Yoongi pov.

-De Yoongi kérlek értsd meg mi ezzel a bajom!- mondja magához képest erélyesen.

-Én értem de mit tudok vele kezdeni? Mondd mit csináljak?

-Hát ne ezt, ami most van!- kiált fel.

Elhallgatok. Szólásra nyitnám a szám, de inkább visszacsukom és magamba fojtom a gondolataim. Nem is értem miből gondoltam, hogy ez hosszú távon működni fog így. Hisz lassan fél éve veszekszünk rajt. Ettől függetlenül nem gondoltam, hogy belevonja ebbe az egészbe ŐT is.

-Yoongi kérlek mondj valamit- vált könyörgőre a hangja.

-De Jimin már annyiszor átbeszéltük. Ráadásul nem hiszem, hogy annyira kíváncsi lenne rá- bökök fejemmel Hobi felé utalva rá mennyire kellemetlen az egész.

-Igazából érdekel. Beszéljük meg, ha már én is a része vagyok.

Fejem az asztalra hajtom elgondolkodva hol rontottam el. Igen, ez egyértelműen az én hibám. Sosem gondoltam bele meddig fajulhat el, most pedig úgy érzem késő. Kicsúszik a kezemből az irányítás.

-Hoseok nem érted, hogy te vagy a baja? Ez a problémája lassan fél éve!- szinte hisztérikus a hangom, ahogy az utolsó szavakat is kiejtem.

-Igen, erről már egyszer beszéltünk. Azt hittem utána változni fog valami- néz vádlón Jimin Hobira.

-Én nem gondoltam, hogy ez ennyire komoly.

Szinte érzem a változások megkezdődését. Sem Jimin, sem Hoseok nem lesz ugyan az ez után a beszélgetés után. Hármunk közös "barátsága" most szakad darabjaira. Hibáztatni sem tudom őket. A sorozatos rossz döntéseim következménye az arcom előtt robban fel egy helyrehozhatatlan hatást kiváltva.

-Pedig de, ez pont ennyire az- fájdalmasan elmosolyodom a gyönyörű íriszeibe mélyesztve sajátjaim hátha még utoljára jegyezhetek meg belőle apró részleteket.

Tényleg mindig csak én gondoltam bele egy kicsit többet a kapcsolatunkba, mint ami volt? Ennyire szerettem volna az álomképeket megvalósítani azzal, hogy ráhúztam őket egy adott szituációra? Tényleg egyedül én vagyok a hibás?

-Mi volt köztetek? Történt valami?- vádol minket Jimin, bár erre a kérdésre többször nemlegesen válaszoltam már.

Rosszul esik a feltételezés is, az pedig még jobban, hogy nem hitte el. Az sem biztos most elhiszi Hoseok megerősítése ellenére. Tettem megkérdőjelezhető dolgokat, de úgy gondolom nem ennyire.

-De tetszik neked, igaz?- továbbra is Hoseok felé intézi a kérdést.

-Hát- gondolkodik el- tudod szép férfi. De veled van együtt szóval én nem kezdenék vele, tiszteletben tartom.

Ennyit arról, hogy én terelem el baromságokkal a szót, hogy ne kelljen őszintén válaszolni mikor ugyan ezt a kérdést megkapom rá vonatkozóan.

-Tudod mit- sóhajt lemondóan Chim- hagyjuk. Én megyek- azzal feláll és ott hagy minket.

Hoseok szemébe nézek. Még mindig túl sokszor keresi a tekintetem, de már nem tudom megállapítani milyen érzések is ezek. Én továbbra sem nézek így másokra. Ő hogy szokott?

-Azt mondod válaszoljak neki őszintén és beszéljük meg a dolgokat. Akkor ez a válasz mégis mi volt?- ülök át mellé.

-Hazudni az ő kedvéért sem fogok- bámul továbbra is szemeimbe- ezért nem mondhattam nemet, mert nem lett volna igaz. Ha pedig igent mondok csak még jobban megbántom.

Mi a jó fene folyik itt?

-És a te szemeidben is látom, hogy valamilyen szinten, de tetszem neked. Viszont ha szakítotok sem jöhetünk össze, mert a barátom. És nem szeretném ezt tönkre tenni.

Hát persze hogy nem.

-Felőled pedig éreztem hajlandóságot az irányomba arra, hogy történjen valami- folytatja tovább.

-Szóval az egész az én hibám? Bezzeg te aztán semmi hajlandóságot nem mutattál- elmosolyodom azon mennyire szánalmas az egész.

-Ha azt szeretné, hogy többet ne beszéljünk, akkor nem fogunk. Sajnálom.

-Megértem- mondom lemondóan, bár a beszélgetésünk alatt megmondani sem tudnám hányadik alkalommal nézek ajkaira elgondolkodva rajta "mi lenne ha". Ez az utolsó lehetőség, elszalasztom tisztában vagyok vele, mégis... Namnak volt igaza. Szakítani kellett volna Jiminnel. Nem biztos, hogy könnyebb lenne, de ez már legalább nem okozna problémát. Hoseok már így is megvádolt vele, hogy nem vagyok hűséges.

-Na sziasztok- lehuppan mellénk Nam a személyes pszichológusom.

Magához ölel és próbál megnyutatni, de nekem már koránt sem az a problémám, mint eddig. A "mi legyen Jiminnel ezek után" egyáltalán nem annyira érdekes ehhez képest.

Nem próbálom abban a hitben ringatni magam, Hobi ezek után ugyan úgy fog viszonyulni hozzám. Magamban már temetem el a kapcsolatunk, ami más körülmények között annyi jobb módon végződhetett volna.

Az első könnycsepp lecsordul arcomon bűntudatot hagyva maga után. Hiszen ez a könny, amit több másik követ nem a romokban lévő kapcsolatomért hullik, azt szinte kezdem elfogadni. Hoseokot gyászolom. A sok közös élményt, a beszélgetéseket, az együtt töltött pillanatokat. Ez mind nincs többé.

Dehát Jimin úgyis ezt akarta. Ugyan a mi kapcsolatunkon ez már valószínűleg semmit sem fog segíteni. Most érzem úgy, mintha "szakítottak" volna velem. Valahogy ez sokkal jobban fáj, mint az igazi, ami közeleg.

Lassan sikerül megnyugodnom, legalábbis egyenlőre. Mire újra ketten maradunk már összeszedem magam.

-Megölelhetlek?- nézek rá fel elég kétségbeesetten, hogy igent mondjon.

-Ha attól jobb lesz- bólintok.

Már áll is fel én pedig mellkasába fúrom arcom. Derekát átölelem és minden másodpercét emlékezetembe vésem. Hosszan tart a pillanat, amíg egymás karjai közt vagyunk. Bárcsak ne tűnne búcsúnak! Bárcsak sosem érne véget! Nagy levegőt veszek, beszívom illatát, majd végleg elengedem.

-Majd a projekten te a rét egyik végében keresel gombát én pedig a másikban- próbálja elviccelni a közelgő egy hetes közös gyakorlatunkat, amit nem lett volna köteles ugyan annak megválsztani, amire én is megyek.

Egyértelműen nem így képzeltem el. Ez jár a kétes érzéseim miatt. Hiszen mindenki látta. Nyomon követhette bárki mi történik köztünk. De Hoseoknak nem volt közben senkije. Lassan már nekem sem lesz. Egy egész délután alatt tettem tönkre mindent.

Jimin, Hoseok...

Sajnálom.