Itt is vagyok a kövivel! Jajj már alig várom,hogy beinduljanak a dolgok 😁 na mindegy is inkább jó olvasást! 😍

-Apa!-kiabáltam el magam ahogy beléltem az ajtón. Komótosan lehúztam a piszkos cipőm,bár nem nagyon kellett volna,hisz a szőnyeg talán koszosabb,mint a cipőm talpa. Hétvégén ki kellessz súrolnom. Vártam,hogy apa megjelenjen az ajtóban,ahogy mindennap,de most semmi. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik,de nem engedtem neki. Azzal nyugtattam magam,hogy biztos csak alszik,így a szobája felé vettem az irányt. Az ajtó előtt állva mély levegőt vettem,majd lassan kifújva azt,benyitottam a szobába. Megfagyott az ereimben a vér,mikor megláttam apát az ablaknál a földön fekve,eszméletlenül. Ne..ne..ne..ez nem történhet meg! Odasiettem mellé,majd megragadtam a vállát és ébresztgetni kezdtem. Nem reagált semmire. Pánikolva kezdtem azon gondolkodni,hogy most mit is tegyek. A vezetékes telefonhoz rohanva hívtam a mentőket,majd a lelkükre kötöttem,hogy igyekezzenek. Visszamentem apához,majd az ölembe véve a fejét,halkan sírni kezdtem. Hiába láttam,hogy a mellkasa emelkedik és süllyed és hiába hallottam a nagyon lassú légvételeit,nem tudtam megnyugodni. Túlságosan jól ismertem már ezt az állapotot.
A mentő hangos szirénájára kaptam fel a fejem,majd óvatosan visszahelyezve apa fejét a földre,kimentem a kapu elé. A mentősök nem tétlenkedtek,rögtön hordágyra fektették,majd már tették is a mentőbe,miközben engem bombáztak a kérdésekkel.
-Velünk akar jönni?-nézett rám a sofőr.
-Hogyne akarnék!-mondtam teljesen kiakadva. Beszálltam hátra,mire a mentő rögtön elindult. Hallottam mindent,amit a két mentős beszélt mellettem,de egy szavukat sem fogtam fel. Csak az járt a fejemben,hogy mi lesz velem,ha apa meghal. Nem fogom kibírni teljesen egyedül!
Mire a kórházhoz értünk,kissé lenyugtattam magam. Nem szabad pánikolnom,most nyugodtnak kell maradnom. A mentősök kivették a hordágyat,rajta apával,majd sietve tolták a kórház bejáratához. Aztán már minden olyan gyorsan történt,hogy alig volt időm felfogni. Egy nővér azzal nyaggatott,hogy töltsem ki a papirokat,miközben az orvos kérdezgetett apáról,majd a hordággyal együtt betolták egy terembe,ahová egymás után legalább 15 ember bement,viszont ki már senki nem jött.
-Elnézést uram,de ki kellene töltenie ezeket az okiratokat!-fogta meg a karom a mellettem álló nővér. Kábán néztem rá.-Nyugodjon meg,az édesapja jó kezekben van! Ha kész a papírokkal,oda leülhet-mutatott az ajtó előtt álló kis székekre.-Egy teljeskörű vizsgálatot fognak most végezni az édesapján,hogy kiderítsék mi is történt!-világosított fel kedves hangon,mire csak aprót biccentettem,majd elvéve a papírokat,kitöltöttem őket. 5 perc múlva leültem a székekre és csak vártam. Utálom ezt az állapotot. Az ember mindig csak vár. Az egész élete egy várakozás. Vár a buszra,vár a következő napra. Vár a boldogságra,vár arra a bizonyos nagy Ő-re. Vár a jóra és vár a rosszra. Mindenre vár,de végül semmit sem kap meg. Az élet egy nagy igazságtalanság. Hol van az megírva,hogy 16 évesen el kellett vesztenem az édesanyámat,és az,hogy 20 évesen talán az apámat is? Ha találkoznék azzal,aki az én sorsomat írja,biztos lenne hozzá egy-két szavam. Talán még meg is ütném.
Egyhe nyomásra a vállamon ébredtem fel. Pislogtam párat,hogy felfogjam hol is vagyok,de mikor rájöttem,minden álmosság eltűnt belőlem. Egy fehér köpenyes férfi állt előttem,aki az apám kezelőorvosa.
-Be tudna jönni az irodámba,Mr.Payne?-nézett rám.
-Igen,persze!-motyogtam halkan. Ez már semmi jót nem jelenthet.
-Üljön le!-mutotott a kanapéra,mikor az irodájába értünk. Lassan leereszkedtem rá,majd vártam az orvos szavait.-Nos,Liam...az édesapád elég rossz állapotban van. Nagyon sűrgős lenne a műtét! A legjobb lenne,ha már holnap meg tudnánk műteni!-mondta rám nézve,mire én felpattantam ültő helyemből.
-Tudom Dr.Nicholaides,tudom! De még nem sikerült összegyűjtenem rá a pénzt! Csak a jövőhét végére lesz meg!-mondtam teljesen kétségbeesve. Az orvos pár súlyos pillanatig csak csöndben nézett,majd bólintott egyet.
-Addig talán kibírja! Nem ígérhetek semmit,de mindent megteszek,hogy ne legyen baja! De azzal ugye te is tisztában vagy,hogy minden eltelt nappal kevesebb annak az esélye,hogy a műtét sikeres lesz?-kérdezte halkan. Csak aprót bólintottam. Nagyot sóhajtott,majd az asztalához ment és leült mögé.
-Menj be hozzá,ha akarsz! Nem lesz ébren egy jó darabig,mert altatót és erős fájdalomcsillapítót adtunk be neki!-mondta fáradt hangon. Újra csak bólintottam,majd egy köszönés kíséretében távoztam a szobából. Lassú léptekkel haladtam a szobája felé,miközben harcoltam a könnyeimmel. Nem tudom mit teszek,ha a pénz miatt nem sikerül megmenteni az életét.
A kilincset halkan lenyomva léptem be a szobába. Apa az ágyon feküdt,mindenféle csövek lógtak ki belőle. Olyan kicsi és törékeny volt. Kihúztam az ágy alatt lévő széket,majd leültem rá és megfogtam apa kezét.
-Szia apa! Kérlek gyógyulj meg,kérlek segíts abban hogy meggyógyítsanak! Ne hagyj magamra ebben a kegyetlen világban,kérlek!-suttogtam,bár néhány szót elnyeltek a könnyeim.-Tudom,hogy erős vagy,és azt is tudom,hogy tisztában vagy azzal,hogy mennyire szükségem van rád! Nem fogom ezt itt bírni egyedül,nélküled! Kérlek még ne menj anyához,mert nekem nagyobb szükségem van rád...-hajtottam a fejem a kezére,ami az ágyon pihent,majd halkan zokogni kezdtem.
Nem tudom mennyi idő telhetett el így,de csak az ajtó halk nyitódására kaptam fel a fejem. Dr.Nicholaides jött be rajta.
-Menj haza fiam,itt úgy sem tehetsz semmit! Menj haza és pihend ki magad,én vigyázok apádra!-mondta halkan miközben a vállamra tette a kezét. Lassan felálltam,majd lehajoltam apához és egy puszit nyomtam a homlokára.
-Szeretlek...-suttogtam.
Hazaérve fáradtan estem be az ágyamba,nem foglalkoztam a gyomromat mardosó éhséggel. Csak az járt a fejemben,hogy minnél hamarabb szerezzem meg a pénzt. Azt mondta Mrs.Malik,hogy a hét végén,az az szombaton,megkapom az e hónapi bérem. Addig már csak két nap van. Nem tudom mennyi lesz,talán kicsivel több,mint az eddigi fizetéseim,mert mivel itt a nyár,több lett a dolgom a ház körül is. Aztán,ha a jövőhéten megkapom a többot,azzal már neglesz. Meg kell lennie! Csak Zayn ne szúrjon ki velem. Könyörgöm Istenem,ne engedd,hogy Zayn tegyen valamit!
Halkan kezdtem el sírni. Végül arcomra száradt könnyekkel aludtam el.
Reggel tompa fejfájásra keltem fel,még az előtt,hogy megszólalt volna a vekkerem. Kinyomtam,majd besétáltam a fürdőbe. Lemostam az arcom,majd jó erősen megdörzsőltam a szemem,hogy ne legyen annyira piros. Nem sokat értem el vele,de most ez érdekelt a legkevésbé.
A konyhába érve összeütöttem magamnak egy szendvicset,de semmi étvágyam nem volt,így csak a táskámba raktam és elindultam dolgozni.
Lassabban sétáltam,mint ahogy szoktam,de nem azért,mert most hogy nincsenek otthon a Malik szülők késhetek,hanen azért,mert hamarabb indultam el. A farmra érve mentem elkészíteni a reggelit. Most csak egy személyre kellett,így nem volt vele sok gondom. Miután azzal kész lettem,kimentem a lovakhoz.
Mikor Cupido meglátott,hangosan nyerítve üdvözölt.
-Szia nagyfiú!-menten hozzá mosolyogva,majd megsimogattam homlokát. A fejét a mellkasomnak döntötte és kissé odanyomta. Majdnem hátratántorodtam ettől,de gyorsan belekapaszkodtam boxának ajtajába,így nen estem el.-Mi van veled,Cupido? Ennyire éhes lennél?-nevettem fel halkan. Megetettem,majd a többi lovat is elláttam.
Kimentem a pajta elé és mélyen magamba szívtam a friss,kissé lószagú levegőt. Fel is töltődtem ettől. Minden vágyam az volt,hogy egyszer újra lóra ülhessek,viszont az egyik szabály az volt,hogy az itteni lovakat egyiket sem használhatom saját célra.
Pár perc múlva elindultam,hogy végre befejezhessem azt a kerítés darabot,amit már két napja javítgatok. Magamhoz vettem a szerszámokat,majd felbaktattam a dombra. Innen pontosan Zayn ablakára lehet látni. Sokszor láttam már,ahogy kiáll az erkélyére és félmeztelenül szívja a cigijét. Olyankor mindig megállt a szívem egy-egy apró pillanatra. Lopva nézegettem csak rá,hogy ne vegye észre,hogy bámulom,viszont az nekem is feltűnt,hogy akárhányszor rá nézek,összeakad a tekintetünk. Nem tudom ő miért néz engem,hisz eddig semmi jelét nem mutatta annak,hogy meleg vagy épp biszexuális lenne. Igaz,még sosem láttam lánnyal,és sokszor hallottam már,hogy a szülei nyaggatják ezzel,de ez még nem ok semmire.
Teljesen belemerültem a gondolataimba,miközben a kerítést javítgattam. A nevem hallatára eszméltem fel,majd a domb alján megpillantottam Niallt. Intett a kezével,hogy menjek le hozzá. Már az utolsó simításokat végeztem a kerítésen. Mikor kész lettem,felszedegettem a szerszámokat,majd lebaktattam Niallhöz.
-Szia Ni!-köszöntem neki.
-Hali Payne! Miújság? Hogy van apukád?-fürkészte az arcom. Szerintem rájöhetett,hogy valami van,márcsak a kinézetem miatt is.
-Tegnap kórházba került...nagyon sűrgős lenne a műtét!-motyogtam az orrom alatt.
-Sejtettem,hogy valami ilyesmi...-sóhajtotta,majd a vállamra helyezte a kezeit.-Figyelj Li! Mondtam már neked,hogy szívesen adok kölcsön pénzt a műtétre! Megmondod mennyi kell és odaadom! Te meg majd visszafizeted!-nézett mélyen a szemembe. Eddig mindig visszautasítottam,de mivel most ennyire sűrgős lenne,elgondolkoztam a dolgokon.
-Nem tudom Niall! Ha délután válaszolok az úgy neked jó?-néztem én is rá.
-Igen Liam,nekem jó! Csak ne dönts rosszul! Itt apád élete a tét!-mondta halkan.
-Tudom...-suttogtam. Éreztem,hogy bekönnyesedik a szemem,majd már csak azt,hogy Niall magához húz és szorosan megölel. Próbáltam nem felzokogni és nehezen,de sikerült magamban tartanom.
-Payne,Horan! Ne itt buzuljatok! Nincs elég dolgotok?-hallottam meg egy gúnyos hangot,mire elhúzódtam Nialltől.
-Jajj Zayn,ne féltékenykedj! És amúgy nincs dolgunk,mivel reggeli idő van!-mondta neki Niall vigyorogva. Szerintem annyi szerencséje van Ninek,hogy barátok Zaynnel,különben már rég kirúgatta volna,vagy épp meg is verné. Zayn csak elvigyorodott,majd rámnézett. Először elég értetlen arcot vágott,de aztán újra érzelemmentes lett arca.
-Reggeli után keress meg,Payne! Beszédem van veled!-mondta rideg,parancsoló hangon. Csak bólintottam,hogy megértettem,majd elindultam Niall után.
Elővettem a szendvicsem a táskámból,de semmi étvágyam nem volt hozzá,viszont muszály volt valamit ennem,hisz tegnap sem kaptam be egy falatot sem. Nem hiányzik,hogy én is rosszul legyek.
-Tedd el azt a szendvicset Liam! Anyám küldött neked süteményt és a lekemre kötötte,hogy etessen meg veled. Azt mondta,ha kell,dugjam le a torkodon! Tényleg ezt mondta,szó szerint! És mivel én jó kisfiú vagy,hallgatok anyára!-vigyorgott,majd előkapta a táskájából az említett dolgot. Egyszer voltam Nialléknél és simán kinézem az anyukájából,hogy ezt üzente. Nagyon aranyos asszony amúgy,csak kissé makacs. Mondjuk így már tudom,hogy Niall ezt a tulajdonságát honnan örökölte.
Elvettem tőle a felém nyújtott sütit,majd enni kezdtem. Nagyon finom volt,sosem ettem még ennyire csodálatos dolgot. Miközben falatoztunk semmiségekről beszélgettünk.
-Mennem kell Niall! Meg kell keresnem Zaynt! Add át anyukádnak,hogy nagyon finom sütit sütött és köszönöm szépen!-mondtam,de már fél lábbal a pajtán kívűl voltam. Niall csak teleszájjal bólogatott.
Bementem a házba,majd először a konyhába néztem be. Mivel ott nem volt a nappaliba mentem. Miután az egész alsószintet átfésültem,de sehol nem találtam,felmentem az emeletre,majd a szobája felé vettem az irányt. Halk ének és gitárhang hallatszott ki. Rögtön felismertem Zayn hangját,ahogy énekel. Annyira csodálatos hangja volt. Nem hittem el,hogy ez a fiú,aki ezt az érzelmekkek teli dalt énekli,ugyan az,aki mindennap gúnyt űz belőlem. Vártam még pár percet,majd miután elhaltak a hangok,bekopogtam. Csak egy 'pillanat és megyek' volt a válasz. Pár lépéssel hátrébb álltam,majd vártam,hogy megjelenjen Zayn.
-Áhh Liam! Hát itt vagy! Menjünk le a nappaliba,ott elmondok mindent!-indult meg előttem. Követtem őt,majd mikor leértünk,a kanapéra mutatott,hogy üljek le. Épp nyitottam volna a számat,hogy visszautasítsam,mikor megszólalt.
-Nem lesz semmi baja a kanapénak! És amúgy sem vagy most annyira koszos!-dühöngött. Utálja,ha nem az van,amit ő akar.
Inkább csendben leültem.
-Arról lenne szó,hogy ma be kell költöznöd a házba! Az alsószinten lévő vendégszoba lesz a tied,hogy figyelhess a házra,ha én éppen nem vagyok itthon az este!-csak nyitogattam a számat,mint egy partra vetett hal. Nem költözhetek be ide! Nem lakhatok Zaynnel egy fedél alatt.-Ezt nem én akartam! A szüleim mondták!-szólalt meg egy idő után. Na,úgy mégjobb lesz itt lakni,hogy ő nem is akarja. Mivel féltem attól,hogy kirúgnak,ezért csak bólintottam egyett.
-Menj haza és pakold össze a cuccaid! Most fél 10 van. Legkésőbb négyre gyere vissza!-adta ki a parancsot,majd már el is ment.
Nagyot sóhajtva álltam fel és megkerestem Niallt. Elmondtam neki,hogy mit akart Zayn,mire csak nagy szemeket meresztve nézett rám.
-És..Ni..ha áll még...tudod..áll még az ajánlatod..akkor..akkor elfogadnám!-dadogtam el ezt az egy mondatot. Csak boldogan elmosolyodott,majd rögtön elő is kapta a pénztárcáját.
-Mennyi kell Liam?-bökött meg a kezével. Alig mertem neki elmondani.
-250$-nyögtem ki végül. Semmit nem szólt,csak leszámolta a pénzt,majd a tenyerembe nyomta.
-Remélem meggyógyul az apád!-mosolygott. Zsebre vágtam a pénzt,majd boldogan megöleltem.
Gyorsan hazasiettem,majd előszedtem a félretett pénzt és hozzátéve a többit,elindultam a kórház felé. Apa meg fog gyógyulni! Nem tudom hogyan hálálhatnám ezt meg Niallnek! Sosem fogom tudni,szerintem. Most még az sem árnyékolta be a boldogságomat,hogy együtt kellesz laknom Zaynnel,aki nemrég fenyegetett meg,hogy megkeseríti az életem.