyzetben én is úgy cselekedtem volna!-mondta.-De most menj! Nézd meg apádat,mert fél óra múlva kezdődik!-mosolygott,miközben felállt. Én is felálltam,bár kissé imbolyogva. Lesokkolotak a dolgok,nem kicsit.
-Köszönöm!-fordultam még vissza az ajtóból egy pillanatra. Mosolyogva bólintott egyet.
Lassan sétálva a folyosón,elemeztem az előbb elhangzottakat. Szóval így történt. Nem tudtam,hogy pontosan ez volt e,vagy Dr.Nicholaides csak romantikussá akarta tenni az egészet,de éreztem,hogy minden szó,ami elhagyta az ajkát,igaz volt és érzelemmel teli. Ez a szerelmi történet,már-már csöpögősen romantikus volt,és valószínűleg,ha ez nem épp a szüleimmel történik,eléggé elborzasztott volna. De így,megtudva mindent,abban a pillanatban csak azt kívántam,bár nekem is ennyire szép lenne.
-Szia apa! Hogy érzed magad?-nyitottam be mosolyogva a kórterembe. Apa épp az ablakon nézett kifelé és csak akkor fordult felém,mikor meghallotta a hangom.
-Szia Liam! Meglepően jól vagyok!-nevetett halkan.-Na és te? Nem vagy nagyon fáradt?-aggódott.
-Nyugi apa,semmi bajom sincs! Ki vagyok pihenve!-mosolyogtam,miközben kihúztam az ágya alatt lévő széket és leültem rá.-Jól aludtál?
-A kórházi ágyhoz képest,jól!-nevetett fel egy pillanatra,de aztán komolyra váltott az arca.-Figyelj rám,fiam! Szeretném,ha nem vágnál a szavaimba,oké?-fogta meg a kezem. Csak bólintani tudtam,rettegtem attól,hogy mit is akarhat.-Megszeretnék neked köszönni mindent! Azt,hogy feladtad az álmaidat miattam,hogy éjt nappalá téve dolgozol azért,hogy boldogulni tudjunk,és azt,hogy minden napot boldoggá teszel mióta anyád nincs velünk! Tudod,ő imádott téged. Én pedig annyira szerelmes voltam belé,hogy féltékeny voltam rád! Féltékeny voltam a saját fiamra!-csóválta meg a fejét bűntudatosan,miközben egy könnycsepp legördült az arcán. Közbe akartam szólni,de megszorította a kezem,jelezve,ne tegyem.-Kezdetben gyűlöltelek téged ez miatt,rád sem bírtam nézni! De aztán egyik nap,anyád elment a boltba és mi ketten voltunk otthon. Sírtál,olyan eszeveszetten,hogy az hihetetlen. Bementem a szobába,aztán megpillantottalak a kiságyban. Te is rámnéztél,halkabban kezdtél sírni. Aztán abbahagytad. Percekig csak álltam és néztelek,ahogy te is engem...aztán elmosolyodtál! Olyan angyalian és olyan édesen,ahogy kisbaba még sosem! Azt hiszem akkor fordult velem a világ! Felém nyújtottad a kis kezeid,és mikor megfogtam őket,megszorítottad a puci ujjaiddal! Onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettünk! Egy percre sem tettelek le az ölemből vagy a nyakamból,mindig mellettem voltál! Néztem,ahogy cseperedsz és már nem az én kis fiacskám vagy,hanem egy érett férfi! Anyáddal istenítettünk téged,a legapróbb sikered miatt is halálosan büszkék voltunk rád! Aztán mikor ő elment,te adtál nekem erőt ahhoz,hogy folytassam az életet! Te voltál az,aki tartotta bennem a lelket!-itt vett egy mély levegőt,amit nekem sem ártott volna,mert visszafojtott lélegzettel és patakokban folyó könnyekkel hallgattam minden szavát.-Csak annyit akarok ezzel fiam,hogy sajnálom,hogy elrontottam az életed! Sajnálom,hogy miattam kellett lemondanod az álmaidról! Sajnálom,hogy nem úgy élsz,ahogy megérdemelnéd! El sem hiszed mennyire fáj látnom ezt...-zokogásba tört ki,mire én is.
-Jajj apa! Nem tetted tönkre az életem,kérlek ne sírj! Boldog vagyok,és nem érdekel,hogy egy lepukkant viskóban vagy egy palotában élek,amíg te ott vagy! Ne sírj,oké? Én nem bánom,hogy ezt teszem,sőt szeretem a munkámat,apa,kérlek,ne sírj!-öleltem magamhoz szorosan,míg le nem csillapodott kissé. Nem is tudtam,hogy ilyen démonokkal küzd! Legszívesebben minden ezzel kapcsolatos fájdalmát elvenném! Nagyon rossz így látni őt.
-Liam...még öt perc,aztán kezdjük a műtétet!-hallottuk meg Dr.Nicholaides hangját az ajtóból. Felé fordultam,majd bólintottam egyet. Kilépett az ajtón,mire újra apa felé fordultam.
-Kisfiam! Szeretném,hogy tudd,ha ez nem jól sikerül és valami baj lesz,szeretlek! Mindig is szeretni foglak! És rossz ezt kimondani,de tudom,hogy ha arra kerül a sor,egyedül is megállod a helyed majd a világban!-mosolygott könnyes szemmel. Ledöbbentettek a szavai.
-Apa,ne mondj ilyet,kérlek! Sikerülni fog! Minden rendben lesz!-mondtam,de nem tudtam,hogy ezzel magamat,vagy őt akarom-e nyugtatni. Valószínüleg mindkettőnket.
Bejött egy nővér,majd elkezdte leszedni apáról az összes műszert. Egy puszit nyomtam az arcára,majd lassan sétálva haladtam az orvosok és ápolók mellett,akik kísérték apát. Egy terem előtt szóltak,hogy oda nem léphetek be,majd eltűntek benne apával. Szóval kezdődik.

•••

Egy és fél óra múlva kinyílt a műtő ajtaja és egy vigyorgó Dr.Nichoalides jelent meg benne. Kissé megkönnyebbültem ezt látva. Annyira bepánikoltam,hogy az előző másfél óra teljesen kiesett a fejemből. Annyira emlékszem,hogy vettem magamnak egy kávét,de más semmire.
Gyorsan az orvos elé siettem,mire az a vállamra tette a kezét.
-Jó hírem van fiam! A műtét teljesen sikeres volt! Semmi komplikáció nem akadt és minden rákos sejtet el tudtunk távolítani! Most egy jó ideig aludni fog,nyugodtan menj haza! Aztán majd megbeszéljük a következőket,rendben?-a mosolya levakarhatatlan volt.
-Benézhetek hozzá?-kérdeztem,mire bólintott egyet.
Besétáltam a szobába,amelyikben eddig is feküdt. Közelebb lépkedtem az ágyához,majd megfogtam mellkasán pihenő kezét.
-Minden rendben lesz apa,megígérem!-suttogtam,majd egy puszit nyomtam a homlokára és távoztam.
Hatalmas megkönnyebbüléssel a mellkasomon,lépkedtem a farm felé. Nem is voltam sokáig távol,remélem Zayn nem akad ki nagyon. De valahogy most még az sem tudta lelohasztani a kedvem. Kiabáljon,azt csinálhat velem,amit akar. Nem számít,hisz az apám rendben van!
Nem akartam előre inni a medve bőrére,hisz még fordulhatnak a dolgok,de bíztam az Istenben,hogy nem teszi meg újra velem,azt amit.
Fütyörészve sétáltam be a farm kapuján. A pajta előtt megálltam,mikor megpillantottam Niallt. Mikor ő is meglátott,elindult felém.
-Hali tesó! Na mizu?-érdeklődött rögtön.
-Sikeres volt a műtét Ni! Rendbe fog jönni!-ugrottam a nyakába vigyorogva. Kissé hátratántorodott a nagy lendülettől,de mikor visszakapta egyensúlyát,nevetve ölelt vissza.
-Annyira örülök,Li! Remélem ezek után minden rendben lesz majd!-sóhajtott.
-Én is,hidd el!-mosolyogtam rá.
-Sajnálom,hogy el kell rontanom a jókedved,de Zayn azt mondta,hogy amint megérkezel,küldjelek hozzá! Vigyázz vele,mert itt volt Louis és ahogy hallottam,eléggé felmérgelte Zaynt!-húzta el a száját. Egy mérges Zayn,sosem jó Zayn.
-Hidd el Ni,semmi sem ronthatja most el a kedvem!-vigyorogtam,majd ugyan úgy,fütyörészve,a ház felé indultam. Zayn a konyhában volt,így ahogy beléptem,rögtön észre is vett.
-Megjött az elkóborolt bárányka!-mondta gúnyosan.-Nagyon sűrgős lehetett,ha azt sem vártad meg,hogy odaadjam a béredet!-nevetett.-Talán máshonnan is azt kaptál,csak többet,mint itt?-érdeklődő volt a hangja,de tudtam,hogy csak gúnyolódik most is.-Nesze,itt van!-lökte az asztalra a pénzt. Lassan nyúltam érte,és mikor már majdnem megfogtam,Zayn elkapta a csuklóm,majd erőszakosan magához rántott. Hirtelen ért,hogy a szája körülbelül 10 centire volt az enyémtől. Olyan késztetést éreztem,hogy megcsókoljam őt,hogy alig bírtam visszafogni magam. Miért tette ezt?
-Még mindig nem szándékozol beavatni,hogy merre is jártál?-sziszegte a fogai közt. Ha dühös, a szemei teljesen feketék lesznek,nincs már bennük egy csepp barna sem. Csak megráztam a fejem,nem áll szándékomban beavatni semmibe!-Hát jó!-taszított rajtam egyet,amitől majdnem el is estem. Felkapta a borítékot,amiben a pénzem volt,majd megindult a nappali felé. Döbbenten követtem,hogy mégis mi a fenét művel,de csak az ideiglenes szobám ajtaját kinyitva,bedobta az ágyra,majd hangosan bezárva az ajtót,felém fordult.-Kezdődhet a móka!-vigyorgott gonoszan.-Súrold ki a konyhát,de mindenütt! A gáz alatt,a mikró alatt,minden apró kis résen! 2 óra múlva visszajövök,ajánlom,hogy enni lehessen a padlóról,mert ha nem,bajok lesznek!-mondta,majd kiviharzott. Pár perc múlva hallottam,ahogy felbőg a motorja,majd elhajt.
Sóhajtva indultam a konyhába,majd megcsinálva a súroláshoz a vizet,nekikezdtem. Két órám van erre a hatalmas területre? Annyi idő alatt nem végzek!
Kezdtem kétségbeesni,de nem engedtem,hogy átvegye az uralmat a pánik. Nekikezdtem,miközben elgondolkoztam.
Sosem hittem igazán a szerelemben. Sőt sosem voltam még szerelmes ezek előtt. Zayn előtt. A filmekből és könyvekből ítélve,mindig azt hittem,hogy a szerelem könnyű,hogy az a legjobb érzés a világon. Rá kellett azonban döbbennem,hogy az én szerelmem nem illik egy filmbe,de még egy könyvbe sem,hacsak nem az a témája,hogy Hogyan legyél reménytelenül szerelmes! Sosem volt még kapcsolatom,sosem csókolóztam még senkivel,ami azért valljuk be,20 évesen elég gáz. De nem volt meg a lehetőség ebben a kis városban ahhoz,hogy egy meleg fiú párt találjon magának. Abban sem hiszek,hogy valaha lesz e normális kapcsolatom. Nem tudnám hogyan viselkedjek. Csak azt,amit a filmekből láttam. A szerelem számomra egy fájdalmas dolog. Valami olyasmi,ami megmagyarázhatatlan. Mert egyszerre tesz boldoggá,de végtelenül szomorúvá is. Csak azt várom,hogy végre jöjjön valaki,akit jobban szerethetek Zaynnél. Aki elfeledteti velem Zaynt,valamint a negatív érzéseket a szerelemről.
Azt vettem észre,hogy egyre jobban zsibbadnak az ujjaim,valamint akárhányszor belemártom a habos vízbe,csípnek. Döbbentem vettem észre,hogy teljesen lesúroltam az ujjaim végét,ömlött belőlük a vér,pirosra színezve az egyébként fehér padlót. Az órára nézve,riadtan láttam,hogy Zayn egy fél óra múlva ott lesz. Gyorsan a kezemre csavartam egy rongyot,majd feltöröltem a vért a padlóról.
Már csak a sütő mögötti rész volt,így kissé arrébb húzva azt,elkezdtem. Bár iszonyatosan sajogtak az ujjaim,nem hagytam abba.
Zayn épp akkor lépett a konyhába,mikor visszatoltam a helyére a sütőt.
-Végeztél?-kérdezte ridegen.
-Igen...-motyogtam.
-Na azt majd meglátjuk!-vigyorgott,majd tüzetesen mindent átnézett. Félve néztem körbe én is és ijedten vettem észre,hogy az egyik sarokban ott maradt egy kis vér.
-Ez mi?-vette észre ő is.
-Én...csak...csak vérzett a kezem! Sajnálom,nem vettem észre!-dadogtam.
-Sajnálhatod is! Kezd előről az egészet! Addig nem hagyod abba,míg nem csillog az egész alsószint,megértetted?-mondta. Bár minden apró mozdulattól az ujjaimba hasított a fájdalom,bólintottam egyet.
Kiviharzott újra én pedig könnyes szemekkel térdeltem vissza a padlóra. Szóval ez jutott nekem. A vérző ujjak,a padlósúrolás és az összetört,több helyen is sajgó,magányos szív.

Nagyon sajnálom tényleg a késést! Remélem nem haragszotok érte nagyon! A következő 2 nap múlva várható,de lehetséges,hogy holnap hozom amiért ennyit kellett várni! A részről annyit,hogy sajnálom,amiért még nincs benne több Ziam moments,de ígérem nemsokára lesz,addig is legyetek türelemmel,kérlek!