Halihó! Itt a kövi fejezet. Ezen kívűl még 2 rész várható! ☺😞 Ti hogy álltok hozzá? Én elég szomorú vagyok,de sajnos egyszer mindennek vége. Remélem ezzel a résszel is meg lesztek elégedve! Jó olvasást Manók! 😍😍

Halk beszédfoszlányokra ébredtem fel. Alig bírtam kinyitni a szemeim,de muszáj volt megtennem,ugyanis a kíváncsiság nagy úr,én pedig meg akartam tudni,hogy ki beszélget kivel. Aztán hirtelen eszembe jutott,hogy Zayn megy vissza a szüleihez,majd minden gond sorban jött.
Nagyot nyújtóztam és ekkor jöttem rá,hogy Zayn már sajnos nincs mellettem,ami egy kicsit rossz volt. Reméltem,hogy őt pillantom meg először,mikor felkelek.
Meg is íjedtem kissé,hogy talán már el is ment anélkül,hogy elbúcsúzna,de aztán hallottam,ahogy nevet. Ekkor esett le,hogy valószínűleg ő beszélget kinn apával.
Egy ásítás közepette kicsoszogtam a konyhába,de még épp elkaptam egy kis beszédrészletet,mielőtt kiértem volna.
-Reménykedjünk benne,hogy ő is legalább annyira fog örülni a hírtől,mint én...-sóhajtotta apa.
-Ki fog örülni minek?-léptem be a konyhába,mire mindketten íjedten kapták rám a tekintetüket. Kuncogtam az arcukon.
-Liam! Megijesztettél!-mosolyodott el lágyan Zayn.
-Rossz a lelkiismereted!-kacsintottam rá,mire egy kis elbizonytalanás villant a szemeiben,de amilyen hamar jött,olyan gyorsan el is tűnt. Ez fura volt. Öntöttem magamnak egy pohár kólát,majd feléjük fordulva kíváncsian vártam válaszukat.
-Öhm...épp azt beszéltük Zaynnel,hogy közölném Michaellel,hogy szeretnék újra munkába állni...-válaszolt apa hadarva. Gyanús volt nekem,hisz ismerem őt,tudom mikor hazudik. De úgy gondoltam,hogy csak a reakcióm miatt félt válaszolni és azért mondta el ilyen gyorsan.
-Nos,ennek nem csak ő nem fog örülni,de én sem!-fontam keresztbe a karom mellkasom előtt. Apa csak nagyot sóhajtott.
-Márpedig muszáj lesz fiam. Neked sincs már munkád...-húzta el a száját.
-Mondtam már,hogy ne aggódj emiatt! Lesz munkám! Nem sokára! El is kezdem a keresést még ma! Te pedig pihengess! Még nem vagy elég erős! Nem így van,Zayn?-néztem rá egy parancsoló tekintettel. A nyakát vakargatva válaszolt:
-Szerintem is igaza van Liamnek!-mondta halkan. Nagyon aranyos volt,hogy így tartott apától,aki csak összehúzott szemekkel nézett rá.
-Persze,hogy igazam van!-vágtam rá azonnal,majd leültem Zayn mellé,aki rögtön a combomra tette a kezét.
-Gondoltam,hogy valami ilyesmi lesz a válaszod...-mondta apa kissé fusztrált hangon. Nem akartam,hogy ez miatt idegesítse magát. Nagyon nem.
-Apa! Kérlek,ne aggódj! Minden rendben lesz,ahogy eddig is!-mosolyogtam rá nyugtatóan és közben magammal is el akartam hitetni ezt a dolgot. Ő is elmosolyodott.
-Azt hiszem nekem mennem kéne...már biztos várnak otthon...-sóhajtott Zayn kelletlenül,majd lassan felállt. Szomorúan néztem rá,mire csak egy puszit nyomott a homlokomra,majd el is tűnt a szobámban,hogy pár perc elteltével a cuccaival lépjen ki onnan.
-Elkísérlek!-álltam fel én is.
-Nem kell,babe! Aztán neked kellene haza jönnöd egyedül!-mosolygott rám lágyan,mire elpirultam. Inkább csak azért jöttem zavarba,mert apa előtt becézett.
-Biztos vagy benne?-döntöttem oldalra a fejemet.
-Persze!-kacsintott rám.-Elég,ha kikísérsz!-vigyorgott. Én is elmosolyodtam,majd mellé sétáltam.
-Viszlát Mr.Payne! Vigyázzon magára!-fogott vele kezet Zayn.
-Mondtam már,hogy szólíts nyugodtan Matthewnak!-rótta meg apa kedvesen.
-Észben tartom!-vigyorgott Zayn,miközben a mutatóujjával a halántékára bökött. Apa is elvigyorodott,majd visszaült az asztalhoz és tovább bújta a rejtvényes újságot. Zaynnel csak mosolyogva mentünk az ajtó felé.
-Be kellene szereznünk neked egy mobilt. Csak hogy hallhassam a hangod elalvás előtt az ilyen külön töltött esték esetében!-nézett rám huncut mosollyal.
-Nem lenne rossz!-nevettem fel. Megálltunk a kapuban,Zayn átölelte a derekam,míg én a nyakát. Nem foglalkoztunk azzal,hogy nappal van és bárki megláthat. Én leginkább csak azért nem,mert ebben a kis városban mindenki azt hitte,hogy Zayn nagy nőcsábász,hirtelen pedig nem barátnője,hanem pasija lett,őt mégsem zavarja ez az egész. Így engem sem. Sőt,hihetetlenül örültem annak,hogy így felvállal.
-Holnap látlak!-mondta halk hangon,miközben egyik kezét a fenekemre vezette.
-Igen...-válaszoltam én is ugyan olyan halk hangon,mint ő.
-Komolyan mondtam a mobilos dolgot!-suttogta a számra,miközben egyre közelebb hajolt.
-Észben tartom...-kuncogtam fel,de szinte azonnal elhallgatatott azzal,hogy ajkait szenvedélyesen az enyémre tapasztotta. A bejutást rögtön megadtam neki és csak élveztem,hogy lehetetlenül közel húz magához,miközben a fenekemet markolja.
-Ellenállhatatlan vagy...és nagyon huncut is...-harapta meg az alsó ajkam.
-Te sem panaszkodhatsz...egyik téren sem...-mosolyogtam rá,ami kissé nehezen ment attól,hogy a szám még mindig a fogai közt volt. De félreértés ne essék,egyáltalán nem bántam.
-Tényleg mennem kell,bébi! Szerintem tuti azt hiszik otthon,hogy hazudtam.-nevetett fel.
-Rendben,menj csak! Holnap találkozunk!-nyomtam még egy puszit a szájára.
-Tessék! Ezt itt hagyom!-nyújtotta felém a mobilját,mire elkerekedett szemekkel néztem rá.-Szeretnék veled beszélni alvás előtt,na!-háborodott fel viccesen,értetlen tekintetem láttán. Csak nagyot sóhajtottam majd elvettem tőle a készüléket. Egy kacsintás kíséretében indult el,de körülbelül két lépés után visszafordult,majd még egy utolsó,hosszú csók után ténylegesen elindult. Csak bárgyú mosollyal figyeltem,ahogy lépked,miközben vissza-vissza tekintget rám. Csak akkor indultam be,mikor már végleg eltűnt a szemeim elől.
-Hihetetlenül aranyosak vagytok együtt,fiam!-kuncogta apa,mikor leültem az asztalhoz.
-Ugye?-támasztottam meg az állam a kézfejemen. Mintha el lettem volna varázsolva,de mikor eljutott a tudatomig apa mondandója,kissé magamhoz tértem.-Te leskelődtél?
-Muszáj volt Liam,muszáj volt!-vigyorgott apa. Először összevontam a szemöldökeimet,hogy mit is mondjak,de aztán csak elmosolyodtam.
-Nagyon csintalan vagy apa!-vigyorogtam rá boldogan,mire csak nevetve megrántotta a vállát.
-Nagyon örülök annak,hogy ennyire boldog vagy! Mindig ezt akartam látni az arcodon! És tudom,hogy nem oldódott meg minden problémánk,de hatalmas teher esett le a vállamról,attól a tudattól,hogy itt van neked Zayn!-lett a nevetéséből kedves mosoly.
-Igen,apa! Ez így van!-bólogattam lassan.-Nagyon szeretlek! És érzem,hogy idővel minden rendeződni fog!-fogtam meg az asztalon pihenő kezét. Jó volt érezni,hogy már nem csak csontokat fogok. Látszott rajta,hogy kezdi visszanyerni az erejét,ahogy a kilók szaporodnak rajta. Persze,messze van még az ideális testsúlytól,de sikerülni fog.
-Abban biztos lehetsz!-vigyorgott.
-Liam!-hallottam meg a nevem az előszobából. Azonnal felismertem Niall hangját,mire boldogan szaladtam ki elé,hogy egy szoros ölelésbe vonva üdvözölhessem.
-Whoa... Mire ez a nagy hevesség?-poénkodott,miközben visszaölelt.
-Csak boldog vagyok...-sóhajtottam a nyakába. Mikor elengedtem az arcán csak egy szeretetteljes és lágy mosoly volt.
-Végre! Megérdemled...-mosolyogta. Én is elmosolyodtam,majd a konyhába invitáltam.
-Jó napot,Matthew! Hogy van?-fogott kezet apával mosolyogva. Ez a fiú mindig boldog?
-Szia Niall! Köszönöm kérdésed,nagyon jól vagyok! Na és te?-nézett rá apa.
-Ó,én mindig jól vagyok! Sőt,a szüleim szerint néha már túl jól!-nevetett fel hangosan. Imádtam a nevetését. Teljesen egyedi és ha meghallod,neked is nevetned kell.
-Azt elhiszem,fiam!-nevetett apa is. Boldog mosollyal az arcomon néztem őket.
-Kérsz valamit inni,Ni?-kérdeztem meg.
-Nem kérek semmit,köszönöm.-nézett rám egy pillanatra,majd a rejtvényes újságnak szentelte a figyelmét.
-Ide az kell,hogy team. Ide pedig az,hogy Kálmán.-mutogatott az újságra lelkesen.-Ide az,hogy Malajzia,oda pedig...
-Rendben Niall,elég lesz! Inkább menjetek be Liam szobájába! Szeretnék rejtvényt fejteni...segítség nélkül.-szólt rá apa viccesen,de komolyan is gondolta amit mondott. Mindig is utálta,ha a rejtvényeibe szólnak bele. Ni csak hangosan felnevetett,mire én megfogtam a karját és húztam magam után.
-Bírom a faterod! Kimondja,amit ki kell!-vigyorgott,miközben levetette magát az ágyamra.
-Nos,eddig még ő is bír téged,de ha bele kontárkodsz a játékába,rövid idő alatt nem kívánatos személy leszel a házba.-mondtam neki viccesen.
-Megfogadom a tanácsod!-vigyorgott.-De most...mesélj,hogy mi is van veled! Azt sem tudom mikor beszéltünk utóljára,a melóba pedig azt rebesgették,hogy Zayn apja kirúgott téged és elzavarta Zaynt is...-ült fel kíváncsian. Gyorsan terjednek a hírek. A rossz hírek. Bezzeg a jók...
Nagy levegőt vettem,majd elmondtam neki mindent. Onnantól kezdve,hogy lebuktunk a szülei előtt,teljesen addig,ami a mai napon történt. Zayn ikertestvéréről is elmondtam neki néhány dolgot,mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Azta...ez nagyon durva. Szegény Zayn...-húzta el a száját.
-Igen...-sóhajtottam.-De a szüleinek sem lehet könnyű..-ráztam a fejem.
-Biztos nem...de szerintem Zaynnek akkor is sokkal rosszabb. Már csak ezért is,mert ahogy mondtad,mindig érezte,hogy hiányzik neki valami az életből. Most pedig hogy megtudta ezt a dolgot,már semmivel sem tudja bemagyarázni magának,hogy megvan az az a valami. Mert tudja,hogy volt egy ikertestvére,aki biztosan pótolhatatlan. Nem tudja elhitetni magával,hogy meg lesz valaha is az a valami,nem lesz már reménye,hosz tudja az igazat. És ez így biztosan nehezebb...-magyarázta Ni. Belegondoltam abba amit mond és teljesen igaza van. Félő,hogy Zayn sosem lesz már egész ember. Hiába leszek én ott neki,hiába lesz ott neki bárki,mostmár tudja,hogy ki az,aki nincs,aki szinte ő volt. Aki pótolhatatlan.
Sokáig csak meredtünk magunk elé Niallel,majd egy idő után megköszörülte a torkát és megszólalt.
-Na és megvolt már az első?-vigyorodott el. Tudom,hogy csak azért hozta fel ezt a témát,hogy elűzze a rossz hangulatot,de hihetetlenül zavarba hozott vele.
-Niall!-hitetlenkedtem.-Nem illik ilyet kérdezni...-motyogtam.
-Tévedés barátom. A nőktől nem illik ezt megkérdezni. Na meg azt,hogy hány éves és hány kiló. Te pedig tudtommal,nem vagy nő!-vigyorgott. Csak még inkább zavarba jöttem. Ebből rájött,hogy mi is van.-Ahh szóval igen...-csapta össze a tenyereit boldogan.-Mesélj már! Milyen volt? Nagyon fájt? Te voltál alul? Persze,hogy te!-vágta fejbe magát. Már épp felháborodtam volna,hogy mégis miből gondolja ezt,de miután én is jobban elmerengtem ezen,rájöttem,hogy már szinte az elejétől el volt döntve,hogy ki lez a domináns. Mert,bár vannak Zaynnek is gyenge pillanatai,de még akkor is milliószor erősebb,dominánsabb,mint én.
-Hagyj békén,Niall! Nem mondok semmit! Inkább segíts munkát találnom!-hadartam gyorsan. Először csak felnevetett,majd mikor végre abbahagyta,lenyugodva nézett rám.
-Miért nem mész vissza Zaynékhez?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Én is gondolkodtam rajta,hogy megkérem az apját,hogy vegyen vissza,de inkább nem. Ha már pletykálnak az emberek,akkor nem sok kell,hogy rájöjjenek arra,hogy mégis miért zavart el mindkettőnket Mr.Malik. Én pedig nem akarom,hogy az emberek piszkáljanak,mert ugye nem minden ember olyan elfogadó,mint apa,vagy te.-húztam el a szám. Csak megértően bólogatott.
-Igazad van...-sóhajtott.-Van egy jó ajánlatom számodra...-hajolt közelebb,miközben lehalkította a hangját. Én is közelebb hajoltam,mert kíváncsi voltam,hogy mi is az.-Nos,sok kapcsolatom van,mindenféle emberrel...-van egy drogos ismerősöm,aki dílert keres...beajánlak neki...kevés munka,sok pénz...-suttogta a végét. Hitetlenkedve hajoltam el,miután nem találtam a vicc semmi jelét az arcán,majd megrázva a fejem kezdtem volna leordítani az övét,hogy mégis hogy képzeli ezt,nagyon gyorsan felejtse el ennek a gondolatát,ahogy azt a drogos ismerősét is,mikor kitört belőle a minden eddigit felülmúló kacagás. Értetlenül néztem rá,hogy mégia mi baja.
-Ha...ha láttad..volhna az arcod...-röhögte. Kellett neki legalább öt perc,hogy lenyugodjon.-Vicc volt,tesó! Sajnálom,de nem hagyhattam ki! A fejed minden pénzt megért!-kezdett el vihogni újra.-Ó,miért nincs nálam ilyen esetekre kamera?
Miután szépen megvertem és kultúráltan elküldtem melegebb éghajlatra,megbeszéltük,hogy holnap belekezdünk a munkakeresésbe. Azt is mondta,hogy beszél majd az apjával,hátha van valami a számomra annál a cégnél,ahol ő is van.
Ezek után semleges dolgokról beszélgettünk és annyira elszaladt felettünk az idő,hogy csak azt vettük észr,már sötétedik. Ni kapkodva szedte össze magát és indult el,mert azt mondta a szüleinek,hogy 7re otthon lesz. Ahhoz képest már fél9 volt. Nevetve kisértem ki és néztem egy ideig ahogy sprintel haza. Megcsóválva a fejem,bementem a konyhába,ahol egy cetli várt az asztalon:
Lefeküdtem aludni,fiam! Örülök,hogy jól szórakoztatok Niallel. Nem akartalak megzavarni titeket,ezért kaja a hűtőben,ha éhesek lennétek. (Azt sem akartam,hogy Niall újra a rejtvényeim közelébe legyen;) jó éjszakát!
Mosolyogva olvastam el a kis levelet és a Ni-s résznél el is kuncogtam magam. Gyorsan ettem egy-két falatot,majd lezuhanyoztam és bevetettem magam az ágyba. Épp,hogy lefeküdtem,csörögni kezdett Z telefonja.
-Hallo...-szóltam bele kissé félősen,hisz csak reméltem,hogy Zayn az.
-Szia babe...-kuncogott bele Zayn.
-Szia...-leheltem. Tényleg igaza van. Kell egy mobil ilyen esetekre.
-Mizu?-kérdezte.
-Semmi,nem rég ment el Ni. Vagy 5 óra hosszán keresztül beszélgettünk. Lehet tud nekem munkát szerezni...-meséltem boldogan.
-Ez nagyszerű,cica! Nagyon szurkolok!-a szívem kihagyott egy ütemet a becenév miatt.
-Veled mi a helyzet? Szüleid?-leheltem.
-A helyzet változatlan!-mondta robotos hangon,mire mindketten elnevettük magunkat.-Amúgy semmi nincs. Próbálnak közeledni. Anyámnak hagyom,de apámnak még tennie kell érte...értem.-mondta a végét halkan. Megértettem őt.-Hiányzol...-suttogta,mire kiszáradt a szám.
-Te is hiányzol nekem...-motyogtam.
-Holnap látlak,babe. Majd átmegyek!-kuncogta.
-Nagyon várlak!-suttogtam.
Egészen 11ig beszéltünk és egyre sűrűbben ásítoztunk.
-Aludj babe! Ki kell pihenned magad!-aggodalmaskodott.
-Rendben,de neked is!-motyogtam álmos hangon. Már alig bírtam nyitva tartani a szemeim.
-Meglesz főnök!-kuncogta.-Holnap találkozunk! Álmodj szépeket! Szeretlek Liam!-hallottam a hangján,hogy mosolyog.
-Jóéjt Zayn! Szeretlek!-susogtam érzelmektől túlcsordult szívvel.
-Szia..-motyogta ő is.-Tegyük le egyszerre! De komolyan!-parancsolta.
-Rendben!-nevettem.
-Egy...-kezdte.
-Kettő...-folytattam.
-Három...-mondtuk egyszerre suttogva,mire kinyomtam. Csak reméltem,hogy ő is. Bárgyú vigyorral az arcomon tettem a telefont a párnám alá. A fáradtság ólom súlyként nehezedett a szemhéjamra,de akkor is boldog mosollyal az arcomon hunytam le a szemeim,mert a fülemben csengtek Zayn édes szavai,amik a világot jelentették nekem.