Boldog Karácsonyt így utólag! Egyébként a wattpad szerint a rész már szent este fent volt,de gyakorlatban még sem. Vagyis furcsáltam,hogy miért nem jönnek a vote-ok,talán ennyire nem tetszene senkinek sem,és akkor láttam,hogy tulajdonképpen becsapott a wattpad,mert unpublic-ban volt a rész! Szóval csak sajnálom! Jó olvasást! 😍😍

Néztem körbe elkerekedett szemekkel és vártam,hogy végre valaki benyögje,hogy ez csak egy nagy vicc,vagy épp vártam arra,hogy felébredjek az álomból. Azt még nem tudtam eldönteni,hogy rémálom vagy életem legjobb álma.
-Tessék,nézd meg!-rakta le elém Zayn a levelet. Azonnal felkaptam az asztalról. Tényleg nekem szólt,azzal az üzenettel,amit Zayn mondott el az előbb. Szóval tényleg visszavettek. Az is a levélben állt,hogy a 3. szemesztert kezdhetném el. Képzelődni akartam,örülni,hogy ennyi idő után is sikerülhetne,hogy kikerülhetnék abból a spirálból,ami egyre lejebb vitt,de nem mertem. Nem mertem örülni és álmodozni,hisz nincs pénzem erre az egészre. Azt pedig nem fogadom el,hogy Zayn fizessen mindent helyettünk. Hisz annyi mindent tett már értünk eddig is. Ez...ez csak túl sok lenne már.
Felugrottam,olyan lendülettel,hogy a székem is hátra borult,majd jobb híján elindultam kifelé.
-Liam...várj...-kiabált utánam Niall és Zayn is,de nem álltam meg. Helyette inkább begyorsítottam.
Nem akartam hálátlannak tűnni,amiért ennyi mindent tettek értünk a mai nap,de nem tudtam csak úgy ott maradni és örülni ennek az amúgy örömteli hírnek. Mert tényleg hihetetlenül hálás voltam a srácoknak,legfőképp Zaynnek,de haragudtam is rá,mert nagyon jól tudta,hogy mennyire érzékenyen érint a sulis téma és azt mondtam neki,hogy zárjuk le örökre,ő mégis a beleegyezésem nélkül cselekedett egy olyan dologról,amely az én életemet változtatná meg gyökeresen és nem az övét.
-Liam...-kapta el a karom valaki,majd magafelé fordított. Ekkor vettem észre,hogy Niall az. -Hová mész? Apukád nagyon aggódik...-mondta lágyan. Ekkor szégyeltem el magam teljesen. Hogy lehetek ennyire önző? Gondolnom kellett volna rá. Nem lett volna szabad csak így elrohannom. De...nem tudtam ott maradni
-Sajnálom...sajnálom...én csak...nem tudtam ott maradni...-motyogtam.
-Jól van..shh..ne sírj!-ölelt magához szorosan. Észre sem vettem,hogy sírok,csak akkor,mikor Ni mondta. Kétségbeesetten öleltem vissza őt.-Tudtam,hogy ez lesz...-suttogta. Elhajoltam tőle kissé,hogy láthassam az arcát.
-Miről beszélsz?-néztem rá összezavarodva.
-Gyere,üljünk le oda!-mutatott egy padra az egyik kapualjban.-Elmondok mindent.-húzott maga után. Miután leültünk,kíváncsian néztem rá.
-Mi ez az egész Niall? Annyira össze vagyok zavarodva... Az egyik részem mindennél jobban örül ennek a hírnek,a másik viszont rettentően aggódik...-hajtottam le a fejem.
-Tudom Li...tudtam,hogy ez lesz.-mondta újra. Csak akkor néztem újra rá,mikor nagy levegőt vett és mesélni kezdett.-Zayn nem rég közölte velem,hogy feladott egy levelet a nevedben a régi sulidnak. Már akkor sem tetszett ez az ötlet,de próbáltam azzal nyugtatni magam,hogy nem fognak felvenni,hisz rég volt már,de legbelül éreztem,hogy neked sikerülni fog. Aztán ma reggel elmondta,hogy válasz érkezett és hogy felvettek. Ezért voltam feszült és ezért volt feszültség Zayn és köztem. Kissé összezörrentünk ezen a dolgon reggel. És hihetetlenül önző vagyok Liam,mert az volt végig a fejemben,hogy mégis mi az Isten lesz velem egyedül itt,ezen az unalmas helyen nélküled. Ezért veszekedtem Zaynnel. Mondott pár dolgot,amiben igaza volt,de ezt akkor nem akartam elfogadni. De mostmár tudom,hogy igaza van. Mindenben.-fejezte be.
-Mit mondott neked?-kérdeztem halkan. Nagyon aranyos volt Niall a kis piros arcával és nem tudtam rá azért haragudni,mert csak itt akar tartani. Én is így gondolkodnék fordított esetben.
-Azt mondta,hogy te vagy az az ember,aki hihetetlenül megérdemli azt,hogy visszamenjen tanulni és sokkal több legyen,mint amit valaha is álmodni mert. És ebben igaza van. Valamint azt is mondta,hogy olyan dolgok miatt aggódsz,amelyek teljesen megoldhatóak lennének és tudja,hogy csak azért terelsz,mert félsz. Félsz az új dolgoktól és félsz attól,hogy elveszítessz mindent,ha elmész! De ez nem így van Liam! Ha belegondolsz,akkor te is rájöhetsz,hogy annyi de annyi mindent nyerhetsz! Egy jobb élet kezdetét,új élményeket,tapasztalatokat,tudást...és mindezek mellett ott lenne neked Zayn is! Ahogy eddig is.-fogta meg a kezem. A sírás,ami egy időre abbamaradt,most újra a felszínre tört. Igaza volt abban,hogy félek. Annyira félek az új dolgoktól,de legfőképp attól,hogy elveszítem apát is... Hogy nem tudok annyi időt vele tölteni,amennyit szeretnék... Valamint attól,hogy elmegy majd,mint anya...és én nem leszek itt,hogy segíthessek rajta. A kezeimbe temettem az arcom és csak sírtam. Annyira,hogy csak akkor vettem észre,hogy már nem Ni van mellettem,hanem Zayn,mikor átölelt és megnyugtató szavakat súgott a fülembe.
-Sajnálom bébi! Annyira nagyon sajnálom! Nem tudtam,hogy ez lesz! Kérlek,bocsáss meg nekem! Egy idióta vagyok...-szidta magát. Ránéztem. Kétségbe volt esve és már ő is közel állt a síráshoz. Nem hibáztatom őt,így neki sem kellene saját magát. Nem tehet róla,hogy így sült el ez az egész. Hisz ez másoknál örömhír.
-Nem haragszom Zayn! Csak...annyira...össze vagyok zavarodva...-szipogtam,miközben kissé oldalra néztem,majd újra Zaynre.-Te tudod a legjobban,hogy szeretném folytatni a fősulit,de azt is tudod,hogy miért nem... Hálás vagyok,hogy megtetted ezt a dolgot értem...tényleg! Csak kicsit rosszkor jött...-mosolyodtam el a végére szomorkásan,de reméltem,hogy legalább ő megnyugszik.
-Tudom,kicsi,tudom! Én..csak..azt szeretném,ha maximálisan boldog lennél és végre minden álmod teljesülne! Ne..hagy mondjam végig...-tette az ujját a számra,mikor meg akartam szólalni.-Tudom,hogy most azt szeretted volna mondani,hogy te boldog vagy...de tudom,hogy nem! Nálad ez az érzés épp ugyan olyan,mint nálam az ikertestvérem hiánya. És én csak nem akarom azt,hogy egyetlen rossz döntésed miatt életed végéig ott legyen benned a gondolat,hogy megvolt az esélyed mégsem éltél vele...nem akarom,hogy a mi lett volna ha kérdéssel éld le az életed! Te egy csodálatos,erős ember vagy,aki sokkal többet érdemel!-fogta közre az arcom. Nem tudtam megszólalni,folytak a könnyeim,de már Zayn szavaitól.
-Szeretlek Zayn!-suttogtam meghatódva. Nem tudtam neki mást mondani.
-Én is szeretlek Liam! Nagyon,nagyon szeretlek!-ölelt magához szorosan. Csak bújtam a nyakához és próbáltam megnyugodni.
-Menjünk vissza...-suttogtam elhajolva tőle,majd rámosolyogtam.
-Oké!-mosolyodott el ő is,majd felállt és a kezét nyújtva felhúzott engem is.
Csendben sétáltunk hazafelé,mindketten a gondolatainkba voltunk temetkezve. Hogy ő min gondolkozott azt nem tudtam,de nekem csak az járt a fejemben,hogy mit fogok apámnak mondani. Hogy mekkora csalódást fogok okozni neki újra. Amit nem akartam,de más lehetőségem nem nagyon volt.
Vettem egy nagy levegőt,mikor a házunk elé értem,amit meglátva,újra hatalmas hála öntött el a fiúk iránt. Lassan sétáltam Zayn után,majd mikor beértünk a konyhába senkire nem mertem ránézni. Végül erőt véve magamon,felemeltem a fejem. Mindenki csendben volt és várakozva figyelt rám. Apára néztem,akinek kissé könnyes volt a szeme,ezért hatalmas bűntudatom lett.
-Öhm...sajnálom a kis kirohanásomat...
-Szó szerint...-vágott a szavamba Louis kuncogva,mire egy gyilkos pillantást vetettem felé,de magamban én is kuncogtam a kis viccén.
-Ez most nem alkalmas,bébi...-húzta magához közelebb Harry. Csak mosolyogtam Lou fején.
-Szóval...tényleg sajnálom az előbbit,csak épp nem számítottam erre. Sőt,még véletlenül sem volt eszembe a főiskola... Én csak...apa..-vettem egy nagy levegőt,majd magam előtt összefonva az ujjaim,ránéztem.-Nem akarok neked újabb csalódást okozni,de azt hiszem,hogy nem alkalmas most ez az amúgy nagyon is örömhír számunkra. Vagyis számomra nem. Sajnálom,hogy megint csalódást okozok neked,tényleg...de be kell látnod,hogy ez most nagyon nem jól jött...-fakadtam ki,miközben egy könnycsepp újra kifolyt a szememből,de próbáltam visszafogni a sírást. Túl sok volt belőle ma már.
Apa felállt,az ablakhoz sétált,de egy szót sem szólt. Nagyon aggasztott a reakciója és kissé féltem is. Végül csak sóhajtva megfordult,majd felém fordult és metszően nézett rám. A fiúk is meghökkentek,nem hogy én.
-Hálás vagyok neked fiam! Azért mert nem akarsz csalódást okozni és azért,mert gondoskodsz rólam. De azzal tisztában kell lenned,hogy soha eddigi életedben nem okoztál nekem csalódást. A legkisebb mértékben sem! Akkor sem,mikor ott hagytad az iskolát,mivel beláttam,hogy muszáj volt és valószínűleg én is ezt tettem volna a helyedben... Sőt egyszer meg is tettem! De most nem érzem úgy,hogy az lenne a helyes döntés,ha visszautasítanád ezt az ajánlatot! Gondoskodtál rólam,úgy,akár egy szülő a gyerekéről,pedig ennek fordítva kellett volna lennie. És most jött el az az idő,hogy forduljon a dolog. Az apád vagyok. És mivel az apád vagyok,meg van az a jogom,hogy megtiltsak neked dolgokat! Így megtiltom,hogy ne fogadd el ezt a vissza nem térő lehetőséget! Ha törik,ha szakad,ha esik,ha fúj,de szeptemberben elkezded azt az iskolát!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon apa. Nem ismertem rá. Ő tényleg az én apám? Vagy valami történt vele?
-De...apa te is tudod...-kezdtem volna,ám egy kéz felemeléssel elhallgatatott.
-Azt tudom csak fiam,hogy semmi bajom az ég világon és nagyon úgy tűnik,hogy már nem is lesz. Mielőtt kételkednél bennem Michael mondta el ezt nekem ma. És nagyon jó lehetőségekre mutatott rá. Valamint egy munkát is ajánlott,amiben annyi megerőltetés sincs,mint abban,amit nap mint nap végzek. Szóval Liam...minden rendben lesz,te pedig folytatod az iskolát!-fejezte be,majd fogta magát és eltűnt a konyhából,miközben megveregette a fiúk vállát és hajtogatta a köszönöm szócskát.
-Nem semmi az apád!-nézett rám döbbenten Harry. Pontosan ugyan erre gondoltam az előbb.
-Az biztos... Ha előbb meghallgatod őt,nem is kellett volna kirohannod...-kuncogott Louis. Nem tudtam mást tenni én is csak elmosolyodtam,majd miután Zayn nevetve megölelt,a mellkasába bújtam,hogy elrejthessem az arcomat.
-Nagyon kedvelem az apádat Liam! Komolyan!-simogatta meg a hátam Zayn.
-Fiúk,szerintem mi lelépünk,ha nem baj!-hallottam meg Harry hangját,mire felé fordultam.
-Miért nem megyünk a szobámba kicsit beszélgetni. Van egy kis pia a szekrényemben,amit még a fősuli első évében kaptam...iszogathatnánk,meg hülyülhetnénk...-mondtam kissé szégyelősen,lehajtva a fejem.
-Jól hangzik Liam,tényleg és hidd el szívesen maradnánk,de nekünk dolgunk van...legalábbis Harrynek és nekem! De ígérem,hogy bepótoljuk!-mosolygott rám Louis,majd elém sétált és legnagyobb meglepetésemre megölelt. Meghökkenve öleltem vissza őt,de boldog voltam. Boldog attól,hogy a barátjának tekint. Ha egy hónapja azt mondja nekem valaki,hogy Zayn lesz a pasim,Harry és Louis pedig a barátaim,tuti hülyének nézem és kiröhögöm. Sosem gondoltam volna,hogy valaha is találok valakit,aki majd ennyire szeret. Abban mindig bíztam,hogy lesz majd valakim,de azt sosem hittem,hogy ilyen helyes és ennyire kedves fiú lesz majd. Azt pedig főleg nem,hogy ennyire fog szeretni. Csak hihetetlenül boldog voltam.
-Te maradsz Ni?-néztem legjobb barátomra,miután elengedett Louis.
-Majd akkor,ha mindenki itt lesz!-mosolyott. Csak bólintottam egyet,majd megöleltem Niallt.
-Szent a béke,Horan?-nyújtotta felé a kezét Zayn.
-Én eddig sem haragudtam!-húzta fel a vállait ártatlanul Niall és Zayn tenyerébe csapott.-Te vagy halál féltékeny rám!-vigyorgott boldogan. Halkan kuncogtam,mire Zayn szúrós szemekkel nézett rám. Édes,hogy féltékeny Niallre.
-Ez nem igaz,Niall!-mondta felháborodva.
-Persze,hogy nem...-forgatta meg a szemeit Niall.
-Na jó,inkább menj!-lökte meg a vállait viccesen Zayn.
Még egyszer megköszöntem mindent a fiúknak,majd kikísértem őket,aztán a szobámba vonultunk Zaynnel.
-Én nem bánom,hogy nem maradtak a srácok,mert legalább kettesben lehetek veled végre!-húzott le az ágyra Zayn.
-Egész nap kettesben voltunk...-fészkelődtem az ölében,mert idő közben változtatott a tervein és oda húzott. Még mindig hihetetlenül zavarban voltam az ilyen dolgoktól,hisz olyan kevés ideje vagyunk együtt,előtte pedig nem nagyon nyúltak így hozzám.
-De az nem ilyen volt... Niall folyton mellettünk volt és amúgy is...dolgoznunk kellett egész nap!-puszilgatta az arcom mindenhol.
-Zayn...-toltam el kissé magamtól.
-Hmm?-nézett rám kíváncsian.
-Köszönöm. Köszönök mindent! Sosem fogom tudni ezt meghálálni neked...sosem!-vesztem el a szemeiben.
-Nem is kell! Nekem elég,ha te velem vagy és szeretsz!-puszilta meg a homlokom. Elmosolyodtam és teljesen meg voltam hatódva. Csak néztünk,elveszve egymás szemeiben és csak mosolyogtunk. Ha valaki látott volna minket,biztosan idiótának titulálna,de az a pillanat csak a miénk volt. Senki másé.
-Van még egy elsőm veled...-suttogta,nem megtörve a pillanatot. Kíváncsian néztem rá és vártam,hogy folytassa.-Te vagy az első ember az életemben,akit ennyire szeretek és úgy érzem ez így is marad...örökre...-súgta. Azt hiszem percről-percre jobban szeretem.  A szívem elolvadt a szavaitól. Én tettekkel válaszoltam a vallomására...szenvedélyesen megcsókoltam életem egyetlen szerelmét.

Még lesz egy rész aztán vége a kis történetnek.  De mivel még nincs itt a búcsú ideje, nem is búcsúzkodok! 😉 jól esne néhány komment mert ezek az utóbbi részeknél abbamaradtak. 😔😞 tetszik még egyáltalán nektek a történet?