Halihó! Itt is van a kövi rész! Nemsokára a végére érünk,amitől már most összeszorul a gyomrom,annyira fog hiányozni ez a kis történet,de még nincs itt az ideje a búcsúnak,úgy hogy ne szomorkodjunk! 😉😳 jó olvasást Manók!😍😍

Zayn karjaiban ébredni,olyan volt,mintha hosszú utazás után végre haza érkeztem volna. Mintha minden gondom,eddigi bánatom örökre elszállt volna és csak mi maradtunk. Csak ő és én.
Hallottam,ahogy szuszog,ezért nem akartam nagyon mocorogni a karjai közt,hogy ne ébredjen fel,viszont a reggeli arcáról sem akartam lemaradni,így nagyon lassan és nagyon robotosan megfordultam szorosan ölelő karjaiban.
Az ajkai kissé el voltak nyílva,a szempillái meg-megrebbentek. A párna lenyomata ott volt az arcán egy hosszú csíkot képezve rajta,mégis ő volt számomra a leggyönyörűbb ember a világon. El sem hiszem,hogy ő volt az,aki először kimondta azt a szót. Azt hittem én leszek majd az,mert ő túl büszke ahhoz,hogy megtegye. De nem így volt. És kimondta azok után,hogy én véget akartam vetni a kapcsolatunknak. Annyira hálás vagyok,hogy nem így lett,mert tuti nem bírtam volna ki azt,ha elveszítem.
-Mmm..érzem,hogy bámulsz...-motyogta,miközben mosolyra húzódott a szája. Elpirultam a lebukás miatt,de én is elmosolyodtam.
-Ez határozottan nem igaz!-suttogtam kuncogva.
-Tényleg nem,Liam?-nyitotta ki az egyik szemét és rám nézett. Ahogy reggeli rekedtes és mély hangján kimondta a nevem,megremegett a gyomrom és eszembe jutottak a tegnap esti események.
-Tényleg nem,Zayn!-válaszoltam. Csak felnevetett,majd kinyitva a másik szemét is,egy hosszú csókot adott a számra.
-Minden eltelt perccel csak jobban szeretlek...-motyogta,mire nekem kiugrott a szívem a helyéről. Elnyílt a szám azzal az elhatározással,hogy mondok valamit,de semmiféle hang nem hagyta el a torkomat. Biztos vagyok benne,hogy ezt nem akarta kimondani hangosan,de túl korán volt,hogy gondolkozzon.
-Én is téged...-suttogtam végül kiszáradt ajkakkal.
-Akkor jó...-csókolt meg újra. A bejárati ajtó csapódása szakította meg az eddigi legmeghittebb csókunkat,mire elkapva a fejét,kíváncsian nézett rám.
-Biztos apa az. Tegnap este nem jött haza.-világosítottam fel. Nem tudtam mennyi lehet az idő és az sem segített,hogy odakinn verőfényesen sütött a nap,hisz nyár van. Ebben az évszakban már reggel 6-kor is olyan,mintha legalább 11 lenne már.
-Menjünk,nézzük meg!-mosolygott rám. Mikor ki akartam szállni az ágyból,eszembe jutott,hogy teljesen meztelen vagyok. Ettől el is pirultam rendesen. A szemeimmel a boxeremet kerestem,de közben megakadt a szemem Zayn vigyorgó fején.
-Mi van?-kérdeztem leplezve a zavarom.
-Azt hiszem Liam,hogy nincs semmi,amit szégyelned kellene magadon! A másik pedig az,hogy mindent láttam tegnap este,így az előző mondatom tapasztalaton alapul!-kacsitott rám,mire éreztem,hogy az egész fejem lángolni kezd.
Zayn mem foglalkozva meztelenségével,kiugrott az ágyból és nyújtózott egy nagyot. Csodálattal legeltettem szemeimet tökéletes testén. Mikor megláttam a hátán a karmolásokat,inkább elnéztem róla.
-Tudom,hogy bámulsz!-nevetett fel.
-Zaaayn..-nyafogtam,hogy hagyja már abba.
-Jól van,jól van!-kuncogott tovább. Én még mindig nem voltam hajlandó kiszállni az ágyból,csak ültem rajta takaróba bugyolálva az alsó felem. Zayn nyugodtan felöltözött,majd kivett a szekrényemből egy boxert és felém nyújtotta.
-Tessék,te kis szende szűz!-vigyorgott. Csak bosszúsan néztem rá,miközben elvettem tőle az alsómat és megpróbáltam úgy felvenni,hogy ne lásson semmit.
-Tényleg nem értem miért vagy szégyenlős,azt meg végképp nem,hogy miért pont előttem!-csóválta a fejét,de szemei huncut csillogásából tudtam,hogy csak viccelt.
-Mert...csak..-mondtam végül. Nem tudtam neki konkrét választ adni,hisz én magam sem értettem a dolog okát. De már mindegy volt. Boxerrel az alsófelemen,kiszálltam az ágyból,majd a szekrényemhez lépve felkaptam magamra egy melegítőt és egy pólót.
-Hogy nézhetsz ki egy egyszerű mackóban is eszméletlenül?-karolta át a derekam Zayn és egy puszit nyomott a nyakamra. Kirázott a hideg és csak bárgyún vigyorogni kezdtem. Hihetetlen amit művel velem. Annyira szeretem őt.
-Menjünk...-suttogtam,majd megfordulva a karjaiban egy csókot nyomtam a szájára.
Kimentünk a konyhába és a sejtésem beigazoldódott,ugyanis apa ott ült az asztalnál és nézegette az újságot.
-Sziasztok fiúk!-köszöntött minket mosolyogva,mikor észrevette,hogy a konyhában vagyunk.
-Szia apa!-mosolyogtam rá,majd lehajolva hozzá egy puszit nyomtam a homlokára. Ez már megszokás volt nálunk.
-Jó reggelt Mr.Payne!-köszönt Zayn is.
-Csak Matthew,fiam! És már nem reggel van,hanem 11 óra!-mondta vigyorogva. Örültem,mint majom a farkának,hogy megengedte Zaynnek,hogy a keresztnevén szólítsa. Ez nála a biztos jel arra,hogy kedveli őt. Eddig is voltak ilyen utalások,de azok csak valószínűségi jelek voltak. Ez a tuti.
-Oké!-vigyorgott Zayn is.
-Éhes vagy?-néztem Zaynre,mire hevesen bólogatni kezdett,miközben felcsillant a szeme. Csak megmosolyogtam a látványt,majd apához fordultam.
-Te apa?-kérdeztem tőle is.
-Én nem! Ettem Michaelnél és most be kell vennem a gyógyszerem!-mondta. Elővettem a gyógyszert neki,majd a kezébe raktam egy szemet és tettem az asztalra neki vizet,hogy legyen mivel lenyelni. Miután megitta az összes vizet,csak elégedetten néztem rá. Mivel én is éhes voltam már,ezért gyorsan összeütöttem egy kis rántottát kettőnknek. Mikor kész lett,tányérokra szedtem és az egyiket Zayn elé raktam. Öntöttem neki is innivalót,majd én is leültem enni.
-Jó étvágyat fiúk!-szólt apa.
-Köszönjük!-mondtuk teljesen egyszerre Zaynnel,mire egymásra néztünk és csak vigyorogtunk.
-Olyan jó titeket így látni! Főleg téged,fiam! Tudom,hogy mostanában nem volt valami boldog életünk,de úgy érzem,most minden helyre fog jönni!-mosolygott bíztatóan. Én is elmosolyodtam,de ez a mosoly le is hervadt az arcomról,mikor eszembe jutottak a tegnapi események.
-Attól tartok ez nem így lesz...már nincs munkám és nem tudom mikorra lesz újra...-húztam el a számat. Már a tojás sem volt olyan jó ízű,mint mikor enni kezdtem,ezért inkább félre is toltam.
-Ne aggódj emiatt,oké?-fogta meg a kezem Zayn.-Minden rendbe fog jönni!-kacsintott magabiztosan. Annyira szerettem volna hinni neki,de nem ment. Tudom,hogy ebben a kis városban alig van munkalehetőség,messzebbre viszont nem mehetek apa miatt és Zaynt sem tudnám itt hagyni. Bár most,hogy összeveszett a szüleivel,lehet jönne velem,de erre nincs semmi garancia. Csak félek,hogy mi jöhet még.
-Igaza van Zaynnek,fiam! Ne gondolkodj ezen,rendben? Én bármikor visszamehetek a régi munkahelyemre és neked is biztosan sikerül majd állást találni! És...-hallgatott el hirtelen,mire kíváncsian néztem rá.
-És?-mondtam,arra ösztökélve,hogy folytassa amit akart.
-Semmi,semmi!-hadarta,majd az újságot kezdte el kémlelni.
-Apa!-szóltam rá,hisz tudtam,hogy mondani akar valamit. Zayn is kíváncsian figyelte az eseményeket.
-Csak...csak arra gondoltam,hogy talán...megvalósíthatnád az álmaid és visszamehetnél a főiskolára...-motyogta,majd lehajtotta a fejét. Meglepődve néztem rá,majd Zaynre,akinek csak rémület és döbbenet volt az arcán.
-Apa...ez...-kezdtem volna,de nem hagyta,hogy befejezzem.
-Tudom,tudom! Hülyeség és nem hagynál itt sem engem,sem Zaynt! És tudom,hogy úgy gondolod,hogy az anyagiak sem engednék!-mondta gyorsan. Igaza volt,mert pontosan ugyan ezeket a dolgokat mondtam volna,de bogarat ültetett a fülembe. Annyira jó lett volna befejezni az iskolát és végre normális,tisztességes munkát végezni. És lenni valaki. Valaki aki számít. Akkor talán Zayn szülei sem lennének ennyire ellenem. Mert akkor nem csak egy csóró kis senki lennék a szemükben. De elvetettem ezt a kis reményfoszlányt és nagyot sóhajtva akartam megszólalni,de most Zayn nem hagyta.
-Ez nem is rossz ötlet,Li!-mondta,de láttam a szemein,hogy kissé félt. Hogy mitől,azt nem tudom.
-Mi?-emelkedett meg a hangom. Apa is felkapta a fejét és Zaynre nézett. Szövetkeztek ellenem?
-Gondolj bele! Végre meglenne az,amit mindig is akartál! Én...csak nem akarom azt,hogy évek múlva a fejemhez vágd,hogy miattam nem válthattad valóra az álmaid!-mondta végig a szemembe nézve. Teljesen ledöbbentem szavain. Jól esett,hogy úgy gondolja még évek múlva is együtt leszünk-amit én nagyon szeretnék-de hogy gondolhatja ezt.
-Zayn ez...ez nem csak rólad szól!-motyogtam.-Sem téged,sem apát nem hagynálak itt! És ahogy apa mondta,az anyagiak sem engedik! Nem ilyen egyszerű! Sokkal több kell hozzá,mint akarat és egy kis rábeszélés!-hajtottam most én le a fejem.
-Sajnálom fiam,nem kellett volna felhoznom ezt a témát! Tudom,hogy érzékenyen érint!-fogta meg a vállam apa,majd megsimogatta azt.
-Semmi baj,csak ne beszéljünk erről!-mondtam.
-Tudod,hogy csak azt szeretném,ha boldog lennél!-motyogta apa.
-Boldog vagyok!-néztem rá.
-Tudom!-sóhajtotta,majd felállt és egy puszit nyomva a homlokomra,bement a szobájába. Hiába azt mondta,hogy tudja,de az a sóhaj,ami kísérte azt az egy szót,egyáltalán nem volt határozott. Úgy mondta ezt az egészet,mintha sejtené,hogy nem vagyok száz százalékig boldog. És részben igaza is van. Tudja,hisz ő az apám.
-Liam...-hallottam meg Zayn hangját.
-Ha a suliról akarsz beszélni,akkor el se kezd!-mondtam gyorsan.
-Rendben van! Egyenlőre hanyagoljuk a témát!-sóhajtott ő is.
-Nem! Nem csak egyenlőre,hanem örökre!-mondtam kicsit magasabb hangon a kelleténél és dühösen néztem Zaynre,majd egy csalódott sóhaj kíséretében felálltam a félig megevett ebédemtől és besiettem a szobámba. Miért érint még mindig ennyire érzékenyen a fősulis téma? Bánom,persze,hogy bánom,hogy ott hagytam,mert ez volt az álmom,ahogy apáé is. De nem volt más választásom. Muszáj volt megtennem,hisz nem akartam azzal a tudattal élni,hogy inkább választottam az iskolát,mint az apámat. Tudom,hogy szeretné,ha visszamennék. Az első perctől kezdve ezt akarta,de nem megy. Nem futhatok bele az ismeretlenbe,még akkor sem,ha nagyon akarom. Túl sok mindent áldoznék fel,túl sok minden maradna itt.
Zayn lépett be a szobába,majd egy szó nélkül leült mellém az ágyra és magához húzva átölelt. Csak méginkább az ölelésébe bújtam,teljesen összehúzva magam. Sírhatnékom volt,de nem akartam gyenge lenni. Túl sokszor voltam már az.
-Nem hülyeség,amit apád mondott...-suttogta Zayn,miközben ringatott. Csak nagyot sóhajtottam és a mellkasába fúrtam a fejem.
-Nem hülyeség,csak lehetetlen...-motyogtam.
-Miért lenne az? Tudod,elég sok pénz van a számlámon,ami az évek alatt gyűlt össze. Anyagi gondjaid nem lennének!-tolt el egy picit,hogy a szemeimbe tudjon nézni.
-Nem! Nem hagynám sosem,hogy te fizesd az iskolát! És amúgy sem jöhetne össze! Nem hagyom itt apát,sem téged!-jelentettem ki.
-Meg lehetne oldani,babe! Apukádra figyelhetne Dr.Nicholaides én pedig...nos,én pedig veled mennék! Van elég pénzem egy házra és arra,hogy eléldegéljünk belőle egy ideig. Aztán pedig kereshetnénk munkát! Összejöhetne!-mosolygott nyugtatóan. Komolyan elgondolkoztam az ötleten. Tényleg ennyire egyszerű lenne? Biztosan nem!
-Dr.Nicholaidesnek nincs annyi ideje,amennyi apának kell! Imádnám a közös életet veled,mindennél jobban! De ez akkor sem jöhet össze! Az sem biztos,hogy felvennének újra az egyetemre!-sóhajtottam.-Csak ne beszéljünk erről,oké? Hétfőn keresek valami munkát! Még Ninek is meg kell adnom a tartozást!-ráncoltam a homlokom gondterhelten,mire Zayn egy lehelletkönnyű puszit hintett rá.
-Ne ráncold!-mosolygott.-Mihez lenne ma kedved?-fúrta az orrát a nyakamba,amitől kirázott a hideg. Örülök,hogy nem erősködik a témával.
-Nem tudom! Semmihez...-mosolyogtam elhúzva a szám.
-Na Li! Nem lustálkodhatunk egész nap! Deee...az ágyban tölthetünk el egy kis időt!-villantott egy perverz mosolyt. Elpirultam egy kissé,de megráztam a fejem.
-Nem! Inkább menjünk...menjünk.. Nem tudom! Menjünk el valamerre!-hadartam gyorsan.
-Na jóóó,rendben!-nevetett.-Moziban voltál már?-nézett rám kíváncsian.
-Zayn! Persze,hogy voltam! Nem voltunk mindig ennyire szegények!-méltatlankodtam.
-Oké-oké! Csak kérdeztem!-tette fel a kezeit magaelé.-Akkor menjünk el moziba! Van egy jó film,amit most fognak adni! Mindenképp meg kell néznünk!-villanyozódott fel. Teljesen bepörgött,amit nem értettem.
-Miért lettél ettől ennyire boldog?-mosolyogtam én is,mert boldoggá tett,hogy ő is az.
-Mert még több időt tölthetek veled! És ez egy újabb randi! Mindig is vártam azt az időt,hogy moziba vigyem azt,akit szeretek! Meg mindenfelé,ahova szeretném!-vigyorgott de kissé zavarba is jött. Szeretem őt. Annyira nagyon szeretem őt. Soha,senki nem mondott még nekem ilyen szép dolgokat.
-Rendben,menjünk!-mosolyogtam boldogan,majd egy puszit nyomtam a homlokára. Meglepődve nézett rám ettől,de nem magyaráztam meg neki a dolgot.
Miután normális ruhát vettem fel magamra,szóltam apának és elindultunk a mozi felé. Még mindig feszélyezve érzem magam,hogy Zayn fizet mindent és nagyon félek,hogy azt fogja hinni,hogy csak a pénz miatt vagyok vele,pedig ez nem igaz.
Mikor kiléptünk a házból,összefonta az ujjainkat,ami miatt meglepődtem.
-Nem zavar?-néztem egy pillanatra a kezeinkre,majd rá.
-Miért zavarna? Szóljon valaki és neki fog zavarni az,hogy hiányzik az egyik foga!-vigyorgott gondoszan.
-Zayn!-szóltam rá megbotránkozva.
-Most mi van? Ez így igaz! Nem érdekel,hogy mit gondolnak rólam az emberek,de azt nem hagyom,hogy téged is bántsanak! És amúgy is...szeretem megmutatni az embereknek,hogy mi az enyém!-villantott egy dögös mosolyt. Elálltak a szavaim a mosolyától és attól is,amit mondott. Hogy lehet ennyire más?
-Szeretlek Zayn!-mondtam elérzékenyülve.
-Én is szeretlek téged,Liam!-szorította meg egy kicsit a kezem.
Mikor a mozi elé értünk,a földbe gyökerezett a lábam. Zayn apja ott dúlt-fúlt nem messze a mozitól és mikor észrevett minket,sebesen elindult felénk.