Felül újra Hinataro látható
_______________________________________

Talán húsz-harminc percig ültem csendben a kövön, mikor is valaki mellém lépett.
-Hinataro úrfi. Jól van? -hallom meg Seiren hangját.
-Persze, csak, hagy üljek még itt pár percig -két perc múlva talpra állok és Seiren felé fordulok.
Ő csendben indul el, én meg követem.
Talán öt-hát perce mehetünk, mikor is Zero vérének szaga tölt be mindent.
Csendben felnézek az égre.
Melyikötök fog győzni, te Kiryu Zero? Vagy Ichiru?
Ezek után lassan oda érünk a többiekhez, és amint lehet, Seiren újra harca lendül.
Én csendben meghúzom magam, és csak azt ölöm meg aki rám támad.
-Ruka, mögötted! -kiáltja hirtelen Akatsuki.
Rukának ideje sincs reagálni, olyan gyorsan csapna le az E-szintű.
Szerencsérejére, mi nekem balszerencse, én elég gyorsan reagálok.
Épphogy oda értem, és emeltem fel a kezemet.
Érzem hogy karmai bőrömet átvágja húsomat is, igen mélyen.
Vér szinte rögtön elkezd ömleni a kromból.
Vérem engem, és az E-szintű is beteríti, a vérszag meg lassan mindent körbe jár.
-Hátba támadni egy védtelen lányt? Gerinctelen és pofátlan dolog -eresztem le kezeim.
-Yagari -hallom meg Aido hangját.
Nem törödök egyikkel se, elegem van ezekből.
Sőt, elegem van az egész évből.
Hirtelen egy hang szól, mi azt akarja használjam az erőm azon részét.
De nem akarom, mivel még nincs itt az ideje.
-Hogy mérték egy nőre támadni hátulról, az én jelenlétembe? -érzem hogy tekintetem felizzik, mire ők pár lépést hátrálnak.
-Ti elfajzott teremtmények. Hozzátok képest még én is tiszta léleknek, és vámpírnak számítok. L
Elegem van, lelketek találja meg a  megnyugvást, és megtisztulást. Mielőtt egymást szednétek szét -nézek rájuk.
Majd szépen sorban mindegyik felrobban, és hópelyhekként hullnak alá az égből.
Nincs kedvem tovább itt maradni, így csendben sétálok el az E-szintűek mellett, kik most hópelyhekként hullnak az égből, majd földet érve el is olvadnak.
Mi is az erőm pontosan?
Mint az előbb lehetett látni, bárkiből hópelyheket tudok csinálni.
Meg elég rá néznem valakire, vagy valakikre, és arra koncentrálnom, hogy én irányítsam őket.
Máris én uralom a testüket, és minden parancsomat teljesítik.
Legyen az vámpír, ember, vámpír vadász, vagy bármilyen állat.
Nem menekül az erőm elől.
Ezért se használom gyakran, veszélyes lenne.
Viszont ahogy lépkedek, érzem hogy mögöttem jönnek az éjjelisek is, bár még én jobbra kanyarodok, és belépek az erdő fái közé, ők meg mennek tovább egyenesen.

Sétálgatok, mégnem az iskola épületéhez érek, és ott folytatom utamat.
Belépek az iskola ajtaján, majd tíz, száz, több száz lépcsőn megyek fel, mégnem újra egy ajtó elé érek.
Ezek után csendben kilépek az ajtón, és mit látnak szemeim?
Csak nem Yukiék?
-Különleges éjszaka ez a számomra, és nem akarom hogy bárki is megzavarja. Menjetek, játszadozzatok! -kiált a szolgáinak Rido, kik erre az éjjelisek felé mennek.
-Elég legyen Rido! -kiáltja Yuki, viszont még szinte be se fejezte a mondatot, Rido mögé került és karjaiba zárta, úgy, hogy szabadulni ne tudjon.
-Bácsikám. Hát elkezdted a játékot nélkülem? Mire véljem ezt? -kérdezem meg hirtelen, mire mosolyogva fordul hátra, kezeiközt még mindig Yuktt tartva.
-Hát te is megérkeztél, Taro? -nevet fel Rido, majd megszagolja Yuki nyakát.
-Tisztán érzem rajtad Juli illatát -mondja ezt már Yukinak Rido.
-Bácsikám, ez neked játék? Csak te szórakozól. Én unatkozok -sóhajok színpadiasan, mire Rido nevetve fordul felém.
-Illatod oly kellemes, nagyon hasonlít Juliéra. Viszont nem érzem tőle azt a vágyat, mint a napsugaramétól. Az ő vére, akár a legnemesebb bor és rózsa keveréke. Illata az eperé, mentolal keverve. Mi máig se változott, csak került bele egy kis csoki is -nevet fel Rido újra.
Nem fáj az arca?
-Tudod kiről beszélek Juli? Az az Yuki. A te drága bátyádról, és itt ne Kanaméra gondolj. Hanem arra, aki éppen elöttünk áll -fogja meg Rido Yuki állát, majd arra kényszeríti, hogy a szemembe nézzen.
-Látod azokat a nagy zöld szemeket? Barna hajat? És porcelán fehér bőrt? Látod? Az a vámpír, ott a bátyád, Kaname öccse -mondja Yukinak, majd hangosan felnevet.
-Nem. Nem! NEM! Nekem csak Kaname a bátyám! Rajta kívül nincs más rokonom! -kiáltja Yuki hirtelen, mire szép szóval Rido kiröhögi.
-Milyen naiv vagy, milyen naiv. Hát nem látod? Ha eltekintünk nőies vonásaitól, akkor ő Kaname pontos mása zöld szemekkel, és kicsit világosabb hajjal. Ha meg csak a női vonásait nézzük, felfedezhető köztetek a hasonlóság. Hát nem igaz? -nevet fel Rido újra.
-Milyen badarságot beszél ez?! Az ott Yagari Hinataro! Semmi köze Kaname úrfihoz, vagy Yuki úrnőhöz! -hallom meg Aido kiáltását is.
-Yagari? -néz Rido a szemembe, majd szélesen elmosolyodik.
-Csak nem.. Yagari Toga? Nála bújkáltál? -nevet fel az eddigieknél még hangosabban Rido, habár ez már szerintem nem lehetséges, mégis megtette.
-Nála voltál oly sok éven át? És még a nevét is felvetted? Milyen nevetséges. Eldobtad magadtól a Kuran nevet, és Yagari lettél! -nevet Rido.
Az éjjelisek meg nem tudják mit csináljanak, hisz az E-szintűek nem hagyják őket, és még ez a sok új információ is.
Biztos megterhelő a kicsiny agyuknak.
-De úgytünik Kanaménak ugyanúgy a szerelme maradtál -nézi Rido a nyakamban lévő kendőt, mire én csak felhúzom a szemöldökömet.
Nem értem a kijelentése, és a kendő között lévő kapcsolatot.
-Nem! Kanaménak én vagyona a húga, a kedvese! Én vagyok a mindene! -szólal meg Yuki is, mikor felolvad a lefagyásból.
-Az lehet, hogy te vagy a kedvese. De nem te vagy a szerelme, édes drága, naiv Yuki. A kedves olyan, mint egy ágyas, egy bébiszitter, és udvarhölgy egyben. A férfi vagy nő szerelme pedig a párja, akiért meg is halna. Tudod honnan tudom? Kaname már akkor is, mikor ő megszületett, ha tehette vele aludt, etette, vigyázott rá. És most itt van a nyakába a Kuranok kendője. Mi is az a Kuran kendő? Egyszerű hagyomány. Általában a Kuranok a párjuknak a címerrel ellátott vörös selyem kendőt adnak, vagy nyakukba, netán csuklójukba mélyesztik foguk. Minek nyoma sose múlik el. Nem vérzik, de ott van. És ha a fognyomból már csak egy heg látszik, akkor a nő, vagy férfi özvegy lett. És látod Taro nyakában a selyem kendőt? Milyen színű? Hát nem gyönyörű vér vörös? -kérdezi Rido Yukit, mire a lány lefagy és elmorzsol egy-két könnycseppet.
Kezemet a kendőre vezetem, majd halványan elmosolyodom.
Kaname... Hát igazak voltak szavaid?
Nem foglalkozok a további beszélgetéssel, vagy dolgokkal.
Elvagyok a saját is rózsaszín világom a most.
De sajnos, e gyönyörű világom ól egy hatalmas vakító fény ránt ki.
Majd mikor felnézek, Yuki kezében egy kaszát látok.
Ámuldozások, és meglepett mondatok szállnak a levegőben, majd Yuki kis beszéde hallatszik.
Ezek után az ránt ki teljesen a világomból, hogy az E-szintűek szinte teljesen eltávolodtak tőlünk.
-Mégsem vagy te teljesen olyan, mint amilyen Juli volt. Hiszen ő, valamivel kezesebben viselkedett velem. Bizonyám, főleg azok után, hogy először izlelhettem meg a vérét -amint Rido kimondja az utolsó mondatot, Yuki csapdába esik, és rosszabb hangokat add ki, mint egy utca sarki.
-Cross Yuki! -kiáltja hirtelen Aido...
Mit is vártam?
Lyukasabb az agya, mint egy sajt.
Persze hogy nem jegyezte meg ennyi idő alatt, hogy ő is Kuran.
-Ájhh! Elég volt! -kiáltja újra Aido, majd csitt-csatt-bum. Egy tasli és földön kötött ki.
-Jól szórakozol, Rido bácsikám? -szólalok meg újra, sok idő után.
-Ez még kérdés? Hát nem látszik? -nevet fel Rido.
-Akkor mi lenne, ha ezt komolyan vennéd? Tudod mennyire unatkozok?! Miért csak velük játszol?! -kérdezem tettetett szomorúsággal, mire ő újra hangosan felnevet.
Komolyan mondom, attól fáj az arcom, hogy azt nézem, ahogy ő nevet!
Rido már válaszolna, mikor egy fegyver hangja szeli át a levegőt, és Zero alakját látni meg hirtelen.
Hát te nyertél, Kiryu Zero?
-Takarítsd le róla.. A mocskos kezedet! -relatív ez a nézet. Mocskos, hisz vér tapad hozzá, mindkét értelemben.
Viszont nem az ő teste, nem tudja elviseli a sok erőt.
-Úgytünik mindenki téged óv, és a herceget magára hagyják. Hát nem szomorú? -nevet fel újra hangosan Rido.
-Csak előadást tartunk a színpadon, vagy játszunk végre komolyan? -szólalok meg újra.
-Ahogy a herceg kívánja -hajol meg nevetve Rido.
Majd kihívóan szemeimbe néz, ezek után újra Zero felé fordul.
-Függönyt fel. És kezdödjön a játszma -mosolyodom el én is.
-Hjajh nekem. Jajjh nekem -sóhajt fel Rido, miközben vigyorogva nézi Zero szenvedését.
-Véged te szőrnyeteg! -tartja a fegyvert Zero Ridora.
Ő a rőrnyeteg?
Mikor a te tested mutálódik, ezzel fájdalmat okozva neked?
Te emésztetted fel az öcsédet, és még három tisztavérű vére is kering a szervezetedbe.
Ez mit jelent? Erő, erő, és erő.
A tested meg egyszerűen nem bírja.
De még Rido a szőrnyeteg.
Tapsot neked.
Mindketten ugyanazon a szinten vagytok, Kiryu Zero.
Rido meg mit csinál? Vigyorogva figyeli Zerot.
-Mit vártál? Hogy talán, bűntetelenül felemésztheted a saját ikertestvéredet? -kérdez rá a nyilvánvaló tényre Rido.
-Sokkalta több hatalomra tettél szert, mint amennyit halandó emberi porhüvelyed elbírhatna. Csupán annyit értél el, hogy saját végedet sürgeted -mondja ki Rido a tényeket.
Amire bárki rájöhetett volna, ha lenne egy kis esze, és logikája.
De sajnos, itt elfogyott mind a kettő.
Én csak csendben figyelem, ahogy Zero szenvedés közben is Yukiért kiált.
Majd valami hülye ötletet találnak ki arra, hogy a kaszával megmentik Zerot.
Nevetségesen indítóák.
Nehogy azt várják, hogy megsajnáljam őket.
Egyszerűen vagy elment az eszem, vagy mazochista lettem.
Ezt egy normális ember, vagy vámpír se tudná elviselni.
Mint egy rossz spanyol dráma, már csak Roberto és Aleandro hiányzik.
Még persze egy Fernandó, és Kamilla.
Meg az őrült nagymama, és féltékeny ex.
Ezek után most Rido nevetése szakít ki a kis világomból.
Talán végre valami izgalmas is történik?
Csoda lenne, esküszöm.
-Ez kezd tetszeni. Egyre jobb lesz! Hogy hiányzott már egy kis izgalom. Még akkor is, ha a végén mind meghaltok. Ha én csak én maradok talpon -Rido bácsikám. Ez jobban rímelt volna szerintem így; még akkor is, ha a végén meghalok.
De kinek mi ugyebár.
-Soha nem halunk meg! -hallom meg Zero kiáktását.
Azért száz év múlva nagy eséllyel a te sírod már meg lesz ásva.
Én meg nem is fogok öregedni addigra szinte semmit.
Milyen fura belegondolni ebbe.
Visszatérve a jelenbe, hirtelen egy hatalmas fény, az E-szintűek elporladtak, Rido megsérült. Jöhet is az ending!!
Csak sajnos ez nem egy anime, hanem a való élet, így a várva várt ending se érkezett meg.
Rido viszont eltünt, így kilátások közepette Zero utána eredt.
Én csendben lelépek, hisz nincs tovább szükség rám.
Még se kellett volna magam eröltetni, hisz nem volt semmi fontos dolgom.

Az éjszakai égboltot figyelve járkálok.
-Szinte már hajnalodik is újra -suttogó magam elé.
Majd újra az utat figyelem.
Mikor is meg hallom Yuki idegesítő vinnyo- vagyis gyönyörű kedves hangját.
-Kaname úrfi! Hát eljött értem?! Tudtam hogy Rido csak becsapni akart!! Tudtam én, hogy engem szeretsz a legjobban! Tudtam hogy én vagyok a kedvesed, és szerelmed is!! A legdrágább kincsed!! -Persze nem megyek a hangja irányába, neem. Nem megyek hallgatózni.
És nem, nem egy fa takarásából nézem őket.
-Édes drága Yuki. Igen, szeretlek. Hisz a húgom vagy. Igen a kedvesem vagy. De nem vagy a szerelmem, se a legdrágább kincsem. Az én szívemet az a szürke szempár már akkor elragadta, mikor alig volt pár napos. Majd újra beleszeredtem mikor szemei zöldben csillogtak. Majd az első nevetésébe is. És végül a hangjába is, mikor az első szavát próbálta kimondani. Egyszerűen elvarázsolt a hatalmas zöld szeme, porcelán fehér bőre, törékeny testalkata, és szeszélyes személyisége. Tudni akarod kiről beszélek? Ám legyen. Hina, ne bújkálj a fa mögött. Gyere ide mellém -int nekem Kaname. És mintha transzba lennék, rögtön engedelmeskedek is neki.
Ahogy mellé érek, rögtön megérzem érintését csípőmön, ahogy magához szorít.
-Ez a zöld szempár, mit egy hónap alatt anyitt láttam könnyesen, hogy szívem már akkor megszakad, ha csak rá gondolok. Ez a száj, mi vörös akár a cseresznye, és oly sok bántó szavát mondott, mégis, boldog leszek akárhányszor hozzám szól -mondja Kaname Yukinak, mégis a szemeimbe néz.
A szemkontaktust, mit akkor vettünk föl, mikor előbújtam rejtekhelyemről, meg nem szakítva beszél.
-De hát.. Azt mondtad magaddal viszel! Azt mondtad szeretsz! -kezdi elölről a hisztit Yuki.
Kaname szemei megkeményednek, és Yukira néz, kibe azonnal bele fagy a szó.
-Ki mondta hogy nem viszlek magammal? A Kaname mellék rezidencia eleve a te neveden van, az a tiéd. Oda elviszlek. És igen, szeretlek, hisz a húgom vagy. De Hina lesz az, kit a fő rezidenciára viszek, hogy ott éljünk. És ő belé vagyok szerelmes. Így érthető? Akkor hozd a csomagodat és menjünk -indul el Kaname.
Majd hátra néz, hisz észre vette, hogy nem követem.
Csak meglágyul a tekintete, majd megfogja a kezem, így ketten indulunk el újra.
Egy új élet felé.
Mi ismeretlen számomra, és számára is.

Legközelebb is szép álmokat festek neked.....

_______________________________________

Gyermekeim, itt a vége, fuss el véle.
De ha akartok egy epilogust, mint hivatalos zárás, írok nektek.
De ez rajtatok múlik 😉