Yoongi pov.

-Unalmas- motyogom szemforgatva.

-Unalmas- mondom mostmár ingerülten.

-Szörnyen unalmas!- kiáltok fel szétterülve ágyamon- Nem igaz, hogy már a tiktok is cserben hagy.

Lehunyom a szemem, és próbálok csendben szenvedni mikor egy új hangot hallok meg. Érdeklődve emelem fejem fölé a telefont, amin már nem az előző videó megy.

Felvonom a szemöldököm, ahogy meglátok egy lányt valami koreai gyerekkel beszélni. Van hozzá angol szöveg, amit amúgy se nagyon értek ellentétben a társalgás nyelvével.

Ügyes lány.- bólintok elismerően a gondolatomnak. Viszont ami ennél is jobban leköt az az alkalmazás.

Állítólag arra jó, hogyha tanulnod -jelen esetben- a koreait, akkor tudsz olyannal beszélni, akinek ez az anyanyelve.

Hát ez tök jó! Vajon szívesen társalognak velem is? Angolul biztos nem tudnék rendesen kommunikálni, állandóan a szavakat keresném. A saját nyelvemen kell beszélnem, majd maximum előadom, hogy régóta tanulom.

Elkezdek böngészni a kommentek között hátha megtalálom mi a neve. Szerencsére nem is kell sokat nézelődnöm, szinte minden negyedik ezt a kérdést teszi fel.

Az alkalmazások között hamar megtalálom, az egészen népszerű társalgó programot. Várom a letöltést, és már nyitom is meg.

Először kiválasztom milyen nyelven szeretném, majd két lehetőséggel találom szemben magam. A második nem is foglalkoztat, egyből rámegyek, hogy koreaival akarok beszélni.

Azt hittem lesz egy csomó lehetőség, amiből majd szép nyugodtan válogathatok, erre van egy. Miért random? Azt se választhatom ki fiú vagy lány legyen.

Sóhajtva megyek a hívás gombra, és csak reménykedni tudok. Dallamos hang kísér, amíg valaki fel nem veszi. Abbamarad a nyugtató zene, majd egy hang szólal meg a túloldalról.

-Szia- meglepődök a kellemes, vidám férfihangtól.

-Szia- válaszolok halkan.

-Mennyire tudsz koreaiul?- tér rögtön a legfontosabb kérdésre.

-Azért megyeget.

-Szólj ha valamit nem értesz. Egyébként neharagudj az udvariatlan kezdés miatt, be sem mutatkoztam. Jung Hoseoknak hívnak.

Most mit mondjak? Ha elmondom a rendes nevem egyből rájön mekkora idiótával beszél.

-Egyenlőre csak Suga- mondom el neki becenevem.

-Szóval Suga, hogy találtál erre az alkalmazásra?

-Rettentően unatkoztam, szembe jött velem egy videó róla, és gondoltam kipróbálom. Te?

-Szintén. Veled beszélek itt először.

-Én is.

-Nagyon jól használod a nyelvet.

-Igen, jelenleg is itt lakok Szöulba.

-Komolyan? És honnan jöttél?

-Daegu-ból- mondom halkan, mire a túl oldalról először csak csendet, majd egy vidám nevetést hallok meg.

-Hát ezért megy ennyire. Hogyhogy nem a második lehetőséget választottad?

-Nem jutottam el addig. Mi volt?

-Az az opció volt a nyelvhasználóként társalogni.

-Ohh- kínomban zavartan felnevetek, és rettenetesen ostobán érzem magam -Sajnálom.

-Ugyan- szinte látom magam előtt, ahogy legyint.- Nekem így is jó. Kicsit féltem tőle, hogy nem értjük majd meg egymást.

Fejbecsapom magam a hirtelen megvilágosodástól. Hát csak ennyit kellett volna mondanom. Elkerülhető lett volna ez a kellemetlen helyzet. Mennyire egyszerű, és egyértelmű. Viszont már nem szeretném rácsapni a telefont. Túl szimpatikus hangszíne van, plusz bunkó sem akarok lenni vele. Ő semmi rosszat nem tett.

-Csak... Lépjünk túl rajt. Rendben?

-Igenis- tiszteleg a fejemben alkotott képen- Szóval Suga- kezd bele de én félbeszakítom.

-Yoongi... Tudod, már úgyis mindegy.

-Yoongi? Így hívnak? Nagyon tetszik a neved.

-Köszönöm- motyogom. Nem szokták megdícsérni a nevem. Egy kicsit zavarban vagyok.

-Hány éves vagy? Biztos idősebb vagyok!

-Áhh, kétlem. Olyan kis gyerekes hangod van.

-Hogy mii~!? Háromra elmondjuk egyszerre.

-Egy.

-Mi? Máris?

-Kettő.

-Három! 24.

-25- kiáltjuk egyszerre- Háhh, tudtam- nevetem el magam.

-Nee~!!- siránkozik.

-Mekkora dráma királynő vagy. Most pedig hívj szépen a hyungodnak.

-Dráma az életem... Hyung- mondja ki a végét egy kisebb szünet után.

-Egyébként ezen van időkorlát?

-Nem, szerintem nincs. Máris le akarsz rázni?

-Dehogy, egészen élvezem a beszélgetést. Végre nem unatkozom.

-Ennek örülök.

-És Hoseok mondd, te Korea melyik részén laksz?

-Jelenleg én is Szöulban. Az egyetem miatt felköltöztem a nagyvárosba.

-Még a végén kiderül, hogy itt vagy a szomszédban- mosolyodom el.

-Ki tudja- válaszol sejtelmes hangon- Hyung éhes vagyok.

-Én is- sóhajtok fel- viszont semmi kedvem főzni.

-Jó kifogás arra, hogy nem tudsz.

-Kikérem magamnak Min Yoongi michelin csillagos séffel beszélsz.

-Érdekes- gondolkodik el- sosem hallottam rólad.

-Ahh- kapok szívemhez- ez fájt.

-Sajnálom, ezért meghívlak egy közös virtuális ebédre.

-Az meg milyen?

-Elmegyünk telefonálva egy olyan helyre, ahol szívesen ennénk.

-Mit ennél most meg?

-Bibimbapot és kimbapot annyira kívánom.

-Most hogy mondod én is- gondolkodom el.

-Van is a közelben egy jó hely.

-Nálam is.

-Mit szólsz? Megyünk?

-Indulhatunk.

-Hé, hé várj! Mit vegyek fel?

-Ruhát?

-Yoongi~ ne már.

Nem is értem miért érzem úgy magam ennél a beszélgetésnél, mintha már régóta ismernénk egymást. Olyan fura. Teljesen felszabadultan tudok vele beszélgetni.

-Szóval ing, vagy póló?- kérdezi sokadszor.

-Legyen valami lenge ing. A felét tűrd be a másik fele maradjon lógjva. Ehhez vegyél fel egy rövidnadrágot csak jussunk már valamire- fújom ki a levegőt.

-Te egy zseni vagy!

-Indulhatunk?

-Igen egy pillanat. Megkeresem a kulcsom.

-Tőled milyen messze van?- kérdezem kilépve az ajtón.

-Gyalog nagyjából negyed óra.

Valaki kilép a mellettem lévő ajtón. Nem foglalkozva vele zárom be az ajtót, amit a jövevény szintén megtesz.

-De jó, nekem- szembefordulok a másik fiúval, aki kíváncsian néz rám- is- fejezem be a mondatot elhalkulva.

Ekkor a szemben álló szemei kikerekednek, és tátott szájjal néz először a telefonjára, majd rám.

-Yoongi?- kérdezi megszeppenve, amit egyszerre hallok a fülemnél, és magam előtt.

-Azt hiszem most leteszem- bólint, leengedi karját, és egyszerre megnyomjuk a "hívás vége" feliratú gombot.

-Mikor mondtad azt a szomszéd dolgot én tényleg nem tudtam- neveti el magát.

-Hát én is viccnek szántam- mosolyodom el.

-Annál jobb. Láthatod a csodásan összeállított szettem.

-És nem kell egyedül ennem.

-Olyankor néha furán néznek rám, jajj majdnem elfelejtettem. Örülök a találkozásnak, hyung.

-Ezt mindig másodjára hagyod?- nevetek fel. Megrázza fejét, és maga elé intve jelzi, hogy induljunk.

-Csak ön után.

-Mire vállalkoztam- fogok fejemre.

-Életed legjobb ebédjére.