Négy órát töltöttünk ma a fotózással. Kaptunk óránként egy tíz perces szünetet, amikor ettünk, lazítottunk. A sminkesek állandóan rajtunk lógtak, hogy a fények miatt kivilágosodott bőrünket le púderezzék.
Yoongi továbbra sem szólt hozzám, pedig mielőtt kiléptem az öltözőből akart valamit mondani.
Ahogy láttam rajta mérges volt és a nap végére is ugyan olyan arccal bámulta szegény SungWon-t, pedig igazán nem tehet semmiről.

A srácok iszonyatosan jól néztek ki, egytől egyig. Jól állt nekik a sportos viselet, a hajpánt. Kook és Namjoom ujjatlan pólót viselt, aminek köszönhetően rengeteg ARMY veszti majd életét.

Kétszer cseréltünk ruhát, de egyszer sem kaptam hosszú nadrágot, pedig jobban éreztem volna magam benne, mint egy falatnyi shortban, ami melegítő volt ugyan, még sem takart túl sok mindent így állandóan húzogattam lefele, de akkor meg a hasam volt ki. Sehogy sem volt jó.

-Szépen eltüntették a csajok a sebedet-jött oda hozzám az utolsó szünetben Kwang.

-A szívemről is el kéne-nevettem el magam kínomban.

-Sajnálom-mosolygott keserűen a férfi.

-Nem kell-csóváltam a fejemet, miközben megpróbáltam úgy inni, hogy ne jöjjön le a semmi az ajkaimról.

-Beszéljek apád fejével?

-Ne-vágtam rá azonnal-majd helyre jön. Ha meg nem, akkor ez van. Költözzön össze a nővel, de akkor az én életemből szálljon ki-vontam vállat.

-MinJi-rohant oda hozzám hirtelen Tae.

-Szia-jelent meg egy kis görbület az arcomon. A fiú nem mondott semmit, csak állt előttem, mélyen szemeimbe nézve. Mögé néztem és láttam, hogy a Bangtan társaság is engem figyel. Tehát Namjoon most mondta el nekik.

Taehyung szó nélkül a nyakamba borult, ami egy kicsit meglepett, de viszonoztam. Nem mondott semmit, de nem is kellett. Jól esett, hogy ilyen aranyosak.

-Mi itt vagyunk neked és mindig itt leszünk-suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Mély, dörmögős hangja zene volt füleimnek.

-Köszönöm-mosolyodtam el ismét. A menedzserem egy kicsit távolabbról figyelte a történéseket, de ahogy elnéztem őt is meghatotta valamennyire ez a kis jelenet.

Egy idő után eltoltam magamtól, majd mivel Sung szólt, hogy vége a lustulásnak, vissza sétáltunk és vártuk az instrukciókat.

-Vöröske, te ülj le szépen a földre, Hoseok, kérlek menj oda, térdelj le és fogd meg a vállait-kaptuk meg az utasítást. Le csüccsentem török ülésbe, Hobi mögém jött, térdre ereszkedett, kezeit pedig vállamra tette. Mind a ketten a kamerába néztünk, hatalmas mosollyal, de nem vittük túlzásba, nehogy idiótának nézzének minket.
Mindegyik taggal készült egy pár kép valamilyen pozícióban.

Amikor befejeztük a fotózást a fiúk a kettes, én pedig a hármas öltözőbe mentem, hogy átvegyem a cuccaimat. Ilyenkor ha van kedvem, mindig maradok még egy kicsit, beszélgetek a dolgozókkal.
Át vedlettem magam, lemostam a sminkemet, a hajamat pedig egy laza kontyba fogtam, majd elindultam vissza a terembe.
Elhaladtam a smink szoba mellett is, és mivel nyitva volt az ajtó benéztem. Csak egy pillanat volt az egész, két lépés, de pont kivettem a két alakot, akik a szoba közepén állva beszélgettek. Cho és Yoongi. Milyen szépen cseng együtt a nevük, nem?

A nagy terembe érve, ahol már pakolták el a felszerelést, fel ültem az egyik asztalra, amin nem volt semmi és a lábaimat lóbálva néztem az embereket.

-Mi a következő állomás, Németország után?-állt meg előttem mosolyogva Sung, mire felnéztem rá.

-Japán.

-Meddig maradsz?

-Kevesebb, mint egy hét. Voltam már ott korábban.

-Szép hely.

-Az-értettem egyet.

Ezután beállt a csend közöttünk és csak bámultuk egymást, ám a fiú végül ki bökte, amit szeretett volna.

-Figyelj, Min-vakarta meg a tarkóját-már egy ideje meg szeretném kérdezni, hogy lenne e kedved velem vacsorázni valamikor?-pásztázta a földet.

-Won...

-Csak egy este, semmi több-vágott szavamba.

-Jó, de csak egy alkalom-tettem fel a kezemet.

-Rendben-bólogatott hevesen.

-De előre szólok, hogy nem akarok kapcsolatot, munkatársak vagyunk, így nem is jöhetnénk össze-közöltem vele.

-Tudom-biccentett.

-Rendben. Nem tudom mikor érek rá, be vagyok táblázva. Mondjuk úgy új év után térjünk vissza rá-húztam el a számat.

-Olyan sokára?-szomorodott el.

-Ne haragudj, de alig látok ki a tenni valók közül-szabadkoztam.

-Jól van, nem baj. Megértem-mosolygott.

-Biztos?

-Igen-biccentett. Adott egy puszit a fejemre, amiért máskor mindig leszidom, majd boldogan elment.

Felhúztam török ülésbe lábaimat és térdeimre könyökölve bámultam ki a fejemből. Apa továbbra sem keres és egyáltalán nem is érdekli, hogy hogy vagyok. Hee előtt minden nap felhívott, még akkor is, ha több ezer kilóméterre voltam tőle, és mondjuk itthon este volt, az én tartózkodási helyemen pedig dél.

Leugrottam az asztalról és vissza indultam az öltözőm felé. Nem is lenne teljes a napom, ha nem futnék össze Dong Yi-val. Már nem volt rajtam smink és nem akartam, hogy így lásson meg, ezért cseppet sem feltűnő módon berontottam az öltözőmbe. Nem is értem, hogy miért van még itt egyáltalán. Az apja pénzes ember, bármelyik nagyobb Amerikai céghez beveszik, ha eleget fizet. Az meg már nem érdekel, hogy ott tud e maradni, vagy, hogy híresebb lesz e nálam, csak tűnjön el végre az életemből,

Ha már úgy is bent voltam, leültem az egyik székbe, a lábaimat feltettem a dohányzóasztalra, a telefonomat pedig a kezembe véve lőttem egy szelfit, amit úgy csináltam, hogy ne látszódjon a szám. Feltöltöttem mindenhova, és vártam hogy érkezzenek a visszajelzések. Pár másodpercre rá, az első komment Twitteren jött. Meg is nyitottam, ám erre nem számítottam. Majdnem lefordultam a székről és úgy éreztem, jobb ha a pipám is a közelben van. Cukorka93 írt a képem alá. Mindössze egy szó volt, és nagyjából 20.000 ember írja ugyan ezt, de ez mégis sokkal többet jelentett, mint bárki mástól. Az üzenet csupán ennyi volt: Gyönyörű.

Mi van ha valaki elvette a telefonját, és szórakozásból oda írt valamit? Nem, az nem lehet, akkor tuti nem ezzel töltötte volna azt az időt, amíg nála van a fiú mobilja. Akkor meg mi ütött belé? Nagyjából olyan hangulatingadozása van, mint nekem, amikor menstruálok. 

Nem tett mellé semmilyen emojit, de nem is kellett. Így tudtam, hogy ez tényleg ő volt. Nem más írta, hanem Yoongi. Beszíveztem, de el is raktam a mobilomat, nehogy kísértésbe essek és esetleg írjak neki.

Össze szedtem a cuccomat és kiléptem az öltözőböl. Elköszöntem a lányoktól, akik a szomszédos szobában voltak. A recepció előtt megtaláltam a menedzsereimet.

-MinJi, ezt a kettes öltözőbe találták a sminkesek. Nem tudod melyik fiúé lehet?-lóbált a kezében egy telefont Kwang.

-Nem-vontam vállat.

-Jó, akkor ez nálad lesz. A tulajdonosa még ma meglátogat-nyomta a kezembe a készüléket.

-Miért nálam?-értetlenkedtem.

-Azért, mert te közelebb laksz hozzájuk és így nem kell kitérőt tenniük, hogy ide jöjjenek-magyarázta meg.

-Aha-ráncoltam szemöldököm-kiváncsi vagyok melyik okos hagyta itt-csúsztattam szabad zsebembe.

-Valamelyik a hét közül-humorizált Sang.

-Na nem mondod-forgattam szemeimet.

-Indulhatunk?

-Arra várok-bólintottam, majd intettem a recepciós fiúnak és kiléptem az épületből. Beszálltam a kisbuszba és hazáig csak bámultam a mellettünk elhaladó tájat.

-Chin döntött-szólalt meg Kwang.

-Mivel kapcsolatban?-kérdeztem rájuk nézve.

-A Japán utáni melóval.

-És?-húztam el a számat, de Sang önelégült arcából ítélve nem a L'oreal nyert.

-Bora Bora-mondta ki a sziget nevét, mire egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat.

-Ne már-biggyeztettem le a számat, ami most nagyon fájt.

-Még mindig nem tudom miért nem örülsz-csóválta fejét Kwang.

-Jó ötlet ez? Bikiniben?

-Igen. Te sem lehetsz folyamatosan felöltözve-közölte velem Sang, mire elnevettem magam.

-Fázni fogok-mentegetőztem.

-Azt megnézem-vágta rá Kwang.

-Ott még neked is meleged lesz-legyintett.

-Meglátjuk-vigyorogtam.

A házunk előtt leállt a kisbusz, én pedig kiszálltam. Elköszöntem a menedzsereimtől, akik holnap ugyanabban az időpontban felvesznek majd, mint ma.

Levettem a kabátomat, felakasztottam a fogasra, adtam enni Mackónak, majd hozzá kezdtem főzni. Nem volt itthon kaja, mivel tegnap csak egy adagot csináltam, amit el is fogyasztottam.

Nem volt jobb ötletem, ezért úgy döntöttem, hogy Kimchi-t csinálok.
A kutyám mint mindig most is végig ott lábatlankodott a konyhában, hogy el tudjon kunyerálni valami ehetőt. Ő már kajált, ezért nem adtam neki, csak egy falatot.

Meg ebédeltem, majd leültem a kanapéra, Mackó társaságában. A titokzatos telefon ott hevert az asztalon én pedig csak bámultam rá. Vajon kié lehet? Az is előfordulhat, hogy nem is a fiúké, hanem mondjuk valaki másé, csak véletlenül az öltözőben felejtette. 

Nagyot sóhajtva dőltem hátra a kanapén. A mellkasom fájt és szorított, a jobb kezem remegett, a levegő kifújása pedig kínszenvedés volt. Fújtam egy pumpányít a számba, hogy enyhítsem a rohamot, ami sikerült is, de a biztonság kedvéért inkább lefeküdtem. A kutyám is követte a példámat, de ő a földön.
Betakartam magamat és hagytam, hogy el nyomjon az álom.

—————

A telefonom csörgésére ébredtem, így lassan kinyitottam a szemeimet, elvettem az asztalról a készüléket, elhúztam a kis zöld ikont, majd a fülemhez emeltem.

-Igen?-szóltam bele álmos hangon. Meg sem néztem, hogy ki az, de nem is érdekelt.

-Minnie-szólt bele egy hang. A szívem óriásit dobbant, azonnal kiment minden álom belőlem. A nagyapámra emlékeztetett, hisz rajta kívül senkinek nem engedtem meg, hogy így hívjon.

-Ne szólíts így-szóltam rá apára.

-Ne haragudj.

-Miért hívtál?-kérdeztem flegmán.

-Bocsánatot akartam kérni-halkult el.

-Az a hajó már elúszott-csóváltam a fejemet.

-Ne csináld ezt.

-Nem is érdekel, hogy mi van velem-vontam vállat.

-De igenis érdekel-vágta rá azonnal.

-Nem, apa. Ha tényleg érdekelne még részegen is utánam jöttél volna, hogy meg bizonyosodj róla, hogy nem tört el az álkapcsom, vagy az orrom. Vagy csak szimplán benézel, hogy egy tízes skálán mennyire bántottad meg a gyereket, mind fizikailag, mind lelkileg. De nem jöttél még vasárnap sem. Ezt nevezed te törődésnek?-csak a lélegzetvételét hallottam, nem szólalt meg.

-Gondolkozz el ezen. És csak akkor szólj, ha jutottál is valamire. És ha nem vagy részeg-közöltem vele, majd kinyomtam és ledobtam a telefont az asztalra.

Csengettek. Mackó már az ajtó előtt ült és várta, hogy kinyissam, amit miután oda értem, meg is tettem. Szegény pici szívecském ma már sokadjára dobbant meg. Egy férfival találtam szembe magam, nagyjából fél fejjel magasabb volt nálam, maszkot, sapkát és napszemüveget viselt, de én így is felismertem.

-Szia, gyere be-arrébb álltam, hogy be tudjam engedni.

-Honann tudtad, hogy én vagyok?-vette le a sapit és a szemcsit, ahogy belépett, maszkját pedig teljesen lehúzta.

-Női megérzés-mosolyogtam Yoongi-ra.

-És ha egy gyilkos?-vonta fel fél szemöldökét szórakozottan.

-Ha megölnek, akkor is a te lelkeden szárad-vontam vállat.

-Miért?-rázta meg a fejét.

-Mert csak-bólintottam.

-Női logika-forgatta szemeit.

-Ülj le. Kérsz valamit inni? Vam víz, meg még víz.

-Akkor vizet, köszi-biccentett mosolyogva, mire megfordultam, hogy a konyhába menjek, de eszembe jutott valami.

-Csak előbb bemutatlak a kutyának, nehogy...-kezdtem volna mondandómat, de addigra Yoongi már rég Mackót simogatta, aki hatalmas örömmel fogadta és eszeveszett tempóbam csóválta a farkát.

Felvont szemöldökkel néztem a jelenetet, ugyanis még egy idegennel sem viselkedett így. Ugyan ellenséges sem volt, de senkinek nem engedte elsőnek, hogy hozzá érjen.

-Beléd habarodott a kutyám-állapítottam meg-az a baj, hogy fiú.

-Barátságos-vakarta meg Suga Mackó füle töve mögött.

-Nem mindenkivel-motyogtam, majd egy pohárba ki töltöttem a vizet és vissza leültem, ám meghagyva a tisztességes távolságot közöttünk.

-Köszi-vette el tőlem a poharat és bele kortyolt.

-Szivi.

-Hány éves?-kérdezte, miután letette az üveget az asztalra.

-Három múlt.

-Itt nőtt fel?

-Ühüm-bólintottam.

-Jaj, amúgy ott a telefon-mutattam az asztalon lévő készülékre.

-Rendben, köszi-biccentett, majd a zsebébe csúsztatta.

-Te hagytad ott?-húztam török ülésben lábaimat. A kutyusom felugrott közénk, lefeküdt és az én ölembe a fejét, Yoongi ölébe pedig a farkát tette.

-Nem, Hoseok.

-Hogy sikerült neki?-mosolyodtam el.

-Nem tudom. Ott felejtette.Azt hitte a zsebében van-vont vállat.

-És hogy hogy te jöttél érte?

-Hobi boltban volt, a többiek pedig túl el foglaltak voltak, így rám hárult a feladat-magyarázta meg.

A mobilom, ami az asztalon volt elkezdett rezegni és nem sokkal később a zene is szólt belőle. Yoongi felvette az asztalról és oda nyújtotta nekem. Elvettem tőle. A mozdulat közben, kezünk össze ért, ami ismét egy hirtelen ritmust csalt a szívembe.
A képernyőn Haneul neve villogott. A fülemhez emeltem a telefont és bele szóltam.

-Élsz még?-mosolyogtam.

-Már jobban vagyok, kösz a kérdést. Veled mi van? Hallom meg volt a fotózás. Szexik?-a lány ismét pörgöttt, mint mindig. A telefonom hangos, így biztosra veszem, Yoongi is hallotta, amit mondott. Reakciójából ítélve legalábbis biztosan.

-Ja. Egyikük itt ül mellettem és hall, úgyhogy úgy mondjad-figyelmeztettem.

-Uuuuh-örült meg a lány-üzenem neki, hogy óvatosan.

-Mégis mivel?-ráncoltam a szemöldököm.

-Tudod te azt-hangján hallottam, hogy vigyorog. Ekkor esett le a dolog.

-Olyan perverz vagy, hogy már fáj-fogtam a fejemet.

-De így szeretsz-nevette el magát.

-Na húzzál dolgozni. Semmi bajod-hessegettem volna el.

-Ezen a héten még itthon maradok. Krónikus megfázás-köhögött kettőt a hihetőség kedvéért.

-Krónikus az agyad-forgattam szemeimet.

-Na hagylak titeket. Védekezzetek-kiáltotta el magát, hogy a mellettem ülő is hallja.

-Kapd be-röhögtem el magam, majd kinyomtam.

Yoongi engem nézett, mire felhúztam a szemöldököm.

-Szóval szexik vagyunk?-jelent meg egy halvány mosoly arcán.

-Ki mondta?-forgattam szemeimet.

-Te-vágta rá.

-Egy szóval nem említettem.

-De gondoltál rá.

-Nem-ráztam meg a fejemet.

-Valld be, hogy jól nézünk ki.

-Ez tény-adtam meg magam.

-Na látod-dőlt hátra elégedetten.

-Szép házad van-mondta egy kis idő után, ahogy körbe nézett.

-Köszi.

-Egyedül laksz?

-Igen.

-Jó lehet-hunyta le szemeit.

-Olykor magányos vagyok. Nincs kivel beszélni. Csak a szomszéd nénivel.

-Barátok?-fordította felém a fejét.

-Olyan akinek nem a testem, a pénzem és a hírnév kell? Talán egy van. És most már ti.

-Minket is annak tartasz?-enyhült meg az arca.

-Igen-biccentettem.

-Ez kölcsönös-közölte, mire elmosolyodtam.

-Pedig jó egyedül néha-tért vissza az előző témához.

-Tényleg az. De amíg ti heten ott vagytok egymásnak, én egyedül vagyok és magán géppel is utazom, így esélyem sincs emberek között lenni.

-Komolyan?-lepődött meg a fiú.

-Igen.

-Fasza lehet.

-Egyszer majd elviszlek egy körre. Hogy tudd milyen az-ígértem meg neki.

-Tényleg?

-Aham-bólintottam.

A tévé halkan szólt, háttérzajnak. Az időjárás jelentés ment, ami azt mutatta, hogy holnap hideg lesz, ezért mindenki öltözzön fel melegen.

-Egyébkent-szólalt meg Yoongi, mire felé kaptam a fejemet-ne haragudj.

-Miért is?-vontam fel szemöldököm.

-Amiért bunkó voltam délelőtt.

-Nem voltál. Vannak mindenkinek rossz napjai. Láttam rajtad, hogy álmos voltál.

-Akkor sem kellett volna úgy válaszolnom.

-El van felejtve-vontam vállat, majd fel álltam.

-Van Kimchi, kérsz?-néztem le rá.

-Nem, köszönöm. Lassan megyek-állt fel ő is.

-Rosszul fogalmaztam. Úgy értettem, hogy eszel-jelentettem ki.

-Hol marad a formalitás, Aranyom?-vonta fel fél szemöldökét.

-Ne várd, hogy Oppázzalak-forgattam szemeimet.

-Pedig kéne.

-Márpedig nem foglak.

-És ha maradok enni?

-Akkor sem.

-Akkor szia-fordult meg.

-Talán-szóltam utána.

-Hogy téged milyen könnyen rá lehet venni dolgokra-sétált vissza, majd leült az étkező asztalhoz.

-Ez nem igaz-forgattam szemeimet, ahogy vissza mentem a konyhába. Szedtem neki egy adagot a finomságból, majd kivittem neki és leültem vele szemben.

-Jó étvágyat-mosolyogtam.

-Kösz-viszonozta-nem is tudtam, hogy tudsz főzni-pillantott rám, miközben a szájába rakott egy kis falatot.

-Sok mindent nem tudsz még-jegyeztem meg.

-Akkor mesélj-vágta rá.

-Na jó azért annyira sok minden még sincs-javítottam ki magam nevetve, amin ő is elmosolyodott.

-Nem tudom mit mondjak-könyököltem az asztalra. Mackó a lábamhoz feküdve hallgatta a beszélgetésünket.

-Valamit, amit még nem mondtál-vont vállat.

-Inkább kérdezgess-javasoltam.

-Te lány-sóhajtott fáradtan-mióta vagy asztmás?

-Nagyjából születésem óta-gondolkodtam el.

-Tényleg?-lepődött meg, majd még egy faltot tett a szájába, amit egy kicsit talán túlságosan is feltűnően figyeltem.

-Igen. Kis koromban sokat voltam kórházban. Amikor pici voltam kérdéses volt, hogy életben maradok e-bólintottam.

-Azta-csodálkozott.

-Kövi-mosolyogtam.

-Kitől örökölted a szemeid színét?

-Ez egy örök relytéj marad-röhögtem.

-Senki nincs ilyen a családban?

-Nincs. Mindenki fekete hajú és barna szemű-vontam vállat.

-Érdekes-jegyezte meg.

-Az.

-Van testvéred?

-Nincs.

-Szereted a munkádat?

-Imádom. Bár van, hogy az idegeimre megy.

-Sok helyen jártál már?

-Igen. New York, Kína, Japán, London, Európán belül össez vissza, Hawaii, és Tokió után megyek majd Bora Borára-soroltam fel az országokat, városokat, amik eszembe jutottak.

-Az szép-bólintott elismerően-és  mit fogsz csinálni, azon a szép helyen?

-Felgyújtom-vágtam rá, mire halkan felnevetett-fotózásra megyek.

-Fürdőruha?-vonta fel fél szemöldökét.

-Aha-bólintottam.

-Tényleg, a mostanira rábólintott a főnököd?-tért rá másra.

-Még nem tudok róla, de már átküldtem neki a képeket.

Ezután Yoongi csendben eszegetett, én pedig csak bámultam őt, de próbáltam úgy, hogy ne vegyen észre. Látszólag ízlett neki a kaja, mert mind megette, arcáról azonban semmit nem tudtam leolvasni.

-Köszönöm, nagyon finom volt. Jól főzöl-állt fel mosolyogva, ezzel megadva a választ előbbi tanakodásomra.

-Köszi-viszonoztam gesztusát.

-Szerintem én megyek.

-Ne már-nyafogtam-te nem is meséltél semmit, és lefogadom, hogy még van amire kíváncsi vagy-szegeztem rá a mutató ujjamat.

-Ez igaz, de még van egy kis elintéznivalón. Holnap is beugrom, oké?

-Jó-forgattam szemeimet, ahogy az ajtóhoz ment. Mackó felpattant és egészen az ajtóig kísérte a fiút, amit én is megtettem.

-Lehet egy kérdésem?-álltam meg tőle egy kicsit távolabb, mire rám nézett, miközben feltette a fejére a siltes sapkáját.

-Lehet-nézett rám gyönyörű, sötét barna íriszeivel.

-Miért írtál a képem alá?

-Miért, meg van tiltva?-értetlenkedett.

-Nem, nem az. De miért pont azt írtad?

-Mert úgy gondolom-mondta mélyen a szemembe nézve. Szívem hatalmasat dobbant, félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Szóval úgy gondolja, hogy gyönyörű vagyok. Ezt akárhogy próbáltam, nem tudtam felfogni.

-Nem is tudtam, hogy követed a hivatalos oldalam-pislogtam, ahogy feleszméltem bambulásomból.

-Pedig de. És már korábban is kommenteltem-közölte velem, mire szó szerint leesett az állam.

-Melyik képhez?

-Nem mondom meg-rázta meg a fejét.

-Légyszi-kérleltem.

-Nem.

-Akkor azt mondd el, hogy mit-próbálkoztam.

-Nem-csóválta a fejét, mire durcásan keresztbe fontam magam előtt a karjaimat.

-Meg etetlek Mackóval-fenyegettem meg, mire jóízűen felnevetett. Ellenállhatatlan volt széles mosolya. Egyszerre volt édes, cuki, aranyos dögös és... Szexi.

-Nem fog bántani-mondta magabiztosan.

-Honnan tudod?-vontam fel szemöldököm.

-Egyértelmű-vont vállat lazán.

-Ch-ciccegtem.

-Szólj, ha megtaláltad a hozzászólást-húzta fel a maszkját és tette fel a szemüveget.

-Mindenféleképpen-biccentettem cinikusan.

Kinyitotta az ajtót és kilépett rajta, de még vissza fordult.

-Kösz a Kimchi-t és a telót-arca teljesen el volt takarva hangja egy kicsit más volt, mert a szája előtt volt az anyag, így tompán hallottam.

-Szivi-mosolyogtam.

-Holnap is jöjjek?-incselkedett.

-Szeretnél?-vágtam rá.

-Szeretnéd?

-Gyere, ha akarsz.

-Akarod?

-Akarjam?

-Nem tudom-vont vállat.

-Na jó-nevettük el magunkat egyszerre.

-Szia Min-intett egyet, majd elindult a kapu felé.

-Szia Cukorka-mosolyogtam, mire vissza fordította a fejét, de tovább ment. Nem mondott semmit, csak beült fekete autójába, beindította és elhajtott. Becsuktam az ajtót és vissza mentem a nappaliba.

Leültem a kanapéra, kényelmesen elhelyezkedtem és csak néztem a padlót magam előtt. Szóval Min Yoongi szerint gyönyörű vagyok. Ennyin járt az agyam. Ezen az egy mondaton kattogott, semmi másra nem tudtam koncentrálni. Ha besétált volna valaki az ajtón, mondván eltévesztette a házszámot sem érdekelt volna. Ugyanúgy meredtem volna magam elé, mint akivel most közölték, hogy az Amerikai elnök az apja és nem tudja fel dolgozni a sokkot.

Aztán megcsörrent a telefonom és miután megláttam, hogy ki hív, minden jókedvem azonnal elszállt...

Hi everyone! ^^
Itt a folytatás ^^ remélem tetszett. Vajon ki hívta fel MinJi-t? Van valami ötletek? O.o írjatok meg kommentben ^^
~Zsuni~