Mark a lábait szélsebesen kapkodja a megfelelő cím felé - ilyenkor egy igazi zseninek érzi magát, ugyanis Taeyong és Ten beszélgetésében a fiatalabb lakcímét is megnézte. Gondolta, hogy még szüksége lesz rá, s csak reméli, hogy ezzel nem ront az egyébként is eléggé szörnyűséges helyzeten. A Nap mindeközben verőfényesen süt, igazi forróság uralkodik mindenfelé, ám ez nem készteti lassításra az utcákon csak úgy rohanó alanyt. A cél lebeg lelki szemei előtt, hogy mihamarabb odaérkezzen a tömbház elé, majd mikor ez ténylegesen bekövetkezik, kikeresi a megfelelő számot a kaputelefonon.

ㅡ Ki az? ㅡ szól bele egy megfáradt hang, ami hirtelenjében teljesen meg is lepi a lent ácsorgót, Ten pedig a szótlanság miatt majdhogynem annyiban is hagyja az egészet, de végül Mark megszólal.

ㅡ Ez bonyolult, Taeyong lakótársa vagyok, de ne csapd rám a telefont, hanem légyszi, gyere le, hogy beszéljünk, mert fontos lenne. Csak hallgass meg, és ha utána azt szeretnéd, akkor lelépek ㅡ azonnal gyors hadarásba kezd, s az egészet eggyetlen levegővétellel mondja el, mire a thai eleinte mérlegel, hogy mitévő legyen, viszont utána kinyitja a bejárati ajtót, ami így hangosan zúg jelezvén, hogy be lehet rajt menni, Mark pedig nem rest így tenni.

ㅡ Gyere fel inkább a másodikra ㅡ Ten csupán ennyit fűz hozzá, mire a fiatalabb nyomban szinte rohanni is kezd, hogy mihamarabb felérjen.

A lépcsőfokokat egymás után szedi vékony virgácsaival, miként szinte repül magasabbra annak reményében, hogy megoldhat mindent, s nem lesz többé ez a rengeteg kétely legjobb barátjában. Semmi mást nem szeretne jobban, mint segíteni, s jelenleg tényleg szinte bármit megtenne ezért - tudja, mindez fordítva sem lenne másképpen.

A másodikon fékez csak le, ahol körbepillant, s ekkor szúr ki egy vékony, nála is alacsonyabb illetőt a folyosón ácsorogni egy kinyitott ajtó előtt, s mivel biztos abban, hogy Ten az, elindul felé, és csakis közvetlenül előtte áll meg. Ekkor pedig jobban szemügyre veszi, ki az, aki elcsavarta legjobb barátjának fejét; nyilvánvaló, hogy igazán szép a thai illető, mégha most enyhén bedagadt szemei alatt hatalmas, sötétszürke karikák húzódnak - és Mark egyből megérti, hogy ennek az oka csakis Taeyong.

ㅡ Ő küldött? ㅡ Ten csupán ennyit szól halk köszönésük után, s ahogyan kiejti szavait, tekintete mintha rögvest fátyolossá válna.

Nem kell mondania, Mark már így is tisztában van azzal, hogy Ten-t mennyire megviselték a történtek, milyen csalódott, milyen összetört, s azt is tudja, hogy nem kevés könnyet hullajtott. Taeyong aprócska darabokra törte a szívét, s minden reményt elüldözött - de éppen ezért van itt; helyre akarja hozni a dolgokat, rávenni a fekete hajút, hogy adjon egy újabb esélyt lakótársának, hiszen szinte tényként kezelendő már, hogy mindketten szeretik egymást.

ㅡ Nem egészen ㅡ halk sóhajjal felel a fiatalabb, ám azonnal folytatja is. ㅡ De azt eltaláltad, hogy róla lenne szó.

ㅡ Szerintem akkor egyébként feleslegesen jöttél. Nem tudom, neked mennyit mondott el, de ha mindent tudnál, nem lennél itt...

ㅡ Ten, ez nem igaz ㅡ mosolyodik el halványan. ㅡ Mindent tudok, Taeyong elmondta, mi volt, mi van köztetek, és azt is tudom, hogy mit szeretne, hogy legyen. Nem olyan ő, mint amilyennek jelenleg hiszed, és engedd, hogy magyarázatot adjak.

ㅡ Neki kellene ㅡ hajtja le fejét az alacsonyabb, s alsó ajkát harapdálva mérlegel.

ㅡ És őt meghallgatnád? ㅡ kérdezi komolyan, mire a thai megadóan lép lakásába, s beljebb invitálja Mark-ot. ㅡ Csak hallgass meg engem, és utána gondold át azt, hogy hogyan tovább.

Ten erre mindössze csak bólint, majd maguk mögött bezárja az ajtót, aztán pedig a nappaliba mennek, ahol helyet is foglalnak a kanapén. Nincs túl nagy rend, de nem is zavaró ez a különös káosz, hiszen a mostani szituáció ezer meg egyszer kaotikusabbnak bizonyul. Folyamatosan gondolkoznak a történteken, várják, hogy valaki megszólaljon, s végül Mark embereli meg magát:

ㅡ Akkor meghallgatsz?

Az idősebb ismét csak bólint felelet gyanánt, mert ugyan csalódott és valami hihetetlen mértékben dühös, mégis ragaszkodik a másikhoz, aki atomjaira szaggatta meggyötört szívét könyörület nélkül. Azonban Ten még így is mindenével kapaszkodik kettejükbe és a reménybe, hogy ténylegesen létezik olyasféle magyarázat, ami miatt fátylat lehetne borítani az estére, hogy az feledésbe merüljön, aztán pedig haladhassanak Taeyonggal közösen a kibontakozó szerelmük gyönyörű ösvényén, mely külön útjaikból vált eggyé.

ㅡ Szóval, igazából az elején kezdeném, hogy tényleg megértsd az egészet ㅡ nagy nehezen ismét szólásra nyitja ajkait a fiatalabb. ㅡ Tisztáznám, hogy azt nem mondom, hogy nem hibás, mert de, nagyon is, viszont Taeyong nem rossz ember. Emlékszel, mikor Thaiföldön volt a családjával?

ㅡ Persze ㅡ vágja rá a fekete hajú egy pillanatig sem habozva. Rá is hatással volt az a rövidke idő.

ㅡ Nos, Taeyong életének legszebb kettő hete volt veled. A szülei sosem hagyták igazán érvényesülni, utálta az egészet, a sok tanulást, elvárásokat, melletted mégis felszabadult lehetett ㅡ magyarázza kimérten és tényleges komolysággal. ㅡ Ha te is így élnél, nem akarnál szabadságot utána? És nem lennél összezavarodva, ha ilyen neveltetés mellett mégis egy srác lenne, akivel csókolóznál? Egyszerre volt boldog, de összezavarodott.

Ten igyekszik minden egyes szóra figyelni. Szeretné megérteni a vörös hajút, tudni tetteinek okát, még akkor is, ha éppen a bánat óceánjának legmélyére száműzte sós könnyeivel karöltve, miktől csak jobban és jobban fuldokol - de szeretni még mindig képes.

Mark pedig próbál ésszerűen magyarázni, hogy meggyőzze a thait arról, hogy lakótársa a helyzetének áldozata, ám ha mellette maradnak ők ketten, kihozzák a legjobb énjét, azt, aki szerelmét mindennél jobban szereti, és aki már nem csinál tengernyi ostobaságot.

ㅡ Taeyong csak ki akart szabadul abból, amiben élt, és remek lehetőségnek bizonyult az egyetem ㅡ folytatja egy kis szünet után. ㅡ Kifordult önmagából, igen, megváltozott, és cseppet sem úgy viselkedett, mint kettő éve, amikor veled töltötte azt a kis időt. De ne hidd azt, hogy boldoggá vált.

ㅡ Nem értem ㅡ rázza meg fejét Ten, s összeráncolja szemöldökét. ㅡ Ha nem jó így neki, miért nem változtat? Ez nem kifogás.

ㅡ Igenis próbál változtatni ㅡ egy pillanatot sem várva vágja rá Mark. ㅡ Mióta ismét visszeléptél az életébe, mást sem próbál tenni. Emlékszel gondolom most a második találkozótokra ㅡ Ten aprót bólint megerősítve a szavakat. ㅡ Akkor mindezt el akarta mondani neked, tiszta lappal akart indulni, de nem volt rá képes.

ㅡ Mégis miért nem? ㅡ ahogy tisztul a kép, a thai úgy zavarodik össze, s maga sem tudja, mégis hogyan kellene éreznie.

ㅡ Ez egy nagyon kényes téma nála, Ten, kérlek, próbáld megérteni ㅡ hangja még egy kicsit komolyabbá válik. ㅡ Tényleg nehéz lehet neki, de próbál visszatalálni a helyes útra, amit te mutatsz neki.

ㅡ Én? ㅡ szeppen meg kissé a fekete hajú, ahogy már most mérlegelni kezd magában.

ㅡ Igen, te ㅡ Mark jobban a másik felé fordul, így pedig felhúzza lábait a kanapén. ㅡ Melletted érzi jól magát, olyan sokat tettél érte a tudtodon kívül is. És tudod, tényleg szeretne őszinte lenni veled, és bizonyára el is mondta volna, ha nem idegesítem fel. Amikor nálad aludt, és hazajött, csúnyán összevesztünk, elmondtam neki, hogy elrontotta az egészet, hogy megint nem mond igazat, és nem vettem figyelembe, hogy ő csak téged nem akar elveszíteni ㅡ hangjából hallatszik a bűntudat, s erősen alsó ajkába is harap.

ㅡ Szóval ezután ment el inni? ㅡ kérdez Ten, ahogy összeállnak fejében a szálak, mire Mark biccent egyet. ㅡ És akkor... nem csupán egy vagyok a sok közül?

ㅡ Te az egyetlen egy vagy neki.

Ezután csent honol a kicsiny helyiségen, ám ha gondolataikat hallani lehetne, oly' hatalmas hangzavar lenne, hogy az egész társasház beleremegne. Agyuk tekervényes ösvényeibe temetkeznek, s míg Mark a remény úrvonalán tévelyeg, addig Ten a kérdőjelek mezején igyekszik átvágni, s mikor sikerül neki, végleg elhatározza: beszélni fog Taeyonggal.