Yoongi pov.

Végre egy közös előadás Hobival. Már annyira vártam! Ebben a félévben sajnos egy közös óránk sincs, viszont most egy kötelező, de választható előadást kell meghallgatnunk. Vajon miért ezt választotta? Ha másikra jön visszajöhetett volna később.

Ennyire szívesen rég jöttem be az egyetemre.

Másfél óra az egész, ami miatt berángattak minket, viszont korán van még. Ne menjen kárba a napom mikor még csak egy óra lesz.

-A felétől nem tudom miről szólt- sóhajt fel Kook.

-Nagyjából ott kellett volna abbahagyni- ért egyet Tae.

-Ti mit fogtok most csinálni?- megállok a főépület előtt rájuk nézve.

-Még nem tudom- vonja meg vállát Taehyung- annyi biztos, hogy rágyújtok.

-És te?- fordulok Hobi felé miután ketten maradunk.

-Négytől lesz egy előadás, ami érdekel. Addig nem tudom.

-Én kirándulni szeretnék. Olyan rég voltam.

-Merre mennél?

-Van a közelbe egy kilátó, tudod, ahol túl meredek az utca.

-Még nem voltál rajt fenn?- lepődik meg.

-Nem- rázom meg a fejem.

-Ha gondolod megnézhetjük- mosolyog rám.

-Komolyan? Eljönnél velem?- lelkesedek fel egyből, bár végig ez volt a célom.

-Persze, menjünk- indul el a kijárat felé telefonján megnézve az útvonalat. Felnézek rá, ahogy mellettem halad, és nem tudok mást csak mosolyogni.

Ilyen kellemes még sosem volt az út. Nem érzem, hogy az utca felénél fel akarom adni, ahol a legmeredekebb, és boldogan hallgatom Hobi történeteit.

-El sem hiszem hogy felértünk- fújom ki magam a domb tetején.

-Tudtam hogy nem szereted a dombokat, de hogy ennyire- nevet ki szenvedő fejem látva.

A tavaszi időnek hála sok növény kezd virágozni, így a várost elhagyva a fákkal borított részen tudjuk őket csodálni.

-Alig húsz perc az egyetemtől, miért nem jöttél fel eddig?- fordul felém és tekintetét enyémbe fúrja. Mintha csak azt várná eláruljam vele akartam megnézni.

-Sosem volt kivel- ugyan másnak még nem is mondtam...

-Akkor remélem tetszeni fog felülről- indul el az első lépcsőfokon.

-A meredek utca semmi volt ehhez képest- lihegem a negyedik kanyarnál- menj előre nyugodtan.

A kilátó tetejére amikor felérek a csodálkozó látványa fogad. Hogy lehet ilyen szép még ebben az egyszerű pillanatban is?

-Jövő héten felmegyünk oda- mutat a távolba egy havas tetejű hegyre.

-Hozz szuvenír zergét- fejem a fa korlátra döntve csodálom a fenyők fölül a város elterülő képét.

Jó darabig állunk ott megnézve mindent. Innen szinte az egész környéket belátni.

-Szeretnék egy napot ott tölteni- mutat a hotel felé, ami innen úgy tűnik, mintha szinte az erdő venné körül.

-Jónak tűnik- értek egyet.

Körbe mutat mindent mi hol van, mihez milyen élménye fűződik, miért járt ott. Olyan jó őt hallgatni. A hangja egyszerűen megnyugtató, kellemes.

Miután mindenen végig értünk és megbeszéltük milyen fák vannak körülöttünk leindulunk.

-Azt hiszem ez a vonat elmegy mire odaérek- nézek "szomorúan" telefonomra.

A következő egy órát a domb erdős részén kialakított útján töltjük. Lesétálunk az uszodáig és egy szimpatikus padra leülünk.

Alap, de számomra érdekes új dolgokat oszt meg magáról. Mesél a húgáról, a háziállatáról, miket csinál otthon, miket csinál itt a koliba.

A legviccesebb az egész ottlétünkben az volt, mikor egy bácsi ránk nézett, majd az egyetemünkön használatos köszönéssel sétált el mellettünk.

-Ennyire ordít rólunk?- mosolygok rá.

-Hát látod- nevet fel Hobi.

Végül a következő vonatot is majdnem lekéstem...

×××

Mi is a mi történetünk, hogyan lettünk jóba, mi változott az egymás iránti hozzáállásunkban, mit érzek Hobival kapcsolatban? Magam sem tudtam először biztosra. Aztán telt az idő, egyre többet voltunk együtt és lassan minden hozzá kötött. Mindenről ő jutott eszembe, mindenhol vele akartam szembe találkozni.

De mik is ezek, amik hozzátettek mindehhez...

Az első találkozásunk ironikus módon boltba menet alatt történt, ahova utána közösen jártunk már. Nem ismertelek, a legfurcsább, hogy még látásból sem. A barátom akivel mentem elmondta rólad az alap dolgokat, hogy hívnak, melyik szakon vagy. Többször visszanéztem rád, nem tudom miért de megfogtál.

Az első olyan találkozás, ahol beszélgettünk is a kötelező tesi volt. Autóval mentél mi pedig veled mehettünk, őszintén nem álltam hozzád pozitívan. Azt hittem te is csak a szokásos nagyképű fiú vagy, mint a többi. Nagyon hamar rájöttem mekkorát tévedtem... Még ez nap eljöttél velünk közösen inni. Már akkor tudtam, TE különleges vagy, más, sokkal jobb.

Karunk összeér, lábad az enyém támasztja, fejem a tiéddel összedöntve. Túl közel kerültünk volna egyből?

Rád nézek, csak rád. Tekinteted rabul ejti az enyém. Az enyhe sötétedés ellenére szinte ragyognak azok a barna minden színében pompázó szemek. Nem szólunk egymáshoz, a pillanat csak a miénk. Elfordulnék, tudom hogy telik az idő, de mintha körülöttünk megállt volna abban a pillanatban, mikor először kapcsolódtunk össze. Nem eresztesz, süllyedek, a mélység legaljára érve eszmélek rá innen már nincs visszaút.

Gyönyörű!

Főleg amikor mosolyog és megcsillan rajt a fény. A többiek körülöttünk beszélgetnek, olyan jól elvannak, mégsem érzem, hogy velük kéne inkább foglalkoznom.

Másra is így nézel velük? Szeretném azt hinni ez csak az enyém. Nem adnám másnak ezt az érzést.

Lejátszódik előttem a közös pillanatok tömkelege, amikor állunk a jégkrémek felett megvitatva melyik jobb. Amikor kiderül majdnem nincs is elég pénzünk rá, mert kint felejtettem. Az autóban ülve, ahogy kibontottad jégkrémed megmutatva milyen és vártad, hogy kitaláljam még is azt szeretném-e inkább sajátom helyett. Pedig csak a bevonata volt más. Ezután gyorsan visszavittél az utolsó esti órámra. Azt kívántam bárcsak mindenki látna TE hoztál engem. Annyira különlegesnek érzem ilyenkor magam.

Vagy miután megismertük egymást az órákról közös visszautak, majd a boltba járások. Ahogy a visszapillantó tükörből rámnéztél, ha pedig csak ketten mentünk akkor egyenesen a szemembe. Néha olyan hosszúnak tűnő ideig, hogy elgondolkodom nem kéne-e inkább az utat nézned.

Imádtam, ha csak ketten mentünk. Sosem váltunk külön utakra. Elnézelődtem tőled pár méterre, mikor kiválasztottad amit akartál egyből jöttél oda hozzám és mentünk a következő részhez. Elmondtad melyiket miért szereted, épp mit ennél szívesen. Egyszer még egy igazi bor bemutatót is tartottál melyik milyen, miért jobb a másiknál. Hasonló alkalommal sörrel is bővítetted az ismereteim. Szeretek veled vásárolni, pedig nekem sosem kellett úgy igazán semmi csak hogy veled mehessek.

A kötelező alibi íjászatot, utána nélküled nem is élveztem. Előttem van, ahogy ugyan abban a pillanatban egymás mellé léptünk, miután az ott álló elment onnan. Komolyan azt éreztem várod mikor állhatsz végre a helyére. Szoktak egyáltalán ilyen közel állni egymáshoz mások? Pedig lett volna hely mégsem húzodtál el se te, se én. Bár megvolt az aláírásod belőle előbb, mint nekem mégis eljöttél rá utána is, ha ott voltam.

Hol voltál az előtte lévő másfél évben? Miért nem találkoztunk soha? Mint kiderült még közös vizsgára is mentünk, ahol te voltál a fiú, aki elfoglalta a helyem. Megbocsátom, már nem is zavar, sőt bármikor odaadnám újra.

Borozások, ami hatására még közelebb kerültünk. Filmek nézése, amik alkalmával valahogy mindig a legbénábbat és gagyibbat sikerült megtalálni. Legalább el lehetett viccelni őket annyira rosszak voltak. Közben a tenyered tanulmányozása hogyan futnak rajt a vonalak, ujjaid végigsimítása a történetet hallgatva miért hiányzik a végéből egy kis rész.

Sosem volt olyan finom a palacsinta, mint amikor te is eljöttél az esti sütögető partira. Nem is az édességet etted, hanem a rá való különböző gyümölcsöket. Ha ezt előre tudom sokkal többet veszek.

Volt egy nagyon komoly "vitánk" a fagyikehelyről. Ki hallott már olyat, hogy valaki a gombócokat kehelyben kéri, de mégsem gyümölcsökkel. Sőt, nem is értetted miért kérné valaki "gyümöcsszórással". Ez annyiszor visszajött a becenevem is ez lett.

Következő alkalommal, mikor közösen beültünk egy sörözőbe se foglalkoztunk a többiekkel. Zavart ez téged? Valamiért úgy tűnt neked is megfelel így. Sosem tudtam a mi témánkon kívül miről volt szó. A harmadik, egyben utolsó ilyen alkalommal megmutattad tényleg tudsz fonni, és a gyengéd ujjaid hajamhoz értek egy kiválasztott tincs befonása közben. Ha lehetett volna örökké benne hagyom, végül így is magától jött szét. Tele lett a telefonom a random képeiddel, és még közöset is csináltunk. Imádom őket nézegetni.

Ugyan ezen alkalommal történt, hogy kitaláltad játszunk a géppel, ahol kérdésenként a két lehetőségből ki kell találni melyik a helyes. Sajnálom amiért mind a kétszer az én "jó" megérzéseimre hallgatva rontottuk el. Jó érzés volt közösen nevetni rajta mennyire nincs szerencsém egy ötven-ötven százalékos játékban. Ezután még egy tanszék vödörre is képes voltál meghívni.

Rájöttem egyedül mennyire unalmas lenne könyvesboltba menni, ezért megkérdeztelek, te pedig egyből beleegyeztél. Azt hittem egyedül fogok eltévedni, de végig kerültük az egész várkerületet a városba, mire kitaláltad hogy jutunk a következő úticélhoz. Ettől függetlenül néha -vagy inkább mindig- olyan zavarban érzem magam, amikor ketten vagyunk. Te viszont olyan könnyen veszed, mintha mindig is jóban lettünk volna. Hülyéskedsz velem, feldobod az egész napom. Sőt, mástól még azt is megkaptam miattam jön ki belőled ez az éned, mert "normális" voltál amíg nem találkoztunk. Vagy amikor többen meglepődtek, hogy mi nem régről vagyunk jóba. És ez akkor történt mikor alig egy hónapja ismertük egymást. Azóta pedig az összes barátunk azt mondta rám nézel csak azokkal a csodálkozó, érdeklődő gyönyörű szemekkel. El sem akarom nekik hinni.

Amikor azt mondtad kijössz hozzám a gyakorlatomra először komolyan se vettem. Megláttam az autód a távolban, és egyből tudtam, hogy te vagy. Ki lenne még olyan őrült, hogy a személyautójával bemegy a földes úton. Megálltál beszélgetni a tanárunkkal, de utána a végéig velem maradtál. Egyből hozzám jöttél oda és nem is tágítottál mellőlem. Olyan különlegesnek éreztem magam, hogy az oldaladon állhatok. Szinte büszkeséggel töltött el, hogy mindenki látja velem vagy, én pedig veled vagyok. Hát még mikor átsétáltál a vízen, bár a barátaid körbe mentek te inkább levetted a cipőd és mezítláb jöttél mellettem. Utána pedig viccelődtél vele, hogy ez igazából a gyerekkorodra emlékeztetett. Visszavittél, így nem kellett azon aggódnom hogy jutok be a városba. Úgy érzem amúgy is ezért jöttél ki, hogy velem legyél és elvihess. Bárcsak az elejétől ott lettél volna! Bárcsak minden alkalommal ott lennél!

Kicsit meglepődtem, amikor az egyik szaktársam ugyan erről a napról mesélt az ő szemszögéből. Odament hozzád, mert vele tényleg régről vagytok barátok mégis pár szó után "leráztad". Azóta, hogy hallotta tőlem hogy jutottál oda biztos benne miattam történt a beszélgetés rövidre zárása. Azért sajnálom, bár nem úgy tűnt a fülig érő mosolyodból, mintha tényleg zavart volna.

Történeteid újrahallgatása, mikor azt érzem csak mesélj még. Ossz meg minél többet magadról, de had halljam közben a hangod. Ennél már csak az jobb, amikor a legfrissebb élményeid mondod el, ilyenkor tudom én vagyok az egyik első, aki ezt megtudta.

Amikor mondtad, hogy ugyan azon a napon vizsgázol, mint én olyan izgatott lettem. Na de mikor megláttam a szaktársaid, ahogy ahhoz az előadóhoz jönnek, ahova mi is, már tudtam. Velem leszel! Leültem egy helyre, te pedig pár perccel később meg is érkeztél, és egyből mellém ültél. A tanár hamar különválasztott minket és szakok szerint ültetett. Srégen elém kerültél így néha rád tudtam nézni, ami furcsa volt, hogy többször te is hátra néztél. Máskor is forgolódsz? Miattam néztél oda? Engem néztél? Mással nem vagy ilyen jóba a szaktársaim közül... Úgy éreztem ezt a napot már semmi sem ronthatja el. Sajnos előbb végeztem így nem tudtam veled maradni. Leültem egy padra a beadandómat írni várva a vonatra. Egyszer csak megjelentél. Elköszöntél a többiektől, és odajöttél hozzám. Vajon mi tényleg vonzzuk egymást? Már kezdtem beletörődni, hogy három hónapig nem látlak. Örülök amiért nem így történt. Életem leghülyébb beszélgetése ezentúl hivatalosan is hozzád köthető. Bár azóta sem tudom mi van a görénnyel és a vidrával és melyiket szeretnéd. Megosztottuk az elmúlt két hétben történteket a nyári tervekkel együtt. Remélem most, hogy megbeszéltük az alaptalan feltételezésem már tudod, te vagy a lehető legpozitívabb csalódásom az egyetemen. Sajnálom, hogy az első gondolatom az volt biztos te is csak nagyképű és beképzelt vagy.

Lehunyom a szemem és máris megjelensz előttem. A neved egész áldott nap kísérti az összes gondolatom. Néha még álmomban sem hagysz magamra.

Érezni akarom az illatod, tested melegét a hideg éjszakákon. Ilyenkor a lelkem is felmelegíted.

A közeledben szeretnék lenni. Minden nap, minden pillanatban.

Minden apró dolog, ami velünk történt hozzátett ehhez, de mostmár biztos vagyok benne, belédszerettem. Visszavonhatatlanul, szívem minden darabjával téged akarlak mióta csak az első nap megismertük egymást.