Heyyy

Tudom, megint rég volt rész, viszont mostanában nem igazán van kedvem az íráshoz, befejezni pedig nem szeretném a blogot:(
Egyébként érdekel még titeket, szóval érdemes folytatnom?

Mostantól próbálom kicsit felpörgetni az eseményeket, nem szeretném elhúzni a történetet, szóval 30-nál több részt nem igazán ígérek:/

Oh és most tűnt fel, hogy Harry apját valahogy kihagytam a történetből, vegyétek úgy, hogy már nem velük él

Ne felejtsetek el voteolni és kommentelni❤

All the love .xx

Lassan elválok ajkaitól, ő pedig apró puszikat hint még a számra, amitől jólesően szuszogok. Kezét lassan az arcomra csúsztatja, majd a homlokomra nyomja az akjait. Szemeimet még mindig csukva tartom, nem tudom elhinni, hogy megtettem ezt.

- Harry – szólít lágyan. – Mennünk kéne. Kezd késő lenni, nem szeretném ha anyukád aggósni kezdene.

- Rendben – lassan felkászálódok a padról, pár perc múlva pedig már a kocsiban ülünk.

Meglepődésemre nincs csend, sőt, folyamatosan jár a szám, új dolgokat mesélek Louis-nak, amiket figyelemmel hallgat, és őszintén, tetszik, hogy ennyire figyel rám. Néha-néha ő is belekérdez, de az út nagy részében én beszélek.

A házunk előtt leparkolva felém fordul az ülésében, miközben én kikapcsolom a biztonsági övet. Már nem beszélgetünk, így elpirulva nézek le ölembe, ahol kezeimmel játszadozok. Hirtelen Lou puha ujjait érzem az arcomon, majd azt, ahogyan lassan közelebb húzódik. Felé fordítom a fejem, ajkaim pedig ismét megtalálják a száját. Ez a csók kicsit hosszabb és merészebb, mint az első. Louis nyelve lassan végighalad az alsóajkamon, én pedig majdnem felnyögök az új érzéstől, ahogy felfedezi a számat.

Pár perc múlva elválok tőle, és idiótán mosolygok nem csak én, de ő is. Gyorsan elköszönök, beslisszolva a házba, még mielőtt letámadnám őt. A nappaliban sötét van, ami azt jelenti, hogy anya a szobájában van, pedig még nincs is olyan késő, bár való igaz, eléggé sokat voltunk kint Louval.

Ahogy beérek a szobámba, bezárom az ajtót, majd levetődök az ágyamra. Nem tudom magamban tartani a sok infót, így azonnal megcsörgetem Troye-t, aki harmadik csöngésre felveszi.

- Úristen képzeld – kezdek bele azonnal, meg sem várva, hogy ő megszólaljon.

- Neked is helló, Harry. Na milyen volt a randid? – kérdezi eléggé unott hangon, de valahogy nem tud érdekelni.

- Elképesztő, elvitt a stadionba, és órákon keresztül focit próbált nekem tanítani, nem is értem hogy lehetett ilyen türelmes. Aztán mielőtt elindultunk, megcsókoltam. Igazából, ő akart megcsókolni, de végül úgy döntöttem kezdemé-

- Oké, értem, szóval jó volt – szakítja félbe a hadarásom. – Akkor most együtt vagytok?

- Mi? – levegőm beszorul a tüdőmbe. – Nem. Dehogy, miért lennénk együtt?

- Csak azt hittem, miután smároltatok. De akkor mindegy. Nem tudom, nekem ez a csávó fura – hallom a furcsállást Troye hangjában. – Egyáltalán mit akar tőled? Hét év van köztetek, az ég szerelmére Harry, még csak 16 vagy – hangját kissé felemeli, én pedig nem értem az okot.

- Nem akar tőlem semmit, de ha akar is, azt meg fogja kapni, mivel szeretem őt – válaszolok, próbálva nyugodtnak maradni.

- Csak aggódom érted – hangja most halk marad.

- Nos, nem kell. Nagyon jól elvagyok Louval, nem kell a te áldásod, ha együtt akar lenni velem – vágom rá gyorsan, majd lecsapom a telefont, bele sem gondolva Troye szavaiba.

Pedig lehet, hogy jobb lenne.