Holaaa

Itt is van a következő rész, huhh, remélem tetszeni fog nektek. Ne felejtsetek el kommentelni és voteolni♡

•••••

Az út további része csendben telik, néha bámulom Louist, amit ő természetesen észrevesz, de nem szól semmit. Néha vigyorogva nézek ki az ablakon, és csak belegondolok, hogy wow, egy kocsiban ülök a kedvenc... tulajdonképpen a szerelmemmel, ha lehet így mondani.

Ahogy a házunk elé érünk, Lou-t a kocsiban hagyva szaladok fel a szobámba, a táskámat ledobva szedek össze néhány ruhát, és egy kétperces zuhany után felöltözve, illatosan lépnék ki az ajtón, ha anya nem állítana meg.

- Kincsem – jön hozzám vigyorogva, én pedig csak mosolyollyal az arcomon figyelem. – Vigyázz magadra, tudom, Louis jó ember, de ha bármi baj van, azonnal hívj fel, és ne feküdjetek le már most, vagy ha esetleg igen, védeke-

- ANYA! – nyílik el a szám, kezeimmel pedig azonnal eltakarom az arcom. – Jézusom – pirul ki azonnal a fejem. – Nem lesz semmi baj, és nem fogok Lou-val... Tudod. Megígérem – nézek rá lenyugodva, remélve, hogy nem fog végig ezen gondolkozni. Bár anya mindig is engedékeny volt, és tudja, mennyire fontos nekem Louis, nem fogok most rögtön rámászni, attól még, hogy elhívott valahova.

Anya bólint, szorosan megölel, én pedig ezt követően kisietek a házból, hogy újra beüljek Louis mellé.

Fél óra múlva már Starbucks-os pohárral a kezemben figyelem a kocsiból az utat, és Lou elmondása szerint mindjárt megérkezünk.

- Ne számíts semmi nagy dologra, csak megmutatok egy régi hobbit – mosolyog édesen, miközben jobb kezét hirtelen a combomra csúsztatja, de tekintetét le sem veszi az útról.

- Oké – nyelek egy nagyot, majd egy nagyot szívok a hűsítő italból, majd kinézek az ablakon, az ismeretlen tájat figyelve.

- Itt is vagyunk – szólal meg Louis pár perc elteltével, mire azonnal kiugrok a kocsiból, a poharamat viszont az ülésen hagyom.

Mosolyogva sétál át az én oldalamra, és pár pillanatig figyel. Már épp kérdezném, hogy mit bámul ennyire, amikor hirtelen két lépéssel elém lép, finoman nekinyom a kocsi csukott ajtajának, ajkai pedig a nyakamat veszik célba.

- Lou? – hangom halk, lélegezni is alig merek, ahogyan lassan puszilgatja a nyakamat. Kezeimet bénán oldalam mellett tartom, nem tudom, mit csinálhatnék.

- Annyira – duruzsolja, és folytatja ajkai munkáját a puha bőrömön –, meg akarlak csókolni.

Levegőm bent reked a tüdőmben, csak hápogok, keresve a szavakat. Meg akar csókolni... engem?

Arcát egy szintbe hozza az enyémmel, mélyen a szemembe néz, majd egy nagyon cuppant arcom bal oldalára.

- Legközelebb nem szabadulsz – kacsint rám, majd megragadva a csuklómat indul el az előttünk álló stadion felé.