Hoseok pov.

YoYo baba
Akkor holnap egy randi?

Me
Aha
Mikor érsz be?

YoYo baba
Asszem olyan 10 perccel később, mint te, szóval addig vigyázz nehogy megkéseljenek

Me
Majd én is viszek

Kést ugyan végül nem rakok el, de könyveim elpakolom, ha már tegnap elfelejtettem. Szerencsére nem megyünk korán, ezért ki tudtam aludni magam rendesen. Bár valószínűleg Yoongi úgyis ezért választotta ezt a későbbi időpontot.

-Képzeld senki nem késlelt meg- újságolom boldogan egy ölelés kíséretében mikor végre ideér.

-Na akkor majd én- nevet fel.

-Nyeeh. Inkább menjünk.

Elindulunk a suli felé, amit "hatalmas sajnálatunkra" már egy jó ideje nem láttunk. Bekopogunk a könyvtároshoz, akinek nyoma veszett ezért helyet foglalunk az ajtó előtt elhelyezett kis puffokon.

-A könyveket hozták vissza?- fordul felénk az egyik random tanár.

-Igen, az ötöt, amit kellett- válaszolok, de Yoongi csak nagy szemekkel néz rám.

-Nem kettő volt?

-Nekem öt van- nézek rá én is értetlenkedve.

Leadjuk őket és abban a percben mikor elindulunk megérkezik a néni. Arra jutunk vele, hogy holnap behozza a másik hármat, bár biztosan állítja, hogy ő kettőről tudott.

-Kezdek éhes lenni. Egy meki? (olyan szomorú, hogy a BTS menühöz nem lesz semmi kis figura😪)

-Szívemből szóltál.

Szokásos menünket kikérve indulunk el a falhoz, amire felülve a vízre és a rajta lévő hajó étteremre kapunk kilátást. Minden olyan megszokott, minek változtatni azon, ami egyszer már jól bevált.

-Ezt a kaját egyszerűen nem lehet szépen enni.

-Olyan hülyén van összerakva, állandóan esik szét. De legalább majd jön a kacsa mama és megeszi- utálok a múltkorira mikor a sültkrumpliért besétált a lábam alá.

-Ma is etetünk?

-Még szép.

Kajánk elfogyasztása után elindulunk a vízparton a kacsakajaautomatához, ahol már ketten várják érkezésünket. Melléjük csaklakozik három galamb, akikkel egészen addig elvannak, amíg nem dobunk nekik ennivalót.

-Hogy elkapta- nevet fel Yoongi a kacsán, amelyik szájából lóg ki a galamb tolla.

-Úgy tűnik nem akar osztozni.

-Akkor én a galambokat fogom etetni- dob neki a nála lévőből.- Látod, eddig kellettünk nekik...- mondja miután mindkettőnk kajája elfogy, a kacsák pedig már nem is törődve velünk ugrálnak vissza a vízbe.

-Üljünk fel- mutatok a fenti félkör alakú fa padra.

-Ez a kettő különböző?- nézi az előttünk sétáló galambokat, amik kicsi körme kopog a macskakövön.

-Nem tudom. Azért hasonlítanak, de az egyik elég kopottas és kisebb.

-Lehet ő a lány- gondolkodik el- Tudod az állatoknál a fiúk sokkal nagyobbak, díszesebbek, szebbek. Szóval én nem szebb vagyok nálad csak hím.

-Ugye tudod, hogy én is az vagyok?- vonom fel szemöldököm.

-Hoppá- neveti el magát. Karjával közelebb húz magához, én pedig mellkasához bújok. Vállam simogatása közben egy apró puszit ad fejem tetejére, szinte alig érezhetőt, mégis nagyon jól esik.

Következő úticélunk felé vesszük az irányt, ami nem más, mint a város kis szigete.

-Nézd, dugnak- int fejével a hely szélén lévő egyik fa tövében ülőkre, akik egymás ölében ülve, az alsó a felső ember hátsóját fogdozva fene se tudja mit csinálnak.

-Legalább ne itt csinálnák... Vagy ne ennyire az elején.

- Megyünk a legvégébe?

-Aha.

Leülünk az utolsó előtti padra, amit a körülötte lévő magas fák kellemesen beárnyékolnak. Körülnézek hátha látok valami érdekes dolgot.

-Ne nézd őket ilyen feltűnően.- szól rám.

-Mit?- nézek értetlenül.- Jajj neee, épp elfelejtettem volna- csapok fejemre.

-Azt hittem őket nézed.- nevetni fel.

A párocska felé fordulok, akik mostmár egymáson fetrengenek és egyre félreérthetőbben néznek ki. Én ilyet nem csinálnék az is biztos. Attól kellemetlenül érzem magam, hogy látom őket.

-Be akarom fonni a hajad- terelem el gyorsan gondolataim. Mögé sétálok és dús hajába túrok. Nem is tudok fonni...

Mindent beleadva kezdek neki az elejétől hátra felé, de az egyik oldala rövidebbre van nyírva, ezért onnan nem tudok hozzá venni újat.

-Hát... Szerintem hagyjuk- nevetem el magam a végeredményen és visszaülök mellé.

Beszélgetésünk közbe egy néni biciklivel mellénk ér, és nagy szemekkel néz ránk. Ezt megunva Yoongi, kérdező hangnemben ráköszön.

-Jónapot?

-Jónapot- néz még mindig.- Jajj, elnéztelek titek. Azt hittem a régi tanítványaim vagytok.- értetlenül nézünk rá szóval folytatja- Nemrég volt az osztálytalálkozónk.

Minden random dologról beszél, köztük hogy mi lett a diákjaival, akik már más országban élnek, családjuk van... Mondjuk innentől még kevésbé értem... Hány évesnek nézek ki? Negyven?

-Ez a fiú őszinte- néz rám.- Sok emberrel találkoztam már, szóval biztos vagyok benne.- elmosolyodva Yoongira nézek. Örülök hogy szimpatikus az embereknek.- Nagyon jó ízlésed van- címezi még mindig nekem. Ő most azt hiszi együtt vagyunk?- És persze neked is- néz most Yoongira.- Az ilyen kapcsolatok maradnak meg a legtovább és lesznek a legjobbak.

Aranyos a néni, hogy azt hiszi egy pár vagyunk, pedig Yoon a legjobb barátom. Viszont ami a legfurcsább, hogy nem ő az első. Pedig mindkét alkalommal csak beszélgettünk.

Elköszön, és tovább indul, majd három méterre, ahol véget ér a sziget megfordul és megáll. Beszél pár mondatot a tengerről, ahova a férjével ment nyaralni és végleg elköszön.

-Oké, én ezt a beszélgetést az elejétől nem értem.

-Úgy nézett. Ciki lett volna nem köszönni. Aztán a végén már nem akartam elvenni a kedvét.

-Nem is értem miből gondolta, hogy együtt vagyunk- nézek utána.

-Ő legalább nem egy "alsógatyás úriembert" keresett- utal a múltkori incidensre.

Még egy darabig beszélgetünk, aztán útra kelünk. Yoongi edzésre megy, én pedig haza. A zebránál ameddig kísérni szok megállunk. Megölelem és zöldre váltáskor egy puszit nyumok arcára. Ezután átgondolva a napot egy mosollyal arcomon teszem fel a maszkot és indulok át a túloldalra.