Vérrel hulló virágeső

Kihúztam Jin asszony hajából a hajtűt, aki kevésbé bőgött. Végül apánk is méltóztatott megjelenni. Akaratlanul is a leglenézőbb pillantásommal méltattam. Letérdeltem az öcsém mellé és a hajtűvel erőteljesen szúrtam át a tenyerem. Kihúzva a tűt a sebre helyeztem a tenyerem és halkan csendben mormoltam el anyám legtitkosabb gyógyító varázslatát. Lassan a vérem alkalmas része A-Xuan ereibe csörgedezett és a seb begyógyult. Az anyja értetlen nézett egy pillanatig, már amíg ott voltam. A következő lépésem már akaratlan az volt, hogy a szabadjára engedtem a Deshi-Long mérhetetlen erejét és lecsaptam Wen Chao-ra. A gyáva azonban egyből a mag pusztító mögé bújt.

- Hogy mertél kezet emelni az öcsémre?!

Visszhangzott a hangom mialatt újra lecsaptam a tüskés ostorommal. A fák, a bokrok pedig újra és újra szirmot bontottak, ahogy a célt értem. Wen Zhuliu, a magpusztító arcán elégedett, vérszomjas mosoly ragyogott. Hátrálni kényszerültem, az ostorom pedig sárkány alakot felvéve körözött körülöttem. Elengedtem és csak a lelkemmel irányítottam. Az ellenfelem apámra nézett és gúnyosan mosolygott. Támadt volna, de ekkor a Főkultivátor lépett mögé és apámhoz szólt.

- Mond csak Jin Guangshan, miért nézel ilyen aggodalommal telve. Ez a klánok játéka. Van aki meghal és van aki ragyog. E percben pedig egyedül örök szerelmed és a te fattyú lányotok az, aki tündököl.

A háttérben eközben a fiúk a védelmemre keltek volna, de felemeltem a kezem. Így maradtak a helyükön. A-Xuan gyenge hangja hallatszott.

- A-Mao.

Hátra pillantottam, az öcsém megpróbált felállni, de egy apró szél lökettel vissza billentettem az anyja ölelésébe. A tekintettem visszavonhatatlanul összefonódott Wen Ruohan-éval, aki előre lépett. Tomboltak bennem az indulatok. A kabátom a földön landolt és minden erőmmel támadtam. Eközben az összes virág egyszerre dobta el szirmait. Éreztem ahogy a hátamon ízik az anyajegyem. Ahogy betaláltam volna, a magpusztító védelmezően ura elé ugrott. Az ostorom pedig köré fonódott és virágokkal teli szél vérrel hintve lengte körbe az Éjtelen Város főterét. Wen Ruohan felém vezette kardját, reagálni sem érkeztem. De a megmentőm igen. Jin Guangshan térítette el a kardot és szorosan magához ölelt. Elfogyott az erőm, plusz elég sok vért adtam át A-Xuan öcsémnek. A Deshi-Long újra a csuklóm köré fonódott. Az ájulás környékezett meg.

- Főkultivátor, azt hiszem ennyi elég volt.

Olyan messziről jött apám hangja, miközben karjaiba vett. A lehető legóvatosabban ölelt. Valamennyire még láttam, hogy Wen Ruohan gúnyos mosollyal fordul meg és még mond valamit.

- Olyan akár csak Lan Mei volt! Erős, gyönyörű, de korántsem naiv. 

Még éreztem apám ajkait a homlokomon, de ezután teljes sötétség és harag öntött el. Már elég sötét volt mikor felébredtem. Megihletődtem mikor rájöttem, hogy Jin Guangshan az, aki az ágyam szélén ül. Amikor rájött, hogy felébredtem rám emelte a tekintetét. Olyan távolinak tűnt és minél jobban elveszett a vonásaimban annál szomorkásabb lett. Szólni akartam ezzel kizökkentve Őt. Lágy mosollyal hajolt le és homlokon puszilt.

- Nagyon büszke vagyok rád Lan Mao.

Összeszorult a torkom a születési nevem hallatán. Egyedül sírni akartam. Nagyon sírhatnékom volt. Mérges és kétségbeesett voltam. 

- Jin Zixuan mellett lenne a helye.

Jelentem ki és kiakartam kelni az ágyból, de visszazuhantam volna. Apám azonban finoman tartott és visszafektetett. Gyengéden simogatta az arcom.

- Ő jól van, hála neked. Az anyja vele van, én pedig veled vagyok.

Elfordultam és csendben szipogtam, apám pedig a kis testem ölelésbe vonta. Furcsa volt ez az egész, nagyon az volt.

- Miért nem álltál ki anya mellett? 

Kérdeztem, de nem kaptam választ. Csak azt éreztem, hogy még szorosabban ölel. Belebújtam az ölelésébe és újra hagytam magamnak, hogy alhassak. Jin Guangshan finom rózsa illata ringatott el és ahogy untalan simogatja a hátam. 

Másnap reggel már apámnak hűlt helye volt. A fiúk viszont ott voltak. A-Zhan, Wei Ying, Jiang Cheng és Nie Huaisang. A-Xuan-t kerestem, de Ő sehol sem volt. Nie testvér mondta, hogy kora hajnalban tértek vissza az Aranyhal Bástyába.

Lassan elindultunk mi is haza, mikor szembesültem a tegnapi pusztítással. Vér és virágszirmok mindenhol. A fagyos levegő kissé csípett.

- Shuang-Annchi-Yun!

Ijedten fordulok meg. Wen Ruohan volt, aki odajött és egy szőrmés vörös kabáttal vont körbe. Az ujjait pedig az állam alá csúsztatta. Az arcom teljesen elöntötte a mély vörös pír. Mindenki megfeszülten várt.

- Édesanyád egyetlen büszkesége te vagy, kicsi Lan ékkő!

Ajkain fél mosoly villant és lehajolt, hogy megcsókolja az orcám. Majd sarkon fordulva ott hagyott, mi pedig elindultunk végre vissza Gusu-ba. Időközben megtudtam, hogy én nyertem a vadász versenyben. Sőt mi több Lan Qiren nagybátyámnál van a meghívóm a Wen klánba.