Yoongi pov.

Bőröndöm fogva állok a peronon, és várok. Jegyem már megvettem, amit azóta szorongatok kezemben. A szellő belekap hajamba, ahogy mellém ér a járatom. Habozva ugyan, de fellépek a lépcsőn, és elfoglalom helyem, ami fel van tüntetve a kis lapon.

Az első vonat utam. Őszintén szólva félek tőle. Ezentúl minden héten kétszer meg kell tegyem, ha haza akarok menni. Itt nyilván nem arról van szó, hogy soha életemben nem utaztam még sínen, de ez teljesen más lesz.

Magammal vitt dolgaim az ülés fölött lévő tárolóra emelem, és a belső székre helyezkedek el. Szeretem látni az utat, ezzel is elmegy az idő, hisz csak gyönyörködöm az elsuhanó tájban, és próbálom mindig kitalálni épp merre járunk.

Elmaradhatatlan társam a fülhallgató, ami hűen kísér minden utamra. Fülembe helyezem, amit egyből egy zene indítása követ.

Nem törődve vele, hogy ki lesz a mellettem ülő fordulok is az ablak felé. Nem kell sokat várnom hamar  elindulunk a majd két és fél órás útra.

Bambulásomból egy vállamnak ütköző dolog kelt fel, ami nem más, mint a mellettem ülő, nagyjából velem egykorú fiú feje. Haja csiklandozza nyakam, ahogy hozzáér, de nem foglalkozva vele folytatom eddigi tevékenységem.

Ha aludni akar csak rajta, amikor elkezdi nyomni a vállam úgyis lelököm.

A fák és a városok egy idő után összemosódnak, és már csak azt veszem észre, hogy fejem lebicsaklik a mellettem ülőére.

A végállomáson ébredek, ahol mindenki tolongva száll le az egyre kényelmetlenebbé vált ülőhelyéről.

Most van csak igazán erőm megnézni az alvó útitársam, akinek felettébb helyes arcvonásai vannak, amibe most belelógnak hosszú csodás barna tincsei. Ajkai enyhén elnyílnak, úgy szuszog még mindig.

Felemelem kezem és épp csak hozzáérek puha bőréhez. Taktikát váltok, majd mutató ujjammal megbököm néhányszor pofiját. Beválik, úgyis álmosan nyitogatni kezdi pilláit, amit egy enyhén megrémülő ábrázat követ.

-Neharagudj- emelkedik meg rólam a lehető leggyorsabban.

-Semmi baj, remélem a végállomásra jöttél.

Gyorsan bólint, megköszöni, hogy felébresztettem, aztán már pattan is fel útnak indulva.

Furcsa fiú annyi szent.

×××

Következő utam szerencsére haza vezet, ezért kedvem is fényesebb, mint ideérkezésemkor.

Sokkal boldogabban szállok fel, és foglalom el helyem, ami ugyan az a szék, mint amin idefelé utaztam. Egyből mellém csapódik az a fiú, aki jöttömkor párnaként használt.

Zavartan rám mosolyog, de többet nem foglalkozva velem dől hátra. Egy darabig még elidőzök rajta tekintetemmel, amit egy fejrázás után abbahagyok. Követem példáját, az út hátralevő részét pedig pihenessel töltöm.

×××

Az idegen fiú minden alkalommal mellém ül. Ez idő alatt sikerült arca minden részletét megjegyeznem. Szinte mindig homlokát eltakarva hordja haját, ami az utóbbi néhány alkalommal már nem barna volt. Ez a szín is kifizetettem jól áll neki.

Elkezdek kutatni fülesem után, viszont az istenért sem hajlandó előkerülni. Frusztráltan döntöm fejem a támlának, ami vöröskének is feltűnik. Látom rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin, egy darabig mégsem mondd semmit.

-Valami baj van?- kérdezi meg végül.

-Csak az van- sóhajtok fel- nem tudom hol a fülhallgatóm.

-Én sem hoztam. Szeretnél beszélgetni, hogy elüssük az időt?- mosolyog rám. Zsebéből kilóg az egyik fülbe illesztő része az eszköznek, amit keze belesüllyesztésével egyidőben hamar visszadug rejtekhelyére.

Elmosolyodom a gesztuson, hogy hajlandó ismerkedni velem, ahelyett, hogy nyugodtan töltené zenéivel az utat. Bólogatni kezdek, és már el is kezdjük az egymással való ismerkedést.

-Hogy hívnak?- teszi fel ő az első kérdést.

-Min Yoongi, téged?

-Jung Hoseok vagyok.

-Hány éves vagy?

-21.

-Én 22, szólíts szépen hyungnak.

-És honnan jött az én hyungom?

-Daeguból. Ha szeretnéd egyszer megmutatom.

-Csak akkor, ha te is megnézed Gwangjut.

×××

-Yoongiii~, ide- integet felém.

-Több, mint fél éve ugyan itt ülök, csak megtalálom- nevetek fel, és magamhoz ölelem.

-Már hiányoztál- ejt meg felém egy széles mosolyt.

Mióta beszélgettünk, az összes azután történő utat egymás megismerésével, élményeink megosztásával, épp aktuális történetek mesélésével töltöttük.

Úgy érzem egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Már nem csak barátomként, hanem az egyik legjobbként tekintek rá.

-Mindjárt szállunk- nézek ki, megdöbbent, nagy szemekkel.

-Ugye? Mellettem csak úgy repül az idő.

-Hogy lehet, hogy mindig ugyan ide foglaltál helyet?- teszem fel hirtelen a kérdést, ami már egy ideje nem hagy nyugodni.

-Nem tudom- rázza meg a fejét- először teljesen random választottam, utána pedig reménykedtem benne, hogy újra melletted ülhetek.

-Örülök amiért így alakult. Nélküled elveszett lennék ebben a hatalmas városban- emelem meg kezeim, annak érdekében, hogy azokkal szemléltetni tudjam túlzásom, ami talán nem is olyan nagy.

×××

-Hyung, ugye mindent magaddal hoztál?- kérdezi lelkesen.

-Azt hiszem igen- bólintok, bár már a pályaudvarra jövetünkön több dolog is eszembe jutott, ami hiányzik.

-El sem hiszem, hogy nálunk töltöd a szünetet- ugrándozik össze-vissza.

-Máskülönben úgyse hagytál volna békén.

-Ebben teljesen igazad van. Ennyire utálsz velem?- vált hirtelen hangnemet.

-Ne játszd a szomorú, ártatlan kölyök kutyát kérlek. Nem is értem hogy tudsz ekkora szemekkel nézni rám.

-Sokat gyakoroltam- húzza ki magát büszkén.

Minden programot előre eltervezett már. Kezdve a házuk, majd a környék, aztán az egész város bemutatásával. Rengeteg hely van, amit különböző okok miatt látnom kell. Erre már most próbálok felkészülni, hogy majd valahogy bírjam a naphosszat tartó sétákat, amiktől előre rettegek.

-Jössz?- néz rám vissza Hobi az ajtóból állva, és kezét felém nyújtva.

-Kicsit elbambultam.

-Láttam- mosolyog, és elkapva csuklóm húz maga után. Hamar változtat fogásán, és összekulcsolja ujjaink. Meglepődve nézek végtagunkra, ajkaim pedig maguktól húzódnak egyre nagyobb görbületbe.

Az elkényelmesedés után első dolga fejét nyakamhoz fúrni, derekam pedig átöleli. Simogatni kezdem újra -az eredetinél világosabb- barna hajat, mire még jobban nekem dörgöli. Tincsei közé puszilok, hogy be tudjam szívni kellemes, frissen mosott illatát.

Hazudnék, ha azt mondanám nem szerettem meg ez idő alatt. Személyisége egyszerűen magával ragadó. Már csak azt veszi észre az ember, hogy elmerült a másikban, ahonnan lehetetlen szabadulni.

Azt hiszem teljesen beleszerettem, és úgy érzem talán nem csak én vagyok így vele.