Yoongi pov.

Milyen jó is volt az első év az egyetemen.

Ja nem.

Na de ki gondolta, hogy az exem eljön ugyan ide? Közösen találtuk ki, sőt ő előbb kinézte magának, viszont nem vették fel. Egy csúnya összeveszés után megtaláltam új párom, Taet. Már balekhéten összebarátkoztunk, mostanra pedig szinte teljesen megfeledkeztem Hoseokról, mikoris első nap megjelent.

Miért van itt?

Miért nem gondolok rá haraggal?

Nagyon megbántott.

A szívem majd kiugrik úgy dobog.

Fölényes mosolyt villantok rá, mégis én vagyok a felsőbbéves.

Elsétálunk egymás mellett.

Picsába.

Nem is indulhatna jobban a második évem. Próbáljam ezt Tae előtt minél tovább titokban tartani, hogy ne akarjon ki. Azzal sem érnék semmit csupán egy-két nap haladékot.

Végül arra jutottam nem rontom el egyből az első hetünket, mintha mi sem történt volna továbbhaladok saját órám felé.

-Bocsi, nagy volt a kávé választék- huppanok le párom mellé.

Fejét ingatva vállamnak dől szemeit lehunyva, azt hiszem fáradt még.

A tanár belekezd unalmas egésznapos órájába, amiről semmi újat nem tud mondani. Ezt már vagy háromszor megtanultam. Emiatt gondolataim folyamatosan visszaterelődnek a reggel történtek felé.

Hobi.

Izmosabb lett.

Férfiasabb.

Jót tett neki ez az egy év.

Na és én? Elengedtem magam. Szégyenlem ahogy most kinézek. Nem érzem magam egy olyan exnek, akire ha ránézel az jut eszedbe büszke vagyok, hogy az enyém volt.

Szánalmas ilyeneken gondolkodnom. Teljesen felborította a jól megszokott ittlétemet.

Unalmas lenne ilyenek nélkül, ugye?

Nem is értem mit aggódok. Egyszer láttam, nem dől össze a világ. Nincs közös óránk, más a szakunk, ő kis elsős, nem jelent semmit a tény miszerint a kar ugyan az. Ettől még nem fogom látni minden nap.

×××

Nos az elméletem a következő napon meg is dőlt.

Az egyetem egy másik épületében botorkáltam az előadót keresve. Többen is késtek, mivel át kell sétálni a város egy kisebb részén.

Az előadás már tartott mikor besétált Ő. HOSEOK.

Elém ült.

Nincs máshol hely.

Nézhetem másfél órán keresztül.

Kezdek megőrülni a második napon.

Nincs közös óránk, jó vicc volt.

Vajon ki utál ennyire, amiért így büntet? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?

Kínomban csak mosolyni tudok. Kísértés tör elé, muszáj felé néznem. Végig ezzel küzdök. Vizslatom az arcát. Mi változott rajt? Túl sok minden.

Kezembe temetem az arcom. Biztos így kellett lennie.

Második közös óra után majdnem megtorpanok. Mit csináljak? Nézzek el?

Két méter.

Másfél.

Egy méter.

-Hali- köszön egy mosoly szerűvel.

Úgy meglepődöm azt sem tudom mit tegyek. Heló? Csá? Úr isten.

-Szia- mosolygok rá olyan bájosan, mint talán még soha. Hanglejtésem nyájas. Tiszta ostoba vagyok.

×××

Szerda.

Őrületem harmadik napja.

Már nem is reménykedem benne, hogy nem látom. Úgyis szembe fog jönni. Bármit is csinálok.

Hátul megyek? Szembe sétál.

Lépcsőn lemegyek? Felsétál.

Kolihoz indulok? Órára megy.

Kibaszottul kísért!!!

Már minden barátom értesítettem, mindenki kiröhögte milyen szerencsétlen vagyok. Egyedül Tae nem tudja mi zajlik le bennem.

×××

Az őrület mesgyéjén állok.

A teljes kiboruláson túl vagyok. Egy kisebb idegösszeomlást kihordtam lábon. Sodródom az árral.

Egy random indíttatásból felmentem az első emeleti mosdóba. Lefelé menet a lépcső szélén haladtam gondolataimba merülve.

A következő, ami feltűnt egy mellkas volt az arcomba.

Olyan ismerős illat. Teljesen magával ragad. Ruháimból ugyan kikopott, emlékezetembe viszont makacsul ragaszkodik.

Nem merek felnézni. Tudom ki ő.

Beletemetem arcom a pólóba. Mélyet lélegzek.

Keze derekamra csúszik. Végig simít rajt, majd egy neki tetsző ponton megállapodik.

Rettentő lassan kezdem megemelni fejem. Olyan magas, ahogy lenéz rám elvörösödök. Megemeli egyik szemöldökét és lassan elmosolyodik. Keze megindul tarkóm irányába és hajam aljába beletúr.

Nem mond semmit. Vajon mire gondol? Miért dobog ilyen gyorsan a szívem? Annyi emlék előtör bennem. Az első csókunk. Ez jár a fejemben amióta egymás szemébe nézünk. Perceknek tűnik, mégis józan ésszel ezek valószínűleg csak másodpercek.

-Legközelebb nézz a lábad elé- mosolyog fogait megvillantva. Felsóhajt, megemeli a fejem és homlokom közepére nyom egy puszit.

Ámulatomban még a szám is tátva marad. Kikerekedett szemekkel bámulok. Elenged, oldalra lép, lecsúszik derekáról a kezem. Várjuk, mikor tettem oda?

Ellép mellettem, válla felett visszamosolyog és elmegy a folyosó irányába.

Teljesen lesúlytva érzem magam.

Mi történt az imént?

Egy tinidrámába kerültem

Rá kellett jönnöm hogy igenis hiányzik! Ezt szerettem volna a leginkább elkerülni. Csak úgy száguldanak át agyamon a közös évek.

Hiába, az idő begyógyítja a sebeket. Annyi rosszat tettünk egymással. Az utolsó találkozásunk előtt "bosszúból" Tae társaságában tettem ki képet, ezért ingerülten látogatott meg.

Azt hiszem féltem tőle.

Ordítottam vele a végén, azt üvöltöttem takarodjon. Elment bebaszva maga után az ajtót és ugyan ezt megtette még háromszor, mire az autóval ténylegesen elindult.

Még percekig zokogtam. Taehyungban kerestem a vigaszt, amit nagy nehezen tudott megadni és megnyugodtam.

Tényleg nagyon sajnálom- jött az üzenet később.

Kérted hogy bocsássak meg. Megtettem. Tudom, hogy már nem érdekel, és sosem fogod tudni, de megbocsátottam. Annak ellenére, hogy jó voltál hozzám egyáltalán nem viselkedtem úgy ahogy megérdemelted volna.

Köszönöm, hogy akkor azt mondtad nem utálsz. Szerintem ez azóta változott. Annyira szeretném tudni mi jár a fejedben mikor meglátsz. Láttam ahogy utánam fordultál mikor odajött Tae.

Fogunk még valaha beszélni? Van egy olyan érzésem, hogy nem. Azt hiszem jobb is így. Nem ilyen lezárást szerettem volna kettőnknek, de közösen rontottuk el.

Szeretném ha tudnád nem bántam meg semmit, csak a lezárást.

Drága Hoseok! Örökké te maradsz nekem az első igaz szerelmem ezen már semmi sem változtathat.