Igen tudom, beteg vagyok... De úgyis a pokolra jutok (és te is, mert ilyet olvasol😂❤️), viszont ebbe most akkor is testvérek lesznek😶...

Yoongi pov.

-Hobi kész vagy?- nyitok be szobájába kopogás nélkül.- Ma lesz az első napod, szóval nem késhetsz el.

-De Yoongi én nem akarom- rohan hozzám, hogy szorosan megölelhessen.

-Nem szeretnél új embereket megismerni?

-Nekem elég vagy te.- szorongatja még jobban pólóm.

-Tudod, hogy csak eggyel járok feletted. Minden szünetbe odamegyek majd.- puszilok homlokára, mert az van számmal egyvonalba.

Nagy nehezen sikerül meggyőznöm, hogy az első osztály nem olyan rossz, mint ő azt gondolja és reggelinket elrakva indulunk el az iskola felé kézen fogva.

×××

-Hoseok!! Igyekezz már!

-De Yoongi, mivan ha nem lesznek nekem szimpatikusak?

-Ezt már nyolc éve is eljátszottad- sóhajtok fel.- És ugyan abba a gimibe kezdesz, ahol én is vagyok.

-Minden szünetbe átjössz?- erre csak bólintok és arca jobb oldalára adok egy apró puszit, ugyanis az évek alatt egymagas lett velem.

-Na gyere szépen. Még a végén lekéssük a buszt.- kilépünk az ajtón és átkarolva vállát indulok el vele.

×××

-Seok, itt hagylak.

-Várj már Suga, csak egy perc.

-Negyed órája mondod ezt.

-De nem találom a felsőm.

-Mert szerencsétlen vagy- felkutatom fehér ingjét és belebújtatom kezét. Megigazgatom rajta a lenge anyagot és a felső gombot kihagyva kezdem el összeakasztgatni egymással a többit.- Ne aggódj, jól nézel ki.- mosolygok rá és kicsit emelve magamon lábujjaim segítségével adok puszit arcára. Az évek alatt túlnőtt rajtam...- Tetszeni fogsz nekik.

-Nem nekik akarok tetszeni, hanem neked. Szóval a célom már elértem.

-Ahham, na menjünk.- kezdem tolni az ajtó felé.

-Ma végre nem csak nekem lesz első napom.

-Igen, mert valaki kikönyörögte, hogy halasszak egy évet az egyetemen. Nem ismered véletlenül?

-Fogalmam sincs ki lehet ilyen elvetemült.- rázza meg fejét.- De azért örülök neki.- szorít magához és puszikkal kezdi belepni arcom.

Beszállunk autómba és elindulunk. Az út egész hosszú, de végig beszélgetjük, így gyorsan eltelik az idő. A hatalmas épülettől nem messze parkolok le és Hoseok combjára szorítok biztatás képpen, mert látszik hogy izgul.

-Végig melletted leszek.

-Köszönöm.- fog rá kezemre.

×××

-Készen állsz?- kérdezem kezét szorongatva az épület előtt állva, ahol nemsokára lakni fogunk. Az elmúlt két évben nagyon fárasztó volt minden nap oda vissza utazni, ezért az egyetemtől nem messze vettünk ki egy kissebb lakást.

-Alig várom, hogy veled lakhassak.- karolja át derekam és fejét vállamra dönti.

-Mert eddig nem együtt laktunk?- lépek el mellőle, hogy rá tudjak nézni.

-De, de nem volt közös szobánk.

-Annak ellenére mindig mellettem aludtál, ja és most is lenne két szoba.

-Persze persze, akkor te ne is örülj neki.

-Naa, Hoseokie~ én vagyok a legboldogabb, hogy veled lakhatok.

-Tudom- mosolyodik el.- Csak így nem tudok majd csajt felvinni a lakásomra- neveti el magát- Az milyen lenne már.

-Mégis milyen lányra gondolsz? Mindjárt tizenkilenc vagy és még barátnőd se volt.

-Mert nem is kell. Amúgy meg te se beszélj, mert tudtommal húsz évesen még talán nem is csókolóztál.

-Mindig a nyakamon vagy.- vonok vállat, mire az eddigi mosoly eltűnik ajkairól és egy ellentétes ívet vesznek fel.- Mármint- kezdenék bele valamibe, hogy mentsem a helyzetet, de félbe szakít.

-Sajnálom- motyogja- Folyton a nyakadon vagyok... Én ebbe bele se gondoltam.- néz rám szomorúan csillogó szemekkel.

-Ugyan, azért vagyok mindig veled, mert téged szeretlek a legjobban és rajtad kívül nem kell nekem senki. Ne érezd magad ez miatt rosszul.

-Mi van ha miattam szüzen halsz meg?

-Akkor drágám te is úgy fogsz.- nevetem el magam most én.- Na de mostmár menjünk be.- javasolom, hogy ne csak kint áldogálljunk az utcán. Már láttuk belülről, ezért nem is okoz nagy meglepetést, mégis boldogsággal tölt el.- Mit szeretnél csinálni?

-Semmit. Feküdni, aludni. És lassan depresszióba esni a tudattól, hogy tönkre teszem az életed.

-Te teljesen meghülyültél. Mivan veled?

-Eddig észre se vettem mennyi mindenben korlátozlak.

-Ez nem is igaz.

-Dehogynem.- ülünk le az ágyra, mert idő közbe a szobába értünk.

-Minek kéne barátnő, ha itt vagy nekem te?- meglepett tekintettel néz rám, majd felállva helyéről ül egyenesen ölembe.

-Csókolj meg.- jelenti ki teljesen egyszerűen, mintha épp annyit mondana "süt a nap". Látva értetlen tekintetem folytatja.- Te sem tudod hogy kell, és én sem. Találjuk ki együtt és akkor már erről levan a gond.

Ez elég abszurd és, és... Nem is tudom. Tiszta hülye vagyok, de lassan egy alig észrevehetőt bólintok. Derekára fogok míg ő a nyakam karolja át és elkezdünk közeledni egymás felé.

Arcához érve tekintetemmel megkeresem az övét egy utolsó beleegyezést várva, amit rögtön megad, mert egyenesen ajkaimra hajol. Lehunyom szemeim és próbálok minél jobban a csókra koncentrálni. Egy darabig csak egymáson tartjuk őket, és csak utána kezdjük el mozgásra bírni,majd lassan nyelvem is átvezetve az övéhez. Derekánál fogva közelebb húzom magamhoz, felvezetve ujjaim gerince mentén, amibe egy kicsit beleremeg. Ez valami eszméletlen érzés és sosem akarom, hogy véget érjen.

Kicsit elválik, hogy tudjunk venni levegőt és már folytatjuk is az előzőhöz képest jóval vadabban és ügyesebben. Míg az előző csak bemelegítő csók volt ez teljesen más, a dominanciáért kezdünk harcolni. Fenekére fogva markolok rá mindkét kezemmel, ezzel egy pillanatra kizökkentve őt veszem át teljesen az irányítást.

×××

-Jóreggelt- köszön Hobi egy csókot nyomva számra.- Készülj, mert elkésünk.

-Ez a szituáció miért ilyen kísértetiesen ismerős?- morgom a párnámba.

-Fura, de ez az első, hogy nem te zaklatsz engem. Örülök amiért munkatársak is leszünk. Melletted élem le az eeeegész életem.- tárja szét karját a megnyújtott szónál, utána pedig minden figyelmeztetés nélkül rámdől.- Mi leszünk a legkirályabb rapperek egész Koreába. Sőt, az egész világon.- ad még egy puszit, majd még jó sokat. Ránézek az órára, ami szerint még vagy fél órám lett volna aludni.

-Hoseook~ te áruló. Mégis minek keltettél fel, hát látod az időt?

-Igen, dee...- süti le szemeit hozzám dörgölve álló farkát.

-Nemár, most akarod?- szemembe nézve, határozottan bólint mire csak sóhajtok egyet.- De most biztos nem én leszek alul.

Legördül rólam és szétnyitja lábait, jelezve neki a passzív fél is jó, csak csináljuk. Lábai közé mászok, megcsókolom és már körbe is fogom merev részét, hogy ne ez legyen az első olyan "első nap", ahonnan elkésünk.