Ahogy behúztam magam mögött a fémajtót, egy hideg fuvallat bepréselődött a lábaim között. Végül pár másodpercig csak néztem a kezemet az ajtót támasztva, a kis, pici, formára vágott, színtelen körmeimmel, és azon morfondíroztam, mennyire hagyott el a józan gondolkodásom. Elment az eszed, June. Idióta vagy. Ez a srác a legpökhendibb, legutálatosabb, legostobább fajankó, te pedig gondolkodás nélkül a karjai közé vetetted magad. Nagyot sóhajtottam, és a homlokom is a hideg fémlapnak nyomtam, hátha egy kis észt préselek belé.
De kell a pénz. Igen, és Rowan tele van pénzzel, konkrétan fuldoklik benne. Nem volt a legjobb döntés, de annyira rossz sem, végülis a helyes dolgot tettem. Pontosan. És azért annyira nem néz ki rosszul, aktus közben meg amúgy sem szokott az ember nagy társalgásokba bocsátkozni.
Magamat nyugtatgatva simítottam el a kötényem ráncait, és mélyeket lélegeztem. Fogalmam sem volt, miért izgultam ennyire, hiszen ezt megtettem már Rowan előtt legalább háromszor, és semmi bajom nem volt vele. Mégis, ahogy kisétáltam, vissza a pult mögé, nem bírtam a hangos focistákra nézni, egyszerűen olyan volt, mintha.... mintha szégyelltem volna magam. Tulajdonképpen a semmiért. Már csak azt reméltem, hogy nem fog senkinek sem feltűnni, milyen látványosan kerülöm a 6-os asztalt.

Utoljára a kötényemet hajtottam össze, hogy berakjam a fiókba, majd lezártam a kasszát is, és a kabátomat már menet közben felvéve léptem ki az ajtón. Elhúztam a rácsot is, és lakatra zártam a reteszt, majd ahogy megfordultam, majdnem elájultam ijedtemben.  Megkapaszkodtam a falban, Rowan pedig lerántotta a kapucniját.
- Ne haragudj..
- Mit keresel itt?- kérdeztem a tenyerem dörzsölve, mert elég rendesen lenyúztam a nagy riadalomban.
- Megvártalak- felelte könnyedén, és hiába múlt már el hajnali 2 is, rajta a fáradtság leghalványabb szikrája sem látszott.
- Ne várj meg- vetettem oda, és választ sem várva megindultam az autóm felé. Rowan azonban tartotta velem a lépést, és engem máris felidegesített.- Rowan, mit akarsz?
- Mondom, csak megvártalak.
Megtorpantam, és megperdülve majdnem másfél percig figyeltük egymást szótlanul. Rowan, hogyha nem beszélt, egészen szép és kellemes látvány volt.
- Nem akarom, hogy félreértsük egymást, ezért most elmondom még egyszer- halkan beszéltem, és próbáltam minden szavam nyomatékosítani, Rowan szórakozottságán viszont elég gyorsan felhúztam magam.- Ez munka, semmi több. Elintézzük, kifizetsz, és nem kell kísérgetned, sem megvárnod, vili?
- De ha amúgyis fizetek neked, akkor...- mielőtt befejezhette volna a mondatot, hirtelen a szájára tapasztottam a kezem, és azt hittem, mentem megölöm.
- Attól, mert fizetsz, még nem leszek sem a tulajdonod, sem pedig semmi másod.
Erős kézzel megfogta a csuklómat azon a kezemen, amivel éppen a száját fogtam be, és lassan elhúzta onnan. Egy pillanatra meglepődtem, és éreztem, ahogy végig borsódzik a hátam. Rowan szeme szikrázott az utcalámpa fényében, hatalmas kenyere melegíteni kezdte a karomat. Nyeltem egyet, de nem tudtam elfordítani az arcom, ahogy terveztem. 
- Miért vagy ilyen erőszakos?- kérdezte halkan, mégis az egész fejemben visszhangzott minden egyes szava. A karomat még mindig tartotta, és olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a mentolt a leheletén. Ekkor vettem csak észre, hogy egy bő fél fejjel fölém magasodott.
- Szeretem magam megvédeni- feleltem egyszerűen, és kirántottam a kezem a fogásából. Rowan megdörzsölte a tarkóját, és féloldalasan elmosolyodott.
- Kezdhetjük ma?
Próbáltam úgy tenni, mintha nem lepne meg a kérdése, de a szemem így is megrebbent, és szorosabban markoltam a táskám pántját. Nem tudtam megmagyarázni, miért lettem ettől ideges, ezért inkább ezt palástolva csak bólintottam.
- Keress egy hotelt a közelben.
- Inkább magamhoz vinnélek- vágta rá, és oldalra billentette a fejét. Összehúztam a szemem, de ahogy szóra nyitottam a szám, Rowan nevetve közbeszólt.- Tudom, miket soroltál fel. De ez az egy kitételem van.
Pár pillanatig némán figyeltem, és próbáltam a lehető legtöbbet leolvasni az arcáról. Ő az első, aki ezt mondja, az első férfi, aki a saját házához akar vinni. Még Leo sem hozakodott elő soha semmi ilyennel, egészen az utolsó alkalomig, amikor azt mondta, menjek vele. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek rám nézve milyen hatásai lehetnek, így viszont olyan sokáig voltam csendben, hogy Rowan nagyot sóhajtva hátat fordított nekem, és a furgonjához indult.
- Akkor jössz vagy nem?- kiáltott hátra. 
Anélkül, hogy tudtam volna, mit is csinálok, visszaraktam a slusszkulcsom a táskámba, és ráérősen Rowan után indultam. Már bent ült az autóban, és vigyorogva figyelte, ahogy beszállok az anyósülésre.
- Töröld le azt a vigyort a fejedről, különben én fogom.
- Igenis, főni- válaszolta beindítva a motort, de még egy oldalsó pillantást vetett rám, mielőtt kitolatott a parkolóból.
- Ugye nem vagy részeg?- kérdeztem mintegy mellékesen, mikor már az országúton voltunk. Rowan már kapucniban vezetett, bal kézzel hanyagul az ablakkereten könyökölve. Éppen az állát dörzsölgette, mikor elnevette magát és lopva rám pillantott.
- Autóval vagyok.
- Nem gondoltam, hogy ez nálad bármit is jelent.
Az út további részében mindketten csendben voltunk, nekem pedig a gyomrom már dióméretűre zsugorodott.

Rowan háza (háza, inkább palotája) hatalmas volt. Már kívülről is láttam, de próbáltam nem valami csóró suttyó módjára tátott szájjal bámészkodni, viszont belépve leesett az állam.
- Te itt laksz?
- Igen- felelte, majd ledobta a bejárati kulcsot a konyhapultra, ahogy beljebb sétált.- Olyan 2 éve, nagyjából. 
- Egyedül?- lehúztam a tornacipőm még az előszobában, és a kabátomat is felakasztottam. Olyan szép és tiszta volt minden, hogy nem mertem volna sáros cipővel begyalogolni. Rowan kinyitotta a hűtőszekrényt, és egy üveg bort vett elő, majd nyúlt is a fenti polcra a poharakért.
- Egyedül- ahogy a dugóhúzóval babrált, az jutott eszembe, hogy elég gyakorlott lehet az ilyen alkalmakban. 
Mikor töltött mindkét pohárba, az egyiket felém nyújtotta, és helyet foglalt velem szemben az asztalnál.