Fél hétkor magától kipattant a szemem, pedig tudtam volna még bőven aludni, főleg, hogy tegnap negyed tizenegy környékén tértem nyugovóra.
Felültem az ágyban, török ülésbe húztam a lábaimat és megdörzsöltem az arcom. Mackó felugrott mellém és lefeküdt az ölembe. Ezzel csak annyi baj volt, hogy súlyos kutya, így rövid idő után elzsibbadtak a lábaim. Arrébb lökdöstem, bele bújtam a mamuszomba és a konyhába csoszogtam. Tettem tápot a tálkájába én pedig helyet foglaltam a konyhapultnál és megittam egy pohár vizet.

Nyolcig még bőven volt időm, így nem siettem. Arcot és fogat mostam, loboncomat pedig kifésültem. Örök rejtély marad, hogy mégis kitől örököltem ezt a kombinációt. Enyhén szeplős vagyok, a hajam természetes vörös színben pompázik. A bal szemem félig kék, félig pedig zöld, a jobb íriszem pedig teljesen kék színű. Mind ezekhez pedig tegyük hozzá, hogy koreai vagyok. Furcsa, mi? Kisebb koromban is mindig rémülten néztek rám az emberek. Nem tudták miféle lény vagyok, amit meg is értek. Sosem tartottam magam különlegesnek, vagy szépnek. Próbálkoztam a színes kontaktlencsével, de érzékeny a szemem, így nem tudtam hordani. Apa, a barátnőm és a menedzsereim sosem értették, hogy miért nem vagyok megelégedve magammal, hisz sok mindenki akar kinézni úgy, mint én. Nos, jöhetnek a jelentkezők, én ugyanis nagyon szívesen cserélnék.

Egy fekete farmer, egy fehér kapucnis pulcsi, a dzsekim és egy fekete magas szárú Converse. Lehet, hogy sokan gondolják úgy, hogy túlzásba viszem, én minden esetre biztosra megyek és jól felöltözök. Nem kockáztatok meg még egy megfázást.

-Ki mész, Nagyfiú?-biccentettem félre a fejem, ahogy a kutyámra néztem.
Választ azt ugyan nem kaptam, de nem is vártam. Kinyitottam az ajtót, de ugyanúgy ült a fenekén. Ebből azt szűrtem le, hogy maradni szeretne.
Jó döntés, elvégre nekem nincs sok kedvem november kellős közepén kint lábatlankodni.

Bezártam az ajtót és a kaput is, majd a kulcs csomót a táskám aljára süllyesztettem. A járdán ácsorogtam és vártam a fuvart, ami perceken belül meg is érkezett. Oda lépkedtem a kis buszhoz, illedelmesen köszöntem mindenkinek és még meg is hajoltam, majd végre beültem.

-Álmosnak tűnsz-nézett rám szórakozottan Kwang, mire felé fordítottam a fejemet és egy gyilkos pillantással ajándékoztam meg.

-Aludtál egyáltalán?

-Igen-biccentettem, majd lehunyva szemeimet hátra döntöttem a fejemet-a banda is ott lesz?-kérdeztem terelve a témát.

-Legjobb tudomásom szerint ott-bólintott Sang.

-Remélem nagy termet foglaltatok le.

-A legnagyobbat-biccentett Kwang.

-És el fogunk férni?

-El.

-Akkor jó-vontam vállat.

Kíváncsi vagyok már rájuk élőben is. Sokat hallottam már a Bangtan fiúkról és érdekel, hogy hogy viselkednek kamerák nélkül. Vajon jól ki jövök majd velük az alatt az idő alatt, amíg dolgozunk? Lesznek nézeteltéréseink, vagy minden gördülékenyen fog menni? Az összes taggal sikerül együtt működni?

Nagyot sóhajtottam, majd Kwang-ra vezettem a tekintetemet, aki finoman meglökte a vállam.

-Csinálj egy képet, írj felé valami szépet és nyomd fel az oldalaidra-mosolygott.

-Jó-vettem elő a telefonomat. Az Iphone-nal vagyok leszerződve, így mindig a legújabb telefonjukat kapom meg használatra.
Kicsit meg igazítottam a hajamat, lehunytam a jobb szememet, a ballal pedig a kamerába néztem. Szabad kezemmel megtámasztottam a fejemet, kihúztam magam és egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra. Lőttem pár képet, és amelyik a elnyerte a tetszésemet, feltöltöttem a Facebook-ra, Twitter-re és Instagram-ra is.  Csak ennyit írtam a kép felé: "Úton a céghez. Találjátok ki, hogy kivel fogok együtt dolgozni a jövőben".

Eltettem a készüléket és ismét az utcán hömpölygő ember tömegre koncentráltam. A buszban halkan ment a zene, valami lány banda énekelt. Még mindenki faradt volt, hisz csak tegnap értünk haza egy hosszú útról. Volt aki aludt, vagy csak úgy mint én, kifelé bámult az ablakon.

Élesen be szívtam a levegőt, de kifújni már csak szaggatottan tudtam. A jobb kezem ismét remegni kezdett, a szívem pedig hevesebb tempóra váltott. Elő kerestem a táskámból a pipámat. Felráztam, és éreztem, hogy már minimum a felét elhasználtam. Alig észrevehetően megráztam a fejemet, majd be fújtam egy pumpányit. Egy meg volt. Legfeljebb még háromszor ismételhetem meg a nap folyamán.

A kis busz behajtott az elkerített parkolóba, ami a cégnél dolgozóknak van fenn tartva, mi pedig ki szálltunk. A hűvös szellő csípte az arcom, így össze szorított szemekkel húztam fel az orromig a sálamat, abban reménykedve, hogy nem kaptam arc üreg gyulladást.

A hátsó ajtón kettőt kopogtatott Kwang, mire az kinyílt. Egy kigyúrt pasas engedett be minket. Meghajoltam, mert azért még is csak egy alkalmazott a cégnél, ahol én is dolgozom.
Amikor először itt jártam azt hittem, hogy ez az épület több vállalatnak is a székháza, de tévedtem. Ez csak egy cégnek a tulajdona.

Levettem a kabátomat és a sálamat is, mivel itt már kellemes idő volt. Legnagyobb örömömre itt október beköszöntével mindig bekapcsolták a fűtést.

A recepcióhoz érve köszöntünk a két lánynak, akik hatalmas mosollyal arcukon hajoltak meg, pedig a cég feje még csak a közelben sem volt. Magamban jót szórakoztam rajtuk, hisz még újak voltak és így lettek betanítva; köszönjenek mindenkinek és kérdezzek meg, hogy miben segíthetnek.

Már a liftben voltunk, amikor megcsörrent a telefonom. Bele túrtam hullámos hajamba, majd a készüléken elhúzva a zöld gombot a fülemhez emeltem azt.

-Igen?-szóltam bele.

-Mi az, hogy nekem nem szóltál tegnap, hogy itthon vagy?-hallottam meg a legjobb barátnőm hangját, mire halkan elnevettem magam. Szóval azóta beszélt apámmal.

-Ma akartalak hívni-csóváltam a fejemet.

-Legközelebb már akkor hívj amikor leszálltál a gépről.

-Jó-röhögtem el magam.

-Egyébként milyen volt?-kérdezte lágy hangon.

-Szép. De úgy is mesélek majd-legyintettem.

-Még szép.

-Kapsz majd egy kis ajit is.

-Mondtam, hogy nem kell semmi-akadt ki.

-Ez csak egy kis apróság, ne aggódj.

-Mindig ezt mondod. Aztán be állítasz egy méreg drága holmival.

-Ez nem igaz-nevettem folyamatosan.

-De!-szállt vitába.

-Mennem kell. Majd beszélünk. Vigyázz magadra-kezdtem búcsúzkodni, mivel a lift megállt a negyediken.

-Jó-sóhajtott-te is.

-Meglesz. Szia-köszöntem el.

-Szia Vöröske-bontotta a vonalat.

A jobb kezem még mindig remegett, amit nem értettem, hisz már egyenletes volt a légzésem. Nem voltam ideges, ugyan miért lettem volna? Csak hét srác.

Kwang és Sang, akik a kis csapatot vezették, megtorpantak a folyosó végén egy fehér ajtó előtt, tekintetüket a mellette lévő mini tabletre vezették, amin látható volt, hogy tartózkodik e valaki jelenleg a teremben, hogy ki foglalta le és meddig.

Leültem egy számomra tetszőleges helyre, a táskámat magam mellé a földre tettem, hogy kéznél legyen. A kabátom a sálam társaságában a fogason pihent, jópár dzseki mellett.

Összesen tizenhatan voltunk jelenleg a helyiségben, a Puma és a Big Hit vezetősége, illetve a Bangtan fiúk nélkül. A mi fejesünk nem sokkal utánunk toppant be. Egy negyvenes éveiben járó pasas, aki nem szereti, ha bármi más megszólítást használunk a Chin-en kívül. Nincs oda a magázásért, ezért elvárja, hogy tegezzük.

-Na és-szólalt meg hirtelen Chin bácsi-hogy megy a sorod MinJi, drága?-dőlt előrébb a székén, hogy lásson engem.

-Jól, köszönöm-válaszoltam a tőlem telhető legudvariasabban.

-Milyen volt Németország?

-Nagyon szép-biccentettem.

-Ennek örülök-tette szívére kezét, majd a menedzsereimre nézett.

-Kwang, szívem-szólította meg, miközben vállára tette egyik kezét-ugye nincs semmi baj a lánykával?-halkult el egy kicsit felém biccentve. Remélem tudja, hogy én is hallottam.

-Nincs. Egy angyal ez a leányzó-nyomatékosította mondani valóját a férfi azzal, hogy megnyomta az angyal szót. A leányzó szó hallatán beharaptam az alsó ajkamat, mert majdnem elnevettem magam. Ez most komoly?

-Akkor meg nyugodtam-vette vissza kezét Chin. Hét év alatt még nem sikerült rájönnöm, hogy ez a pali meleg e vagy sem, de van egy sanda gyanúm, hogy nem a nők felé kacsintgat.

Amikor Mr Tegezzetekmertezfiatalít elfordult, hogy mást csesztessen, meglöktem Kwang karját.

-Hallod, ez mi volt?-kérdeztem még mindig vissza fojtott vigyorral.

-Kíváncsi voltam, hogy ha én is úgy beszélek, mint ő, vajon észre veszi e. De nem. Ez a csávó reménytelen-csóválta fejét, én pedig nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés. Mindenki rám nézett, én viszont nem tudtam abba hagyni, így a másik menedzseremhez fordultam és a vállába fúrtam a fejem.

Szerencsém van, ugyanis a legtöbb asztmásnál a nevetés is válthat ki rohamokat, én viszont még nem tapasztaltam. Ennek ellenére azért próbálok vigyázni, nehogy meg gondolja magát a szervezetem és  megajándékozzon eggyel.

Pontban kilenckor hármat kopogtak az ajtón. Mindnyájan elhalkultunk és oda kaptuk a fejünket.

-Jöjjetek csak be-kiáltotta el magát Chin. Említettem már, hogy ő sem hajlandó tegezni senkit?

Fel álltunk, hogy udvariasan köszöntsük az érkezőket. Meghajoltam és egy "Jó napot"-tal le is tudtam az egészet.
A Bangtan fiúk jöttek be elsőre, utánuk pedig a többi ember.

-Foglaljatok csak helyet-mutatott a szabad székekre a főnököm, amik a másik oldalon voltak, velem szemben. Nagy és hosszú asztal volt, így mindenki kényelmesen elfért.

Szégyentelenül mértem végig mindegyik tagot, tetőtől talpig. Magasak voltak, helyesek és eszméletlen dögösek. Jól állt nekik még a levegő vétel is, ez tény. Nem hiába olvadt el értük a fél világ. Aranyosnak tűntek, ahogy mindenkinek köszöntek, visszafogottak és szerények voltak. Na de én sem a vezetőség előtt fogok illegális dolgokat művelni, úgyhogy még akármi kisülhet a későbbiekben.

-Köszöntelek benneteket-állt az asztal széléhez Mr Tegeződjünk-gyorsan bemutatkoznék, hisz vannak még akik nem ismernek-ez a pasas túl van pörögve-Chin vagyok, a cég igazgatója-ez aztán gyors volt-örülök, hogy végre meg kezdhetjük a közös munkát a Big Hit Entertainment-el, illetve folytathatjuk a Pumával.

-Mi köszönjük a lehetőséget-mosolygott a Big Hit feje. Ez legalább normális.

-Jajj, ugyan már-legyintett Chin-oh-kapott a fejéhez-had mutassam be a Big Hit igazgatóját, Bang Si Hyuk-ot.

A férfi felemelkedett, röviden és gyorsan meghajolt, majd vissza ült.

-A Puma igazgatóját gondolom már mindenki ismeri-mutatott egy férfira, mire a legtöbben bólintottak.

Chin egy negyed órán keresztül mondta a magáét, én pedig már majdnem elaludtam, amikor is rólam kezdett hadobálni.

-Ott közepén, a vörös hullámokkal rendelkező leányka, MinJi. Tehetséges, szerény és egy angyal-tette szívére kezét. A két menedzserem egyszerre pillantott rám. Ha valaki, akkor ők nagyon is jól tudták, hogy én minden vagyok, csak nem szerény, főleg nem egy áldott jó kislány. Chin élt Kwang szavaival, hisz ő mondta, hogy angyal vagyok.
Na de maradjunk annyiban, hogy cuki vagyok.

Nagyjából két óra volt a megbeszélés. A Bangtan fiúkat is bemutatta Si Hyuk bácsi. Rendesen viselkedtek végig, néha megesett, hogy sugdolóztak valamit, de nem csináltak semmi rosszat. Jó kisfiúk voltak.

Mindent megbeszéltünk, a szerződést is alá írtuk. Az ajtó előtt álltam, mindenki ott hagyott, elmentek papírokat intézni, meg dumálni.

A táskámat a vállamra kapva indultam el a lifthez. A folyosón már nem volt senki, pedig szivesen beszélgettem volna a srácokkal.

A telefonom ismét megcsörrent. Most azonban apa neve villogott a képernyőn.

-Szia apu-vettem fel mosolyogva.

-Hogy vagy Kincsem?-szólt bele jókedvűen.

-Jól. Most végeztem. Haza ugrom, utána megyek át hozzád.

-Rendben. Rendelek kaját addigra. Vagy menjünk el ebédelni valahova?-kérdezősködött. Közben én leértem a parkolóba, ahol még ott volt a Bangtam fiúk busza, és harman előtte ácsorogtak.

-Nekem mindegy. Amelyik jól esik-vontam vállat.

-El is mehetünk ha gondolod.

-Szerintem maradjunk a házban. Én ma már nem tervezek sehova menni. Hideg van-dugtam zsebre szabad kezem.

-Akkor rendelek. Valami kívánság?

-Nincs. Oh, apu-jutott hírtelen eszembe-ma víz napon vagyok-húztam el a számat.

-Jó, akkor te iszol vizet én meg eszek valami tartalmas kaját-nevette el magát.

-Ez most komoly?-vigyorogtam én is.

-Csak vicceltem.

-Haha-forgattam szemeimet.

-Várlak. Vigyázz magadra.

-Rendben. Szia-tettem le a telefont.
Volt egy nem fogadott hívásom, de a szám ismeretlen volt, így eszem ágában sem volt, hogy vissza hívjam. Ha akar, úgy is keres még.

Eltettem a telefonomat és indultam volna a kis busz felé, de pont akkor toppant elém három Bangtan tag.

-Sziasztok-mosolyogtam rájuk.

-Szia-köszöntek kórusban.

-Sokkal szebb a szemed így, élőben, mint a képeken-bámulta folyamatosan íriszeimet Hoseok.

-Köszönöm, Hobi.

-Tudja a nevem-nézett döbbenten társaira, mire elnevettem magam.

-Ismersz minket?-nézett rám kedvesen Jungkook.

-Persze-bólintottam-ki nem?-vontam vállat.

-Na de azért te sem panaszkodhatsz-biccentett Jimin.

-Ja. Nincs olyan ember, aki ne hallott volna még rólad-bólogatott Jungkook.

-Biztos akad-nevettem el magam.

-Megölelhetlek?-kérdezte hirtelen Hoseok.

-Meg-tártam szét a karomat, mire gondolkodás nélkül elfogadta és körém zárta karjait.

-De pici vagy-szólalt meg egy idő után.

-Ki kérem magamnak-háborodtam fel.

-Jé, tényleg-jött közelebb Kook is, hogy megnézze mennyi a különbség köztünk.

-Nem igaz-toltam el magamtól finoman Hobit.

-Mondjuk majdnem akkora vagy, mint Jiminie-mutatott társára Jungkook.

-Ki kérem magamnak-tette fel kezét az említett, utánozva engem.

-Nem is vagyok olyan alacsony. Ti nőttetek túl nagyra-húztam össze résnyire szemeimet.

-Így van-bólintott Hoseok.

-Ő is megmondja.

-Azért mondta azt, mert te is azt mondtad- legyintett Kook.

-Nem baj-nevettem el magam-hol vannak a többiek?-néztem szét, mert nem láttam őket.

-Bent maradtak, mi meg kijöttünk, mert meg akartunk várni téged-vont vállát Jimin.

-Awh-tettem a szívemre a kezem. Úgy éreztem magam, mint Chin. Ő is mindig ezt csinálja.

-Milyen volt Németországban?-kérdezte mosolyogva Hoseok.

-Honnan tudod, hogy ott voltam?-lepődtem meg.

-Követi az összes oldalad-vont vállat Jimin.

-Aranyos vagy-néztem a fiúra, akinek a szája azonnal egy hatalmas mosolyra húzódott, kivillantva tökéletesen fehér fogait. A következő pillanatban ugrott egyet és elszaladt, belőlem meg kitört a röhögés.

-Egyébként-túrt bele hajába Jimin. Túl dögös volt. Én ezt nem bírom-én is követem az oldalaidat.

-Én is-vágta rá kapásból Jungkook.

-És most azt várjatok, hogy bókoljak?

-Hááát-vigyorgott Jimin.

-Ti is el rohantok, ha olyat mondok, mint Hobinak?-mosolyodtam el.

-Nem-rázta meg a fejét a legkisebb.

-Biztos?

-Tuti.

-Akkor most mondjak nektek is valamit?-vontam fel fél szemöldököm, mire egymásra néztek, majd újra rám és bólogatni kezdtek.

-Hmm-gondolkodtam el-nem mondok semmit-vigyorogtam.

-De ez így nem ér-durciztak be.

-Hobi hyung-ra azt mondtad, hogy aranyos. Akkor mi nem vagyunk azok?-biggyesztette le alsó ajkát Jimin.

-Nem mondtam, hogy nem vagytok azok-ráztam meg a fejemet.

-Akkor azok vagyunk?-kérdezte vidáman Jungkook.

-Érdemeljétek ki, hogy rátok is mondjak valami szépet. Nem szoktam csak úgy dobálózni a szavakkal. Hoseok-ra azért mondtam, azt, hogy aranyos, mert tényleg az. Titeket más szóval lehetne illetni-mosolyogtam folyamatosan és tudtam, hogy nyert ügyem van. A maknae elpirult és nem tudta hova nézzen, Jimin pedig vigyorgott, mint a vadalma.

A következő pillanatban ki vágódott a hátsó ajtó, kiözönlöttek rajta az emberek, a maradék Bangtam taggal együtt.

-MinJi, indulunk-biccentett gondterhelten a kis busz felé Sang.

-Mennem kell. Majd találkozunk. Várom már, hogy együtt dolgozzunk. Sziasztok-intettem egyet.

-Szia-mosolyogtak.

Beültem a szokott helyemre, az ablak mellé, és azt néztem, ahogy a fiúk fel szállnak a buszra. Jimin, Hoseok és Jungkook hevesen integetett nekem, amit mosolyogva viszonoztam.
Kedvesek, és szimpatikusak. A további négy taggal viszont még nem találkoztam, rájuk továbbra is kíváncsi vagyok.

Természetesen tudom kik ők, láttam már őket műsorokban és díjátadókon, de az nem ugyan az. Én sem adom teljesen önmagam a nagyvilágnak.

Hi everyone! ^^
Itt a második rész ^^ remélem tetszett. Kicsit hosszú lett, remélem nem gond és így is olvasható.
További szép napot^^
~Zsuni~