•Liz•

Úristen...
-Hol vagyok ?-szaladt ki a számon a kérdés, mire nevetés csendült fel.
Nagy nehezen kinyitottam a szemem és körülnéztem.
-A szobádban vagy Liz, vagyis pontosabban az enyémben.-válaszolt Nik még mindig mosolyogva.
-Mit keresek én itt ?
-Ez az ajtó közelebb volt, mint a tiéd. Van fogalmad róla, mennyire nehéz volt hazajutnunk ?-jókedve cseppet sem változott, pedig lett volna rá oka.
Megpróbáltam felülni, de Nik gyengéden visszanyomott az ágyra.
-Pihenj.
-Mit keres rajtam az inged ?
-Egy idióta viccből leöntötte a ruhád. Nem hagyhattam, hogy úgy utazz végig a városon, rettenetesen fújt a szél.
-Rajtad mi volt ?-értetlenkedtem, mire újfent elnevette magát.
Imádott szórakozni, annyi szent.
-Mindig van nálam kabát vagy zakó.-vont vállat.
Tipikus Nik.
-Muszáj megmozdulnom.-kicsit feljebb toltam magam az ágyon és pihegve nekidőltem a támlának.
-Most mi lesz ?-kérdezte, egy halvány mosollyal az arcán.
Fáradtnak tűnt, de boldognak is egyben. Mi a fene folyik itt ?
-Beveszek egy fájdalomcsillapítót és igyekszem visszaaludni.-vágtam rá.
Fura helyzet volt ez, hiszen elmaradt a szokásos összenevetés.
-Emlékszel te bámire is a tegnap éjszakából ? Jézusom, ugye nem ?
-Mondd, hogy nem csináltunk hatalmas baromságot.-néztem egyenesen a szemébe.
-Dehogyis, megnyugodhatsz.-válaszolt egy cseppnyi érzelemmel a hangjában, amelyet nem tudtam hová tenni.
-Minden rendben ?
-Persze. Na gyere ide.-húzott közelebb magához és szorosan megölelt.
Valami nagyon nem volt rendben ezzel az egésszel.
Mit műveltem ? Vagy csak simán paranoiás volnék ?
A mellkasába fúrtam a fejem, hiába igyekeztem az éjszaka részleteire koncentrálni, a memóriám akkor sem működött. Egy idő után feladtam és hallgattam Nik szívverését. Egy kicsit lehiggadtam, hiszen elvileg semmi rossz nem történt.
Megint egy olyan pillanathoz érkeztem, amikor mindent megadtam volna egy cseppnyi bátorságért.
El akartam neki mondani, de tényleg. Lena valószínűleg nem díjazná az ötletet, de ez van.
Ha szeretsz valakit, el kell engedned.
Ez volna hát a sorsom ? Természetesen igen. Kettőnknek soha nem adatott meg az esély, ezután sem fog. Viszont azt a bizonyos bűvős szót ki kell ejtenem a számon. Egyszer biztos.
-Sz...-amilyen gyorsan jött a vakmerőségem, olyan sebességgel tűnt is el a süllyesztőben, így csak az első betűig jutottam.
-Valami baj van ? Fáj valamid ? Hozok fájdalomcsillapítót.-pattant fel azonnal, majd a konyhába sietett.
Szerethetném még ettől is jobban ? Soha senki nem törődik velem ennyire, mint ő. Aggódik értem.
Ami azt illeti, van is oka az aggodalomra. Nem vagyok a legjobb formámban, ráadásul ezért csak ő a hibás. Képes vagyok rá haragudni ? Még szép, hogy nem. Választott, ennyi. Nekem is ezt kellene tennem.
Szeretlek.-suttogtam, miután kilépett az ajtón.
Jó érzés volt kimondani. Még így is, hogy  nem hallotta.
                                         •Nik•

Hihetetlen, hogy megtörtént és elfelejtette. Ilyen nincs.
Egy percre megtámaszkodtam a konyhapulton és farkasszemet néztem Lenával. Láthatta, hogy valami nagyon nem stimmel, a szokásos felvont szemöldökkel próbálta leolvasni az érzéseimet.
-Később.-válaszoltam a kimondatlan kérdésre, majd töltöttem Liznek egy pohár vizet. Mire a szobámba értem már újra aludt, így a kis polcra tettem a gyógyszert és a folyadékot. Szüksége lesz rá, ha felébred. Halkan kiosontam a nappaliba, onnan pedig egyenesen a teraszra. Meg sem lepődtem, hogy Lena jött utánam. Mindketten a kültéri kanapéra telepedtünk le. Csendben várta, hogy megszólaljak, de a szavak nem akartak jönni. Túl sok érzelem ez nekem egyszerre. Nem vagyok ehhez hozzászokva.
-Bökd már ki.-lökte meg a vállam, halványan elmosolyodtam az apró ütés hatására.
-Hiszen láttad.-jutott eszembe a nyilvánvaló tény.
-És ? Semmit nem változtat, ha nem lépsz. Igen, megcsókolt. Igen, hagytad, hogy ezt tegye, még úgy is, hogy barátnőd van. Nem állítottad le rögtön, pedig kellett volna. Ez mindent megmagyaráz.-bólintott együttérzően.
-De én nem akartam ezt és mégis megtörtént. Már azon a rohadt repülőúton beleszerettem. Két év után sem változott semmi. É...
-Ne is haragudj, de neked kellett volna kézbe venned a dolgokat. Nem várhatod el Liztől, hogy a karjaidba fusson.-szakított félbe.
-És most mit csináljak ?
-Elmondom én mit tennék. Hallgatnék a szívemre.-szólt csendesen.
Na igen. Lena mindig tud jó tanácsokat osztogatni.
Hallgassak a szívemre. De mit diktál az eszem ?
Eddig úgy hittem, hogy ilyen dilemmák nincsenek a való életben. Ha szeretsz valakit automatikusan a tudtára adod és jön a rózsaszín felhő. Velem mégis minden máshogy történik. Összejövök egy lánnyal, aki semmit nem jelent nekem, ahelyett, hogy Lizzel tervezgetnénk a jövőnket. Nem annak mondom, hogy szeretem, akinek kellene. Reggel sem ott ébredek, ahol a helyem lenne. Helyesbítek, akivel.
-Na ugye.-szorította meg a karom Lena.
Nagy barom volt az az ember, aki kijelentette,hogy nincs barátság férfi és nő között. Kettőnk kapcsolata rácáfol az összes ilyen érvre.
-Előbb kérdeztem meg, hogy mi is lesz a folytatás.
-Válasz ?
-Szokásos szarkazmus. Fogalma nincs az egészről.-csóváltam meg a fejem.
Lehet, hogy jobb is, ha nem emlékszik. Még kellemetlenebb lenne a helyzet, mint most.
-Gondolom nem adtad a tudtára az igazságot.
-Még szép, hogy nem. Remélem, te sem fogod.
-Lannister becsületszavamra.-vágta rá Lena, mire muszáj volt elnevetnem magam.
Öt nap és forgatás, az majd eltereli a figyelmemet.
-Pedig mindent megoldana, ha megbeszélnétek.-vont vállat, majd ivott egy kortyot a kikészített pohárból.
-Ennyi volt. Ha lépnem is kellett volna, már késő, nincs visszaút.
-Soha nincs későn.
-Erről van szó ? Hogy drukkolsz nekünk ?-kérdeztem egy kicsit ingerültebben, mint kellett volna.
-Őszintén kijelentve igen. Nem is akárhogyan.
-Túl sokáig vártam.-szóltam egy idő után, majd felpattantam a kanapéról, átvágtattam a nappalin és a kabátommal a kezemben kirohantam az ajtón.
Gondolkodás nélkül a metróba mentem. Ott általában sikerül lehiggadnom, főleg ha a fülhallgatóm is a segítségemre siet. A napszemüvegem nem hagyott cserben, szerencsére egy ember sem ismert fel, úgyhogy zavartalanul utazgattam, míg nem találtam egy számomra megfelelő helyet. A St James Park tökéletes választásnak bizonyult, két megállóval később szálltam le a szerelvényről.
Kapucnim biztonságában sétáltam immár a friss levegőn, kerestem magamnak egy szabad padot a park egy titokzatosabb részében. Hátradőltem és próbáltam megnyugodni. Kívülről csak egy normális embernek tűnhettem, aki élvezi a ritka vasárnap reggeli napsütést. Ettől nagyobbat nem is hazudhatnék a világnak.
Égett bennem a vágy, hogy hazamenjek és bevalljak mindent, de mégsem tettem. Helyette játszottam tovább a megkezdett játékot, tehát felhívtam Megant. Adott nekem még tíz kínkeservesen eltöltött percet az egyedüllétre.
Hihetetlen egy rossz alak vagyok, annyi szent. Még ezt a szerencsétlen lányt is belekevertem az egészbe, ahelyett, hogy őszinte lettem volna. Sajnos nem bírtam összeszedni a bátorságomat, soha nem volt bennem annyi lélekjelenlét. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy elronthatom a barátságunkat.
Lena szavai csengtek a fülemben.
Sosincs túl késő.
És ha igaza van ? Liz valószínűleg hülyének nézne, ha beállítanék és szerelmet vallanék, de nem hiszem, hogy érdekelne. Egyszer muszáj lesz tudnia. Nem őrlődhetek örökké.
-Szép reggelt.-hallottam meg mögöttem a hangot.
-Neked is.-erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Szerencsére Megannek nincs meg a tipikus női látása, hogy észrevegye a hazugságaimat. Az érzelmeim megjátszásában meg eleve profi vagyok.
Röviden megcsókolt, hogy köszöntsön.
Elöntöttek a tegnap esti emlékek.
Mit keresek én itt ? Miért vagyok vele ?
Egyfolytában Lizre gondoltam.
Kínosan beszélgetésbe kezdtem, hátha hamarabb telik az idő. Megan csak fecsegett és fecsegett, néha felnevetett, de összességében szinte csak az ő hangját lehetett hallani. Egy kis idő elteltével, ami nekem örökkévalóságnak tűnt, fogta a táskáját és valami találkozóra hivatkozva elsietett.
Hála az égnek.
Húsz idegőrlő perccel később már újra a lakásunkban voltam. A nappalit üresen találtam, így automatikusan a teraszra mentem.
Liz és Lena a kanapén üldögéltek, a fotelt pedig rég látott barátunk, Peter Dinklage foglalta el.
Ideje volt már.
-Nem sietted el, haver.-veregettem vállon az említettet, majd levágtam magam Liz és Lena közé.
-Nem zavar, hogy ez most a mi helyünk ?-mosolyodott el Liz.
-És az én házam.-vágtam vissza, mire újfent felcsendült a csilingelő nevetés.
-Harapós kedvedben vagy ma.-jegyezte meg Peter.
Na igen, előtte nincsenek titkok. Elég egy pillantás és elmondja a fél életedet.
-Másnaposság velejárója.-vontam vállat, majd hirtelen ötlettől vezérelve átkaroltam Lizt.
Őszintén szólva eléggé hülye döntés volt, de most már mindegy.
Egy szebb világban itt jönne a bizonyos bűvös szó.
De ez a kegyetlen valóság, amely még magától Westerostól is szörnyűbb.
Lenával véletlenül egymásra néztünk, nem kellettek szavak, egy apró bólintás is elég volt.
Neki minden annyira egyszerű és ösztönös.
-Miért késtél ennyit, Peter ?-kérdezte Liz, mit sem sejtve valódi terveimet.
-Szerződések, megállapodások, csak a szokásos. Mellesleg nagyon megérint, hogy hiányoltál. Kimagasló humorérzékem megtette a hatását.-hajolt meg félig, mire mind elnevettük magunkat.
-Most, hogy együtt a nagycsapat, meg is kellene ünnepelnünk ezt az alkalmat.-folytatta alacsony barátunk.
-Két éjszakányi dorbézolás után rám ne számítsatok.-válaszolt szinte rögtön Lena, mintha csak olvasott volna Peter gondolataiban.
Liz vadul bólogatott, én is megeresztettem egy nem túl meggyőző grimaszt. Többre nem tellett tőlem.
-Elég depressziós társaság a tiétek. Ideje felrázni a bandát, még jó, hogy ideértem. Nélkülem semmire sem mennétek.-tapsolt kettőt, majd a háta mögül előhúzott egy üveget.
-Kiszálltam.-vágtam rá rögtön.
Egy életre megtanultam, hogy nem üvegezek Peterrel.
-Sajnos nincs ilyen lehetőség. Kezdheted is.-dobta oda a palackot, melyet az asztalra helyeztem.
-Nem szeretnék az első lenni.-pattantam fel a helyemről, majd levágtam magam az asztal másik oldalán a földre. Így sokkal érdekesebb lesz, ha már egyszer belementem a játszmába.
Lena mindenféle hezitálás nélkül megpörgette a palackot, amely szerencsére Peter irányába állapodott meg.
-Bátor leszek.-szólt hangosan, természetesen megelőzve a kérdést.
-Hívd fel Sean Beant és mondd bele a telefonba, hogy közeleg a tél.-nyögte ki Liz nagy nehezen, szinte fuldoklott a nevetéstől.
Peter hatalmas komolysággal bepötyögte a számot és már hívta is a kiszemeltet. Becsületére legyen mondva, hogy végig hozta a formáját, még akkor is, amikor Sean hitetlenkedve kérdezgette őt a helyzet miértjéről.
-Így kell ezt csinálni.-tette le a kütyüt, ugyanazzal a mozdulattal pedig az üveg után nyúlt.
Ezúttal nem jártam szerencsével, így rajtam volt a sor.
-Szintén megmutatom a bátorságomat.-mosolyodtam el halványan.
-Válassz valakit hármunk közül, de ne mondd ki hangosan a nevét. Utána térdelj le elé és fogadd meg, hogy örökké hű szolgája leszel. Végül rohanj be a kiválasztott személlyel a medencébe.
Igen, Peter ötletei a sírba fognak tenni.
Nem volt meglepetés, hogy kire esett a voksom.
-Ígérem, hogy örök időkig rendelkezhetsz velem, bármi történjék is. Tiéd a kardom és a többi...-be sem fejeztem a mondatot, gyorsan a karjaimba kaptam Lizt és teljes sebességgel futni kezdtem.
Mintha megszűnt volna létezni a világ. Lena és Peter nevetését háttérzajként érzékeltem csak, egyedül csak mi ketten számítottunk. Jó érzés volt, elmondhatatlanul jó. Másodpercekkel később erősebben szorítottam magamhoz, hogy ne legyen sérülés az egész akcióból. Óvatosan, de egyben nagyon gyorsan ugrottam a hűsítő vízbe. Még szép, hogy ruhástól, de ez jelenleg nem volt probléma.
-Jól vagy ?
-Soha jobban.-bólintott mélyen a szemembe nézve.
Lehetnék végre erős és rendíthetetlen. Ez pontosan olyan alkalom volt, amikor mindennél jobban szükségem lett volna egy cseppnyi lélekjelenlétre.
Gyáva vagyok, még mindig. Félek, hogy elveszítem.
-Ugye tudod, hogy most nem menekülhetsz el ?
-Szerinted akarok ?-csúszott ki a száján az újabb kérdés.
Megindultam az irányába, ezzel őt hátrálásra kényszerítettem. Ez így ment addig, amíg el nem érte a medence szélét. Két oldalról megtámasztottam a hideg követ, ezzel elzárva az utat.
Csak néztünk egymás szemébe, mindenféle kétes érzelem nélkül.
Mi történik megint ?
Percek telhettek el így, egyszercsak azt vettem észre, hogy közelebb állok hozzá, mint azt illene. Majdhogynem éreztem, ahogy levegőt vesz.
-Khm.-köszörülte meg a torkát Peter, mire azonnal elenegedtem a peremet és elúsztam a lépcsőhöz.
Még kisegítettem Lizt a csúszós résznél, majd visszaültem a helyemre.
-Menjetek átöltözni.-terelt minket Lena az ajtó felé, hiába, neki nem lehet ellent mondani, így fáradtan elindultunk a lakásba.
Szó nélkül, a padlót bámulva haladtunk egymás mellett. Természetesen előre engedtem őt a bejáratnál, egy hálás biccentést kaptam cserébe.
Magam sem tudom, hogy történt, de egy szempillantással később ugyanúgy voltunk, mint a medencében, azzal a kis különbséggel, hogy kezem a derekán pihent.
-Mit csinálsz ?-elégedettséggel töltött el, hogy alig kapott levegőt.
Talán még van esélyem.
-Már régen meg kellett volna tennem...
-Barátnőd van.
Fájdalmasan kúsztak a tudatomba Liz szavai. A nyelvem hegyén volt, hogy nem érdekel, de megtartottam magamnak.
Zavartan megcsóváltam a fejem és a szobámba siettem. Bezártam magam mögött az ajtót, majd leültem az ágyamra. Olyan voltam, mint egy élőhalott, az arcomat a tenyerembe temettem és vártam a nagy csodát.
A csodát, amely változatlanul elmaradt.