Lassan lerendeződött az a "kisebb beszélgetésem" Jasonnal.

Nem nagyon volt értelme tovább folytatni a veszekedést, így miután Tinus már nem nagyon volt kíváncsi a történtekre, Mac is valahogy felébredt, majd valahogyan elérkeztünk a főváros repülőteréhez is.

Egész érdekes volt az amikor leszálltunk a gépről, jó 10 perc késéssel, és nem tudtunk hívni egy taxit, mert egyszerűen az a lányzsivaly ami közeledett felénk, meg az a fülsüketítő rikoltozás..... Lassan kezdem megérteni, hogy a legelső találkozásunkkor miért volt úgy megijedve tőlem Marcus

–És most?-kérdeztem a fiúkat, miközben a felénk haladó tömeget néztem.

–Most? Futás!-kiáltott fel Tinus, mire nekiiramodtunk, csomagokkal meg minden egyébbel szaladtunk az ellenkező irányba. 

Marcus őrült sikoltásba adta ki a feszkót, miközben futott, ami vicc nélkül úgy hanzott mintha énekelt volna egy operahang szinten. Mindez max. 2 másodpercig.

Röhögve és kifulladva ültünk be egy taxiba, a taxisofőr azonnal be is tette a két bőröndöt a csomagtartóba, és padlógázzal menekült a rikoltozó lánycsapat elől.

Sosem hallottam még ilyen mennyiségű ordibálást.

–Huh! Ezt megúsztuk!-mondta Mac.

–Jah, ebben a hónapban a hatodik. Vigyáznak arra hogy fittek legyünk az biztos. -nevetett fel Tinus, majd a térdét kezdte el dörzsölgetni.

–Basszus, ez után nekem tuti izomlázam lesz. -nevettem én is fel. –Milyen gyorsak voltak!

–Ugye? Elmehetett volna egy zombi-akopalipszis filmbe. -jelentette ki Marcus.

–Az zombi-apokalipszis, és ne felejtsük el, hogy a rajongóinkat szeretjük. És nem zombik, csak .....lelkesek.-ráncolta a homlokát Tinus, belőlem meg kibuggyant a nevetés.

A kocsi hirtelen lefékezett, mi meg  sietve mentünk az Oslo Centrum backstage-jébe. Mikor befelé mentünk az őr megállított

–Maga mit keres itt? Menjen vissza a nézőtérre.-szállt rám a biztonsági őr azzonal.

–Velünk van. -kulcsolta össze a kezét az enyémmel Martin, majd közelebb húzva belepuszilt a hajamba. Minden érintésénél a  bizsergő bőröm égett, és valamiért vágytam arra, hogy ez a pillanat sose érjen véget, hogy ugyanilyen "kevésbé színlelt" törődő mozdulatokkal bánjon velem mostantól. Hát persze hogy az a pillanat sosem fog eljönni!

–Újabb barátnő? -kérdezte unottan az őr, majd vonakodva ugyan, de beengedett.

Mikor beértünk a helységbe Tinus szinte azonnal eleresztette a kezem, és ment a menedzsere után. Én meg csak lefagyva álltam ott, egy helyben, és kérdezgettem magamban azt, hogy: Ez meg mi a franc volt?

–Én őszintén nem tudom hova tenni ezt a helyzetet.-suttogtam magam elé, majd rájöttem, hogy magamba beszélek, ezért inkább befogtam a szám, és nézelődtem a backstage-ben.

Volt ott minden. A szendvicsektől  elkezdve egy tálnyi Tomblerone-ig, mindent megtudtál találni azon az asztalon, ami megjegyzem, csak az ikreké volt. Fánk, gyümölcs, narancslé, ázványvíz, csapvíz,....
Komolyan ennyi minden kell egy koncerthez?

Ez még nagyobb löketet adott arra, hogy az álmomat fel merjem majd vállalni, és Marcusék nyomdokaiba lépve, én is dalokat írjak.

Hahahh....álmodik a nyomor. Sosem fog semmi sem beteljesedni, ha a lámpalázam nem múlik. Az pedig soha nem fog sajnos elmúlni....

–10 perc a kezdésig!-hallottam a nő hangját, a hangosbemondóban, majd megpillantottam a fiúkat egy nagyon menő fehér szerelésben, lenyalt hajjal, és kissé alapozott arccal.

Kár tagadni, baromira jól néztek ki.

–Na, hogy festek?-jött mellém Tinus, majd elvette a  mellettem levő, bontatlan ásványvizes üveget, és nagyokat kortyolt belőle.

–Nyugi, jól nézel ki. Csak vigyázz nehogy a csajok felugorjanak a színpadra, és széttépjék a ruháidat.-kuncogtam.

–Ez egy utalás akart lenni, hogy te is szivesen széttépnél?-kérdezte sármosan, arcára egy kaján vigyor ült ki.

–Álmodozz csak.

–1 perc a kezdésig!- hallottuk megint a hangosbemondót.

–Úgy tűnik, mennem kell-támaszkodott neki az asztalnak és letette a vizespalackot. –De ígérem, ezt a beszélgetést még fojtatni fogjuk!-kacsintott rám, majd a testvérével együtt eltűntek a szem elől.

A tömeg tombolt. Miközben a különböző kamerásokat irányították idebentről, én a tévé elé vonultam és figyeltem azt ahogy minden egyes lány(vagy fiú....de több volt a lány azért) az énekesek neveit sikoltozva várták, hogy Tinus, vagy éppen Mac beleszóljon a mikrofonba.

–Nagyon nagy a hangulat ma! Igaz MMerek? -szólt bele Mac a mikrofonba, a tömeg meg sikoltozva ordibálta a különböző válaszokat.

–Na akkor az első számunk......a Remind Me! -a tömeg meg sem várva Marcus-t vagy éppen Martinus-t ordibálta a szöveget, amiből rengeteg lány hangját tudtam kihallani. Tinusra közelítették a kamerát, aki belekezdett volna az éneklésbe, de ő a mikrofont magához szorítva hallgatta a tömeget.

Majd helyette beszállt Marcus a dalba és lassan  már mindketten énekeltek a közönség legnagyobb örömére.

A percek gyorsan teltek, én meg áhítattal néztem a képernyőt, és észre sem vettem az idő múlását.

Mire észbe kaptam, már a First kiss című számuknál tartottak, ami elmondásuk szerint az utolsó saját daluk amit a mai nap folyamán elénekelnek.

Felhívtak egy szerencsés lányt, aki leült az előkészített székre, és a hatalmas színpadon körbejárva
énekeltek neki.

A kamera a sírás szélén levő lányra közelített, aki annyira örült annak ,hogy Tinusék csak neki énekelnek, hogy majdnem elsírta magát.

A szám végéhez érve Tinus bejelentette, hogy most tartanak egy kis szünetet, és fél óra múlva  megint énekelni fognak a színpadon.

–...a szünet alatt vehettek MMer-es termékeket, vagy az első 10 érkező ember kérhet tőlünk felváltva képet. Sajnos most csak 10 ember fér bele ebbe a szünetbe, de ígérem lesz még alkalmatok találkozni velünk. Addig is élvezzétek a szünetet!
Igérem szünet után lesz valami különleges meglepetésünk!-jelentette be Tinus, majd megpillantottam úgy kb. 5 lányt a backstage bejáratában.

–Hát ez gyors volt.-lépett mellém Marcus, és a lánycsapatot nézte.

Miután lerendezték a képeket és az aláírásokat a lányokkal, Tinus felém lépett, és átölelte a vállam.

–Van egy hírem.-közölte.

Érdeklődve néztem rá, mire folytatta.

–Még nem tépte le senki se rólam a ruhát. De....-kezdte és én már szinte tudtam mit akar mondani.–... Te megteheted helyettük.- terült el egy vigyor a száján, mire én csak megforgattam a szemem.

–Kösz de inkább passzolom.

–Sok millió lány szivesen elfogadná az ajánlatom.- ráncolta a homlokát.

–Úgy látszik én nem tartozok közéjük.-vontam meg a vállam.

–Ja. Te kitűnsz a sorból.-nézett mélyen a szemembe, és szaggatottan szívta be a levegőt.

–Én be sem álltam a sorba.-jelentettem ki. Én is az arcát kezdtem el fürkészni, és a szája szélén egy bujkáló mosolyt fedeztem fel.

–Pont ez fogott meg benned.-mondta, mire felvont szemöldökkel néztem rá.
–Ömmm....vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Amúgy meg...tanuld a Shallow szövegét, mert el fogod velem énekelni a színpadon. -jelentette ki, mire én lefagyva néztem rá.

–Viccelsz, ugye?-kérdeztem ijedten.

–Nem.

Kókuszkák!

Elérkeztem a legújabb résszel, amivel igaz, megvárattam néhány olvasót. Utólag is bocsi

Ja, és meg szeretném köszönni nektek, hogy megint átléptünk  egy újabb mérdföldkövet, ugyanis meglett a 4k nézettség!

Úristen, el sem tudom mondani mennyire köszönöm nektek!
Ez nélkületek nem sikerült volna, úgyhogy nagyon nagyon köszönöm!
És nagyon szeretlek titeket! Az a sok pozitív komment, amit írtok a részek alá, egy-egy rosszabb pillanatomban nagyon fel tud vidítani, mert azt az érzést kelti bennem, hogy mégis van akinek számítok, akár egy rész erejéig is.
Úgyhogy mégegyszer nagyon köszönöm a sok csillagocskát, kommentet, és persze azt hogy olvassátok a részeket.

Legyen szép a napotok, és soha ne szomorkodjatok jelentéktelen dolgok miatt.

Sziasztook!

-2019.02.26