Yoongi pov.

-Kellemes délutánt, és mindenki készüljön estére- köszön el tőlünk a tanár.

-Fogalmam sincs mibe jöjjek vissza- indulok ki a suliból Jimin mellett.

-Én valószínűleg valami sötét garbót, és egy szövet kabátot veszek fel.

-Szerinted a bomber dzseki jó lesz?

-Abba legalább belefér mindened- nevet fel.

-Nem mindenkinek kell egy bőrönd, hogy az összes fontos dolgát elhozza- forgatok szemet, de én is nevetni kezdek.

-Kikérem magamnak, én is csak egy kisebb táskát viszek.

-Ha te mondod- hagyom rá a dolgot, és más témákat is felhozva töltjük az út közös részét.

Hazaérve egyből készülődni kezdek, mert páran még az osztályprogram előtt összefutunk.

Gyorsan megfürdök, hajam beállítom, és halványan kihúzom szemem szélét. Másfél óra elteltével kezdem úgy érezni, hogy a kész állapot felé tartok. Tükörben kezdek szemezni magammal, alakom kémlelem, ahogy a tapadós ruhaanyag rásimul. Utolsó lépésként befújom nyakam kedvenc parfümömmel, magamra kapom a dzsekit, és kilépek az ajtón.

Nagyjából a tizedik méter után veszem is le, mert rettentően melegem van. Lehet mégsem volt a legjobb ötlet, de már nincs időm kiköltözni belőle.

Hobinak megírom mikor érek be, ő pedig küld egy képet hol várnak. Jimin sajnos nem tud velünk jönni, csak később csatlakozik hozzánk.

Köszönök mindenkinek, és Nammal beszélgetve indulunk el igazából fogalmam sincs hova. A legnagyobb rejtély az egészben, hogy miért elől sétálunk, mikor csak mi nem tudjuk az irányt.

Valahogy sikerül odaérni, és egyből leindulunk a lépcsősoron, ami a hely szívébe vezet. Az egész különböző poszterekkel és játékok hadával van tele. Ez egy igazi videojáték mennyország.

Hobi mint törzsvendég otthonosan mozog, és hamar egy UNO kártyával a kezében tér vissza. A játék kimenete nekem kedvez, ugyanis rövid időn belül győzelmet aratok.

Ezt a bárt gyorsan elhagyjuk, és egy másik keresésére indulunk. Kiülős helyre esik választásunk, és Tae már megy is kérni egy kört. Hoseok és Nam között foglalok helyet, de figyelmem teljes mértékben Hobi irányába terelődik.

A kiszolgáló lány ad nekünk plédet, amit egyből kisajátítok és bebugyolálom magam, mint valami hajléktalan.

Egyik pillanatban még a söröm iszom, másikban pedig az általam eddig oly szemlélt barátom már a kezem fogja. Ez a tény egy cseppet sem zavar, sőt, rettentően jól esik hüvelykujja simogatása.

Itt már kicsit több időt töltünk el, és Kook hamar egyet ért velem, miszerint már kedvünk sincs biliárdozni menni, de ha egyszer azt mondtuk ott leszünk, akkor illik megjelenni.

Az odaút már kicsit bajosabban sikerül. A kis csapatunk kezdi igazán jól érezni magát, és kész csoda, hogy egyáltalán odatalálunk.

A lépcsőn előre engednek, így alkalmam van elsőként megpillantani az újabb felfelé vezető fokokat. Sikerül épségben felérnem rajt, bár úgy érzem szinte felhőkön sétálok. Azt hiszem ideje kicsi szünetet tartani az ivásban.

Az ajtón belépve hamar meglátom Jimint, ahogy Jinnel együtt integetnek, hogy üljünk le melléjük. Nem ivós tervem hamar kudarcba fullad, ugyanis drága Chim első kérdése a szokásos "Mit iszol?"

Pár kör után belevetjük magunkat a biliárdozásba, és a Namjin páros csúnya kudarcát okozzuk Jiminnel. Következő játéknak a csocsót választjuk, aminek már tétje is van.

-A vesztes fizet!!- kiáltom el magam, és kezdetét veszi a véres küzdelem.

-Vodka alma.

-Csapolt sör- mosolygunk a vesztes csapat felé.

-Oké mi jövünk- áll a kék oldalra Hoseok, és kihívó tekintettel néz rám.

Életembe nem játszottam el ilyen gyorsan a söröm, mint most... Hobi győzelemben úszó feje miatt csak látszólag vagyok csalódott, belül viszont jobban esik ezt látni, mint még egy kört kapni.

-Tequila- nyomja kezembe Jin a kis poharat, ami mellett számomra érthetetlen okból egy narancs szelet van.

-Gyere- ütögeti meg combját Hobi, mivel korábbi helyem elfoglalták.

-Ugye kérsz?- nézek rá könyörgő szemekkel, hátha megszán. Pohár tartalmának negyedét hajlandó csak meginni, de ez is több a semminél.

Szenvedve iszom meg, és dőlök hátra a kényelmes mellkasának. Fejem mikor az övéhez közel ér, egy puszit ad rá, mint a nap folyamán már sokadszor. Tagadni sem tudnám mennyire élvezem ezt a helyzetet.

Újra harcra kész állapotban egymással szembe állunk, és csuklóink heves mozdulataival próbálunk a másiknak gólt rúgni.

-Ez csalás- dőlök előre. A legjobb eredmény, amit képesek vagyunk elérni, csak béna döntetlen. Hope ujjával mutat, hogy hajoljak közelebb hozzá, amit meg is teszek, és egy újabb puszival ajándékoz meg.

Győzelmük ünnepléseként újra alkoholért mennek, és mikor szembe találkozunk szét tárja karjait, amit én leutánzok, és egyszerre lépünk a másik ölelésébe. Egyre inkább közelebb kerülünk egymáshoz.

Utolsóként távozunk, és az előttünk kicsivel előbb elundult csapathoz csatlakozunk. Hangosan énekelve szeljük át a fél várost, ami miatt kicsit hülyén is érzem magam, mert én ehhez még nem ittam eleget.

Senki sem tudja merre tartunk, csak egy éppen útba eső kocsmába térünk be. Hobi mellett foglalok helyet, és végre törlesztem a vereségünk után járó kört. Vállára hajtom fejem, és lecsukom szemeim. A többiek cigizni, vagy csak simán levegőzni kimennek, mi pedig ketten maradunk.

Ha lehetséges még jobban bújok testéhez, ő pedig hagyja, és finoman oldalamba marva húz még közelebb. Felnézek rá, vágyakozva pillanatok szemeibe, amit egy orramra adott puszival nyugtáz.

-Én is kérek- hajol hozzám. Az idő múlásával egyre többel jutalmaz, és keze szorgosan simogatja hátam.

Újra csatlakozunk osztálytársainkhoz, hogy elérjük a hazafelé tartó utolsó járatokat. A végállomásra csak ketten jutunk el, ami következménye, hogy a megállás után egyből egymás karjaiba találjuk magunkat.

Szorosan tart, szinte a lábai előtt heverek annyira ki vagyok neki szolgáltatva. Csípőmra fog és erősen magához présel. Felnézek szemeibe, de mielőtt valami ennél is nagyobb hülyeséget csinálnánk egymáshoz döntjük homlokunk.

Életemben nem éreztem még ekkora vágyat egy ember iránt, mint most. Testünk teljesen össze van préselve, mikor épp nem hátam kényezteti, kezével egyre lejjebb talál fogást rajtam, és még az előzőnél is jobban szorít magához.

Orrunk összeér, már ő is egyre nehezebben tűrtőzteti magát, ezért rengeteg apró puszit ad orromra.

-Annyira szeretlek- suttogja kettőnk közé.

-Én is szeretlek- nézem újra szemeit.

-Ezért vagyunk legjobb barátok- mosolyog majd elhajol tőlem, és végre ajkaimra ad puszit. Egyáltalán nem mélyíti el, hogy csókba menjen át, egyszerűen csak megmutatja mennyire puha, és hívogató.

-Ha már hajlandó vagy minden reggel megvárni- mosolygok fel rá.

-Ennyit igazán megérdemelsz- homlokunk ismét egymást csókolja, ha már ajkainknak ez nem adatik meg.

Minden pillanatot kihasználok, amikor ennyire közel enged magához. Próbáltam magamnak bebeszélni, hogy semmit nem érzek, csak a legjobb barátom, de kérlek... Kit akarok én átverni? Saját magam? Mikor minden egyes érintése után egyre jobban epekedek az áhított csók után, amit valószínűleg soha az életben nem fogok megtapasztalni.

-Jobb ha mész, nem szeretném hogy lekésd- tol el egy kicsit magától. Bólintok, ennek ellenére nyakhajlatába fúrom arcom- Nemsokára úgyis találkozunk.

-Az nagyon sok idő.

-Két nap- puszil hajamba.

Nagy nehezen sikerül eltolnom magamtól, de csak egy "helóval" mégsem tudom itt hagyni. Összegyűjtöm minden bátorságom, ajkára hajolok, és egy apró, ám nekem annál többet jelentő puszival válok el tőle fájó szívvel.