Harry

Az első karácsonyom egyedül. Majdnem teljesen egyedül. Bár máshogy alakult volna.

9:38

Nagyot sóhajtva fordultam a hátamra az ágyban. Sok dolgom van ma. Ideje lenne kelni. Valaki tudja, milyen nap van ma? Igen, újra karácsony! Mintha a múltkori óta csak pár nap telt volna el. Sok minden összejött az évben. Először is, februárban hivatalosan is szünetre ment a banda. Simon nem volt boldog, sőt, egyenesen dühöngött és ordítozott, de nem tudott mit tenni. Ezután nemsokkal megjelent Zayn első szóló albuma. Valami elképesztő lett! Mind felhívtuk gratulálni. Kivéve Louist... Még nem tette túl magát Zayn kilépésén. Az sem segített rajta, hogy májusban rákot diagnosztizáltak az anyukáján. Nagyon maga alá került. Az első hónapokban sokat beszéltem Niall-lel, aki sokat beszélt Louval. Amikor kiderült Jay betegsége, második stádiumban járt. Az még menthető volt. Louval akkoriban sokat dumáltam. Tartottam benne a lelket, nagyon igyekeztem, és őszintén szólva, remény támadt bennem, hogy talán van jövőnk, de Louis egy idő után teljesen lerázott. 'Sajnálom, Hazz, de ez nem megy. Nem állok készen. Ne haragudj!' Jó, persze, hogy nem állt készen. Szünetre ment a banda, az anyukája beteg lett, Ő pedig még mindig nem beszél Zaynnel. Azt hitten, csak időre van szüksége, de azóta se történt semmi. Kezdem feladni. Jay október tájékán került a harmadik stádiumba. Mind tudjuk, ez mit jelent. Mindenki tudja, de senki sem akarja kimondani. Reméljük a legjobbakat. Niall ezalatt a pár hónap alatt nekiállt az első szóló albumának, már majdnem teljesen készen is van, míg Liam kísérletezik. Louis pedig... Próbál mindig a családjával lenni, teljesen eltűnt a médiából. Én pedig... Keresem a helyem.

Miután ezek újra átfutottak az agyamon, rávettem magam az ágyam elhagyására, főztem egy jó nagy bögre kávét, és amíg megittam, felhívtam Anyát.

- Biztos, nem jössz haza karácsonyra? - a szívem szakadt meg a hangjától.

- Nem, Anya... Sajnálom. Talán jövőre! - bíztattam.

- Hát jó... Mit fogsz csinálni ma? - váltott témát gyorsan.

- Arra gondoltam, délelőtt átugrom Niallhez, majd együtt ebédelünk. Később benézek Jayhez a kórházba. Rég nem voltam már bent, sok minden szakadt a nyakamba az elmúlt időszakban. Ideje meglátogatnom Őt. Utána talán beszélek Liammel, és ha ráér, ihatnánk valamit.

- Jól hangzik! Add át üdvözletem Jaynek!

- Úgy lesz! - mosolyogtam bárgyún, hisz még mindig öröm Jayjel találkoznom.

Jay november végén feküdt be újra a kórházba. Azóta is bent van, úgy figyelnek rá az orvosok, mint a hímes tojásra. Louistól függetlenül, gyakran beszélek az anyukájával, és amikor csak tudom, meglátogatom akár a kórházban, akár odahaza. A látogatásaimat próbálom úgy intézni, hogy Louis véletlenül se legyen a közelben. Nem állok készen úgy beszélgetni vele, mintha már nem lennék szerelmes belé, és minden rendben lenne köztünk.

11:59

- Ez a csirke isteni, Hazz! El se hiszem, hogy újra főztél! - Niallnél ülünk az asztalnál. Rég nem főztem már. Amióta Louis kikosarazott, általában otthon feküdtem az ágyban, vagy a kanapén, hülye sorozatokat néztem, és az egyetlen boldogságom Kendall volt, aki minden második nap főtt étellel ajándékozott meg. - Hiányzott a főztöd, Harry. - mosolygott rám Ni.

- Nekem is. - nyeltem nagyot. - Na, és hogy halad az első szóló albumod? - kíváncsiskodtam, bár utálom a tényt, hogy Niall belevágott ebbe. Ha lesznek szóló dalai, előbb vagy utóbb Liam is beáll a sorba, majd Lou és nem hogy bő fél év, de öt év múlva sem leszünk újra együtt. Ez kikészít.

- Nagyszerűen, Harry! El sem hiszed, mennyire boldog vagyok! - áradozott. - Te kezdesz magaddal valamit zenei téren?

- Nem, azt hiszem, én inkább megvárom, hogy újra összeálljon a banda, és majd együtt alkotunk valami nagyszerűt. - kapargattam a rizst kissé kedvetlenebbül. - Ebéd után meglátogatom Jayt! Akarsz velem jönni?

- Oh, ez csodás, Hazz! - nem reagált a mondandóm első felére... - Most nem jó, Liammel találkozom később. Segítek karifát venni neki. De voltam bent pár napja Jaynél, add majd át az üdvözletem! - én idén nem állítok fát. Nincs kedvem egyedül díszíteni anélkül, hogy Niall ordítozna velem, nem akarom egyedül feltenni a csúcsdíszt sem.

- Rendben. - mosolyogtam rá. Ezek szerint később nem ütközöm Liammel. - Nem tudod, Louis merre van? Nem akarok összefutni vele, vagy ilyesmi...

- Reggel küldött egy képet nekem és Li-nek is. Nem láttad? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem. - húztam be a nyakam.

- Várj, megmutatom! - a zsebében kotorászott egy ideig, majd megmutatta Louis képét. A képen Louis volt rajta a tesóival és Freddivel, aki ezek szerint Doncasterben van velük, közöttük egy nagy hóember, Louistól is magasabb lehet. A gyerekek mosolyogtak, Louis kedvetlennek tűnt. - Azt hiszem, Doncasterben van.

- Igen, szerintem is. Freddie sokat nőtt, aranyos. Szép hóember.

- Szép Frank. - motyogta Niall, és esküszöm, hogy könnyek szöktek a szemébe.

- Te... Te sírsz? - nyúltam át hozzá az asztal felett.

- Nem, csak... - szipogott. - Kicsit csíp a mártásod. - nevetett kényszeredetten.

- Szeretlek. - simogattam meg a térdét az asztal alatt. Niall elmosolyodott, és visszamotyogta a szót. Hihetetlenül hiányzik.

14:15

A kórház bejáratában lecsekkoltam magam. A hajam rendezetten állt a fejemen. Mióta levágtam a hosszú, göndör tincseimet, könnyebb az élet. Bár hiányzik, nem bántam meg. Niall viszont rendesen besértődött. Három napig nem beszélt velem, a végén kezdtem azt hinni, örökre megutált.

A lépcsőkön felfelé indulva megremegett a gyomrom. Vajon Jay tényleg szeret még, vagy csak azért visel el, mert jólnevelt, és nem akar megbántani? Vajon mikor lesz jobban? Jobban lesz? Miért nem engedik haza legalább az ünnepekre?

Túl sok kérdés, kevés válasz.

- Kopp-kopp. - kopogtam be Jay szobája ajtaján.

- Harry! Kisfiam! Szia! Olyan jó újra látni! Gyere csak be! - még mindig szeret, effelől semmi kétségem. Ha megtudja, hogy egy percre is kételkedtem, valószínűleg páros lábbal rúg picsán.

Beljebb sétáltam, levettem a kabátomat, és illegálisan a szabadon lévő ágyra dobtam. Úgy látom, Jay szobatársait hazaengedték az ünnepekre. Szemétség!

- Úgy hiányoztál! - ölelt magához szorosan. Fáradtnak és betegnek tűnt. Fáj így látni Őt.

- Tényleg? - motyogtam könnyes szemekkel. Mintha éppen a második anyukámat veszíteném el. Úgy fáj.

- Igen, Kincsem! - simogatta meg az arcomat. - Hé, ha sírni merészelsz, inkább mehetsz is! - paskolta meg az arcom. - Bárki bejön hozzám, csak sír. Máris temettek, vagy mi a csuda? - csattant fel.

- Dehogy! - kuncogtam, és helyet foglaltam mellette az ágyon vele szemben.

- Rég láttalak. Mi jót csinálsz mostanában? - csillogó szemekkel bámult.

- Huh, ömm. - és mesélni kezdtem. Mindent. Kendallt, Niallt, aki miatt félek, hogy tovább fog húzódni a nagy visszatérés, Liamet, akiről kiderült, hogy apuka lesz, Anyát, aki új állást kapott, és hogy üdvözli Jayt, Gemmát, aki nemrég költözött egy másik helyre. Jó volt újra kiönteni a szívem ennek a csodás asszonynak.

- Ezt örömmel hallom! - reagált arra, hogy Simon egy ideje már nem basztat a fiúk miatt.

- Te hogy vagy? Mikor mehetsz haza? - úgy néztem rá, mint a messiásra.

- Úgy néz ki, hogy... Még nem most. - felelte nehezen.

- De javultak az eredményeid?

- Persze, Édesem! Minden rendben lesz!

- Minden?

- Minden! - fogta meg a kezem, és kicsit meg is szorította.

- Öhm, mi folyik itt? - az ajtó felé pillantva Louis állt az ajtófélfának dőlve.

- Kisfiam! - lepődött meg Jay. - Azt hittem, csak holnap jösztök!

- Csak én vagyok... Nem akartam, hogy egyedül legyél ma. Este indulok vissza a többiekhez. De ahogy látom... Nem vagy egyedül. - jött beljebb.

- Szia, Lou. - suttogtam. Hónapok óta nem is láttam. Gyönyörű, mint mindig.

- Szia. - pislogott rám, és szorosan magához ölelte az édesanyját.

- Örülök, neked, Louis! - simogatta meg Louis arcát Jay.

Egy ideig közösen beszélgettünk. Semmi komolyról. Louis elmesélte, hogy Freddie majdnem megette a hóember gombjait, és hogy elkezdett dalokat írni, de még messze van a kiadástól. Ez csodás, már csak én ülök a formás seggemen, míg a többiek dolgoznak. Király.

- Hogy van Zayn? - pillantott rám Jay.

- Nem tudom, igazából. - vakargattam a tarkóm. - November tájékán beszéltem vele, de lerázott. Biztos sok dolga van.

- Te beszéltél már vele? - nézett ezúttal Loura.

- Nem. És nem is fogok. - Louis határozott volt és kegyetlen.

- Kisfiam, ideje elásnotok a csatabárdot! Legjobb barátok vagytok évek óta! És hiányzik neked, érzem. Biztos vagyok benne, hogy Te is hiányzol neki.

- Ha hiányoznék, keresne. - tette karba a kezeit. Vajon velem is éppen ezért nem beszél Lou? Mert nem hiányzom neki?

- Nőjj már fel, William! - jesszus, sose hívja Williamnek. - Ideje megemberelned magad, és félre tenni a sértődésedet. Tudom, hogy fájt, amikor cserben hagyott, de gondolj csak bele! - kocogtatta meg Louis halántékát. - Ha neked ennyire fájt Zayn árulása, Harrynek mennyire fájt a tiéd? - zavarba jöttem és az ablak felé fordítottam a fejem. - Mégis képes lett volna túllépni rajta és tisztalappal kezdeni, de te egy gyáva kis szaros voltál, és ellökted. Semmi okod nem volt rá! Tehát szépen fel fogod hívni Zaynt, megkérdezed, hogy vannak Gigivel, mi jót csinál mostanában, és elhívod valamikor bedobni egy burgert!

Jay ritkán ennyire... Kemény Louval.

- Rendben, Anya, rendben! - adta be a derekát Lou. Hihetetlen, Jay milyen hatással van rá. Elképesztő.

- Azt hiszem... - álltam fel és megigazítottam magamon a 19.  szülinapomra kapott pulcsit, ami éppenséggel Louistól van. Hogy én mekkora idióta vagyok! - Jobb, ha megyek. Van még egy csomó dolgom, amit... El kell intéznem. Igen.

- Oh, máris? Alig voltál! - kapta el a pulcsim Jay. Alig? Órák óta beszélgetünk. Persze nincs okom panaszra. Ha Louis nem lenne itt, valószínűleg tovább is maradnék. De elég kényelmetlen ez most nekem.

- Jövök még a napokban, ígérem! - mosolyogtam rá.

- Szomjas vagyok. Hosszú lesz majd az utam vissza. Kávézol velem? - sandított rám Lou. Úristen! Igen! A szívem majd' kiugrott a helyéről.

- Igen. - próbáltam nyugodt maradni, és nem visítani az örömtől.

- Mindjárt jövünk. - simította meg az anyja arcát, és elindult ki. Én utána, Jay pedig az egyik tenyerébe köhögött, míg a másikkal nekem integett, és biztatott, hogy minden rendben lesz.

- Vigyázzatok magatokra, szeretlek titeket! - kiabált utánunk. Imádom!

A folyosóra érve kerestünk egy kv automatát. Louis feketét vett, mint mindig, én egy lájtos capucciot.

- Hogy vagy? - pillantott rám a kávéjával a kezében.

- Jól.

- Nincs is semmi dolgod, csak nem bírsz elviselni, ugye? - ült le az egyik fehér kórházi székre a folyosón, egy emelettel lejjebb Jaytől.

- Nem, ez nem igaz... - foglaltam helyet mellette. - Csak... Tényleg sok dolgom van még. - sóhajtottam.

- Hazz. - mosolyodott el, de nem nézett rám. - Úgy ismerlek, mint a rossz pénzt. - pillantott rám.

Megadtam magam.

- Jó, igen, talán nincs semmi dolgom, csak nehéz látni, hogy boldog vagy nélkülem. Ez minden.

- Boldog? - nevetett fel keserűen. - Akkor lennék boldog, ha újra a házatokban lehetnék, mint hat évvel ezelőtt, amikor még minden rendben volt, és nézhetném, ahogyan kibontod az őrült ajándékomat.

A vallomása meglepett és szíven ütött.

- Ha ráérsz... Valamikor beülhetnénk valahová. - nyeltem nagyot.

- Tényleg? - csillant fel a szeme. - Mármint.. Khm. Oké!

- Jó. - mosolyodtam el, és megittam a kávémat.

Elindultunk vissza Jayhez, hogy összeszedjem a kabátomat, elköszönjek tőle, és hazamehessek az üres lakásomba, hogy egész este a  The Late Late Showt nézzem, majd álomba sírjam magam. Mint az elmúlt minden este. Ehelyett viszont Jay szobája nem volt olyan, mint amilyennek otthagytuk. Egy csomó orvos rohangált fel és alá, míg páran Jay ágyát figyelték. Jay alszik. Miért nem hagyják békén?

- Mi a fene történik itt? - csattant fel Louis.

- Mr. Tomlinson. - nézett ránk Jay kezelőorvosa, Dr. Hanks remegő kezekkel. - Örülök, hogy Johannahval töltötte a délutánt. Biztos vagyok benne, hogy sokat jelentett neki, hogy vele volt a végén. - nagyot nyelt. Mi a fene akar ez lenni? - Őszinte részvétem, Mr. Tomlinson. - hajtotta le a fejét.

- MICSODA? - kiáltozott Lou. Jayhez sietett, és rázni kezdte, míg Őt a sírás rázta. Az orvosok segítségével kitéptük Louis a teremből. Hangosan ordítozott és zokogott. - Mi a fasz történt? Azt mondta, jobban van! Miért nem menti meg? Miért??

- Mr. Tomlinson, én... Őszintén sajnálom! Az édesanyja nem mondta önnek? Pár hete a negyedik stádiumba került. - hajtotta le a fejét. - Haza is mehetett volna az ünnepekre, de maradni akart. Nagyon sajnálom!

- Mi? - remegett Louis.

- Édesem! - húztam közel magamhoz. A mellkasomnak nyomta az arcát, szorosan öleltem, amíg Ő zokogott és káromkodott.

Jay a negyedik stádiumba került? Az... Az azt jelenti, hogy... Azért nem ment haza karácsonyra, mert... Nem akart otthon meghalni? Istenem! Azért örült nekem annyira! Ezért könyörgött Lounak, hogy beszéljen Zaynnel! Ezért volt végig melankolikus hangja. Ő már felkészült és tudta, mi vár rá. Elbúcsúzott.

- Nem akarom! Nem! Kérlek, Hazz! Ne! - a szívem szakadt meg Louért. Annyira segíteni akartam neki, de nem tudtam. Hét óra is elmúlt már. Ha most indulna el Doncasterbe, olyan fél tíz körül meg is érkezne. De nem fog elmenni. Nem fog.

- Annyira sajnálom, Édesem! Annyira nagyon... - alig bírtam visszafogni a könnyeimet, de erősnek kellett maradnom ahhoz, hogy Lou gyenge lehessen. Megtört, és nekem egyben kell tartanom a darabjait. Muszáj! Nem csúszhat szét.

- Csak Ő volt nekem! Az egyetlen ember, aki törődött velem! - sírt megállás nélkül.

- Én mindig itt leszek neked! - simogattam a hátát. - Mindig!

Azt hittem ez a karácsony azért lesz különösen szar, mert nem építhetek Franket a többiekel, hogy nem fogunk hócsatázni, amiben Louis hiába van velem, mégis havat töm a sálamba. Nem díszítjük fel együtt a fát, miközben Niall hangosan kiabál velem, és nem vehetem fel Lout a nyakamba, hogy közös erővel tegyük fel a csillagot a fa tetejére. Nem sütök tortát Louisnak, nem vágjuk fel együtt, nem hallom, mit kíván, nem adunk neki fotóalbumot, mert nincs mit beletenni. Nem adunk Louval egymásnak vicces, idétlen ajándékokat. Később nem nézünk karácsonyi filmeket, és éjfél előtt pár perccel nem csókolhatom meg azt a személyt, akit a világon a legjobban szeretek egy fagyöngy alatt a konyhában, miközben felköszöntöm évfordulónk alkalmából. Nem... Ennél sokkal rosszabb történt. Mégpedig az, hogy Louis elveszítette az anyukáját, aki mindennél fontosabb volt neki. Bár segíthetnék! A szíve darabokra tört. Sose lesz már a régi.

Bárcsak hamarabb diagnosztizálták volna Jayt, és még mindig velünk lenne!

____________________

Egy igazán hosszú és fájdalmas karácsonyon vagyunk túl. Jól vagytok? Remélem🥺❤️

Vajon mi következik ezután? Jobb, vagy rosszabb jöjjön? Holnap találkozunk💋