Végre megjavult a wattpadom és tudok részeket hozni! Nagyon nagyon sajnálom ezt a hosszú kimaradást,nem fordul elő több ilyen! Annyira hiányzott már az írás! Nem tudom mi történt a wp-vel de sokáig nem engedett be,vagy mindig összeomlott! Már a végén úgy voltam,hogy na jó,akkor csinálok egy újat,de hála a Magasságosnak,végre sikerült megcsinálnom! Jó olvasást! 😍😍

Miután Zayn megreggelizett,még beszélgettünk kicsit apával,nagyjából rendet raktam a ház körül,majd elindultunk Zaynélhez. A gyomromba elmondhatatlanul nagy görcs volt amit Zayn is észrevett,mert egész úton simogatta a combom,vagy épp áthajolt és puszikat nyomott az arcomra. Az ő arcán is láttam a feszültséget és én ettől lettem egyre csak idegesebb. A végén már doboltam a lábaimmal.
-Liam..leállhatnál!-fújtatott Zayn,amit nem értettem,de mikor jelentősségteljesen a combomra nézett,felfogtam,hogy mit is értett a mondata alatt.
-Nem tudok...-feleltem egyszerűen.
-Meg sem próbálod!-fakadt ki.
-Mert felesleges! Tiszta ideg vagyok és látom rajtad,hogy te is,ami csak még feszültebbé tesz!
-Én azért vagyok ideges,mert nem tudsz megnyugodni! Egyáltalán nem érdekelnek a szüleim! Bízom a kapcsolatunkban,te is megtehetnéd!-állította le a motort,majd nézett rám. Elkerekedett szemekkel pislogtam rá. Szóval ő csak azért ideges,mert én az vagyok! Én pedig azért,mert ő az,de ő nem azért amiért részben én! Ez egy logikátlan dolog volt és röhejes is,így már csak nevetni tudtam rajta. Neki is felfelé kerekedett a szája széle. Kedztem megnyugodni.
-Na látod! Megy ez!-vigyorgott.-Menjünk,gyere!-intett a fejével lágyan,majd kiszállt.
Miután én is megtettem ugyan ezt,hatalmas kő esett le a szívemről,ugyanis körbenézve,sehol sem láttam a Malik házaspár autóját.
-Nincsenek itthon a szüleid?-tettem fel a legfontosabb kérdést Zaynnek.
-Mit tom' én.-rántott vállat nemtörődöm stílusban.-Anyám valami vizsgálatot emlegetett,de hát hol nem szarom én le,hogy merre vannak...addig a jó,amíg nem velem!-válaszolt,majd elindult befelé. Csak megszeppenve követtem őt. Nem is hittem volna,hogy ennyire nem jön ki a szüleivel. Mondjuk azok alapján amiket elmondott,meg is értem,de alkalomadtán meg fogom kérdezni,hogy pontosan miért van ez így. Semmi közöm hozzá,hisz az ő szülei,de el kellene gondolkoznia azon,hogy mi lesz,ha már nem lesznek. Én már csak tudom. Sosem akarnék ilyen kapcsolatban állni apával és csak kívánom,hogy anya bár itt lehetne még velünk és boldoggá tehetném. Csak akkor tudjuk értékelni azt amink van,amikor már elvesztettük. Így csak volt a miénk. És nem szeretném,ha Zayn is akkor döbbenne rá erre,mikor már késő. De sajnos az emberek mindig olyankor jönnek rá a dolgokra.
-Nagyon elgondolkoztál,babe!-szakított ki Zayn melankólikus elméletemből,így összezavarodott szemekkel néztem csak rá.
-Mondtál valamit?-kérdeztem.
-Csak annyit,hogy ülj le!-mosolygott.-Min gondolkoztál ennyire?-kíváncsiskodott.
-Áhh...nem fontos...-mosolyogtam,és megpróbáltam lazára venni a dolgot,hogy még csak ne is sejtse,hogy nem az igazat mondom. Sajnos Zayn mindig rájön arra,hogy mikor hazudok neki,amit nem értem hogyan tesz,és csak reménykedtem abban,hogy most nem jön rá a turpiszságra.
-Oké...tudod,hogy nem hiszem el,de most az egyszer rádhagyom!-kacsintott. Hát nem hiszem el...
-Honnan tudod,hogy mikor hazudok neked?-sandítottam rá félszemmel. Ez tényleg nagyon érdekel engem.
-Régebb óta figyellek már,mint te azt hinnéd...-vigyorgott.-De amúgy ha hazudsz,összehúzod kissé a szemeid és az orrodat is felhúzod. Annyira nem észrevehető. Aki nem ismer az nem is venné rajtad észre!
Az állam leesett válaszát hallva. Szóval nem csak én voltam meghalva érte,hanem ő is értem....Még ha ő nem is meghalva,csak épp érdeklődés szinten. Már ez is elég nekem,ahhoz,hogy a föld felett szárnyaljak.
-Mióta figyelsz?-vigyorogtam bárgyún és csak reméltem,hogy nem ül ki a mérhetetlen szerelem az arcomra.
-Mióta beállított egy ázott,árva kisfiúnak tűnő srác azon a hideg,téli napon,hogy sűrgősen munkát szeretne...-válaszolt lágyan mosolyogva. Teljesen zavarba estem a szavaitól. Így emlékszik arra a napra? Ez teljesen hihetetlen volt a számomra.-Most valószínűleg az jár a fejedben,hogy emlékszem erre a napra...Ez így van. Minden veled kapcsolatos dologra emlékszem!-nézett mélyen a szemembe.
-Ez olyan hihetetlen számomra Zayn!-törtem ki zavartan,meglepődve,de határozottan boldogabban mint valaha.
-Miért?-húzta fel a szemöldökeit.
-Egyáltalán nem ilyen embernek néztelek... Ez annyira nem te vagy...Vagyis nem ilyen embernek ismertelek meg. Mindig goromba voltál velem és teljesen elutasító és...annyira...annyira kegyetlen...most pedig...kedves,vicces és...ez annyira összezavar engem. Összezavarsz engem! Soha az életemben nem találkoztam még ilyen emberrel,mint te Zayn Malik!-dadogtam el ezt a pár mondatot.
-Tudom. Számomra is furcsa,így nem is várom el,hogy te megértsd,ha még én sem értem magam. Csak annyit akarok,hogy higyj nekem!-mondta teljesen komolyan. Nem értettem,hogy mire értette azt,hogy higyjek neki,de nem is volt fontos,hisz ha azt mondja,hogy a fű kék,az ég pedig zöld,elhiszem. És nem azért mert nem tudom,hogy ez valójában nem így van,hanem azért,mert ő mondta. Ő,akit szeretek. Teljes szívemből.
-Hiszek neked,mindig!-suttogtam. Nem mondott semmit,csak mellém sétált,lehajolt és lágyan,de annál szenvedélyesebben csókolt meg. Ez volt az első olyan csókunk,amiben mindent elsöprő szerelmet éreztem a részéről. Azt kívántam bár örökké tartana az a pillanat és ne kelljen elvánunk soha. Csak szeressük egymást mindennél jobban.
-Köszönöm!-súgta a számra,mikor elhajolt.-Most pedig,tudom,hogy elrontom a hangulatot,a fene vigyen el engem,de enned kell! Aggaszt,hogy ma még semmit nem ettél,pedig már 1 óra. És az is aggaszt,hogy egyre soványabb vagy!-ráncolta a szemöldökét aggodalmasan.
-Nem kéne aggódnod Zayn. Te is tudod,hogy mi volt,így nem kellene meglepődnöd azon,hogy nem eszek annyit! Hidd el,hogy nemsokára elmúlik és enni fogok! Ez csak a stressz,aminek nemsokára vége! Oké?-mosolyodtam el nyugtatóan a végére.
-Mindegy! Most akkor is enni fogsz!-rántott vállat,majd a hűtőhöz sétált és kinyitva az ajtaját,kutakodni kezdett benne. Csak mosolyogni tudta rajta. Tényleg teljesen hihetetlen az ami történt. Szerintem Zaynt elvitték az UFO-k és egy teljesen más embert küldtek vissza helyette. Nem tudtam elhinni,hogy én tettem ezt vele. Hogy miattam lett ilyen. Én nem érek ennyit. Én csak egy kis senki vagyok,akinek nem ér semmit az élete,nem hogy még másét megváltoztatja. Annyira hihetetlen,de próbáltam elhinni,hisz azt mondta higyjek neki. Én pedig megteszem,amit kér. Mert szeretem.
-Tessék!-annyira elmerültem újra magamban,hogy csak arra eszméltem fel,hogy elém tesz egy tálcát,amin piritós,vaj,lekvár,péksüti és tea volt.-Jóétvágyat! Meg nem halljam,hogy nem kéred,mert nem vagy éhes!-nézett rám fenyegetően. Hülye lettem volna visszautasítani,hisz már a látványától is összefutott a nyál a számban.
Jóizűen kezdtem el belapátolni a különféle finomságokat,azon morfondírozva,hogy kaja után keresek egy kis munkát a ház körül,miközben végig magamon éreztem Zayn elégedett tekintetét. Tényleg az volt,hisz felnézve rá megbizonyosodhattam erről.
-Köszönöm Zayn! Ez isteni volt!-dőltem hátra teli pocakkal a széken.
-Semmiség,babe! Nekem volt öröm!-vigyorgott. Annyira teleettem magam,hogy semmi kedvem nem volt munkába állni,de mivel muszály volt,erőt vettem magamon és nagyot nyújtózva felálltam.
-Hova-hova?-sandított fel rám Zayn az asztal mögül.
-Megyek szétnézek valami munka után!-mondtam egyszerűen. Láttam az arcán,hogy nem tetszik neki az ötlet,de nem foglalkoztam vele. Ezt már megbeszéltük,nem is egyszer,így nem értem miért van fennakadva ezen még mindig.-Tudom,hogy nem tetszik neked,de ez van!-húztam fel a vállam.
-Rendben van!-állt fel hirtelen,nagy lendülettel.-Megyek veled és segítek. De csak mert nem tetszik a gondolat,hogy kevesebb időt töltsek veled,mint amennyit szeretnék!-mormolta a végét. Ebből és abból,ahogyan zavarba esett,jöttem rá,hogy ezt nem akarta kimondani. Csak elmosolyodtam és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
-Benne vagyok,de akkor öltözz át!-néztem rajta végig. Nem épp gané lapátoláshoz való öltözet volt rajta.
-Minek? Van mosógép!-rántott vállat,majd elkapva a kezem,húzni kezdett kifelé.
-Zayn,várj már! Mi lesz a tányérokkal?-néztem hátra a vállam felett a konyhaasztalra,de ő csak rendíthetetlenül haladt előre.
-Majd elpakolom,nyugi van.-válaszolt egyszerűen és haladt tovább rendíthetetlenül. Csak megforgattam a szemem és mentem utána szótlanul. Az biztos,hogy egy élmény lesz őt dolgozni látni. Magamban már előre vigyorogtam,direkt a legundorítóbb munkát fogom neki adni,ha lesz.
-Mivel kezdjük?-állt meg és várakozóan nézett rám.
-Várj egy kicsit,szét kell néznem...-engedtem el a kezét és indultam el a pajtában. Minden lóhoz benéztem és láttam,hogy egy lovon kívül az összes ki van ganézva. Áldottam Niallt,hogy azt az egyet kihagyta. Gyorsan kerestem magamnak is valami nehéz munkának látszó dolgot,majd elégedetten Zaynhez sétáltam.
-Szóval...amíg én a nyergesben mindent összepakolok,addig te kiganézhatod Grafit boxát!-mondtam komoly arccal és próbáltam nem elnevetni magam az arckifejezésén. Szó szerint leesett az álla és a szemei tányér méretűek lettek.
-Mivan?-vékonyodott el a hangja.-Miért nem csinálhatom én a nyergest?-háborodott fel.
-Mert te azt se tudod,hogy melyik évben voltál idebenn utoljára,nem hogy azt,melyik nyerget hova kell tenni! Vagy épp szárat...vagy kengyelt..
-Jól van,jól van!-szakította félbe a jól kitalált kamudumámat,ami részben igaz volt.-De ha ezt el mered mondani akárkinek is,én....én...nem tudom mit teszek veled Liam,de fájni fog!-fenyegetett meg viccesen,de tudtam,hogy egy kis részét komolyan gondolja.
-Nem mondom senkinek,ígérem!-mondtam neki. Épp elég nekem az is,ha én láthatom.
-Hol az a kibaszott lapát?-fújtatott,majd körbefordulva megtalálta amit keresett. Lassú,kimért léptekkel a lapáthoz sétált,majd idegesen megragadta azt.
-Biztos nem öltözöl át? Nem egy tiszta munka...-szóltam neki,de mikor vérben forgó szemekkel rám nézett,jobbnak láttam beoldalazni a nyergesbe. Mikor beértem kitört belőlem a néma kacagás. Folyt a könnyem és alig kaptam levegőt a visszafolytott nevetéstől.
-Liam...-hallottam kétségbeesetten viszhangzó nevemet. Amilyen gyorsan csak tudtam,megembereltem a vonásaimat és kisiettem hozzá.
-Tessék?-néztem rá,de a látványától újra nevetőroham kapott el. Ugyan ott állt,ahol hagytam és kétségbeesetten kapkodta a tekintetét a lapát,a box és köztem.-Mi a gond? Elfelejtetted hogyan kell csinálni?
-Soha nem ganéztam még boxot...-dobta le magamellé a kezét.
-Mi?-döbbentem le.-De hát Cupido a te lovad....-csodálkoztam.
-De sosem szedtem alóla a szart! Én csak lecsutakoltam. A többi a Niall dolga volt.-világosított fel. Ahha...szóval innen fúj a szél. Egy részem megsajnálta a szenvedő fiút,de a másik csak annyit súgott,hogy megérdemli és épp itt az ideje annak,hogy megtanulja mi is az a munka.
-Figyelj Zayn...csak betolod azt a talicskát-mutattam a sarokban álló kis furikra-majd belelapátolod a ganét! Azt csak tudod,hogy hogyan néz ki a lócitrom...-magyaráztam neki.
-Liam...én ezt nem akarom csinálni...-nyafogott.
-Akkor menj be!-szóltam oda neki kissé hangosabban a kelleténél,majd visszamentem a nyergesbe. Felidegesített azzal,hogy nem akarja elvégezni a rá szabott feladatot. Könnyű úgy,hogy aranyvillával a szájában született,de egyszer nem lesznek ott a szülei,hogy pénzeljék. Akkor mit fog tenni,ha semmiben sem jó? Na jó,biztosan nem ganélapátolásból fog megélni,de valahol el kell kezdeni.
-Hé..babe..-éreztem meg egy kezet a derekamra simulni,miközben a szárakat rendeztem sorba.-Sajnálom,oké?-fúrta az orrát a nyakamba.
-Majd ha megcsinálod,talán beszélhetünk...-mondtam fagyosan.
-Fúú...jól van!-fújtatott,majd már nem éreztem a melegséget mögöttem. Hiába haragudtam rá,egy ilyen apró dologgal is ki tud engesztelni. Hallottam a pakolászást és hogy nyitódik a box ajtaja. Egy kicsit még vártam,de aztán nem bírtam tovább és kisurrantam,hogy meglessem hogyan csinálja. Nem kellett volna.
Annyira szerencsétlenül fogta még a lapátot is,hogy az hihetetlen. Tényleg látszott rajta,hogy sosem csinált még ilyet. Mivel az a mozzanat örökre az eszembe égett,kissé visszahúzódtam,hogy ki tudjam magam kacagni.
-Ezt mindenki látni fogja!-hallottam meg Ni röhögéstől elfuló hangját,majd azt,hogy kattan a kamera.
-Niall töröljed azonnal,vagy esküszöm megöllek!-kiabált Zayn. Itt döntöttem úgy,hogy kilépek rejtekhelyemről.
-A-a! Ezt tuti megmutatom Harryéknek!-vigyorgott,majd kisietett a pajtából. Itt szakadt el nálam a cérna. Olyan hangosan kacagtam,hogy szerintem még apa is hallotta odahaza.
Zayn hirtelen kapta rám villámokat lövelő szemeit,amit a könnyeimtől alig láttam.
-Liam! Keresd meg és töröltesd ki vele,vagy megölöm!-hisztizett,amitől csak mégjobban nevettem.-Liaaaam!-nyafogta,majd földhöz vágva a lapátot,közeledni kezdett felém. Én még mindig röhögve behátráltam a nyergesbe,de nem jutottam messzire,mert a fal megfogott. Nem is bántam hisz félő volt,hogy összeesek a kacagástól. Zayn csak rendíthetetlenül közeledett felém.
-Szóval kinevetsz...-állapította meg.
-Ig...igheeen...-próbáltam visszafogni magam. Közvetlenül előttem megállt,elzárva a menekülési utam,mivel mindkét kezével megtámaszkodott a fejem mellett.-A munka nem szégyen!-mondtam végül lenyugodva.
-Ez a munka igenis az! És mivel nem mentél Niall után,minketten bűnhődni fogtok!-szűkítette össze a szemeit fenyegetően,ami miatt kissé tényleg beparáztam. Ennyit jelentene a tekintélye?
-Zayn...én..-kezdtem volna,de belém folytotta a szavaimat azzal,hogy hevesen a számra tapadt. Nem értettem miért tette,de viszonoztam szenvedélytől túlfűtött csókját.
-Kurvára felizgatott a nevetésed...-nyögte ki és ezzel egyidejűleg nekem nyomta a csípőjét,amitől megéreztem merevedését.-Hogy történhetett ez?-suttogta,majd újra a számra tapadt.
Már egy ideje csókolóztunk,amikor hangos robajjal lesöpört mindent a mellettünk lévő asztalról,és combjaim alá nyúlva felültetett rá. A lábaim reflexszerűen nyitódtak szét,helyet adva közöttük Zaynnek. Nem tudom mikor lett ez több sima csókolózásnál és az jutott eszembe,hogy egy pajta nyergesében fogom elveszteni a szüzességem egy halom szalma között,de már ez sem érdekelt. Az agyam kikapcsolt,nem tudtam másra koncentrálni,csak arra a csodálatos fiúra,aki a lábaim között állt és hevesen csókolt.
-Mi a fene folyik itt?-szűrődött be a tudatomba egy nagyon,nagyon dühös hang,mire ijedten,elhajolva Zayntől,láttam meg,az önmagukból kifordult,vérben forgó szemű Malik házaspárt. A félelem felkúszott a torkomba,a szívem jobban vert mint eddig valaha,és félő volt,hogy életem legszebb emléke után fogok meghalni a rettegéstől. Most volt a legerősebb bennem az az érzés,hogy elveszíthetem Zaynt. Örökre...