A-Xuan hangja rántott vissza a jelenbe és hogy a meleg keze végig simít a hátamon.

- Végig tudtad, hogy a nővérem vagy. Igaz?

Szótlanul bólintottam és bár nem láttam a testvérem arcát sejtettem a hangja alapján, hogy egyszerre boldog és zavart. Éreztem a vízből, hogy megfordult és lehuppan. Én jóval szelídebb mozdulattal ültem le. Egymásnak dőltünk, a hátunk összeért és csendben pihentünk hosszú percekig. Végül megszólaltam.

- Mikor kiderült, hogy édesanyám engem vár, nagyapám gondolkodás nélkül tagadta ki a Lan klánból. Apánk nem tud róla, hogy én tőle vagyok.

Apa, apánk, ez a szó olyan üresen cseng. Érzem Jin Zixuan szívének ütemes dallamát az enyém mellett. Oldalt nyúl és megfogja a kezemet.

- Tudod, nagyon sok veszekedésük mindig oda kanyarodik vissza, hogy csak kényszerházasság volt az Övéké. Anyám minden utolsó mondata úgy hangzik, hogy "Miért nem álltál ki az imádott Lan Mei-ed mellett? Őt talán sose aláznád meg minden levegő vételeddel!"

Már tizenhat éve és még mindig ezen veszekednek? Sosem lehetett valami felhőtlen házasság, de nem is vagyok képes sajnálni Jin Guangshan-t. Elárulta anyámat, a szerelmét és nem tartotta be az ígéretét.

- Már nem számít. Engem a Wen-ek mészárlást követően visszavittek és onnantól a nagybátyáim nevelek Lan Xichen és Lan Zhan mellett.

Újabb csend honolt, a hold sápadt orcája tükröződött. Mi továbbra is egymásnak dőlve pihentünk. Az öcsém megszorította a kezem hogy figyeljek rá.

- Örülök, hogy a testvérem vagy!

Legszívesebben megöleltem volna, de ilyen alul öltözötten rosszul jönne ki. Így csendben hagytam, hogy potyogjanak a könnyeim és rákezdtem arra az altatóra amit még anyu énekelt nekem.

"Csendben szállt alá a koromfekete éj.

De ne félj egy percet se kicsikém.

Sápadt arcával óv a holdfény.

Anyu itt van, a Szirmok Udvara pompájában.

Ezer virág szórja szerte illatát.

Álom lepke hozza néked porát.

Sose félj, drága kincsem.

El nem hagylak e életben, ha már nem látsz emlékeidben majd rám találsz"

- Ez nagyon szép dal volt. Tényleg későre jár, menjünk vissza.

- Igazad van.

Először én öltöztem fel, addig Jin Zixuan háttal ázott még kicsit a meleg vízben. Miután mind a ketten felöltöztünk visszaindultunk a kertből. A lépcsőn felérve láttuk meg, hogy valaki megérkezett. Nem kellett bemennünk, hogy tudjuk. Hiszen elég hangosak volt.

- Ó Klánvezető úr!

Undorral és a lehető legcsendesebben tértünk a hálónkba. Monoton zakatolt a fejembe, hogy talán hiba volt idejönnöm. Hiába járok a fivéreimmel teljesíteni a kultivátori kötelességeimet, akkor sem találkoztam még eddig vele. Az apám és meg sem tudnám újra hangosan kiejteni ezt a szót. Ő a Linlang klán Pátriárkája, Jin Gunangshan és nem érdemli meg, hogy így gondoljak rá. Anyu vesztét Ő pecsételte meg. Leülök az ágyra és meredten nézek a kardomra. Seyoung a neve vagyis gyújtsd fel a világot. Amikor elkészült csak a lángokra emléke élt bennem. A kezemen lévő aranykígyós karperecre nézek aminek a belsejébe egy életre belevésték a rózsás címert. Elszorul a torkom, ezt adta anyámnak zálog gyanánt. Ez a kis szépség Deshi-Long, aranysárkány. Olyan mint Yun asszony Zidian-ja. Ostor ez is csupán nem villámok mellett csap le, minden csapást követően szélrózsa szerűen szállnak a babarózsa szirmai és az egész ostort tüskék borítják. Akit eltalál nagyon megszenvedi a csapást. Eldőlök az ágyon és hagyom magam az álomnak.

- A-Mao, nővérem. Ébredezz.

Fáradtan néztem fel a kisfiús arcára. Lágy mosoly villant meg az arcán. Felnyúltam és játékosan megpöcköltem a homlokán lévő piros kis pöttyöt. Elnevettem magam amiért morcosan nézett.

- Apád?

- Nem korán kelő tipus, elfogjuk kerülni. Amúgy is kétlem, hogy sokáig maradna. Az étkezőben várlak.

Bólintottam, Ő pedig magamra hagyott. Gyorsan rendbe szedtem magam és mentem A-Xuan után. Szépen meg volt terítve, főleg különböző gyümölcsök voltak. Leültem az öcsémmel szemben és nekifogtunk. Szóba került a kiképzés hátra lévő része és a többiek is.

- Nie Husang problémája, hogy nem veszi komolyan. Nem is csodálom, hogy első bukás után a bátyja megszidta. Ha a bátyjának nem lesz örököse, Ő lesz a klánvezér.

Elnevettem magam és ittam egy kortyot a teámból. Megdöntöttem a fejem.

- Nie testvér nagyom érzékeny lelkű férfi. Kétlem, hogy ezúttal jobban sikerülne neki. Viszont ettől helyén van a szíve. Az Ő reménye, hogy a bátyja egy erős kezű feleséget talál neki.

Jin Zixuan a hasát fogva bukott oldalra úgy nevetett. Aminek hatásaként én is hangos nevetésbe törtem ki. Pár pillanat volt csupán és megéreztem valakinek a tekintetét. Jin Guangshan állt a boltíves ajtó alatt. Letettem a teám és felálltam. Az öcsém hasonlóan felpattant. Akármi is a helyzet, én egy vagyok a mélyen tisztelt Lan klánból. Két kezem egymás elé raktam és meghajoltam, de hagytam a testvérem beszélni.

- Üdvözöllek apám! A hölgy az én vendégem, a Lan klanból, Shuang-Annchi-Yun. Együtt tanulunk Gusu-ban.

Az apánk tekintette nem járt körbe az arcomon pihent. Lehunytam a pilláim és mély levegőt vettem.

- Örömömre szolgál megismerni Jin Klánvezér, hálás köszönetem házad vendégszeretetéért!

Hezitálva kapta arca elé a legyezőjét.

- Számomra öröm megismerni a Lan-ok egyik ékkövét. Shuang-Annchi a hírneved megelőzött, bár ragyogó szépséged meg sem közelíti a hallottakat.

A mézes mázas hangjától elfogott az émelygés. Még ha nem is tudja, hogy a gyermeke vagyok, ez akkor is borzalmas. Az öcsém haragját meglepően jól palástolta, de én láttam rajta a nem tetszést.

- Apám csatlakozik a reggelihez?

Jin Guangshan megrázta a fejét és legyintett. Odajött hozzánk és a fiára mosolygott.

- Jin asszony estére hazatér és nem kívánok találkozni vele egyenlőre.

Jin Zixuan arcán látható volt a fájdalom. Annyira sajnáltam, a Klánvezér jéghideg keze az arcomon pihent meg. Belenéztem az aranybarna íriszekbe, amikbe nem volt semmi más csupán kéjtől fülledt gondolatok. A-Xuan keze az apja csuklóján pihent meg, amitől apánk vékony ajkain egy pillanatig félmosoly játszott. Azt hiszi, hogy mi szerelmesek vagyunk. Visszahúzta a kezét és az öcsém is elengedte az apánkét. A legyező ismét eltakarta az arcát, de a tekintete árulkodó volt.

- Remélem látjuk még egymást kedves!

Nem méltattam válaszra, egyszerűen meghajoltam. Miután a Lanling Pátriárka elment még mindig feszültek voltunk. Átnyúltam az asztalon és megfogtam Jin Zixuan kezét.

- Semmi baj, A-Xuan.

Mondom nagyon halkan, de a gyönyörű barna tekintette villámokat szórt.

- Hogy felejtheti el valaki, hogy van egy leánya?

Ingerülten kérdezi, amin csak sajnálkozva sóhajthatok.

- Nem tudhatjuk, hogy én vagyok az egyetlen.

Csendben fejeztük be a reggelit és késő délutánig a folyón ringatóztunk, megnéztük a várost és végül búcsút vettünk. Nem lett volna szerencsés, ha Jin asszony ott talál a házában. Ez volt a legbölcsebb dolog, amit tehettünk. Viszont így a titkon már osztozhatok a fivéremmel és így könnyebb cipelni az igazság mázsás terhét. Éjjel kínoztak a gondolatok. Anyám mit szerethetett egy ilyen férfiben, mint Jin Guangshan? Anyu bárcsak itt lennél velem. Minden sokkal könnyebb lenne.