Sziasztok! Itt a kövi rész! 😍😍 úgy döntöttem,hogy péntek-szombat tájékán fognak érkezni a részek,ami nem más,mint a suli miatt lesz így! 😔 jó olvasást! 😍😍

Hosszan néztem a távolodó autó és a benne ülő személy után,aki miatt jobban aggódok most,mint eddig bárki miatt. Nem közölhet így,egy ilyen dolgot ennyire egyszerűen. Én sosem merném ezt megtenni.
De valamit elindított bennem az,hogy Zayn megtette. Arra késztetett,hogy szedjem a lábaim és mondjam el én is apának. Olyan erősen éreztette ezt velem valami,hogy meg is indultam befelé,hogy közöljem vele ezt a tényt. Nem fer,hogy az egyik legfontosabb személy az életemben nem tud egy ilyen nagysúlyú dologról,mint az,hogy meleg vagyok. Épp itt az ideje,hogy megtudja.
Mivel nem találtam a konyhában apát,elindultam a szobája felé. Halkan benyitottam,de rájöttem,hogy most nem mondok el neki semmit,mert alszik. Elmosolyodtam,majd odamentem hozzá,feljebb húztam a takaróját és miután megpusziltam a homlokát,távoztam a szobából.
Nem tudtam mit kezdeni magammal,és azzal is tisztában voltam,hogy a mai este nem fogok elaludni,így elindultam a fürdőbe. Úgy gondoltam egy forró fürdő majd ellazít. Mivel Zayn vett egy halom,jobbnál-jobb illatú tusfürdőt is,elég nehéz volt döntenem,hogy melyiket is válasszam. Végül a méz illatú mellett döntöttem,mert rá volt írva,hogy lazító hatású. Nem nagyon érdekelt,hogy lányos. Úgy se fogja senki érezni,max Zayn,de mivel ő vette,nem hiszem,hogy bánja.
Beleszálltam a vízbe,miután levetkőztem és jó mélyen belecsúsztam a habos,illatos,vízzel teli kádba. Éreztem,ahogy minden erőm,gondom kiszáll belőlem. Tényleg nagyon jó ez a sampon.
Mellette tudtam gondolkozni is aggasztó dolgokon,mégsem éreztem olyan nagy súlyúnak őket,mint amilyen valójában volt. Például Zaynen és a szülein. Innentől kezdve nem lesz nehéz kitalálni nekik,hogy ki miatt 'buzult be' a fiúk. Miután erre rájönnek,kirúgnak engem,eltiltanak Zayntől,az ő fejét telebeszélik mindenféle hülyeséggel,hogy a melegség bűn vagy betegség,vagy ha mégsem ilyenekkel,akkor elfogadják,hogy meleg,de azt nem,hogy velem van,mert én csak egy csóró kis senki vagyok a szemükben és azt fogják mondani,hogy keressen olyat,aki hozzávaló. És Zayn meg is fogja tenni,de nem egy fiúban fogja megtalálni amit keres,hanem egy lányban,mivel elmondása szerint csak én váltok ki belőle ilyen érzéseket,mint fiú. Aztán megint ott leszek egyedül,mint a kisujjam,mivel kirúgnak,nem tudom majd megadni Ninek a tartozásomat,amiből rájön,hogy tényleg csak egy szegény kisfiú vagyok és ellök magától,ráadásul egyszer apa gyógyszere is elfogy majd,nekem pedig nem lesz pénzem újra megvenni,így őt is elveszítem. Teljesen egyedül leszek,kiszolgáltatva az életnek nevezett pöcegödörben.
Ilyen és ehhez hasonló jövőképek kergették egymást a gondolataimban,miközben a víz kihűlt és hiába folytak a meleg könnyeim,mint a patak,nem melegítették fel a vizemet.
Megmostam az arcom,majd gyorsan kiszálltam,szárazra töröltem magam és felvettem az alvós ruháim.
Bebújtam a takaró alá és próbáltam elkergetni a rémképeket a fejemből,de azok csak gyűltek és gyűltek. Végül elég későn,könnyes szemmel és párnával,sikerült elaludnom.

°°°

Reggel mosott szarként ébredtem fel. A szemeim fájtak és valószínűleg fel voltak dagadva az egész esti sírás miatt. Tudtam,hogy meg kell szabadulnom a terhektől,ha nem is teljes egészében,de legalább egy kicsit.
Elvégeztem a reggeli teendőimet,majd lementem a konyhába. Apa a tűzhelynél tevékenykedett,így nem vett észre engem. Mosoly kúszott az arcomra a látványától és attól,hogy dúdolgatott sütögetés közben. Makk egészségesnek nézett ki.
-Szia apa!-köszöntem neki halkan,hogy ne hozzam rá a frászt. Sikerült,mert csak meglepődve nézett hátra.
-Liam! Hát te,fiam?-mosolygott.
-Zayn tegnap este hazahozott,mert megérkeztek a szülei...-mondtam neki.
-Nem sokáig voltak oda...-mondta,majd visszafordult.-Kérsz te is rántottát?
-Nem,köszönöm!-ültem le az asztalhoz. Csak néztem,ahogy előveszi a tányérkáját és kiszedi magának az ennivalót.-Olyan jó ilyennek látni téged!-mondtam neki mikor leült.
-Milyennek?-kérdezte nevetve.
-Egészségesnek,boldognak!-mosolyogtam.
-Én is örülök ennek,fiam!-bólogatott komolyan. Itt volt a megfelelő alkalom,hogy elmondjam én is az igazat.
-Apa...beszélnünk kell...-hajtottam le a fejem.
-Miről?-kérdezte ijedten.
-Egyél nyugodtan,utána mindent elmondok!-próbáltam rámosolyogni nyugtatóan. Nemtetszően elhúzta a száját,de azért belekezdett a reggelijébe.
Imádkoztam magamban,hogy minnél lassabban egyen,de nem hatottak. Úgy lapátolta be az ételt,mintha ezen múlna ez élete. Miután végzett,elmosta a tányért,majd visszaült elém.
-Kész vagyok!-jelentette ki.-Miről is lenne szó?
-Rólam...-mondtam ki egy nagy levegővétel után.
-Istenem Liam! Ugye nem vagy beteg?-aggódott.
-Nem apa...semmi ilyesmi...vagyis attól függ,hogy te minek tartod...-makogtam ki.
-Egyenesen beszélj fiam!-mondta nyugodtan.
-Mindent elmondok,de kérlek ne szólj közbe,semmiféleképpen,rendben?-néztem rá. Komolyan bólintott.
-Az egész 16 éves koromban kezdődött...-kezdtem el.-Mindig azt kérdezgettétek anyuval,hogy mikor hozok már haza egy barátnőt és mutatlak be neki titeket. Én sem értettem magam,hogy miért érdekelt jobban egy könyv,mint egy lány. Próbáltam közeledni feléjük,de semmi. Összejöttem egy lánnyal,akiről azt hittem,hogy tetszik. Egy hétig jártunk csak,mert rájöttem,hogy semmilyen szinten nem érdekel és nem akartam megbántani. Aztán...-hallgattam el,majd néztem apára,aki figyelmesen hallgatott és ahogy ígérte,nem szólt bele.-Aztán...épp tesire öltöztünk át,amikor az egyik fiú nekem jött...mindketten félmeztelenek voltunk és...és..nekem tetszett...a fiú is és a helyzet is...aznap döbbentem rá,hogy meleg vagyok...-nyögtem ki,de nem mertem ránézni,helyette inkább hadarni kezdtem.-Anyának elmondtam és megígérettem vele,hogy ne mondja el neked,mert féltem. Sosem mondtad,hogy a melegség bűn vagy ilyeneket,de akkor is féltem,hogy mi van ha kitagadsz és nem lehetek többé a fiad. Most is ugyanúgy félek,mint akkor,de már nem bírok hazudni neked! Csak arra kérlek,hogy ne utálj meg és ne dobj el magadtól,mert azt nem bírnám ki!-motyogtam el a végét.
Halálos csend következett,amitől éreztem,hogy könnyesedik a szemem,majd vettem magamon annyi erőt,hogy apa szemébe tudjak nézni. Meglepett a látvány,mert csak lágyan mosolyogva nézett rám.
-Akkor most én is elmondok neked valamit!-mondta nyugodtan.-Majdnem 20 évig voltunk házasok anyáddal! Annyi éven keresztül nem volt titkunk egymás előtt! Így azt is végig tudtam,hogy meleg vagy!-hallgatott el. Csak döbbenten néztem rá. Vett egy mély levegőt,majd újrakezdte.-Mindig arra a pillanatra vártam,hogy leülj hozzám és bízz bennem annyira,hogy ezt közöld. Tudtam,hogy milyen nehéz ez neked,ezért megértettem,hogy nem akarod elmondani. De nehéz volt visszafognom magam. Egyszer már úgy voltam vele,hogy majd akkor én közlöm veled,hogy tudom és el is fogadom,mindezt azért,hogy ne cipelj ilyen nehéz terhet. De nem volt rá alkalmam,mert kiderült anyád betegsége,aztán sorra jött minden baj! Örülök,hogy most végre elmondtad! Akkor is elfogadtam,most is elfogadom! Jajj Liam,sosem tudnálak utálni téged semmiért! Te vagy a legjobb dolog az életemben és nekem teljesen mindegy,hogy kihez vonzódsz,csak legyél nagyon boldog! És ahogy észrevettem,ez a Malik fiú azzá tesz...-somolygott a végén. Csak tátott szájjal és lesokkoltan néztem rá,de mellette nagyon megkönnyebbülten is.
-Honnan...honnan tudod,hogy Zayn és én...
-Az apád vagyok! Ismerlek,mint a tenyerem! Ugyan így néztem anyádra minden egyes nap,ahogy te rá! És a tegnapiakból is rájöttem,hogy nem csak barátság van köztetek!-mosolygott.-Ő hozzád való! És szeret téged! Bebizonyította,hogy képes az ember változni,ha van kiért!-komolyodott el.-Egy kérdésem van még. Szereted őt?-nézett mélyen a szemembe.
-Olyan régóta már...-fakadtam ki.-De lehet,hogy most elveszítem!-kezdtem el könnyezni.
-Hogy érted ezt?-kérdezte. Elmeséltem neki mindent. Hogy hogyan jöttünk össze,hogy mit érzek iránta és a tegnap esti gondolataimat is,azt a részt kihagyva,hogy tartozok Niallnek. Alig bírtam beszélni a gombóctól és mikor már úgy éreztem,hogy nem tudom folytatni,apa megsimogatta a kezem. Végül sikerült elmondanom zokogás nélkül.
-Nem kellene ilyeneken gondolkoznod,fiam! Csak bízz a szerelemben! A ti szerelmetekben! Ehhez fogható érzés nincs! Amikor szárnyal a lelked,mert veled van! Látom,ahogy rád néz! Látom azt,amit a te szemedben is! A mérhetetlen szerelmet! Nem fog elhagyni téged! Ez az az ritka kincs,ami anyád és köztem is volt,van és mindig is lesz! Soha meg nem szűnök szeretni őt! A síron túl sem! Ahogy ti sem egymást!
-Miből gondolod ezt? Én szeretem őt! Mindennek ellenére amit velem tett,szeretem! De ő?-kérdeztem kétségbeesve.
-Ha nekem nem hiszed el,hidd el neki! Higyj benne! Abban,hogy ez nem egy kis időre szóló dolog,hanem örökre! Tudom mit beszélek fiam!-mondta komolyan. Annyira akartam hinni neki. Mindent. Minden egyes szavát az elmémbe véstem örökre és reméltem,hogy igazak. De ott volt bennem a 'mi van ha nem?' is. Mi van,ha csak én őt? Ha ő engem nem. Vagy ha mégis,hát nem annyira,hogy engem válasszon.
-Én félek...-nyögtem ki végül.
-Nem is lennél ember és persze szerelmes sem,ha nem tennéd! Ugyanis a szerelem ezzel az érzéssel is jár. Minden nap félned kell attól,hogy elveszíted őt! Hogy egyszer jön valaki,aki jobb mint te! Ez ezzel jár! De bíznod is kell benne,minden dolog mellet! Csak azt tudom mondani fiam,hogy higyj benne!-szorította meg a kezem. Ekkor egy hangos kopogás szakított ki minket a pillanatból. Apa meglepődve nézett rám,de én is rá,hisz nálunk nem nagyon járnak vendégek.
-Megyek én!-mosolygott és mielőtt tiltakozhattam volna,már el is tűnt.
-Zayn,fiam! Micsoda meglepetés!-hallottam apa örömteli hangját. Istenem,itt van Zayn! Másodperceken belül felugrottam és siettem én is az ajtóhoz.
-Szia Liam!-nézett mélyen a szemembe Zayn. Egy percig lefagyva álltam,és tüzetesen szemügyre vettem őt,hogy nem esett e baja,és mikor nyugtáztam,hogy nem,a nyakába borultam.
-Úgy aggódtam...-suttogtam a fülébe. Szorosan a derekam köré kulcsolta a karjait.
-Nincs semmi baj! Mondtam,hogy nem is lesz!-hallottam a hangján,hogy mosolyog.
-Magatokra hagylak titeket! A konyhában leszek!-somolygott apa. Hatalmas vigyor ült az arcomra és mikor elhajoltam a szájára tapadtam. Szenvedélyesen csókoltam őt,beleadva mindent. Az aggódást,a szerelmemet és a félelmeimet.
-Mi a baj Li?-hajolt el annyira,hogy a szemeimbe tudjon nézni. Egészen addig nem tudtam,hogy sírok,míg le nem törölte az arcomról a könnyeket.-Miért sírsz?-suttogta.
-Csak...örülök,hogy nincs semmi bajod...-mosolyogtam. Ő is elmosolyodott,majd újra megcsókolt. Ez most sokkal lágyabb volt,mint az előző. Megnyugtatásként szánta. Imádom őt!
-Menjünk a konyhába!-fogtam meg a kezét. Ő összekulcsolta az ujjainkat,majd el is engedte.
-Bocsi...elfelejtettem...-nevetett fel. Csak újra összefontam az ujjainkat és a konyha felé húztam.
-Nyugodj meg,tudja. Régebb óta,mint gondoltam!-nevettem fel,mire csak értetlenül nézett rám.-Mindent elmagyarázok majd!-kacsintottam rá.
-Jó így látni titeket!-mondta apa,amint a konyhába értünk. Zaynnel összenéztünk és mindketten elmosolyodtunk,de rajta látszott,hogy kicsit feszeng. Nem tudtam eldönteni,hogy azért,mert fura neki ez az egész,vagy azért,mert nem tetszik neki,hogy apa tudja.-Remélem nem okozol csalódást a fiamnak!-kezdte apa a kioktatást.
-Megígérem uram,hogy nem! Jobban vigyázok majd rá,mint az életemre!-mondta Zayn ezt úgy,hogy végig az én szemembe nézett. Éreztem,hogy az egész arcom lángra lobban,így inkább lehajtottam a fejem.
-Tudtam én fiam!-nevetett apa.-Kettesben hagylak titeket! Kimegyek egy kicsit az udvarra!
-Hogy értetted azt,amit mondtál?-kérdeztem Zaynt mikor apa kiment,az előző mondatára utalva. Attól féltem,hogy csak apa miatt mondta azt,amit.
-Úgy,ahogy mondtam! Nem fogom hagyni,hogy vége legyen ennek az egésznek közöttünk!-húzott magához közelebb.
-Miért nem?
-Mert sosem voltam még ennél boldogabb!-mondta egyszerűen. Olyan szintű melegség futott végig rajtam,hogy egy hideg,téli napon,egy falut felmelegítettem volna belőle. Elmosolyodtam szavai hallatán.
-Én sem!-vallottam be neki. Ő is elmosolyodott,majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-Nem vagy éhes?-kérdeztem mikor elhajolt.
-Tulajdonképpen de! Nem ettem,mielőtt elindultam volna.
-Mit kérsz?-ültettem le az asztalhoz.
-Amit adsz!-nevetett.
-Gabonapehely megfelel?-vigyorogtam.
-Tökéletes! Majdnem annyira,mint te!-kacsintott rám dögösen.
-Zaaayn!-nyávogtam a nevét,mert újra zavarba hozott.
-Bocs bébi,de hihetetlen,hogy ilyeneket váltok ki belőled néhány szavammal!-vigyorgott. Mielőtt még pirosabb lehettem volna,elfordultam és a hűtőben kutatva a tej után,nyugtattam magam.
Mikor megcsináltam a kajáját,letettem elé,majd én is helyet foglaltam.
-Te nem eszel?-fürkészte az arcom.
-Nem vagyok éhes!-rántottam vállat.
-Nem tetszik ez nekem Liam! Alig eszel valamit!-ráncolta a homlokát.
-Ne legyél apa,kérlek! Egyszerűen csak nem vagyok éhes!-magyaráztam. Gyanakvóan nézett rám,de végül hanyagolta a témát és elkezdett enni. Azt hiszem sosem voltam még ennyire boldog! Apa tudja a titkom,elfogadja,ahogy a szerelmemet is. Azt kívántam bár minden reggelem ilyen tökéletes lenne,bár tudtam,hogy a java még hátra van. A harc Zaynért a szüleivel szemben.