-Ha kiugrok az ablakon. Ichijo mekkora szívinfarktust kapna? -gondolkodok hangosan, hisz lassan megőrülök az miatt, hogy a vécére se mehetek ki úgy, hogy Ichijo nem jön utánam.
-Áhhrrrr! Mi vagyok én?! Házi kedvenc?! Kaname! ESKÜSZÖM MEGFOJTALAK! -kiáltom ki az ablakon mérgemben.
Viszont hirtelen nyílik az ajtó.
-Hinataro úrfi. Mikor kelt fel? -néz rám Ichijo az ajtóból.
-Egy, vagy két órája? Mellékesen. Miért nem mehetek órára? Nem mintha akarnék..  De akkor is! Nem Yuki vagyok. Tudok magamra vigyázni. Ráadásul inkább rá kéne figyelned! A végén véletlenül leesik a lépcsőn és kitöri a nyakát! Nem mintha az ellenemre lenne. -mondom élesen Ichijonak, aki csak nevetve távozik.
Mérgesen trappolok az ágyhoz, majd rávetem magam.
-Esküszöm! Én magam leszek Julia, ki önként iszik mérget! Utálom mikor csak játszadoznak velem -sóhajok.
-Csak egy lovas vagyok a királynő mellett. Nem vagyok értékes, nem kéne folyton figyelni engem -duzzogom egymagamban.
-Mou nandomo, akiramette wa, oshikorosu tabi? Ikiba no nai, kanjou ga, me o samashiteku. Kegare no nai, sono hohoemi, zankoku na hodo? Tooi sonzai, da to wakaru yo.
(Hányszor, de hányszor adtuk már át magunkat a zsibasztó nyomásnak? Lassan szemükre nehezedik az érzés, nincs hová futni, hát lehunyják lassan. Hová tűnt az szeplőtlen (tiszta) mosoly, elhalványult a kegyetlenség mögött? Tudom, e létben mind csak átutazók vagyunk) -sóhajtok, felidézve a dalszöveget.
-Olyan rossz érzésem van. Mintha valaki olyan érkezett volna az iskola területére, akit ismerek, de szinte a hidegkirázz ha csak arra az érzésre gondolok -nézem a plafont.
-Mit csináljak most Kaname? Lehet hogy mindig is jobban szeretted Őt, és neki mindent megadtál. De akkor is hiányoznak azok az évek. Akkor legalább láthattam a mosolyodat, nevetésed hallhattam -fordulok az oldalamra, majd nagy nehezen kikászkálódok az ágyból, majd elindulok az órámra.
Ahova persze Ichijo követ, mint egy jó kis pincsikutya.

Teremben békésen létezek, erre nem meg zavarja az eddigi elmegy napomat egy idegesítő beszélgetés?!
-Cross, igaz amit rólad és Kurán úrfiról mondanak?
-Még számomra sem egyértelmű - erre egy csaj felsírt...
-Mamám, mentsen meg valaki -morgok magamnak, majd próbálom kizárni őket.
Ichiru ül le elém, mire a csengő hangjától szinte azonnal fájni kezd a fejem, és duplán kezdek látni.
Óvatosan tartom mindkét kezemmel a fejem, mintha csak pihennék.
Nincs kedvem újra gyengélkedőre menni.
Habár hirtelen olyan érzésem lesz, mintha valami mély vágást ejtene a kezemet.
Sziszegve kapom oda az egyik kezemet, és lassan azt veszem észre, hogy az egyenruhám azon része vérben úszik.
Mintha tényleg valami, vagy valaki megvágott volna.
Persze mindenki a lefagyott Yukit figyeli és szólítjatja, így csendben kitudok seitni a teremből.
És milyen nagy szerencsém van, Ichijo se követ.
Így nyugodtan elmehetek a gyengélkedőre, ebben a hónapban vagy negyedjére.

Csendben lépkedek a lépcsőn, miközben a kezemet szorítom.
Habár szinte futok inkább, mint simán lépkedek.
Egész végig fájdalom nyíllal kezembe, így egyre jobban vérzik.
Viszont az utolsó fordulóban hirtelen egy kemény melkasnak ütközöm.
-Áhh. Bocsánat -hajolok meg, meg se nézve ki az, majd rohannék tovább, ha nem fogja meg a vérző kezem.
Sziszegve fordulok hátra, ahol Kaname arca néz vissza rám.
-Mi történt Hina? -kérdi kedvesen.
-Semmi Kaname úrfi -tépném ki kezemet kezéből, viszont hirtelen erősebben szorítja.
Másik kezemet erre szinte reflexként kapom oda, miközben egy könnycsepp csordul ki szememből.
-Ez nagyon fáj Kaname úrfi -mondom halkan,  miközben próbálom a kezemet kiszabadítani szorításából, megjegyzem sikertelenül.
-Mi történt Hina?! Miért nem osztod meg velem bajaid?! Miért kerültél engem vagy egy hete?! -bombáz kérdésekkel, miközben a kezemet mégjóbban megszorítja.
Erre egy nagyobb könnycsepp száguld végig arcomon.
-Semmi se történt! Mert tényleg nem történt semmi! Mert nem akartam önnel találkozni!! -mondom el a fél igazságot, de szemeiben harag lángjai csapnak fel, ezzel együtt a csuklómat az eddiginél is erősebben szorítja.
Viszont hirtelen egy ropanást hallok, és az eddiginél nagyobb fájdalom nyíllal a kezembe.
Sziszegve tépem ki kezemet kezéből, majd sírásomat vissza tartva gugolok le lassan, miközben a eszeveszettül fájó csuklómat fogom.
Zokogásomat épphogy vissza tudom tartani, viszont még így is megszökik pár könnycsepp.
Sebem még mindig vérzik, habár szerencsére már nem olyan erősen, és próbál gyógyulni, viszont mindig felszakad.
Kaname hirtelen gugol le mellém, majd rakná kezét vállamra de én csak ijedten elhúzódok
-Sajnálom. Nem akartalak bántani -mondja mostmár újra kedvesen, megbánással a hangjában.
-Mit kezdjek a bocsánat kéréseddel?! Mindig újra és újra összetörsz! Szívem darabokban, és most már a kezem is! Mit akarsz?! Nem tetted már eléggé tönkre az életemet?! Nem volt ez elég Kaname?! -kiáltom rá, miközben utat engedek a könnyeimnek.
Viszont hirtelen Yuki, Zero, és Aido alakját látom meg Kaname mögött.
-É-és ha most megbocsájt -kelnék fel, viszont vissza esek térdre, könnyeim meg lassan és némán folynak arcomon.
-Nem akartalak bántani Hina. Csak eleve ideges voltam, és mikor megéreztem véred illatát, elindultam hozzád. Viszont út közben belém botlottál, és a kezedet látva még idegesebb lettem. Majd nem mondtad el mi történt, és a harag fellobant bennem. De nem rád haragszom, hanem arra aki ezt tette veled -karol át lassan Kaname, majd magához szorít.
Látom, ahogy Yuki feje vörösödik az idegességtől, Zero meg halványan elmosolyodik.
Aido meg lefagy.
-Engedd meg nekem, hogy meggyógyítsam azt, mit én okoztam neked Hina -mondja hallkan a fülembe Kaname, mitől kiráz a hideg
-A szívemet nem tudod Kaname, de a csuklómat nyugodtan -szipogom neki, miközben elveszek a meleg ölelésében.
Hajamat simogatja lágyan, hisz érzi, hogy ha elenged, újra zokogásba török ki, s talán örökre összetörve maradok.
-Ki tette ezt veled Hina? -kérdi lassan, de a hajam simogatását nem hagyja abba.
-Nem tudom.. Egyszer csak megjelentek -fordítom tekintetemet teljesen a padló felé mégjobban.
Kaname egy pillanatra mintha megfeszűlne, majd lassan felkel, de nem enged el.
Így kénytelen vagyok én is felkelni, majd elindulni arra amerre megy.
Utoljára még látom, ahogy Yuki kiakad.
Viszont innentől csak előre figyelek.

Lassan sétálunk a gyengélkedő felé, miközben a vállamat átkarolva nézi az arcom.
Érzem hogy a fejem egy paradicsom színével vetekszik, miközben Kaname engem figyel.
Szerencsére mielőtt újra bármit kérdezhetne, meg érkezünk a gyengélkedőre.
Szépen betotyogok az ajtón, majd az egyik ágyra ülök.
-Vedd le a felső ruházatodat, az inegt is Hina -néz rám Kaname, majd elveszi a fertőtlenítőt, és a ködszert.
Én addig szépen komótosan leveszem az egyenruhám felső részét.
Csendben figyelem ahogy Kaname lassan megtapogatja a csuklómat, majd egy csókot lehel rá, mire újra szúró fájdalmat érzek, ami lassan megszünik.
Majd lefertőtleníti a sebeimet, és gyengéden beköti.
Ezek után az arcomat kezdi fürkészni, viszont én csak a kezeimet bámulom.
-Mond Hina. Mi történt pontosan? -kérdezz rá pont arra, amire kedvem, se energiám nincs válaszolni.
Meg persze a választ sem tudom.
Egyszerűen nemet intek a fejemmel.
-Nem akarod elmondani? Nem is, inkább, nem tudod mi történt? -erre igenlően bólintok.
-El tudnád mondani, miként jelentek meg a vágások? -ül fel mellém Kaname az ágyra, majd lassan átkarol.
-Hirtelen fejfájás, majd megjelentek -mondom tömören a történteket.
Kaname csak hümmög, majd mintha gondolkodóba esne.
Ki használom az alkalmat, és leszállok az ágyról, felveszem az ingem, majd az egyenruhát kezembe veszem, és elindulok ki.
-Hová mész? -szól utánam Kaname.
Habár nincs értelme, úgyse válaszólok neki.
Csendben haladok a folyosók sokaságán, elkerülve minden nagyobb ember tömeget.
Így megyek egészen a fácskámig, minek egyik stabil ágára ülök fel, és bámulom az eget.
Madarak játszák gyönyörű éneküket, viszont az ég mintha vászon lenne, és vérrel festenének rá lemenő napot.
-Nem menekülsz Taroo~ Nincs vége a játékunknak. Meg ígérted hogy játszol velem Taro, hogy nem hagysz el mint a nővéred, és mint a bátyám. -szól egy hang a fülem mellet.
A mondatokra szemeim lehunyom, s kizárom a külvilágot.
Majd lassan szólásra nyitom a számat.
-Nem tudom ki vagy, azt se hogy én ki vagyok már. Nem tudom mi a múlt, és mi volt csak álom. Nem tudom mi igaz, s mi hazugság. Így játszani se tudok veled. Sajnálom -suttogom az égnek, mi újra csillogó sötétkék ruhájában táncol.
Hirtelen mosoly szökik ajkaimra.
-Mit is gondolok én? Hisz tudom ki vagyok én. Kurán Hinataro, kit bátyja és családja figyelmen kívül hagyott. Ki egyedül szenvedett éveken át, addig még Yagari Toga magához nem vette, félholt állapotban. Majd sajátjaként nevelt, és így lett Yagari Hinataro. A vámpír aki vámpírokat öl, ki nem issza a tablettás vért, hanem bort kever állati vérrel. Ki ha akarja embereket és vámpírokat tud irányítani egy szavával, hisz a test hetven vagy hetvenegy százaléka víz. És kedve szerint tudja irányítani azt. Legyen az keverve bármivel. Vagy legyen az alkohol, vér, víz, jég, vízgőz -sóhajok, majd tovább figyelem az éjszakát.
Míg nem meg érzek egy ismerős vámpír vérét, majd még egyétt.
-Csak nem, megtetted végre, Kaname? -mosolyodom el halványan.
-Úgytünik az én kilétem se marad sokáig titok ezek után -ugrok le a fáról, mikor is Shikivel találom szembe magam.
-Újra találkozunk, Taro? Gyere, játszunk. Hisz megigérted -nyújtja felém kezeit, majd felém lép, és kezei közé fogja arcom.
Én csak nagy szemekkel nézek rá.
-Taro, hát nem emlékszel rám? Pedig sokat voltál velem. Négyéves korodtól, egészen a hét éves korodig. Majd a nyolcadik szülinapod előtt, Kaname miatt megsérültél, és eltűntél. Nagyon hiányoztál. Ráadásul a véred illatát éreztem egész nap. Szinte az őrületbe kergetett, hogy nem kostolhatom meg újra a méz édes véredet, mi akár a jó bor, úgy hat a vámpírra -mosolyog rám, miközben felemás szeme furán csillan meg az esti holdfényben.
-Ki vagy te? -lehelem hallkan, az se biztos hogy tényleg kimondtam, hisz olyan halk volt, hogy én se hallottam tisztán.
Látom hogy lassan szólásra nyitja a száját, majd tátogni kezd.
Viszont a világ kezd egyre homályosabb lenni, szavai nem jutnak el hozzám.
Még nem teljesen elsötétül körülöttem minden....

Legközelebb is szép álmokat festek neked......

_______________________________________

Na, vissza tértem.
Engem egy nátha nem ver le ilyen könnyen!
Khmmkhmmazérteznemteljesenigazdemindegy....

Szerintetek mi történt Hina múltjában?
Talán nem is Kaname és a családja hanyagolta el, mert a kis Yuki megszületett?
Mit akarhat tőle az a valaki?
És mi az, hogy Kaname vette őt el tőle?

Majd kiderül!
De a találgatásokat szívesen olvasom, és talán segítek is c;