-Jól van, hyung, elég lesz a vicceidből-fogta a hasát a nevetéstől Jimin.

-Csak még egyet-tette fel a kezét röhögve.

-Na, halljuk-mosolyogtam én is. A buszon ültünk, úton a vidámparkba. A hangulat sokkal jobb volt, mint akkor, amikor jöttünk, mivel minden taggal sikerült beszélnem néhány szót.

-Miért van fűrészpor a sarokban?-nézett ránk vissza tartott vigyorral a legidősebb.

-Mert oda tették-vont vállat Taehyung szórakozottan.

-Azért, mert oda hányt Pinocchio-kezdte el csapdosni a combját, miközben mindannyiunkból kitört a röhögés. Nem azért, mert annyira humoros lett volna, hanem mert már mindegyikünkre rájött a röhögőgörcs és akárhogy próbáltuk, nem tudtuk abba hagyni. Az egész busz tőlünk zengett, néha hátra fordult pár ember, hogy ellenőrizzék élünk e még, és hogy nem e készül valamelyikünk megfulladni, de még nekem is voltak élet jeleim, úgyhogy nem volt baj.

-Nem sokára megérkezünk-jött hátra Kwang, aki mosolyogva végig nézett rajtunk.

-Hyung-szólította meg a menedzseremet Jin, mire a férfi felé fordult.

-Igen?-vonta fel szemöldökét. Szólni akartam neki, hogy ne engedje meg a fiúnak, hogy felolvasson még egy faviccet a telefonjából, de mire észbe kaptam már elsütötte.

-Mi az, barna és árt a fogaknak?

-Passz-vont vállat.

-Tégla-vihogta el a szót Jin, amitől már én is az előttem lévő ülést fejelgettem. A mellettem ülö Hoseok már nem tudott mit kezdeni magával, hol felpattant, hol vissza ült és a tenyereibe temette az arcát, miközben folyamatosan mozogtak a vállai. Yoongi vigyorogva csóválta a fejét és az orrnyergét dörzsölte, Taehyung Jungkook-al és Jimin-nel megállás nélkül röhögött, egymás vállaira borulva, Namjoon pedig az ablaknak támasztott fejjel haldoklott.

-Ez most leszívta az összes agysejtemet-mosolygott Kwang, majd rám nézett-nehogy rosszul légy-komolyodott meg, mire bólintottam egyet és vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugtassam magam. Ugyan eddig sosem volt baj a nevetéssel, bem lehet tudni, mikor gondolja meg magát a szervezetem és szűkül össze a tüdőm golflabdányira. A fiúk kérdőn kapkodták a fejüket közöttünk, de nem kérdeztek semmit.

-Jó-bólitottam, miközben megmozgattam az álkapcsomat, hogy ellazítsam a vigyorgástól beállt izamiamat.

-Lesznek a vidámparkban mások is?-pislogott valamivel nyugodtabb állapotban Jimin.

-Nem teljesen-rázta meg a fejét a menedzserem.

-Csak mi?-lepődtem meg, mert azért egy olyan hely, elég nagy, sok minden van ott, rengeteg emberrel és elég nagy veszteség lenne nekik, ha be kellene zárniuk pár órára.

-Majd meglátjátok-mosolygott.

-Én nem szállok fel hullámvasútra-tettem fel a kezem.

-Én sem-vágta rá kapásból Jimin és Hoseok, mire Kwang elnevette magát.

-Nem is fogtok. A talajon maradtok-bólintott.

-Akkor jó-könnyebbült meg Hobi.

-Meddig leszünk?-kérdezte Yoongi.

-Fogalmam nincs-vont vállat elgondolkodva-attól függ, hogy milyen tempóban készülnek el a képek.

-Ha rajtam múlik öt perc alatt-vágta rá a fiú, amin elmosolyodtam. Valószínűleg már menne vissza, hogy aludjon egyet.

-Úgy legyen-biccentett a férfi.

A menedzseremnek igaza volt, ugyanis nagyjából tizenöt perc múlva le is parkolt a busz egy elég nagy vidámpark előtt. Leszálltunk és a bejárat előtt egy nagyobb csoportban vártuk, amíg el nem intézik a dolgokat. A jelenlévő sminkesek és fodrászok még igazgatták a fejünket, hogy jól nézzünk ki a képeken, bár úgyis mind retusálva lesz.
Fújt a szél, kicsit csípős volt az idő, én pedig szokás szerint fáztam. Nem lepődtem meg, nem kértem plusz pulcsit, hisz az sem segített volna. Csak összébb húztam magamom a szintén Pumás dzsekimet, amit hozzá teszem csak én hordtam. A fiúk nem voltak át fagyva, így ők csak egy pulcsiban ácsorogtak.

-Na-jött oda a fiúk egyik menedzsere-Három részre van osztva a park. Az A-ban vannak a hullámvasutak, minden ilyen pörgő, lebegő, dobáló cucc, amire mi nem megyünk. A B-ben vannak a körhinták, dodgemek, bódék meg az ilyen lájtosabb dolgok. A C-ben pedig mozi, valami vár, meg az egyéb kisebb dolgok-hadarta el a dolgokat a férfi. Ilyet se nagyon hallottam még, hogy három részre van osztva egy vidámpark, de ha jobban bele gondolok van benne némi logika.

-És mi hova megyünk? A D-be?-vonta fel fél szemöldökét Yoongi, amitől én majdnem elnevettem magam.

-A B-be-forgatta szemeit a férfi-ott jelenleg nem tartózkodik senki a dolgozókon kívül-mondta-indulás-mutatott a bejárat felé, mire mindenki megindult és libasorban belépkedtünk a vidámparkba. A kamerák már bent voltak, ezért mi is magunkra varázsoltuk a cuki énünket, és ámuldozva néztünk körbe. Itt még sok ember volt, és volt is, akik hülyén néztek ránk, vagy csak szimplán össze súgtak, amikor elmentek mellettünk. Sokan ismerték fel a fiúkat, de szerencsére nem túl sok ARMY akad, aki november közepén, iskolapad helyett a vidámparkban csücsül.

Megigazítottuk magunkon a ruhákat, hogy jól látszódjon a Puma logója. Mind a hét fiún fekete vagy épp fehér szerelés volt. Valami új kollekció, vagy tudom is én, de én is ugyan azt kaptam, csak nőiben, mily meglepő. A táskámat, amiben csak a telefonom, a pénztárcám, a pipám, a gyógyszerem és egy üveg víz volt, Sang elkérte, hogy véletlenül se takarja el a felsőmet semmi.

Mi nyolcan haladtunk legelől, a fotósok utánunk, a sminkesek, fodrászok és a menedzserek pedig mögöttük. Nem tudtuk, hogy merre kell menni, így hát mivel Hoseok és én voltunk a kis csapat elején, elfordultunk balra, hogy hátra arra lesz a B szárny, de Kwang ránk  szólt, hogy ne kóboroljunk el, mert nem fognak tudni össze szedni minket. Vihogva sétáltunk vissza a csoporthoz és folytattuk utunkat egyenesen.

Egy nagy vas kerítés választotta el az A és a B részleget egymástól. Besétáltunk a hatalmas kapun, majd mint akik még soha nem voltak vidámparkban szétszéledtünk, hogy minnél hamarabb ki tudjuk próbálni a dolgokat. Valóban egy árva lélek sem tartózkodott ott.
Hoseok, Taehyung és én azonnal a vattacukros bódé felé vettük az irányt, Jimin és Namjoon valami játék standhoz szaladtak, Yoongi és Jin pedig kultúrált felnőttek módjára lépkedtek oda az első sátorhoz, amit megláttak és érdekesnek találtak.

-Kwang-sétáltam oda végül menedzseremhez-ehetek egy kis vattacukrot?-mutattam a mértéket két ujjammal. A férfi nagyot sóhajtott, látszólag elgondolkodott rajta, de én ebből már tudtam, hogy nyert ügyem van, és hogy beadja a derkát.

-Legyen-biccentett, mire hatalmas mosollyal az arcomon megöleltem-de-tette fel a mutató ujját. Igen, ilyenkor mindig jön a de-Chin meg ne tudja-jelent meg egy kis görbület a szája szélén, mire nagyokat bólintva indultam vissza a fiúkhoz, akik azon gondolkodtak, hogy milyen ízesítésben kérjék a finomságot.

-Szerintem legyen vanília-nézett az ég felé Taehyung.

-Inkább eper-vágta rá Hoseok.

-Akkor már zöldalma-szállt vitába Tae. Eközben egy kamera ott ólálkodott körülöttünk, hogy amikor tud, csináljon rólunk valami képet.
Ezt a fotózást nem úgy kell elképzelni, hogy be állunk mondjuk egy stand elé, pózolunk és vigyorgunk hanem ahogy esik úgy puffan. Sétálunk, beszélgetünk, nevetünk, eszünk, iszunk, stb.

-Kérjetek kettőt-vetettem fel az ötletet és mind a ketten úgy meredtek rám, mintha azt mondtam volna, hogy gyújtsák fel a kedves bácsit, aki az édességet adja.

-Végülis-gondolkodott el Hoseok-nem hülyeség-csettintett egyet, én pedig homlokon vágtam magam.

-Igazad van Noona-mosolygott rám szélesen a kisebb, mire elnevettem magam. A fiúk a bácsihoz fordultak, Tae egy vaníliás, míg Hobi egy epres vattacukrot kért.

Én is oda léptem az idős férfihez, leolvastam a tábláról a kínálatot és választottam.

-Nekem egy zöld almás lesz-mosolyogtam-kérhetnék egy kisebb adagot?-kérdeztem rá.

-Persze-bólintott rögtön a bácsi, majd amikor a hurka pálcán össze gyűlt a vattacukor, felém nyújtotta.

-Köszönöm szépen-vettem el boldogan. Jóval kisebb adag volt, mint amit a srácok kaptak, de nem bántam. A végén még nem megyek át a havi súlykontrollon.

Tovább sétáltam a következő standhoz, miközben jóízűen falatozgattam a finomságból. Egy célba lövölde volt, amit nem nekem találtak ki, mivel nincs sok érzékem ahhoz, higy el találják bármit is. Rengeteg plüss volt kirakva, amit meg lehetett nyerni. Kisebb, nagyobb akadt egyaránt. Mindenféle állat és figura. Én pedig természetesen kiszúrtam egy macit, amibe azonnal bele szerettem. Közepes méretű, ölelgetni való barnamedve, aminek aranyos szemei voltak, és ülő helyzetben volt. Szomorkás mosollyal meredtem a plüssre, mivel tudtam, itt kell, hogy hagyjam. Rengetek macim és egyéb állatom van otthon, aminek az egyik része az ágyamon, a másik része pedig a kanapén van szét dobálva.

A következő pillanatban mellém lépett Jin, Jimin és Yoongi, akik érdeklődve figyelték a kirakatot. A legidősebb azonnal kiszúrt egy Super Marios figurát, így nyomban kért is négy labdát, hogy megszerezze magának. Chim drukkolt neki, Suga pedig csak nézelődött.

-Kérsz?-nyújtottam felé a vattacukrot. A többieket is meg kínáltam volna, de túlzottan el voltak foglalva, így nem zargattam őket.
Egy halvány mosoly kíséretében rám nézett, biccentett egy aprót, kivette kezeit a zsebéből és letépett egy darabot a finomságból, majd a szájába tette és ízlelgetni kezdte.

-Ez miért ilyen kicsi?-kérdezett rá egy idő után. Jin még mindig nagy erőbedobással próbálkozott, Jimin pedig drukkolt neki és jókat nevetett a fiún. Egy kamerás ismét jelen volt és kattintgatott párat.

Először nem tudtam, hogy mire érti Yoongi, de aztán leesett, hogy a kezemben tartott édességre.

-Nem nagyon ehetek ilyen egészségtelen cuccokat-vontam vállat, mikozben ismét felé tartottam a az említett ételt, ő pedig leszakított belőle egy kis darabot és megette.

-Vigyáznod kell az alakodra?-vonta fel szemöldökét.

-Jobban, mint az életemre-vágtam rá röhögcsélve, hisz így volt. Nagyon komolyan vették, hogy egyikünk se haladja meg a 60 kilót. Már az 56-57 is határ eset volt.
Erre már nem mondott semmit, csak vissza vezette tekintetét a még mindig küzdő fiatalokra.

-Nem játszol?-biccentett a srácok felé, mire megráztam a fejem.

-Nem. Ügyetlen vagyok és még csak véletlenül sem tudnék betalálni a lyukba a labdával-vontam vállat mosolyogva.

-Próbáltad már?-kérdezte.

-Nem, de tudom, hogy úgysem menne-legyintettem.

-Miújság van, fiatalok?-jött oda hozzánk Sang.

-Semmi-rántotta meg lazán a vállát Yoongi, majd elfordult, hogy tovább nézze a két szenvedő fiút.

-Kinéztél magadnak valamit?-kérdezte a férfi átkarolva a vállam.

-Ühüm-bólintottam-azt a macit, ott-mutattam a kirakatra, ahol ott csücsült a macikám. Tulajdonképp nekem van otthon egy Mackóm, akit semmi nem pótolhat.

-Megszerezzem neked?-vonta fel fél szemöldökét.

-Nem, dehogyis, nem kell-ráztam meg a fejemet automatikusan.

-Makacs gyerek vagy te-sóhajtott, mire vállat vona sétáltam tovább, hogy nézelődjek.

Min Yoongi valóban komoly személyiség, legalábbis ezt vettem le a viselkedéséből. Ritkán van beszédes kedvében és ha tehetné, akkor egész álló nap csak aludna.
Láttam már róla videókat és tudom, hogy van olyan énje, mint például Hoseok-nak vagy Taehyung-nak, hisz mindenkinek van, csak nem mutatja annyiszor, mint a zord külsőt. Jól áll neki, annyi szent, ráadásul a rekedtes, mély hangja csak még vonzóbbá teszi.

Amíg ezeken gondolkodtam, elsétáltam két bódé mellett is, de nem álltam meg a kukáig. Kidobtam a hurka pálcát, mivel már nem volt rajta semmi a vattacukorból, majd indultam is volna vissza, hogy jobban szemügyre vegyem a standokat, de amikor megfordultam, rám jött a roham. Hogy mitől? A füsttől.

Az egyik dolgozó pont akkor sétált el mellettem, egy szál cigivel a kezében, hogy a csikket elnyomja, majd kidobja a szemetesbe. Tudni illik, hogy az asztmás emberek, főleg az olyanok mint én, egyik legnagyobb ellensége a dohány.

Belélegeztem a füstöt és köhögni kezdtem. Az alkarommal eltakartam a  számát és az orromat, hátha sikerül megakadályoznom, hogy több jusson a tüdőmbe. El lépkedtem a kukától és a nőtől, de ekkor már mindegy volt.
A légzésem szabálytalan volt és a pipámért nyúltam, de nem volt nálam. A táskámban volt, amit oda adtam a menedzseremnek.

A földön feküdtem, hisz azt mondják ez segít csillapítani a rohamot. Hát, nem mondanám.
Már nem köhögtem, csupán tátogtam és próbáltam levegőért kapkodni.
A mellkasom majd szétrobbant, a tüdőm miniatűrre zsugorodott össze. Oldalra fordítottam a fejemet, és láttam hogy a fél csapat egy emberként indult meg felém. A menedzsereim oda rohantak és azonnal letérdeltek hozzám. Sang lekapta a hátáról a táskámat és kikotorta belőle a pipámat, én pedig be fújtam, ezzel csillapítva a rohamot.

-Tudok valamiben segíteni?-jött oda aggódva a dohányos nő, de sajnos nem segített, sőt rontott a helyzeten.  Ismét megéreztem a füstöt, és ismét köhögni kezdtem. Kwang először nem értette, hogy mitől lettem megint rosszul, ezért mivel hang nem jött ki a torkomon, eltátogtam neki azt a szót, hogy 'cigi'. Rögtön kapcsolt, felkapott menyasszony pózba és elsétált velem onnan. Letett egy padra és legyezgetni kezdett az arcom előtt.

Már jobb volt, nem éreztem azt, amit azelőtt, mielőtt be fújtam volna a spary-t, hisz ez volt a lényege, hogy enyhítse a rohamot.
Ahogy kitisztult a levegő a tüdőmben, úgy lettem én is jobban és állt vissza a normális légzésem.

A fiúk Sang társaságában ott álltak, ahonnan elhozott Kwang. Felültem és a hajamba túrva eresztettem el egy halvány mosolyt a menedzerem felé, aki viszonozta, majd nyomott egy puszit a homlokomra. Felegyenesedett, felemelte a kezét és felmutatta a hüvelyk ujját, ezzel jelezve kollégája felé, hogy minden rendben van, még élek.

Hi everyone!^^ itt a folytatás^^ hamarosan beindulnak a dolgok, ne haragudjatok, ha unalmasak voltak s részek, de valahogy be kell indítani :c
Remelem tetszett ^^ további szép estét/napot! ^^
~Zsuni~
♡