A cégnél most nagy a fennforgás, új fotóst keresnek SungWon helyére, így sok olyan ember mászkál az épületben, akit még életemben nem láttam. Nagy részüknek mondjuk felcsillan a szeme, ha meglátnak a folyosón, és serényen köszönnek, valószínűleg, mivel ismernek.

Yoongi-val azóta nem beszéltem, mióta ott aludtam nála, és furcsán viselkedett. Eltelt két nap, és még mindig nem jelentkezett. Tegnap írtam neki, de nem válaszolt, amiért kezdtem egy kissé aggódni, annak ellenére is, hogy tudtam, így a turné előtt pár nappal biztos sok dolga van.

_____________

Mackót kivittem egy nagy sétára, aminek nagyon örült. Szaladt egy nagyot az egyik parkban a kis játékával a szájában, és amikor úgy gondolta, hogy elég volt, leülve előttem jelezte is ezt nekem.

Épp a puha bundáját fésültem és ápoltam már az otthonom melegében, amikor csenegettek. Felpattantam, és csak remélni mertem, hogy a barátom fog az ajtóban állni. Szerencésmre igazam is lett, ugyanis amikor kinyitottam az ajtót szembe találtam magam egy maszkos-napszemüveges-sapkás Yoongi-val. Mosolyogva beengedtem, majd amikor minden felesleges dolgot eltávolított magáról, egy szoros ölelésbe vontam, miközben beszívtam finom illatát, ami most is körbe lengte. 

- Sok a dolgotok? - kérdeztem tőle, miután mind a ketten leültünk a kanapéra. Mackó a pillecukrom ölébe hajtotta a fejét, aki simogatni kezdte.

- Ja - bólintott a férfi - Van bőven - sóhajtott egyet.

- Sajnálom - simítottam meg szomorkásan a tarkóját, majd beletúrtam buha tincsiebe. 

- Majd vége lesz, ha a turné is befejeződik - hozta fel a témát, amit hiába akartam, nem tudtunk elkerülni. Összeszorult szívvel pásztáztam arcát, ami ugyanolyan érzelmeket fejezett ki, mint pár nappal ezelőtt. Szomorú volt, és kedvtelen. Őszintén kezdtem érte aggódni, és nem értettem, hogy mitől lombozódott le ennyire.

- Yoongi mi a baj? - hagytam inkább figyelmen kívül előző mondatát. Ideges voltam, és mindenképp ki akartam belőle húzni, most már nem tudtam megállni. 

- Dong Yi-vel minden fasza? Nem marakodtok? - terelte direkt a témát, ami rohadtul felcseszett.

- Ne háríts! - szóltam rá - Mellesleg már meséltem - közöltem vele, azt, hogy már mondtam neki, hogy viszonylag el vagyunk, csak nem figyelt rám a kocsiban - Tudod, hogy bármit elmondhatsz - kulcsoltam rá kezemet a combján pihenő jobbjára.

- Tudom - bólintott folyamatosan az előtte lévő kis asztalt bámulva, csak, hogy ne kelljen a szemembe néznie. 

Hirtelen felpattant, ezzel elengedve a kezemet, és arrébb lökve Mackót is. Egy ideig fel s alá járkált, majd megállt és idegesen megdörzsölte az arcát.

- Nem tudom, hogy hogy mondjam ezt úgy, hogy ne maradjon nyoma - kezdett bele, továbbra is inkább a plafont vizsgálva tekintetével.

- Csak mondd ki - vágtam rá gondolkodás nélkül, mert ugyan nem akartam, én már akkor sejtettem, hogy miről van szó. 

- MinJi, én elmegyek - vezette fel így, miközben végre mélyen szemeimbe nézett - Több, mint öt hónapra - magyarázta tovább - Ez így nem fog működni - mutatott kettőnkre egy fokkal halkabban.

- Honnan veszed, amíg meg nem próbáljuk? - vontam fel szemöldököm kérdőn.

- Tudom, hogy nem menne - rázta meg a fejét, még mindig a tv előtt állva.

- Szerinted nem bírná ki a kapcsolatunk? - csóváltam a fejem hitetlenül.

- Nem lesz időm semmire - emelte fel a hangját egy kicsit - Néha enni alig tudunk ilyenkor, nem hogy telefonálni. Ráadásul másik kontinens, folyamatosan más országok, városok. Nem tudom ezt így csinálni - tárta szét karjait tehetetlenül. 

- Nem baj, ha nem tudunk beszélni. Majd üzenetet küldünk, és...

- Nem érted, hogy nem? - szakított félbe ingerülten, én pedig meglepődve néztem rá - Nem fog menni - túrt hajába, hogy valahogy levezesse feszültségét.

- Azért nem, mert nem akarod - húztam fel magam elé lábaimat, miközben próbáltam úgy pislogni, hogy a könnycsatornámból útnak indult sós cseppek ne törjenek ki.

- Tényleg nem akarom - bólintott egyet, nekem pedig azt hiszem itt tört össze a szívem. Lehajtottam a fejem a térdemre, vettem egy levegőt és már nem próbáltam meg visszafogni a sírást.

- Akkor miért vagy még itt? - kérdeztem tőle kissé erőszakosan, miközben a karommal az ajtó felé mutattam.

Yoongi arca megenyhült és közelebb lépett egy lépést.

- Neked akarok jót - csóválta a fejét szomorúan.

- Ha tényleg nekem akarnál jót, akkor nem szakítanánk - szipogtam egyet. 

- Kicsim - jött még közelebb, de elfordítottam a fejem, ezzel jelezve, hogy nem akarom, hogy hozzám érjen.

- Ne becézgess - csóváltam a fejem halkan, szinte suttogva.

- MinJi - sóhajtott egyet fáradtan.

- Csak menj el - vontam vállat alig hallhatóan.

- Nem akarok így elválni - rázta meg a fejét.

- Nem érdekel - vágtam rá még mindig vigyázva, hogy előtte ne boruljak ki nagyon.

Yoongi egy ideig némán nézett, majd ismét beletúrt hajába, és tehetetlenül szét tárta kezeit.

- Vigyázz magadra - suttogta, majd egy pár pillanat habozás után fogta, és elindult a kijárat felé. Nem néztem utána, nem mondtam semmit, csak mereven bámultam magam elé. 

Hallottam, hogy becsukódik az ajtó, és az ablakon kinézve láttam, ahogy elhajt a fekete kocsijával. 

Zokogva terültem el a földön és kezdtem el püfölni a hideg csempét. Mackó oda sietett hozzám és fejét a kezem alá téve akadályozta meg tevékenységemet. 
Egyszer már padlón voltam Yoongi miatt, amikor azt hitte, hogy megcsalom, most pedig jöhet a második menet, de valószínűleg ennek nem lesz vége. Nem fog visszajönni három nap múlva, hogy bocsánatot kérjen, és, hogy elmondja, hogy még mindig szeret, mert nem sokára már egy másik kontinensen lesz. Nem fog hívni, vagy írni, mert ismerem; makacs, és tartja magát a szavához. Nem fog keresni, nem fogja megkérdezni, hogy mi van velem, nem fog ezzel foglalkozni, hisz megmondta; nem lesz ideje.
És én ezt tényleg megpróbáltam tiszteletben tartani. Elfogadni a döntését, és hagyni, hogy tegye, amit tennie kell, mert egy részről megértettem. Idol, rohadt nehéz dolga van, és ezt a legelején is mind a ketten nagyon jól tudtuk. Más részről pedig tényleg nem tudom felfogni, hogy miért kellett ennek így történnie. Tudom, hogy kevés lesz az ideje, én is hasonló cipőben járok, de nem akartam elhinni, hogy ne lenne egy másik megoldás. Kivitelezhető lett volna, de Ő nem akarta, és ezt akármilyen nehéz, el kell fogadnom, és megpróbálni ezzel együtt élni.

Na de ez hogy fog menni? Yoongi az, aki teljes mértékben elrabolta a szívemet, beférkőzött a lelkembe, a fejembe és soha nem fogom onnan kiengedni. Nem leszek rá képes, hogy életem férfiját, életem szerelmét csak úgy, egy legyintéssel tova eresszem. Nem, ezt soha nem fogom tudni megtenni. Teljesen bele szerettem, és úgy belém égett, hogy örökre nyoma marad.

De ez van... Nem? Meg kell tanulnom együtt élni a gondolattal, hogy ennek vége, ő már nem akar ebben a kapcsolatban tovább küzdeni, így nekem is meg kell próbálnom így gondolkodni. 
A lényeg, hogy boldog legyen. Ez e legfontosabb. És ha már nem találja meg mellettem az örömöt, akkor nem foghatom vissza. El kell engednem. Hagynom kell, hogy azt tegye, amire a szíve igazán vágyik.

Én meg majd jól leszek. Mindig felkelek. Nehéz. Kurvára nehéz. Sőt, szinte lehetetlen, de nem én vagyok az egyetlen ember ezen a bolygón, akinek összetört a szíve. 
Majd szépen begyógyul a seb, amit a szilánkok okoztak a lelkemben, és majd tovább lépek. Az idő segít... Legalábbis remélem. 

__________

Hi everyone! ^^ siettem nagyon a folytatással. Néhányan el találtátok, hogy mi lesz a folytatásban. A továbbiakról viszont nem árulok el semmit :3

Néztézek a BangBangCon-t? *-* hogy tetszett?
Én végig néztem és egy csomót bőgtem :'D
Egyszerűen annyira büszke vagyok rájuk, amiért ilyen messzire és ilyen sokra vitték. A nulláról építették fel magukat. Hálás vagyok nekik sok mindenért, nagyon sok mindenben segítettek nekem (is).

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra! Luv<3

~Zsuni~