Meglepii! Rá fogtok jönni,hogy miért! 😉😉😍 Most kissé beindulnak majd a dolgok ;) jó olvasást! 😍😍😘

Zayn szemszöge

-Nem lesz semmi baj!-tettem a kezem Liam combjára. Éreztem,ahogy enyhén remeg. Ő is annyira félhet,mint én.
-De...ők...-dadogott. Ilyenkor annyira édes,hogy meg bírnám zabálni,de ebben a pillanatban inkább az sokkolt le,hogy mi a faszt fogok mondani apáméknak. Ki fognak ütni a cipőmből.
-Nyugi,oké? Ezt majd én elintézem!-néztem rá. Ő csak kétségbeesett arccal bámulta a házat,így lágyan megfogtam az állát és magam felé fordítottam a fejét.-Liam,megoldom,oké? Bízz bennem!-simítottam meg a hüvelykujjamal az álla vonalát. Elvesztem a csoki íriszeiben ,ahogy már az első pillanatban is. Teljesen megbabonáz ez a fiú. Nem fogom hagyni,hogy a szüleim lerombolják azt az érzést,ami bennem erősödik napról-napra ez iránt a fiú iránt.
-Oké...-suttogta. Nem érdekelt,hogy anyámék megláthatnak,a szájára hajoltam és megcsókoltam. Sosem lehet megunni ezt az érzést. Amit a csókja vált ki belőlem,nem mindennapi. Sosem éreztem még így. Azt hiszem szeretem őt.
Pofán csapott a felismerés,így sietősen hajoltam el tőle,amit csak kérdő tekintettel nyugtázott.
-Csak...csak..meg..megláthatnak...-motyogtam el ezt a pár szót. Nem tudtam felfogni,hogy tényleg szerelmes lettem. Én,Zayn Malik,aki 22 teljes évig szerelem nélkül élt és elméletileg a lányokat szerette. Erre egy fiú vált ki belőlem ilyen érzéseket. Amit egyáltalán nem bánok persze.
-Biztos?-aggódott. Imádom,hogy ilyen. Mindenkivel foglalkozik és mindig csak ő a második.
-Ne aggódj! Nincs és nem is lesz semmi baj!-fogtam meg a kezét.-Menj a szobámba én pedig elintézem az ősöket!-mosolyogtam rá.
-Oké...-mosolygott végre ő is. A mosolyát is imádom. Na jó,van olyan dolog,amit nem imádok benne? Azt hiszem nincs. Talán kicsit a makacsságát nem bírom. De kialakul ez.
Mindketten kiszálltunk az autóból,majd a ház felé vettük az irányt. Liam kissé lemaradva lépkedett mögöttem. Láttam,hogy teljesen a gondolataiba van merülve. Mikor az ajtóhoz értünk,ami a sötétségnek és az egyik beltéri falnak hála,teljes homályban volt,magamhoz rántottam a lesokkolt fiút és a szájára tapadtam. Akármilyen helyzetben képes viszonozni a csókjaim és ugyanolyan szenvedélyesen is mint én. Talán még szenvedélyesebben. Igazából ebből a csókból akartam erőt meríteni a következő percekhez.
-Sietek babe...-döntöttem homlokom az övének,miközben csukott szemekkel vettem nagy levegőket.
-Oké...-súgta a számra. Még egy utolsó csókot nyomtam a szájára,majd megpaskolva a fenekét indítottam a szobám felé.
Nagy levegőt vettem,majd én is elindultam a nappali felé,ahol feltehetőleg vannak a szüleim. Sejtésem be is igazolódott. Ott ültek a kanapén és elmélyülten beszélgettek.
-Sziasztok...-köszöntem nekik,ezzel magamra terelve a figyelmüket.
-Zayn,fiam! Merre voltál? És Liam merre van?-kérdezte rögtön apám,ahogy meglátott.
-Csak hazahoztam Liamet az apjától,szóval ő is itt van valahol!-hazudtam szemrebbenés nélkül a szemükbe a mondat egyik részét.
-Eddig nem kedvelted azt a fiút,most meg te lettél a sofőrje?-vonta össze anyám a szemöldökeit.
-Jófej gyerek...nektek volt igazatok!-magyaráztam gyorsan. Csak nehogy lebukjak.-És ti hogy-hogy ilyen hamar itthon vagytok?-tereltem a témát.
-Nos...-nézett anyám mosolyogva apámra,mire ő bólintott egyet.-Terhes vagyok,így meg kellett szakítani az utazást!-mondta boldogan. Hát én ettől a hírtől egyáltalán nem lettem boldog. Sőt. Csak kapkodtam a tekintetem a szüleim között. Ez most komoly,vagy csak meg akarnak szivatni? Anyám tekintetét elnézve teljesen komoly a dolog.
-A...a..szobámban leszek...-dadogtam el,majd kisiettem a helyiségből.
-Zayn...várj...-hallottam anyám hangját.
-Hagyd,még fel kell dolgoznia..-mondta apám nemtörődöm stílusban. Itt kapott el olyan mérhetetlen düh,hogy bárkit képes lettem volna agyonütni. De ahogy beléptem a szobámba,Liam látványa lenyugtatott annyira,hogy ne törjek-zúzzak. Ott ült az ágyamon teljesen elveszetten.
-Mi a baj?-ugrott fel rögtön,ahogy meglátott. Szóval látszik,hogy valami van.
-Anyám terhes...-mondtam halkan. Liam arca felragyogott,de ahogy meglátta az én arcom,le is lohadt a jókedve.
-És az nem jó?-kérdezte ártatlanul,amitől más helyzetben simán elnevettem volna magam,de most nem ment.
-Nem! Egyáltalán nem jó szülők! Mi van,apám azon a gyereken akarja pótolni azt,amit velem nem tett meg? A testvéremnek adja majd meg azt,amit nekem nem adott!-akadtam ki teljesen.-Azt mondták nem kell nekik több gyerek! Engem sem neveltek fel normálisan! Sosem kaptam meg azt a szeretet,amit megérdemeltem! Sosem én voltam nekik az első! Mindig csak a munka,a nyaralás,a bálok! Én pedig ültem itthon és vártam a percre,hogy végre nekem is jusson a saját szüleimből!-már szinte kiabáltam. Liam megszeppenve nézett,majd hirtelen közeledni kezdett felém,teljesen addig,míg szorosan át nem ölelt. Én is köré fontam a karjaim és kapaszkodtam belé. Úgy,mintha rajta múlna az életem.
-Nem lesz semmi baj,Zayn!-motyogta a fülembe.
-Hogy mondhatsz ilyet?-próbáltam kiszabadulni a karjai közül,de annál erősebben szorított.-Nekem nem kell testvér! Nincs szükségem rá! Nekik sem lenne!-magyaráztam.
-Zayn,kérlek nyugodj meg! Attól,hogy ideges vagy,nem lesz jobb! Nem tudom milyen kapcsolatban állsz a szüleiddel,az előbb elmondottak szerint,nem valami jóban,de az a gyerek nem tehet semmiről! Épp azért kellesz neked szeretned,hogy ne úgy kelljen felnőnie,mint neked!-mondta végig a fülembe. Nem tudom,hogy a szavai,vagy pusztán a jelenléte,de lenyugtatott. Teljesen igazat adtam neki,de azt nem vetettem el,hogy ezért visszaszúrok a szüleimnek. Oda,ahol a legjobban fáj.
-Rendben Li! Igazad van!-lazultam el újra a karjaiban,majd a derekára téve a kezem,kissé eltoltam magamtól. Csak annyira,hogy a szemeibe nézhessek.-Most lemegyünk a szobádba,összeszedsz néhány ruhát és a ma estére hazaviszlek! Komoly beszélgetést akarok a szüleimmel! Ami tuti veszekedésbe torkollik majd,amit nem akarok,hogy halj! Oké?-kérdeztem tőle.
-Zayn...ne csinálj olyat,amit később megbánhatsz!-rótt meg rögtön.
-Nyugi! Ez a beszélgetés már érik egy jó ideje!-mosolyodtam el. Nem akartam neki mutatni,hogy belül mennyire ideges vagyok.-Na induljunk!-csókoltam meg.
Miután elváltunk egymás ajkaitól,ami kissé nehezen ment,elindultunk az ő szobájába. A szüleim hál' Istennek a konyhában ültek,így nem kellett találkoznunk velük,mert az simán elszúrta volna a tervem egyik részét.
-Siess!-mondtam neki,mikor leértünk. Kapkodva pakolt be egy táskába,majd a vállára dobva azt,várakozásteljesen nézett rám.-Menj ki a kocsimhoz és ülj be!-nyújtottam felé a kulcsot.
-Zayn,mit akarsz tenni?-aggódott.
-Mondtam már,hogy semmi olyan nagy dolgot,ne aggódj már annyit! Még a végén ráncos öregember leszel!-közeledtem felé viccelődve,hogy kissé oldjam a hangulatot.
-De csakis miattad!-mondta rosszallóan,de láttam a szája sarkában a huncut mosolyt,amit nem nagyon tudott eltakarni. Azt hiszem,nem csoda,hogy beleszerettem a legjólekűbb,legédesebb emberbe a világon. Miatta az sem érdekel,hogy fiú. Akár ufó is lehetne,ha ilyen szeme lenne,akkor sem érdekelne. Gyönyörű,tiszta,nagy és ártatlan barna szemek.
Egy hosszú csók után kiment a kocsihoz,míg én nagy levegőt véve indultam a konyhába. Anyám ahogy meglátott fel is pattant.
-Zayn...-kezdte,de felemelve a kezem elhallgattatam őt.
-Mivel ti is a nyakamba zúdítottátok ezt az egészet,úgy fer,hogy én is megtegyem ugyan ezt...-kezdtem nagyon beleélve magam.-Meleg vagyok! És most lelépek,csak hogy legyen időtök feldolgozni...-mondtam gúnyosan ugyan azt,amit az apám is. Végignézve az arcukat,teljesen megérte ez az egész. Már épp fordultam volna ki,önelégült vigyorral az arcomon,amikor apám keze megállított.
-Ezzel ne viccelj fiam!-mondta fenyegető hangon.
-Nem vicc apa,ez van!-rántottam vállat,így apám keze lekerült róla.
-Zayn...-kezdte anyám. Rajta látszott,hogy elhiszi minden szavam,az viszont nem, hogy ki lenne akadva. -Komolyan gondoltad?-szegezte nekem a kérdést.
-Teljes mértékben!-tettem mellkasomra a kezem.
-Tudtam!-vigyorgott. Teljesen meglepődtem ezen. Azért nem ezt várná az ember. Vagyis én kurvára nem ezt vártam tőle.
-Na álljon meg a menet! Carla! Te még örülsz is neki,hogy a fiad egy büdös buzi?-akadt ki apám. Tőle nem is számítottam másra,így nem is vettem magamra amit mond. Csak felhúzott szemöldökkel és nemtörődöm arccal néztem rá.
-Nálad álljon meg a menet! Nem beszélhetsz így Zaynről! Ugyan úgy a te fiad is!-állt ki mellettem anya. Ettől még az állam is leesett.
-Így talán elgondolkozol azon,hogy nem bulikba meg a munkába kellett volna temetkezned,hanem a fiaddal lenned! És normálisan felnevelned! Akkor talán nem lennék egy "büdös buzi"!-ejtettem ki csöpögő gúnnyal a szavakat.-Talán a testvéremmel ez összejön! Csak nem baszod el másodjára is az apaságot!-vágtam még oda neki,majd kivonultam a szobából döbbent tekinteteket magam után hagyva.
Annyira büszke voltam magamra,mint még soha. És úgy éreztem,minta ezer gondtól szabadult volna meg a lelkem.
-Mi az?-nézett rám kíváncsian Liam a kocsiban. Biztos a vigyorgó fejem miatt.
-Elmondtam nekik,hogy meleg vagyok!-indítottam be a kocsit,miközben tök lazán közöltem ezt a dolgot Liammel.
-Micsoda? Te nem vagy normális! Úristen,ugye nem bántottak?-tette a karomra a kezét és mért végig aggodalmasan.
-Hé,babe! Mondtam,hogy ne aggódj!-néztem rá egy pillanatra.
-Mi az,hogy ne aggódjak? Hisz én...-állt meg hirtelen a mondatban,mire kikerekedett szemekkel néztem rá. Vajon azt akarja mondani,hogy szeret?-Vagyis te a barátom vagy,jó hogy aggódom!-motyogta el a mondat végét,amitől kissé lelohadt a jókedvem. Nem ezt a befejezést vártam.
-Jól fogadták! Vagyis csak anyám! Annyit mondott,hogy ő tudta! Apám kissé kiakadt,de le van szarva!-mondtam foghegyről.
-Akkor sem vagy normális!-dőlt hátra az ülésben,miközben fújtatott.
-Tudom!-villantottam egy ezerwattos mosolyt.
Megérkeztünk hozzájuk és mivel nem állítottam le a motort,Li kérdőn nézett rám.
-Nem jösz be?-kérdezte végül.
-Most nem! Sajnálom babe,le kell nyugtatnom apámat!-húztam el a szám.
-Vigyázz magadra,kérlek! Ha bármi van,gyere ide,oké?-fordult velem szembe,miközben sütött róla az aggodalom,amiből tudtam,hogy nem sokat fog aludni ma este.
-Én mindig vigyázok!-vigyorogtam.-Na gyere ide!-fogtam meg a tarkóját,majd magamhoz rántottam. Ez kellett nekem. Liam csókja és máris minden gondom elszállt.
Odáig fajult ez az egész,hogy megfogva a bicepszét ösztönöztem arra,hogy az ölembe üljön,amit ő készségesen meg is tett,miközben én hátrébb toltam az ülésem.
-Zayn...-lihegte a számba. Mivel az ölemben ült,magasabb volt,mint én. A nyakára tapadtam,mert azt jobban elértem. Éreztem,ahogy hátrafeszíti a fejét,hogy jobban hozzáférjek. Olyan,mint egy kezesbárány. Imádom.
Erősen szívtam a nyakát,amit ő csak nyögésekkel díjjazott. Éreztem,hogy egyre keményedek,hát még mikor elkezdte ringatni a csípőjét az ölembe és a merevedése az enyémnek ütközött.
-Ahh..Liam..-nyögtem most én az ő nevét.
-Leh..lehh kellh...állnunkh..Zhaynn..-nyögte ki ezt az egyszerű mondatot úgy,mintha közben a maratont futná.
-Tudom...-súgtam a szájára. Mély levegőket vettem és próbáltam nyugtatni magam,de mivel Li az ölemben volt,nem sikerült.-Azt mondod le kell állnunk,de ha továbbra is így mocorogsz az ölemben,nagyon nem fog menni...-néztem mélyen a szemébe,mire totál vörös lett,és pirulás hegyek kiséretében kikecmergett az ölemből.
-Öhmm...én...asszem..megyek...-dadogott. Hangosan felnevettem a kinézetén. Olyan volt,mint egy érett paradicsom.-Ez nem vicces! Mindig zavarba hozol!-durcáskodott.
-Nem tehetek róla,babe! Miattad van! Olyan jó nézni,hogy miattam van ez veled!-mosolyogtam rá.-De most mennem kell! Holnap reggel jövök érted!-tettem egyik kezem az arcára.
-Oké...-suttogta. Még egy rövid búcsúpuszinak szánt csókot-amiből nem csak annyi lett-adtam neki,majd kiszállt.
-Jóéjt,édes! Álmodj velem!-kacsintottam rá.
-Veled fogok!-nevetett,majd egy intés után elindult. Míg be nem ért az ajtón,figyeltem,majd mikor eltűnt a szemem elől,én is elindultam.
Nem akartam még hazamenni,így egy jó ideig elkóboróltam a városban,miközben Li körül forgott az agyam. Szeretem őt. Hihetetlen,de egyben nagyszerű érzés is. Mondjuk kissé bennem van a félsz,attól,hogy ő nem szeret viszont. Ha így lenne és szakít velem,max úgy teszek,mintha én sem szeretném. Csak ne adj Isten,hogy így legyen!
Egy jó félóra múlva bekanyarodtam a házunkhoz. Még égett a konyhában a villany. Ajjaj...ez hosszú lesz!
Nem tagadom,rettegve mentem be a házba,ahol még nagyobb rémületemre csak apám volt.
-Végre megjöttél! Ülj le,beszélgessünk!-mutatott a kanapéra. Nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Próbáltam én is nyugodtnak mutatni magam,miközben a kanapéhoz mentem.
-Szóval...tényleg komolyan gondoltad?-kezdte ahogy leültem.
-A lehető legkomolyabban!-feleltem rögtön. Mivel látta,hogy nem habozok,szerintem elhitte.
-Nos...honnan jöttél rá?-köszörülte a torkát. Láttam rajta,hogy nem tetszik neki.
-Öhm...nem lehetne,hogy hanyagoljuk ezt a témát? Tudom és kész!-mondtam fáradtan.
-Ha már így van,tudni akarok róla!-mondta ellentmondást nemtűrően. Ettől felment bennem a pumpa.
-Mivan,egy este alatt akarod pótolni az elmúlt 22 évet? Azokat az éveket,amelyben leszartál? A legfontosabb éveimet?-pattantam fel,miközben hangosan és gesztikulálva beszéltem. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám.
-Zayn...én..-kezdte volna,de kurvára nem érdekelt az ócska magyarázata.
-Csak hagyj,oké? Nincs erőm még ehhez is!-legyintettem,majd megfordultam és fellépkedtem a szobába.
Ahogy beértem,levetettem magam az ágyra és szégyen,nem szégyen,sírni kezdtem. Csak arra vágytam,hogy Liam mellettem legyen. Semmi másra.

Nem szoktam írni a végére,bocsi,hogy most is bepofátlankodok,ez az első és az uccsó is! Eskü!😉😍 csak annyit szeretnék kérdezni,hogy tetszett-e Zayn szemszöge és,hogy fellelhető-e,hogy két külön ember? Értem ezt arra,hogy próbáltam más stílusban írni Zayn szemszögét,mint Liamét. Kissé lazán..na értitek 😁😁 és csak azt szeretném tudni,hogy észrevehető-e? örülnék a válaszoknak! 😉 még lesz Zayn szemszög (max 2-3) puszii 😘😘😍😍❤❤