A telefonom kijelzőjén az asztma dokim neve villogott, ami közel sem volt jó jel. Ha engem hívott, akkor valami olyat akart mondani, amiről nekem is tudnom kell.

Próbáltam nem rosszra gondolni, de nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, mely szerint valami baj van.

-Igen?-emeltem a fülemhez.

-Szervusz MinJi-köszönt nekem doktornő.

-Jó napot-nyeltem nagyot.

-Hogy vagy mostanság?-kérdezte.

-Meg vagyok.

-Megjöttek az eredmények, ne haragudj, hogy ilyen sokat kellett várnod-kért bocsánatot.

-Semmi probléma. Gondolom nem a legjobbak-hunytam le szemeimet.

-Jól gondolod. Nem sok az eltérés, de jobbnak látom, ha a végére járunk.

-Ezt hogy érti?-ráncoltam szemöldököm.

-Új gyógyszert kapsz majd és a pipát is lecseréljük egy erősebbre. Legalább egy hétig bent szeretnélek tartani, hogy megnézzük hogyan reagál rá a szervezeted. Ha bármilyen elváltozást, mellékhatást észlelünk, vissza állunk-magyarázta.

-De már próbáltunk erősebb gyógyszereket és nem vált be-vontam vállat reménytelenül.

-Valóban, de ez teljesen más. Tudod, hogy mindig is hittem benne, hogy majd egyszer teljesen meg gyógyulsz-hangja kedves és biztató volt, mint mindig.

-Igen-bólintottam.

-Már megbeszéltem a főnököddel, hogy mikor jössz be. Én mondjuk örültem volna, ha már holnap be fekszel, de természetesen nincs gond, ha később jössz.

-Rendben-biccentettem.

-Ne aggódj. Tudod, hogy addig fogok küzdeni, amíg teljesen fel nem épülsz-mondta határozottan.

-Igen tudom, bár én kevés esélyt látok rá-piszkáltam a hajamat.

-Kettőnk közül melyikünk az orvos, kisasszony?-mondta játékosan, mire felnevettem.

-Ön-mosolyogtam.

-Na hát akkor meg. Ezt majd eldöntöm én.

-Úgy is csak azért mondja, hogy fel vidítson. Ön is tudja, hogy én már így maradok-halkultam el.

-Ha gyógyíthatatlan lennél, szerinted hozzám kerültél volna? Lepasszoltak volna az alaksorba és odáig fajult volna a dolog, hogy lélegeztetőgépen kellett volna élned. Itt tartasz? Nem. Nem vagy végső stádiumban, mert ezt még idejében megelőztük. Még meg tudlak menteni.

Szavai áramütésként hatottak rám. Sokszor mondta már, hogy még van esélyem, de nem nagyon akartam elhinni. Most is van bennem némi kétség, de igaza van. Nem vagyok lélegeztető gépen.

-Köszönöm-mosolyogtam hálásan, bár ő ezt nem láthatta.

-Majd akkor köszönd, ha a rohamaid száma lecsökkent napi egyre. Akkor már egyenes út vezet a gyógyulás felé. Lassú, de biztos.

-Rendben-bólintottam.

-Hamarosan találkozunk. Szedd a bogyókat és ne stresszelj.

-Úgy lesz. Viszont hallásra-nyomtam ki.

Egyszerre voltam boldog és iszonyatosan szomorú.
Doktornő szavai hatással voltak rám, ám orvos létére, nem azt fogja egy beteg fejéhez vágni, hogy idő előtt meghalsz egy rohamban, hanem, hogy kigyógyulsz. De másrészről pedig igaza van. Nem vagyok menthetetlen.

A rossz viszont az, hogy már teszteltünk többféle gyógyszert is és egyiket sem bírtam, csak azt, amit most szedek, ez pedig nem erős hatóanyagú. Nem hiszem, hogy az új gyógyszert csípni fogja a szervezetem, de egy próbát megér.

A gyógyulás az én szememben mindig is egyenlő volt a lehetetlennel. Sosem tudtam úgy játszani, mint a kicsik, futkározni, fogócskázni. Mindig ültem, sosem hívtak sehova, mert tudták, úgysem bírom. A testnevelés órákon én vagy haza mentem, vagy a torna terem szélén pihengettem, att figyelve, hogy a többiek mit csinálnak.

Mindig is érdekelt a sport, de 24 éves koromra sem próbáltam még ki egyiket sem. A kosár tűnt a legjobbnak. Sokat néztem a tévében is a versenyeket és mindig ámulattal figyeltem a játékosokat.

És ez még nem minden. A szeretkezés számomra kizárt dolog. Próbáltam, kétszer is, de kínszenvedés volt a partneremnek és nekem is. Két gyógyszer és három pipa fújás kellett ahhoz, hogy ne fulladjak meg.
Ciki vagy nem, ez van.

—————

A nap további részében nem csináltam semmit, csak pihentem és bámultam ki a fejemből. Gondolkodtam a dolgokon, amik eszembe jutottak. A betegségemen, apun, anyun, Yoongi-n, a fiúkon, a jövőn.

Hogyan tudnám aput észhez téríteni? Vágjam fejbe egy szívlapáttal, vagy mi? Máshogy nem igen látná be, hogy Hee-nek nem ő kell, hanem valami más. Még nem jöttem rá, hogy mire pályázik az a nő, de örülnék neki, ha meggondolná magát és elhagyná aput. Tudom, tudom. Önző vagyok, amiért csak erre tudok gondolni, de én apa érdekeit nézem. Nem lesz jobb, ha vele marad. Még az előző nője is jobb volt, mint ez. Az legalább tudott főzni és nem úgy nézett ki, mint egy elő Barbie baba.

Anya pedig elég gyakran jár a fejemben. Szinte minden nap eszembe jut. Mindig is szerettem, hiába nem viszonozta. Nagyon fájt, amikor elment, de annál is jobban haragudtam rá. Amióta kilépett az ajtón nem hallottam róla.  Nem keresett, nem jött vissza. Semmi életjelet nem mutatott. Valószínűleg rég elfelejtett és valami pénzes pasival tölti mindennapjait a Bahamákon.

Yoongi. Az a srác teljesen elveszi az eszemet. Ő játszik velem, pedig normál esetben az az én szerepem. Szeretek kötözködni a fiúkkal, adni a nehezen kaphatót, csak mert jó nézni, ahogy próbálkoznak.
Na de Suga. Valljuk be... Első ránézésre nem olyan típusnak tűnik, aki hosszútávú kapcsolatra vágyik. Nem tudok semmit a nő ügyeiről, de szerintem azért viselkedik velem úgy, ahogy, mert ágyba akar vinni. Ha pedig nem, akkor csak szimplán húzza az agyam, mert szereti ezt csinálni.
Én viszont nem tudom mit érzek. Semmit. Csak simán megbolondít, úgy, ahogy több millió lányt is. Hiszen ehhez ért, nem? Hogy egy pillantásával padlóra küldjön mindenkit.

A fiúkat mind imádom. Nagyon aranyosak és remélem, hogy a közös munka után is találkozunk majd. Olyanok lettek, mint az öcséim és bátyaim.

A jövőm pedig rejtély, fogalmam sincs, hogy mit tartogat számomra, de kinek van? Aki tudja, hogy mi fog történni holnap délután 2:37-kor, az kérem közölje velem, szeretnék előre felkészülni.
Meg marad a munkám, vagy kirúgnak mondjuk egy durvább verekedés miatt Dong Yi-val? Ha maradok, akkor el jutok valaha is Franciaországba, a kifutóra?
Apa alkoholista lesz és Afrikába költözik Hee-vel, vagy elhagyja és leszokik az italról?
Anyát viszont látom valaha, vagy örökké felszívódott?
Yoongi vajon mit szeretne? A testemet, vagy a bensőmet? Vagy csak szórakozik az érzelmeimmel?
Na és én mit akarok? Kapcsolatot, vagy egy egyéjszakás kalandot? Tetszik Suga, vagy csak fellángolás?
Meg gyógyulok majd vajon? Lesz esélyem arra, hogy élvezzem a szeretkezést, anélkül, hogy elájulnék az oxigén hiánytól?

Túl sok a kérdés és alig van rá válasz.

—————

Este az ágyamban feküdve nyomkodtam a telefont, hátha találok valami érdekeset, amikor eszembe jutott valami. Felléptem a Twitteren a fivatalos oldalamra, ahol rengeteg értesítés fogadott.
Letekertem a legelső bejegyzésemhez, hogy egyesével nézzen át a kommenteket. Nem a nosztalgia kedvéért, hanem mert kíváncsi voltam rá, hogy Yoongi mit irt, mikor és hova.
Rengeteget keresgéltem, nagyon bele untam már, de végül megtaláltam. Két évvel ezelőtti kép, 2014-ben töltöttem fel. Az sem ma volt. A komment ismét megmelengette a szívemet. "Világ szépe". Ennyi állt benne. Be likeoltam és átléptem a privát oldalamra, ahol azonnal írtam is a fiúnak. Gondoltam szívózom vele egy kicsit, ezért ezt irtam:

"Világ szépe. Komolyan?"

Már éjfél is rég elmúlt, háromnegyed egy volt, így nem nagyon számítottam válaszra, de ismét meglepett, ugyan is vissza írt.

"Nem mondod, hogy tényleg megkerested :D"

Ezen jót mosolyogtam.

"Kíváncsi voltam"

"Aki kíváncsi, hamar megöregszik"

"Nem félek ettől :'D"

"Még van egy pár, úgyhogy jó keresgélést"

"Mi van??"

";)"

"Azt már nem keresem meg"

"Úgy is meg fogod"

"Dehogy fogom. Amúgy miért nem alszol már?"

"Stúdióban vagyok"

"Megint?"

"Többet vagyok itt, mint a dormban"

"Végülis dalszerző vagy"

"Honnan tudod?"

"Ezt ki nem tudja?"

"Jogos"

Erre csak megforgattam a szemeimet.

"És te?"

"Én nem vagyok dalszerző"

"Jaj, nem úgy, te buta. Te miért nem alszol?

"Nem tudok"

"Sose tudsz?"

"De, normál helyzetekben tudok"

"És most nincs normál helyzet?"

"Nincs"

"Miért nincs?"

"Mert ilyeneket írogatsz a képeim alá:D"

"Miért, mi mást szeretnél látni? Én csak azt írom le, ami az igazság"

Erre nagyot dobbant a szívem és egy pillanatra lehunytam szemeimet. Miért? Miért váltja ki ezt belőlem?

"Akkor vegyél fel szemüveget"

"Nem kell szemüveg, ahhoz, hogy lássam a valóságot;)"

"Nagyon bele jöttél"

"Mibe?"

"A bókolásba"

"Miért, nem szabad?"

"De, szabad. Csak jobb szeretem, ha személyesen teszi az illető"

"Kapsz elég bókot majd úgy is, ne aggódj"

"Nem aggódom"

Ezt követően már tényleg nem jött semmi üzenet, így el is tettem a telefonomat, hogy Mackó fejét meg simogatva az oldalamra forduljak.

—————

Reggel álmos voltam, mint mindig és a mobilomat is majdnem a falhoz vágtam, amikor meghallottam annak az idegesítő ébresztőnek hangját. Madár csicsergésre kelek, pedig már százszor át akartam állítani, de persze mindig el felejtem.

Sung ma nagyon boldog volt, egész nap mosolygott és előszeretettel bámult és dicsérgetett. Kicsit túlzás volt, mert nem csípem, ha valaki agyon dicsér, ő azonban látszólag büszke volt magára amiért ilyeneket mondott.
Feltételezem ez a mérhetetlen jókedv attól volt, hogy tegnap igent mondtam neki egy randira.

A fiúkkal ma sokat beszélgettem és hülyéskedtem. Egész nap Jungkook-ot szivattuk azzal, hogy levegőnek néztük és azt kérdezgettük egymástól, hogy "Nem láttad Kookie-t?"
Szegény egy kicsit ki volt akadva de a fotózás végére meg békélt.

Yoongi gyakran figyelt, de próbáltam nem rá nézni, és kerültem a tekinetét. Megint jól elszórakozott Cho-val, bár közel sem volt jó kedve, így nem is nagyon szóltam hozzá.
Egyszer, amikor elmentünk egymás mellett a folyosón lazán közölte velem, hogy jól nézek ki. Erre megtorpantam és csak meredtem győnyörű szemeibe. Állta tekintetem és rezzenéstelen arccal figyelte reakciómat. Mosolyogva sóhajtottam, miközben megráztam a fejemet. Gondoltam ha már úgy is imádom húzni a fiúk agyát, akkor játszadozom vele is egy kicsit. Karba tett kezekkel álltam előtte, miközben egyik lábamra helyezve a testsúlyomat a csípőmet egy kicsit kinyomtam oldalra. Ahogy elnéztem ez már felkeltette az érdeklődését, ugyanis tekintete az arcomról, a derekamra vándorolt. Felvontam a szemöldökömet és oldalra döntve a fejemet mértem végig. Szeretem ezt csinálni, van, aki zavarba jön tőle, bár tudtam, ennyivel nem lehet pírt csalni Suga arcára, azonban messzebb még nem akartam menni. Csak végig néztem rajta, tetőtöl talpig. Fekete szerelésben virított, és jól állt neki, mint minden más. Végül csak annyit mondtam, hogy "dögös vagy", majd hátat fordítva neki, el indultam az öltözőm irányába. Tudtam, hogy figyel, így egy kicsit ingattam a csípőmet, hogy legyen hova néznie.
Csak hogy tudja, hogy nem vagyok én ám az a jó kis lány.

A menedzsereim egész nap aggódva figyeltek. Tudnak arról, hogy be fogok feküdni és hogy az eredményeim nem a legjobbak. Féltenek, pedig nincs miért. Ha nem leszek jobban, akkor nekem már mindegy, valószínűleg így maradok és egy roham visz majd el. Ha meg gyógyulok, akkor pedig soha többé nem lesz szükségem a pipára, maximum a gyógyszerekre, de nem lesznek életveszélyes rohamaim.

Otthon csak feküdtem a kanapén, Mackó társaságában, a tévét bámulva. Ma már két rohamom volt, egy az öltözőben, egy pedig itthon. Nem éreztem jobban magam, még mindig szabálytalan volt a légzésem és fájt a mellkasom.

Csengettek, mire édes kis kutyám át tiporva rajtam az ajtóhoz sietett. Azt hittem, hogy a postás az, vagy a szomszéd, de amikor kinyitottam az ajtót meglepődve konstatáltam, hogy Yoongi az. El felejtettem, hogy tegnap megbeszéltük, hogy átjön. Vagy is valami olyasmi.

-Szia-köszöntem neki, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Maszk, napszemüveg és sapka volt rajta.

-Szia-mosolyodott el, majd amikor Mackó letámadta, le hajolt hozzá és megsimogatta. Már sötétedett kint, én viszont tökéletesnek véltem az időt, hogy kimenjünk egy kicsit.

-Ne öltözz le, megyünk sétálni-mondtam hirtelen, majd bementem a szobámba, hogy elő szedjem a fiókból a pórázt.
Yoongi meg volt lepődve és érdeklődve nézte, ahogy felhelyezem a kutya a nyakörvére.

Fel vettem a dzsekimet, a sálamat a nyakam köré tekertem és a maszkomat is felhúztam az orromig.
A kulcsomat a kezembe fogva nyitottam ki az ajtót, majd kiengedve Suga-t én is kiléptem.
Be zártam a kaput is, majd a kulcs csomót a zsebembe süllyeztettem.
A ház előtt egy szép, fekete autó állt, sötétített ablakokkal. Nagyon tetszik a kocsija, egyszer én is szívesen utaznék benne.

Mackó izgatottan ment előre, ezzel engem is maga után cibálva. Már tudja az utat, hisz mindig a közeli parkba megyünk, ami elég kihalt. Pár néni és bácsi kivételével már csak az öreg fák és a madarak vannak ott. Ilyenkor ősszel pedig végképp nincs ott senki.

A kutyám elég jó erőben van, így simán elhúz engem. Ennek általában akkor örülök a legjobban, amikor meglát egy macskát és meg akarja fogni. Olyankor lehetetlen vissza tartani. Yoongi látva, hogy nem bírom tartani az ebet, kivette a kezemből a pórázt. Egy kézzel, erőlködés nélkül, egy helyben állva várta, amíg Mackó lenyugszik. Olyan csodálattal néztem rá, mintha legalább lehozta volna a csillagokat. Életemben egyszer sem sikerült még így vissza fognom a kutyát. Ugyanúgy ugrált és próbálta elhúzni a fiút, de nem sikerült neki.

A parkhoz vezető út csendben telt, egyikünk sem szólalt meg, csak ballagtunk egymás mellett. Nem adta vissza a pórázt, csak amikor oda értünk. Leültünk egy padra, én pedig el engedtem Mackót, had futkározzon.
Zsebembe dugtam kezeimet, mert mint mindig, most is fáztam.
Már majdnem sötét volt, Yoongi pedig levette a szemüvegét és eltette.

-Hogy vagy?-nézett rám egy kis idő után.

-Megvagyok-vontam vállat-te?

-Én is-biccentett.

-Meddig voltál a stúdióban éjszaka?-kérdeztem rá.

-Egész éjjel ott voltam.

-Tényleg?-lepődtem meg.

-Igen.

-És olyankor nem is alszol?

-De, szoktam egy keveset-bólintott. Hangja mély volt, mind mindig, amitől a szívverésem felgyorsult. Haja szemeibe hullt, de így is tisztán láttam barna íriszeit.

-Pedig te szeretsz aludni-mondtam gondolkodás nélkül. Mire kimondtam, már meg is bántam és inkább előre néztem.

-Honnan tudod?-ez a kérdés megőrjít.

-Csak tudom-mosolyodtam el.

-És mit tudsz még?

-Nem sok mindent, úgyhogy mesélhetnél-vágtam rá.

-Kérdezz.

-Ühm-gondolkodtam el-hobbi?-pislogtam rá.

-Olyanra nem nagyon van időm. De amúgy ha tehetem, szívesen zongorázom és kosarazok.

-Tudsz zongorázni? Tudsz kosarazni?-ért egyik sokk után a másik. Ezen jót nevetett és csak bólintott.

-Mindig is ki akartam próbálni a kosárt-csaptam a combomra.

-Még nem játszottál?

-Yoongi, én még semmilyen sportot nem űztem-vallottam be neki.

-Soha?-lepődött be.

-Soha-ráztam a fejemet.

-Miért?-értetlenkedett.

-Asztma-vontam vállat.

-Ja-esett le neki.

-Talán majd egyszer-sóhajtottam.

Suga szóra nyitotta a száját, ám a telefonom csörgése félbe szakította.

-Bocsi-vettem elő a zsebemből.
A képernyőn ismét a dokim neve villogott. Szemeimet lehunyva emeltem a fülemhez a készüléket miközben próbáltam magam lelkileg felkészíteni arra, hogy most közlik velem, hogy vége az életemnek.

-Igen?-szóltam bele.

-Jó estét, Minji-köszöntött doktornő lágy hangja.

-Jó estét.

-Hogy érzed magad?

-Ahogy eddig.

-Ne haragudj, hogy már megint hívlak.

-Semmi probléma. Baj van?

-Nem, nincs. Csak azért hívlak, hogy megkérjelek rá, hogy ha tudsz, akkor holnap délután gyere be.

-Rendben, de nem úgy volt, hogy csak holnap után fekszem be?-ráncoltam szemöldököm.

-De igen, úgy. De minél hamarább kezdjük az átállást, annál hamarabb leszel jobban.

-Miért ennyire biztos abban, hogy valaha is helyre jövök?-kérdeztem rá.

-Mint már mondtam, nem vagy menthetetlen.

-Akkor már rég meg kellett volna gyógyulnom, vagy legalább javulnia kellett volna a helyzetnek-forgattam szemeimet.

-MinJi...

-Ha segít is a gyógyszer, olyan erős lesz, hogy idő előtt tönkre teszi a tüdőmet-legyintettem.

-Te vagy az orvos, vagy én?-kérdezte ismét a kérdést, de ez alkalommal komolyabban.

-Elnézést-halkultam el.

-Segíteni fog, hidd el-enyhült meg.

-Próbálom-nevettem fel kínomban-de olyan lehetetlennek tűnik-csóváltam a fejemet.

-Csak higgy benne-bíztatott.

-Jó-bólintottam.

-Mikor végzel holnap?

-Nagyjából délben. Utána haza ugrok, össze szedem a cuccaimat és megyek. Szerintem jönnek velem a menedzsereim. És egy biztonsági őr tuti lesz az ajtóm előtt.

-Ez csak természetes.

-Hova is kell mennem pontosan?-kérdeztem rá.

-Ahova eddig is, csak most a B szárnyba.

-Hanyas kórteremben leszek?

-Azt még nem tudom, de a recepción megmondják.

-Rendben. Köszönöm.

-Ne köszönd. Remélem nem okoztam problémát azzal, hogy előrébb hoztam az időpontot.

-Nem, dehogy is-csóváltam a fejemet.

-Akkor jó. Holnap találkozunk. Pihenj sokat és ne idegeskedj-parancsolta.

-Jó-bólintottan-viszhall-majd letettem a telefont és kiegyenesedve kifújtam a levegőt. Yoongi fürkésző pillantásokkal nézte az arcomat. Felé fordultam, majd fel vontam a szemöldököm, ezzel jelezve, mondja mit szeretne.

-Kórházba mész?-szólalt meg. Hangja rekedtes volt és némi aggódást is véltem felfedezni benne.

-Igen. Holnap a fotózás után. Ha minden jól megy, akkor csak egy hétre. Ha nem, akkor több időre-biccentettem.

-És ezt eddig miért nem mondtad?-kért számon.

-Nem akartam, hogy aggódjatok. Van elég dolgotok. Azt meg végképp nem akarom, hogy meg látogassatok.

-Miért nem?

-Alig van időtök valamire, nem akarom, hogy azért ne tudjatok például enni, vagy aludni, mert nálam vagytok. Ráadásul a lebukás veszélye is fennáll. Nem. Nem engedem. Szépen otthon maradtok a formás kis seggeteken-közöltem a fiúval.

-Van időnk mindenre és nem bukun le-vágta rá.

-Majd miután kijöttem, meglátogattok. De a kórházba nem jöhettek. Még a végén elkaptok valamit.

-Erre való a maszk.

-Ne vitatkozz velem, Yoongi-tettem fel a mutató ujjam.

-Én akkor is elmegyek-mondta lazán.

-Nem jössz. Amúgy sem tudom milyen állapotban leszek, nem akarom, hogy úgy lássatok.

-Hogy úgy?-nézett rám.

-Eszméletlenül.

-Végülis-gondolkodott el-minden nap úgy látlak-mosolyodott el.

-Mi van?-ráncoltam szemöldököm értetlenül.

-Eszméletlenül gyönyörűen-hajolt közelebb, mire felnevettem. Szívem zakatolni kezdett bókjától és a gyomrom is görcsbe rándult közelségétől.

-Bolond vagy-löktem meg a mellkasánál, amitől ő is el röhögte magát.

-Biztos ne menjek be?

-Biztos-bólintottam.

-De legalább nem unatkoznál-próbálkozott tovább.

-Nem fogok-ráztam meg a fejemet.

-Hát jó-vont vállat-de ha mégis, akkor írj.

-Mindenképp-bólintottam szórakozottan.

-Mit fognak veled csinálni?-érdeklődött.

-Lecserélik a gyógyszerem és a pipámat-dugtam zsebre kezeimet.

-Értem-bólintott.

Mackó össze vissza szaladgált a fűben néha lefeküdt és felénk fordulva figyelt, vagy csak sétálgatott.

-Szerintem nem fog segíteni a gyógyszer-szólaltam meg egy kis idő után.

-Miből gondolod?-nézett rám.

-Nem fogok helyre jönni-csóváltam a fejemet.

-De, helyre fogsz-vágta rá.

-Az maga lenne a csoda-sóhajtottam.

-Csodák pedig léteznek.

-Nem az én eseténben-motyogtam.

-Jajj, te lány-csóválta a fejét, karba tett karokkal.

-Jó, váltsunk témát-legyintettem-szóval tudsz kosarazni.

-Tudok-bólintott.

-Ha esetleg megjavultam, megtanítassz?-pislogtam rá aranyosan, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

-Meg-biccentett.

-Oksi-tapsikoltam boldogan-zongorázni is?

-Arra bármikor meg tudlak-vont vállat.

-Jó, akkor majd amikor átmegyek megnézem, hogy milyen profi vagy-bólintottam.

-Rendben-nevette el magát halkan.

Egészen este kilencig kint voltunk és csak beszélgettünk. Minden feléről. Meséltem neki a gyerekkeromról, arról, hogy hogyan lettem modell. Be avattam a családom életébe, amiről eddig csak Haneul-nek van tudomása.
Elmeséltem, hogy apám egy idióta lett amióta azzal a nővel van. Elmondtam, hogy anyám elhagyott, a nagyapám pedig meghalt. Végig csendben hallgatott, néha felvonta a szemöldökét vagy ciccegett párat.
Ő is meg osztott velem sok mindent és őszintén, nem hittem volna, hogy így megbízik bennem. Elmondta, hogy hogyan vált idollá, hogy milyen volt gyakornokként és hogy most milyen az élete. Hiányzik neki a család és a barátok, de attól függetlenül imádja azt, amit csinál. Gyakran fáradtak és sokszor alig alszanak, de elmondása szerint megéri.
Megtudtam, hogy van egy bátyja, akivel annyira nem sokat beszél és hogy az apjával nem a legjobb a kapcsolata.

Hálás voltam azért, hogy ennyi mindent elmondott nekem és hogy végig hallgatott, amikor én beszéltem.

Vissza fele is mind a ketten csendben voltunk, Yoongi kezében volt a póráz, én pedig majd meg fagyva sétáltam a fiú mellett.
A ház előtt megállt, én beengedtem az udvarra a kutyát, majd magam mögött behúzva a kaput, zsebre dugott kezekkel néztem fel rá. Nem sokkal volt tőlem magasabb, nagyjából egy fél fejjel.

-Akkor biztos ne látogassunk meg?-kérdezte.

-Biztos-bólintottam.

-Hát jó-vont vállat-látlak még?-halkult el egy kicsit, ahogy a szemembe nézett.

-Igen-bólintottam-mint említettem, jövő héten nem vagyok, de gyere nyugodtan. Tényleg. Ha egy kicsit egyedül szeretnél lenni, akkor is jöhetsz. A pótkulcs az ablak alatt, a legnagyobb vázában van, egy kő alatt. Megtalálod, feltűnő-vontam vállat.

-Rendben-mosolygott.

-Ha találsz valamit, akkor egyél nyugodtan. Oh, és Mackót beengetheted, kaját is adhatsz neki, de ha elmész, akkor engedd ki-jutott hirtelen eszembe, mire a fiú el nevette magát.

-Oké-biccentett.

-Holnap találkozunk-kezdtem búcsúzkodni.

-Igen.

Be állt a kínos csend. Csak álltunk egymás előtt és néztünk a másikra, így gondoltam csinálok valamit. Neem, nem akartam lekapni legalábbis egyelőre nem. Közelebb léptem hozzá és karjaimat nyaka köré fontam. Szemeimet lehunytam és beszívtam finom illatát. A parfüm keveredett sajátos illatával, ami kellemes volt és legszívesebben csak ezt érezném. Nem habozott sokáig, szinte azonnal derekam köré helyezte kezeit és ha érzékeim nem csalnak, akkor még egy picit közelebb is vont magához. Így akartam maradni, nem akartam elengedni, azt akartam, hogy még maradjon, de neki is van élete ráadásul elég zsúfolt, úgyhogy nem sajátíthatom ki. Úgy meg főleg nem, higy csak egy barát vagyok.

-Szia-köszönt el, majd ellépett tőlem és a kocsijához indult.

-Szia-mosolyodtam el. A karomat dörzsölgetve figyeltem, ahogy beszáll fekete autójába, beindítja, majd elhajt.

Egy darabig még néztem utána, aztán bementem Mackóval együtt, hogy egy pohár víz kíséretében elgondolkozhassak azon, hogy miért ébredt fel a már oly sok éve szunnyadó állatkert a gyomromban.

Hi everyone!^^
Itt is van a folytiii ^^ remélem tetszett, ha igen, akkor írjátok meg nekem kommentben.
Amilyen gyorsan csak tudom, hozom a következő részt.
Szerintetek Yoongi hallgat MinJi-re és nem megy be meglátogatni őt a kórházba, vagy szembeszáll vele, elmondja a többieknek és elmennek a lányhoz?
~Zsuni~