A végén a helyekről, amiket említek találtok képet. Jó olvasás❤️

Hoseok pov.

Mindig is szerettem a japán kultúrát. Lenyűgöz bármi újat találok róla, de van egy, ami a többinél sokkal jobban megfogott. Ez nem más, mint a "sors vörös fonala".

A legenda szerint a kisujjunk összeköttetésben van a szív egyik fő erével, de az a végtagban nem ér véget, hanem egy számunkra láthatatlan vörös fonallal folytatódik, ez pedig a sors által nekem szánt emberhez vezet el.

Ez a történet tűnhet túl nyálasnak, és a legtöbben nem is hisznek benne. Az egyetlen dolog, ami miatt érdekel, hogy én látom a saját fonalam.

Az emlékeimben mindig is ott volt ez az apró élénk színű szál, ami ujjam köré van fonódva és egy masniban végződik. A végét sosem találtam meg, szinte a végtelenségbe vezet.

Bárkit kérdeztem senki sem látja rajtam kívül. Néhányan ez miatt örültnek hisznek, de ez nem zavar. Minden vágyam, hogy megtaláljam a masni másik felét.

Akadályozni semmiben sem tud, ugyanis tényleg olyan, mintha nem is létezne, egyszerűen megérinthetetlen.

Sokszor elgondolkodtam már azon is, hogy vajon csak nekünk van ilyenünk vagy egyáltalán az általam keresett emberen is rajt van? Ha nincs akkor a semmibe vezet? Annyira sok kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Mi lenne ha elvágnám?

Már sokszor gondoltam rá, de sosem vitt rá a lélek. Ilyenkor mindig az jelenik meg előttem, hogy valaki mástól veszem a reményt, mert ha nem akar megtalálni ő is elvághatná.

Jó pár alkalommal elhatároztam már, hogy megkeresem, de végül mindig feladtam. Egyszer egész Daeguig elmentem, de onnan úgy döntöttem visszafordulok, hisz nincs túl közel Gwangjuhoz. Ennél persze sokkal rosszabb is lehetne mondjuk, ha Seoul felé megy, mert az még messzebb van.

Mostmár muszáj őt megtalálnom. Összepakolok egy hosszabb útra és útnak indulok. Sokkal egyszerűbb lenne, ha tudnám merre menjek. Ha tudnék egy konkrét várost pár óra alatt odaérnék és nem kéne annyit sétálni, hogy biztos jó irányba menjek.

Reménykedek benne, hogy Daegu még mindig jó irány és veszek egy vonatjegyet. Felülök rá, majd ahogy elindul tökéletesen a vörös vonal útját követi. Hatalmas mosollyal arcomon nézem, ahogy egyre közeledek a fonal másik feléhez, ugyanis most eszem ágában sincs visszafordulni, amíg meg nem találom.

Az állomáson leszállok és elindulok a vörös úton. Városnézésnek is megfelelne annyit megyek össze-vissza.

Igazából nem is értem, de szerintem már a fél várost bejártam. Voltam a Donghwasa templomnál, a 83 Tower is egy gyönyörű látványosságnak bizonyul. Még szerencse, hogy elég korán indultam, mert már rengeteget mentem a város különböző pontjain.

Délutánra jár az idő mikor az "iránytűm" az Ayang Railroad hídhoz vezet el. Végig nézek a Geumho folyót átszelő hídon és elképzelem, hogy este milyen látványt nyújthat kivilágítva.

Úgy döntök, hogy utolsó állomásomnak nyilvánítom a következő helyet és ha ott sem találom meg, akkor csak holnap folytatom utam.

A hídon átérve inkább igénybe veszem a tömegközlekedést ugyanis már eddig is jó pár kilómétert megtettem. Csak akkor szállok le, mikor egyre távolabbinak tűnik a madzag.

Gyalog folytatom utam egyenesen a Bullo-Dong Ancient Tomb parkba. Nem is értem miért nem jártam errefelé soha. A kis piros vonalat követve egyre jobban haladok előre a dombok között.

Ha most nem találom meg, akkor igazából vissza se találok... Azt hiszem eltévedtem. A visszaútra inkább nem is gondolva -töretlen lelkesedéssel- haladok tovább előre.

Az egyik domb oldalában megpillantok egy fiút, ahogy nézi az enyhén lemenő napot. Végig nézek először szőke tincsein, aztán az átlagosnál sokkal világosabb gyönyörű bőrén. Nagy fekete pulcsit visel, ami alól kilóg hosszított fehér pólója, nadrágja pedig egy egyszerű fekete szaggatott farmer. Tekintetem megállapodik a kisujját körbefogó vörös madzagon, ami egy masniban végződik.

El sem hiszem, amit látok. Lassan elindulok felé és csak elé érve állok meg. Végigvezeti rajtam sötét szemeit és meglátva kisujjam enyhén elnyílt ajkakkal figyel tovább.

-Végre megtaláltalak- sóhajtok fel egy mosoly kíséretében.- Nem is tudod mióta kereslek.- tekintetében még mindig csak a döbbenetet látom, de aztán egy kis mosoly kúszik arcára és egy könnycsepp gördül rajt végig.

Felkel és szinte nyakamba veti magát, én pedig boldogan viszonzom ölelését és simítok végig hátán, mert érzem hogy egyre több sós csepp éri mellkasom, ahova belefúrta arcát.

-Azt hittem már nem is létezel- mondja, és hallom rajta, hogy elmosolyodott.- Annyiszor próbáltalak már megtalálni. Egyszer egész Gwangjuig elmentem.- rázza a fejét.

-Akkor nem járhattál túl messze, mert ott lakok, de ne aggódj, én is másodszor járok itt. Bejártam érted a fél várost.- nevetek a fejem rázva.

-Ne haragudj- bújik még jobban hozzám.- Nem volt jobb dolgom, ezért városnézést tartottam.

-Igazán szép helyen laksz. Örülök, hogy így alakult.- simítok hajába. Sosem gondoltam, hogy egy ennyire aranyos fiú van a fonal másik felén. Úgy érzem megérte ennyit kutatni utána.

-Egyébként Yoongi vagyok- néz fel rám csillogó szemekkel.

-Én Hoseok.- szélesedik ki mosolyom, pedig mióta megláttam mást se csinálok.

-Elég későre jár, ha gondolod aludhatsz nálam- hajtja le fejét zavarában, és láttam, ahogy elpirul.

-Ha nem zavarok- erre csak megrázza fejét és belémkarolva indul el abba az irányba ahonnan jöttem.

Egész úton beszélgetünk és rengeteg dolgot megtudunk a másikról. Azt hiszem megtaláltam a lelkitársam. Nála tökéletesebbet elképzelni se tudnék.

×××

Pontosan öt éve hogy találkoztam Yoongival, ezért úgy döntöttünk, hogy kijövünk megnézni a naplementét, oda ahol először találkoztunk egymással.

Nagyon izgulok, ugyanis egy sokkal másabb dolog miatt akartam pont ide jönni és lassan muszáj megtennem.

Felkelek mellőle, mire nagy szemekkel vizslat és érdeklődve nézi mire készülök. Elé sétálok és féltérdre ereszkedek. Kifújom az eddig bent tartott levegőt és belekezdek.

-Yoongi, tudod én sosem értettem miért pont rajtam van egy vörös kis cérna, ami létezéséről rajtam kívül senki más nem tud, de én hiszem, hogy a sors úgy akarta, hogy mi együtt legyünk. Ezelőtt sosem voltam ilyen boldog, mint most veled és hálás vagyok, amiért megkaptalak téged. Mindennél jobban szeretlek Min Yoongi. Mondd, mellettem maradsz örökre és hozzám jössz?- nyitom fel a dobozkát, amiben egy matt fekete gyűrű van, belsejébe egy vörös fonal van gravírozva, ami egy masniban találkozik össze.

Könnyes szemekkel ugrik rám épp úgy, mint az első találkozásunkkor. Heves bólogatásba kezd és egy "igen" szerűt próbál kinyögni.

Ujjára húzom a gyűrűt és arcára helyezve az egyik tenyerem hajolok oda hozzá egy csókra, amit egyből viszonoz és érzelmes csókot váltunk egymással.

-Szeretlek Hobi- mondja két csók között.

-Én is téged Yoongs- döntöm neki homlokom az övének.

Hoseok ezeket a helyeket járta be, amíg Yoongit kereste.

Donghwasa templom

83 Tower

Ayang Railroad híd

Bullo-Dong Ancient Tomb park