Itt is vagyok az új résszel! Jó olvasást!😍😍

Zayn

Hirtelen hajoltam el Liamtől,majd a szüleim szemébe néztem. Nem érdekelt különösebben a véleményük,hisz eddig is leszartak,akkor most se foglalkozzanak velem. Most inkább csak Liam miatt aggódok,hisz tudom milyen ő,tudom mennyire tud aggódni a legapróbb dolgok miatt is és tudom,hogy most olyan dolgok kergetik egymást a fejében,amelyek nem vetnek túl jó fényt a jövőbeni kapcsolatunkra.
-Elmondanád végre fiam,hogy mi az Isten folyik itt?-szikrázott apám szeme.
-Mondtam,hogy meleg vagyok. Akkor most be is mutatnám a barátomat!-válaszoltam nemtörődöm stílusban.
-Na ide figyelj fiam!-kezdte apám felemelt mutatóujjal.-Azt még el is fogadom nagyjából,hogy buzi vagy,de hogy egy ilyen senkiházi paraszttal-mutatott Liamre-legyél együtt,azt már nem! Nagyon gyorsan verd ki a fejedből ezt a dolgot,vagy én fogom,de azt nem köszönöd meg!-fenyegetőzött. Pont leszartam amit mond,de mivel Liamet is bántotta,mérhetetlenül dühös lettem. Nem teheti ezt!
-Na most te figyelj ide,apa!-ejtettem ki az apa szót olyan gúnyosan ahogy csak tudtam.-Ne merj mégegyszer így beszélni róla,mert ő a legjobb,legkedvesebb ember a világon,akit valaha is ismertem! A kisujja körméig sem érnél fel! Ajánlom,hogy válogasd meg a szavaid!-fenyegetőztem most én. Asszem apám ekkor kapott vérszemet,mert hihetetlen sebességgel megindult felém. Nem izgatott,hanyagul néztem rá,teljesen addig,amíg le nem csapott egy akkorát,hogy belecsengett még a jobb fülem is,pedig a balra kaptam az ütést. Liamből folytott zihálás tört fel,míg én elengedtem egy kibuggyanó könnycseppet.
-Zayn...-suttogta összetört hangon.
-Te csak fogd be a szád és takarodj innen addig,amíg meg van mind a 32 fogad,mert tehetek róla,hogy ne így legyen!-fenyegette meg Liamet. Már épp nyitottam volna a szám,amikor Liam beelőzött.
-Maga a legundorítóbb ember a világon! Hogy üthette meg a saját fiát? Legszívesebben most eltörném mindkét kezét,de nem fogok egy ilyen szarházi senki ember miatt börtönbe kerülni! Köszönné meg az életnek,hogy ilyen fia van mint Zayn! De maga csak a rosszat látja benne,ugye? Tudja miért van ez? Megmondom én magának! Azért,mert nem érdemelte ki,hogy Zayn megmutassa az igazi énjét...és tudja mit? Soha nem is fogja ismerni a saját fiát,mert maga egy féreg ember!
Az állam a földet súrolta. Ha nem a saját fülemmel hallottam volna,el sem hinném,hogy ezt Li mondta. Az én Liamem! Olyan büszke voltam rá,mint még soha senkire. Talán ez azért van,mert soha,senki nem védett úgy meg,mint ebben a pillanatban Liam. Még apám is csak pislogni tudott,de mikor tett egy lépést Liam felé és lendítette a kezét,közéjük álltam. Az ütés végül megállt a levegőben,amin elcsodálkoztam. Azt hittem újra megteszi.
-Menj most haza Liam!-mondtam rá se nézve,összeszorított fogakkal.
-Mi??-lett néhány oktávval magasabb a hangja.
-Tedd,amit mondtam!-szóltam újra.
-Nem megyek sehova,nélküled!-olyan törödés és aggodalom volt a hangjában,hogy majdnem összetörtem. Itt,ebben a kis pajtában,az előtt az ember előtt,akiről azt hittem,hogy szeretem és hogy talán ő is engem, és az előtt az ember előtt,akiről tudom,hogy szeretem és ő is engem.
-Indulj Liam,nem lesz baj!-emeltem rá végre tekintetem. Meg is bántam,hisz olyan elveszetten és összetörten nézett rám,mint azon a napon,amelyiken először megláttam őt.. Már akkor megígértem magamnak,hogy sosem fogok olyat tenni,ami miatt így kellene rámnézni,és most mégis úgy néz,amitől összetört a szívem.-Kérlek!-suttogtam neki végső elkeseredettségemben. Nem akartam előtte sírni.
-Ajánlom,hogy eltakarodj innen! És soha többé meg ne lássalak még csak a környéken sem,mert annak csúnya következményei lesznek!-szedte össze magát apám.-5 perced van Zayn,hogy végleg elbúcsúzz ettől a szarházitól!-fordult el.-Gyere Carla!-fogta meg anyám kezét és kezdte kifelé rángatni. Észre sem vettem,hogy anya is itt van,most viszont az is összetört,ahogy láttam megcsillani a könnyeket a szemeiben. Nem tudtam,hogy bennem csalódott vagy apámban.
-Liam...kérlek...ne tedd nehezebbé! Csak menj most haza!-fordultam vele szembe.
-Zayn...én...-kezdtek el potyogni az ő könnyei is,ami csak hab volt a tortán háborgó lelkemnek.
-Shh...nem lesz semmi baj,csak kérlek ne sírj! Utálom látni a könnyeid...-öleltem szorosan magamhoz,mire kitört belőle a zokogás.
Csak ringattam a karjaim közt és megnyugtató szavakat suttogtam a fülébe. Megölt a tudat,hogy nem tehettem többet érte. Hogy itt zokogott a karjaim között az a személy,akit a legjobban szeretek ezen a romlott,elbaszott világon.
Már rég letelt az a bizonyos 5 perces időkeret,amit apám szabott ki nekem,de ha kellett volna,az egész életemet azzal töltöttem volna,hogy megvígasztaljam Liamet.
-Meg kell ígérned,hogy vissza jössz! Meg kell...-suttogta elhaló hangon,miközben eltávolodott.
-Megígérem!-hajoltam ajkaira,hogy megpecsételhessem az ígéretem. A csók azt az érzés indította el bennem nagyon mélyről,hogy hiába ő ígérette meg velem ezt a dolgot,mégis búcsúzik. Búcsúzik a csókjával,amibe mindenét beleadott.
-Menj...-suttogtam az ajkaira,majd elengedtem és megfogtam az egyik kezét. Annyira nem akartam elengedni,mint amennyire ő nem akart elmenni nélkülem. Mikor lassan távolodni kezdett,csak a szétválló kezeinket nézte könnyes,összetört szemekkel,amelyek mély fájdalmat és hihetetlen mértékű lemondást tükröztek. Csak néztem,ahogy távolodik és minden lépésével,amellyel távolságot hagy köztünk,összetört a szívem. Tudom,hogy én küldtem el,de csak azért,hogy apám ne bánthassa. Csak onnam tudtam,hogy jó döntést hoztam,hogy megnyugodott a szívem,hogy legalább ő biztonságban lesz.
Mély levegőt vettem és megindultam a ház felé,ami valamikor az otthonom volt. Most az az otthonom,ahol Liam van. Már messziről láttam,ahogy anya összeroskadt vállakkal ül a kanapén,míg apám gesztikulálva jár fel-alá a nappaliban. Ebből sehogy sem jöhetek ki jól.
Ahogy beléptem a házba,apám rögtön letámadott.
-Mégis hogy képzeled ezt?-ordította.
-Úgy,hogy szeretem!-mondtam nyugodtan pedig belül kurvára nem voltam az.
-Szereted? Ez nem szerelem te idióta! Világ életedben a lányok után futottál,aztán megjelenik itt ez a...ez a..ez a kis szarházi és hirtelen átmész buziba? Fogadni mernék,hogy ő fertőzött meg téged ezzel a kórral!-hadonászott.
-Ne beszélj így róla! Nem ismered őt! Sokkal erősebb ember,mint te azt valaha is fel tudnád fogni! Nem érdekel ha engem lebuzizol,mert nem várok mást tőled,de őt ne merd a szádra venni mégegyszer! A melegség pedig nem betegség!-mondtam még mindig nyugodtan. Már nem tud érdekelni az,amit mond! Eddig sem érdekelt,mióta pedig kezet emelt rám,már nem is fog a legcsekélyebb mértékben sem.
-Ez akkor sem szerelem! Jézusom Zayn,azt sem tudod mi az,hogy szerelem!-fakadt ki,míg anya halkan sírni kezdett.
-Szerintem jobban tudom,mint te!-néztem anyára,majd vissza rá. Már vörös volt a feje a méregtől,amit régen annyira szerettem,hogy direkt felidegesítettem,de most valahogy nem tudtam neki örülni.
-Na ide figyelj te kis szaros...
-Ne merj így beszélni a fiammal,James!-szólt anya metsző hangon.
-Te ebbe ne szólj bele! Még örülsz is annak,hogy a fiunk egy mocskos buzi!-köpködte a szavakat apám.
-Nekem mindegy,hogy melyik nemhez vonzódik,addig,amíg boldog! És mivel most az,nem fogom hagyni,hogy bántani merd,akár őt,akár Liamet! A te véred és mégis képes voltál megütni! Tudod mit tettél akkor? Megütöttél engem és a születendő gyermekedet is,amit soha nem fogok neked megbocsájtani!-mondta végig nyugodtan,amitől teljesen kirázott a hideg. Sosem láttam még ilyennek anyát. Hihetetlenül jól estek a szavai.
-Mi a fasz van ezzel a családdal? Én vagyok itt egyedül normális?-kezdett el ordibálni apám.-Tisztázzuk már most az elején,hogy én hordom a nadrágot! Takarodj a szobádba Zayn és örökre felejtsd el azt a rohadt buzit! Hétfőig meg ne lássalak! Akkor pedig szépen elmegyünk egy pszichológushoz,hogy kigyógyítson ebből az egészből!
-Neked kellene már ilyen segítséghez fordulni! Csak neked pszichiáterre lenne szükséged!-vágtam oda majd elindultam a szobámba. Ahogy beértem,levágtam magam az ágyra és végre kiengedtem az eddig bentartott könnyeim. A saját zokogásomtól nem hallottam,hogy min csak azt hogy odalenn megy a veszekedés. Pont leszartam most.
Csak az járt a fejemben,hogy nem akarom elveszíteni Liamet. Soha! Ő az egyetlen ebben az elcseszett világban aki jelent nekem valamit. Nem teheti ezt meg apám,akármennyire is szeretné és akárhogy próbálkozik is. Ő a világ leszarabb apája és embere.
Halk kopogás hallatszódott az ajtómon,majd anya folytott hangja. Gyorsan megtöröltem az arcom. Nem válaszoltam neki,hogy bejöhet-e vagy sem,de nem akartam,hogy lássa a könnyeim,ha mégis bejön.
-Zayn...-nyitotta résnyire az ajtómat.-Bejöhetek?-kérdezte halkan,mire felültem az ágyon,majd hátamat a támlának vetve megrántottam a vállam. Nem akartam hallgatni tőle is azt,amit apám a fejébe súlykolt,hisz mindig így van. Mindig anya enged végül apám akaratának.
Lassan sétált,majd leült mellém és megfogta a kezem. Biztos vagyok benne,hogy látta rajtam a sírás nyomait.
-Szereted őt,kisfiam?-kérdezte lágyan. Úgy voltam vele,hogy őszinte leszek,hisz már úgy is mindegy.
-Mindennél jobban!-válaszoltam,de nem néztem rá.
-És ő tudja ezt?-nyúlt az állam alá,majd gyengéden magára irányította a tekintetem. Könnyes,de boldog szemeibe néztem.
-Nem volt még alkalmam elmondani neki,de biztos vagyok benne,hogy érzi!-bólintottam is szavaimhoz.
-Akkor menj és mond meg neki! Ne hagyd tudatlanságban...főleg ne most!-mosolygott. Teljesen ledöbbentem ezen. Akkor ő most mellettem van? De hisz mindig apa volt neki az első...
-Anya...-adtam hangot értetlenségemnek,de ennél tovább nem jutottam.
-Most tudom mit gondolsz fiam,de nem olyan vagyok,mint amilyennek hiszel! Eddig apád mindig elnyomott bennem mindent! Addig amíg úgy láttam,hogy ezzel neked segít,hagytam! De amit most tett,azzal nem melletted volt! Nem fogom hagyni,hogy elszalazd a szerelmet miatta! Tudod Zayn...nem volt ő mindig ilyen... Nem tudom mi történt vele,de akármennyire szeretem,nem hagyom,nem hagyhatom,hogy vége legyen annak,ami Liam és közted van!-nézett a földre,majd újra rám.
-Szeretlek anya!-fakadtam ki,majd a nyakába borultam. Szerintem annyira meglepődött,hogy azért nem ölelt vissza pár másodpercig,de aztán olyan erősen ölelt,hogy majdnem megfulladtam.
-Ó Zayn,én is szeretlek! Nagyon,nagyon szeretlek!-zokogta a nyakamba.
-Most mi a baj?-toltam el magamtól. Miért kezdett el sírni?
-Sosem mondtad nekem,hogy szeretsz! Na jó talán csak 5-6 éves korodig! De azóta sosem! Csak meghatódtam!-simogatta meg az arcom.
-Ezek a nők...azt hiszem ezért lettem meleg!-néztem rá komolyan,de aztán elnevettem magam,ahogy ő is.
-Istenem Zayn...-mosolygott.-Apád 5-kor elmegy itthonról! Én korán lefekszem! Ne gyere hangosan haza!-kacsintott rám,majd kiment a szobából. Anya mellettünk van! Ez teljesen hihetetlen! Alig vártam az 5 órát,hogy végre leléphessek és karjaimba zárva megnyugtassam Liamet.
A jó kedvem akkor szállt el,amikor anya után apa is berobogott a szobámba.
-Láttam,hogy anyád most ment ki innen nagyon elégedetten! De szólok előre fiam,hogy ne érjen majd nagy csalódás,ő is be fogja látni azt,hogy ez nem helyes! Mert ez tényleg nem az! Felejtsd el őt..örökre!
-Menj ki a szobámból! Most!-mondtam neki rá se nézve.
-Miért mit teszel,ha nem megyek ki?-vigyorgott gúnyosan.-Bömbölsz majd,mint egy kisfiú?
-Takarodj ki!-kiabáltam mostmár ránézve. Szikrákat szórtak a szemeim,amitől kissé hátrahőkölt. Sosem utáltam őt annyira,mint akkor,abban a pillanatban. Szinte már gyűlöltem.
-Rá fogsz jönni,hogy csak a javadat akarom!-mondta lágyabb hangon. Mintha megbánást láttam volna a szemeiben,de inkább már nem is reménykedtem ilyenben.
-Nem veszed észre,hogy ez sehogy sem az én javamat szolgálja? Te nem voltál fiatal? Nem voltál szerelmes?-kérdeztem teljesen reményvesztett hangon.
-Ez akkor sem szerelem!-mondta újra kőkemény hangon.
-Ne szólj hozzám addig,amíg azt akarod mondani,hogy Liam és én felejtsük el egymást!-ez volt az utolsó szavam hozzá,aztán elnéztem róla és nem is figyeltem tovább rá. Észrevehette ezt,mert egy nagyot sóhajtott,majd kiment a szobámból.
Eldobtam az eddig kezemben tartott telefont,ami csak azért volt ott,hogy apám tudja,hogy nem figyelek rá,majd újra könnyek szöktek a szemeimbe. Olyan gondolat kezdett körvonalazódni a fejemben,amelyben egyik részem megnyugodott a másik viszont hihetetlenül fájt. De meg kell tennem,mert úgy éreztem,hogy Liam azzal a beszélgettéssel mindent lezárt. Úgy éreztem,hogy többet már nem fogunk beszélni. Amit én nem akartam. Hihetetlen,hogy mennyire szerelmes vagyok belé. Ilyenkor jövök rá,hogy fura dolog ez a vonzódás. Azt gondolod,hogy sosem tud elhatalmasodni rajtad,hogy meg tudsz állni egy pontnál,hogy féken tudod tartani. De közben észrevétlenül átjárja a szíved,először csak néha jut eszedbe,majd vele fekszel és utána vele kelsz. Életed része lesz és már sosem fogod tudni kitörölni a szívedből. Épp ezért,a szerelem miatt,amely olyan dolgokat tesz az emberrel,amelyekről azt gondolta,sosem fogja megtenni,egy határozott mozdulattal felálltam az ágyról és ezzel együtt hátrahagytam a kételyeim,majd bezárva az ajtót,előszedtem a bőröndömet és nem foglalkozva a bizonytalan jövővel,pakolni kezdtem a ruháimat. Mert semmi más nem számított,csak Liam. Csak és kizárólag Liam Payne.