Érkezés Helsinkibe

  Amikor felébredtem még a gépen ültünk. Kinyitottam a szemem, Harry mosolygott le rám.
-Na jót aludtál?-kérdezte huncut mosollyal a száján.
-Igen, köszönöm. Kényelmes vagy.-mondtam, és az arcomat a mellkasába fúrtam. Beszívtam az illatát, és megborzongtam.
Harry felnevetett, és összeborzolta a hajam.
Felnéztem rá, ő pedig csak nevetett. Megigazgattam a hajam, bár ez tükör nélkül szánalmas próbálkozásnak bizonyult.
-Gyere, segítek, mondta.
És mivel az ölében ültem -nem tudom, hogy hogyan kerültem oda- ezért hagyta, hogy felüljek. Majd igazgatni kezdte az ujjaival a hajam.
Amikor végzett, akkor megpróbáltam visszaülni a helyemre, de Harry a derekam köré fonta a karját, így nem tudtam szabadulni. Nem mintha ez olyan nagy baj lett volna.
-Mi az?-kérdeztem nevetve.
-Semmi. Miért?-érdeklődött, és a vállamra tette az állát.
-Mennyi idő van még hátra?-kérdeztem terelve a témát.  

  -Még egy óra.
-Aha.-mondtam, és nekidőltem Harry mellkasánnak.
-Nem is próbálsz szabadulni?-kérdezte, arra utalva, hogy már nem ölel át.
Zavaromban elpirultam, és kikászálódtam az öléből.
Harry csak nevetett rajtam. Mert a lábam nem ért le az öléből a padlóra. Még egy percig nézte a szenvedésem, majd megfogta a derekamat, és leemelt az öléből.
-Köszönöm!-mondtam sértődötten, és leültem a helyemre.
-Mégse vagyok olyan kényelmes?-kérdezte.
Elvörösödtem, és a táskámban kezdtem matatni.
-De igen.-válaszoltam kisvártatva.
Elővettem egy flakon vizet, és beleittam. De félre is nyeltem, ezért köhögni kezdtem.
-Meg ne fulladj itt nekem!-mondta kedvesen, és ütögetni kezdte a hátam.
-Köszönöm!-mondtam amikor már nem köhögtem, de most komolyan is gondoltam.
-Nincs mit.-mondta, és felém fordult.
Én is így tettem, majd pár percig szótlanul ültünk, egymást nézve.
-A többiek tudod, hogy hol ülnek?-kérdeztem.
-Louisék körülbelül néggyel elöttünk. Nicolékat viszont nem láttam.
-Köszi.-mondtam.
-Nem vagy éhes?-kérdezte.
-De igen.
Harry leintett egy stuardest, aki persze szinte azonnal szívrohamot kapott, mikor felismerte Harryt.
-Kérnénk szépen valami harapni valót.-mondta Harry.
-Rendben, péksüteményeink vannak.-mondta a stuardes.
-Remek. Akkor kettő kakaós csigát kérnénk szépen.-kérte Harry.
-Máris hozom.
Tíz perc múlva meg is érkezett a stuardes, a csigáinkkal.
-Köszönjük.-mondtam.
Elment a stuardes, mi pedig nekiálltunk enni. Én hamarabb végeztem a kakaós csigámmal, mint Harry. Majd hirtelen a közepét a számba nyomta.
-Köszönöm.-mondtam, mikor lenyeltem.
-Szívesen.-mondta, és a szalvétájával megtörölte a szám. -Csupa csoki vagy!-mondta, és felnevetett.
-És akkor te?-kérdeztem, és letöröltem én is a száját.
-Kakaós csigát nem lehet szépen enni, az már biztos.-mondta, de már fulladozott a nevetéstől.
Már csak fél óra volt hátra az útból, amikor előttünk átlósan kettővel megláttam Nicolt. Integettem neki, de nem vett észre.
A maradék időt végig beszélgettük Harryvel.
-Hölgyeim és Uraim, remélem kellemes volt az útjuk. Hamarosan megkezdjük a leszállást, kérem kapcsolják be öveiket.-mondta a mikrofonba a pilóta.
Így is tettünk, majd a gép ereszkedni kezdett. Biztonságban landoltunk.
Harryvel felálltunk a helyünkről, és megnéztük, hogy nem hagyunk-e ott valamit. Majd megkezdődött a kiszállás, megérkeztünk Helsinkibe. Hatalmas tömeg tolongott a repülőtéren. Harry megragadta a kezem, amikor majdnem elveszítettük egymást. Így kézen fogva kerestük meg a csomagkiadó szalagot. A többieket sehol se láttam. A bőröndjeinkre még várnunk kellett. Majd megjelent Harryé, mögötte közvetlenül az enyém is. Megragadtuk azokat, és elindultunk megkeresni a többieket.